1. fejezet

– Apa, ezt nem mondhatod komolyan! – háborodom fel.
– Dean, nem értelek. Mégis, mi problémád van vele? – kérdezi hitetlenkedve apám.
– Anya, te nem mondasz semmit?! – próbálkozom anyámnál, hátha mellém áll.
– Kisfiam, kérlek! – kérlel anyám. – Csak pár hónapról van szó, lehet, hogy még össze is barátkoztok – biztatóan rám mosolyog.
– Persze, rögtön puszipajtások leszünk – felelem gúnyosan –, megyek aludni.
Ki nem szarja le, hogy a főnök fia?! Ezek meghibbantak, egy vadidegent befogadni?! Jó, apáék már találkoztak vele, nem is egyszer. De én? Csak egy rohadt ebéd volt, de akkor is mi volt? Na, mi?
Hát persze, hogy a kedves Timothy Blake-et dicsérték végig. Semmi más nem ment, mint Timothy milyen kedves és udvarias, Timothy milyen szorgalmas és okos. Ergo... én egy nulla vagyok hozzá képest a drága szüleim szerint, akik elméletileg szeretnek. Na persze, a nagy faszt, azt szeretik! Akkor nem adták volna a lovat a köcsög Timothy alá, hogy még jobban megalázzon! Hogy utálom azt a szemetet! Leszarom, inkább fekszek aludni, majd még idegesíteni fogom rajta magamat.

Mi ez a rohadt zene... Ja, csörög a mobilom. Basszus… azért csukott szemmel kitapogatom, és morogva felveszem.
– Mi van? – kérdezem fáradtan.
– Jó reggelt, Joshua vagyok! – köszön vidáman.
Nem tudom, hogy a picsába csinálja, de ő mindig ilyen vidám.
– Mit akarsz? – kérdezem mérgesen.
– Harapós kedvedben vagy – közli a véleményét.
– Azta! Micsoda megállapítás – vágok vissza.
– Gondoltam, szólok, hogy a srácokkal inni megyünk – mondja.
Valahogy sosem sértődik meg, bármilyen bunkó is vagyok vele. De ő már csak ilyen hülye marad.
– Mikor? – kérdezem.
– Nyolckor, a szokott helyen – feleli.
– Oké, ott leszek – vágom rá.
– Rendben, szia! – köszön el.
– Csá!
Jesszusom, csak fél tíz van. Na, akkor aludjunk tovább.
– Dean, ideje felkelni – hallom anya lágy hangját.
Morgok egyet válaszul.
– Kincsem, szinte egész nap aludtál – mondja anyám.
– Még öt percet – nyögöm a párnámba.
– Dean, fél három van… – szólal meg ismét.
Ez így ment, úgy tíz percen keresztül, majd anyám megunta a dolgot, és becsörtetett a szobámba.
– Dean Samuel! – emeli fel a hangját. – Vagy most rögtön felkelsz, vagy szobafogságban leszel, mellé még egy fillért sem kapsz ebben a hónapban! – fenyegetőzik anyám.
Na jó, ez megfontolandó.
– Oké, oké – felülök az ágyamban. – Már fent vagyok. 
– Helyes – bólint rá anyám elégedetten.
Nincs mit tenni, ha akarja, sakkban tud tartani.
Fél óra alatt kész is vagyok, majd lebaktatok kajálni a konyhába. De a nappaliban földbe gyökerezik a lábam, mert ott olyat látok, amire nem ma számítottam, a drága Timothy. Már jól kezdődik a napom, pedig csak most keltem fel.
– Áh, Dean! – fordul anya felém. – Gyere, köszönj Timothynak. 
Anya reménykedő, majd Timothy mosolygós arcára nézek. 
– Cső! – vetem oda közömbösen.
– Szia! – mosolyog továbbra is.
– Timothy, nem vagy esetleg szomjas, vagy éhes? Igaz, nemsokára vacsorázunk, de ha szeretnéd, összeütök neked valami finomat. Igaz is, van bármi, amire allergiás lennél esetleg? – kérdezgeti anya udvariasan, közben meg már a konyhában pörög ezerrel.
Na tessék! Már itt is van a tökéletes háziasszony. Mindig ezt csinálja, ha valaki átjön hozzánk. Mondjuk, én leszarom, ha őt ez boldoggá teszi... hát csinálja! Mindegy, inkább követem őket a konyhába, nem ártana ma még kajálni is valamit.
– Anya, mit lehet falni? – érdeklődöm meg, és ledobom magam az asztalhoz. 
– Dean, viselkedj! – fordul felém csípőre tett kezekkel, és szigorú tekintettel néz rám. – Tudom, hogy most vagy a lázadó korszakodban, és ez a menő, de legalább akkor viselkedj, amikor vendégünk van – morgolódik anyám.
Csak felhúzom az egyik szemöldökömet válaszként, de csak tovább néz. Szóval most nem fogja rám hagyni, értem én.
– Oké – közlöm beletörődve, amire rá is bólint, és már mosolyog is megint. – Akkor milyen ételt is lehetne enni, én drága egyetlen anyukám? – szebben kérdezem, de a gúnyt azért kihallani a hangomból.
Bosszúsan is néz rám érte, amit én egy vigyorral díjazok, és farkasszemet nézünk ismét. Felőlem csinálhatja, ezt a kört akkor is én nyerem. Fél perc sem telik el, és visszafordul a tűzhelyhez, és már sorolja is a választékot. Hehe... nyertem! Ezért tükörtojást és egy kis szalonnát kérek mellé, mivel megérdemlem. Csak még ennek sem nagyon tudok örülni, a tökéleteske csak bambán pislog rám, és ez rohadtul idegesít.
– Mit bámulsz? – rá is kérdezek, szúrós szemekkel nézek rá. Hát vegye már észre magát!
– Se-semmit – dadogja nekem, és még el is pirul.
Mi ez? Valami szűz kis lányka? Áh, mindegy. Anya úgy is kész van a kajával, és az sokkal érdekesebb, mint ez a kis hülye.
– Dean, remélem nem ígérkeztél el ma estére – töri meg váratlanul a csendet anyám. 
Mi van? Ne mondd, hogy az, amire gondolok. 
– Ünnepi vacsorát készítek Timothy érkezése tiszteletéből, és természetesen neked is ott kell lenned – jelenti ki. – Amúgyis, tegnap este sem voltál itthon. Ma már igazán a családoddal lehetnél – érvel tovább anyám.
Tudtam! Úgy tudtam! Mérgesen is nézek rá, hogy jelezzem, nem díjazom az ötletet, de ő csak mosolyog tovább. Szóval nincs választásom, de azért egyezzek bele. Csak bólintok, hadd örüljön, hogy nem tettem semmilyen megjegyzést.
Basszus, akkor még Joshnak is üzennem kell! De ezt kajálás közben gyorsan le is tudom. Persze nekik tök jó kedvük van, és jókat fecsegnek baromságokról. Próbálnak bevonni a beszélgetésbe, de nem különösebben érdekel, és nem is törődök velük. Szerencsére már tele vagyok, és már húzok is kifele, de azért még összeszedem a tányérokat. Így már panasz sem lehet rám, hogy soha nem segítek anyának. Nem is szól semmit, én meg már megyek is a garázsba bütykölni a drágaságomat. Addig meg nem is fogom otthagyni, csak ha már kész a kaja. Ezzel az elhatározással be is kapcsolom a hifit max. hangerőre, és egy pörgős CD-t be is rakok, hadd szóljon! Na, gyerünk kicsikém, mutasd magad apucinak. 
Fene se tudja már, hogy hány órája is vagyok kint, de nem is érdekel. Evvel egész nap ellenék, de persze ezt anyám másképp gondolja. Legalábbis abból, hogy a drága vendégünk a garázs ajtajában toporog, erre tippelek. Vagy most kéne puszipajtásoknak lennünk? Ó, rögtön a nyakába vetem magam, előszedem a régi játékaimat, és szépen leülünk kocsikázni egy kicsit, mint a jó gyerekek. Egy nagy faszt! Most komolyan, normális ez?! Azt hiszi, ha kiküldi hozzám, akkor valami csoda történik, és rájövök, hogy mennyire is hasonlítunk egymásra? Hiába az anyám, de az ötletei miatt néha elgondolkozom rajta, hogy nem kéne-e neki valami pirulákat szednie. De lássák, hogy én milyen kedves is tudok lenni, nem nézem levegőnek, és még a zenét is kikapcsolom. 
– Na, mi van? Anya kiküldött, hogy dumálj velem? – kérdezek rá, és lecsekkolom a képét. Meglepem a kérdésemmel, ezt letagadni sem tudná. De szerintem nem is akarja. Amilyen zavarban van és pirulva néz rám, tuti nem… Mondom én, csak bólogat itt nekem válasz gyanánt. 
– Ha nem akartad, csak simán nemet kellett volna mondanod – közlöm a véleményemet, ha érdekli, ha nem. Nagyban elkezdi rázni a fejét, és végre már a száját is kinyitja.
– Dehogy, én… – elkezdi húzogatni a pólója végét. – Én szerettem volna veled megismerkedni, csak… – Elhallgat, és már két kézzel csavargatja azt a szerencsétlen pólót, közben meg a padlót lesi. 
– Csak? – kérdezem, és felállok az kezemet törölgetve egy rongyba. 
Sóhajt egyet, a kezeit maga mellé szorítja, és rám néz. Ahogy észreveszi, hogy már teljesen rá figyelek, a pólója végéhez kap megint. De szerencsére, már nem szarja össze magát annyira.
– Csak nem tudtam, hogy te szeretnél-e meg ismerni engem, és nem zavarlak-e... – halkul el egyre jobban a végére.
– Szerinted, ha zavarnál, nem rugdostalak volna már ki innen? – kérdezem gúnyosan.
Meglepetten rám néz, és mikor helyére kattognak a fogaskerekek a fejében, elpirulva, de boldogan rám mosolyog.
Oké, ez most nem tiszta. Mégis mi a fenéért boldog ettől? Ennyire lúzer lenne, hogy még haverjai sincsenek, és ennyire örül már ennek is? Vagy inkább velem nem akar összebalhézni?
Majd kiderül, annyira azért nem lényeges a dolog, hogy most kiszedjem belőle a választ.
Nem is foglalkozva vele többet, már megyek is vissza a kicsikémhez. Ő akar velem dumálni, akkor tessék! Valamiről csak elkezd majd pofázni. 
De nem nyög ki semmit, így megnézem már, hogy mi a fenével van elfoglalva. De csak egy helyben áll, és körbe néz a garázsban, végül már rám néz, és mikor összeakad a tekintetünk, gyorsan el is kapja azt. Komolyan nem értem, ennyire be lenne rezelve tőlem? De mégis, mi a francért?
– Ennyire parázol tőlem? – kérdezem közömbösen, de minden mozdulatát figyelem.
– Tessék? – kérdez vissza csodálkozva.
– Ennyire tartasz tőlem? – kérdezek rá ismét.
Hevesen megrázza a fejét, de ezen kívül nem reagál semmit. Oké, eddig bírtam!
– Neked meg mi a fasz bajod van? – kérdezem már a hangomat felemelve, amire megrezzen. – Normálisan nem tudsz válaszolni, csak fejrázással?! 
Pislog kettőt, és elkezd hebegni, habogni itt nekem, de ezzel csak még jobban felmérgesít. 
– Válaszolj már normálisan, és ne gagyogj itt nekem! – rákiabálok, és fölé magasodok a magasságommal, de erre már a szeme is könnyes lesz. 
Nekem pedig ennyi elég is ahhoz, hogy észhez térjek. Mi a picsáért kaptam fel ennyire a vizet? Semmi rosszat nem csinált, csak azért, mert nehezen fejezi ki magát, még nem kellett volna ezt csinálnom. Valahogy helyre kell hoznom a dolgot. Ah, fenébe már!
– Bocs – próbálkozom a legegyszerűbbel, de nem jön be, mivel a könnyei folynak már. – Nézd, nem kellett volna rád ordítanom – mondom halkan, és közben a feje tetejét simogatom –, ne haragudj, jó?
Rám néz a könnyes szemeivel, talán megerősítésként, hogy komolyan gondolom-e, de nem kérdez semmit, csak a mellkasomnak dől, és két kézzel belekapaszkodik a felsőmbe. Tovább simogatom a fejét, és közben már a hajába is beletúrok, de egyben a másik kezemet meg a dereka köré teszem.
Igaz, hogy buzis ez az egész, de most ha erre van szüksége, nem tudok mit csinálni. Ha én szúrtam el, én is hozom helyre. Arról nem beszélve, hogy rohadt puha és selymes haja van, amihez kész élvezet hozzáérni. 
De az azért már egy kicsit sok, hogy legalább fél órája így állunk, és már a hátamon kapaszkodik a felsőmbe. Könyörgöm! Ez már ölelkezés két pasi között! 
A picsába már, nem lökhetem el magamtól, mikor még mindig szipog! 
Finoman távolabb tolom magamtól, de még mindig kapaszkodik belém, és rögtön felpislog rám.
Percekig csak némán néz rám, de én sem töröm meg a csendet. Viszont kezd egyre jobban zavaró lenni a helyzet. Mibe csöppentem, valami szerelmes leányregénybe talán? A szerelmesek épp most akarják megejteni az első csókot, csak ezt épp két faszi akarja megtenni!
Bassza meg az a jó büdös… lehet még rá is szóltam a dologra?! A csöppség egyre közelebb hajol a képemhez, de ha tényleg azt akarja... Akkor mégis mi a fenét csináljak? 
De… meg akarom én egyáltalán ezt akadályozni? Végül is, fiú létére egész szép arca van, így közelebbről megnézve.