1. fejezet

A fájdalom

Számomra a,,tökéletes” szó jelentését a csend és a magány jelenti. Ha felveszem a fülhallgatóm és a mikrofon elé lépve behunyom a szemeim, a zene mely elhagyja ajkaim betölti a legsötétebb gondolataim is. Az egyetlen dolog, mely boldogságot tud okozni. Hatásosabb, mint a legerősebb drog. Nem emlékszem már, hogy mikor kezdődött a szívemben ez a magány csak azt, hogy végérvényesen elvesztem.
Hisaki Yuuhi vagyok, Huszon hét éves. Egy népszerű együttes énekese és egybe alapítója vagyok.
. Épp a legújabb dalunkon dolgozunk. Ez a legfárasztóbb.
- Hé, Yuuhi! Kezdhetjük a felvételt! – szólt be a szobába Shuiciro.
- Vettem! – válaszoltam.
Nem tudom mi következik ezután..., de a dalaimat mind én íróm. A szívem minden fájdalma papírra kerül, ha úgy akarom.

,,- Könyörgöm, mondd el nekem még egyszer,
Mondd, hogy mennyire szeretsz,
Soha többé, ebben az életben
Nem hagylak eltűnni a szemeim elől.
Bírd még ki egy kicsit, várj rám s én
Felkutatom utánad a galaxist is ha kell.
Ne felejtsd el többé, hogy nem vagy egyedül.
Ha magányos vagy...Kövesd a csillagokat,
Ha haladsz a fény kitaposott ösvényén
Az út végén, majd ott várok rád.
Várlak majd, s feléd nyújtom a kezem.
Kérlek tarts majd erősen őket s melegítsd fel.
Csak rád van szükségem.
Csak a te tested melege készteti őrült dobogásra a szívemet.
Szeress úgy, ahogy azt régen tetted.
Mondd el kérlek még egyszer utoljára.
Mondd hadd halljam még egyszer azokat a mámoros szavakat:
,,Szeretlek”
Utána akár meg is hallhatok.”

– Yuuhi, ez most is pazar volt! Ráérsz este? Menjünk el inni.- ajánlotta Shuiciro.
- Shuiciro, te egy barom vagy. Nincs az az isten, hogy leitass. Semmi kedvem, depressziós vagyok. – próbáltam lerázni.
- Na Yuuhi, majd én örömöt okozok neked.- erősködött tovább.
- Ember! Kösz, de bőven sok is az örömeidből. Verd ki egyedül! – kezdtem dühös lenni.
Mindig ez van. Mindegyik marha, aki tudja, hogy meleg vagyok meg akar dugni! Mikor végeznek, azt hiszik élveztem. De még egyik dugást sem élveztem. Ő az egyetlen, akit szerettem. Vajon hol lehet? Vajon jól van? Az egyetlen, akiért meghaltam volna akár. Folyton ezeket a kérdéseket teszem fel magamban lényegében értelmetlenül. Hisz tudom, hogy meghalt. Én öltem meg őt....
Azóta fogalmam sincs róla mi az a szerelem. A tökéletes boldogság fogalmának pedig nem is szabadna léteznie.
- Yu, figyelj! Ha nagyon le vagy törve tudok neked ajánlani valamit, tessék... – nyújtotta át Ryu.
- Blue Flowers... egy host club? Szent szar! Mégis mi a halált kezdjek ezzel, ember? – háborogtam
- Férfi hostok, férfiaknak! Akartam, hogy tudd. – mondta közönségesen.
Én pedig akarom, hogy tudd, hogy egy igazi görény vagy Ryu! – gondoltam magamban.
- Nem segítettél túl sokat Ryu! Ha dugni akartam volna Shuiciro is jó lenne. – érveltem.
- Hé! – szólt közbe az érintett.
- Kuss legyen, Shuiciro! Te csak a kibaszott hangtechnikus vagy! – mondtam ingerülten.
- Ember, most felhúztad Yuuhit! Menekülj! – nevetett Ryu.
- Csak fogjátok már be! Leléptem! Csaó! – adtam fel. Hülyékkel nem tárgyalok alapon.
- Yuuhi! Ne feledd a holnap kora reggeli sajtótájékoztatót! – szólt utánam Akira.
- Vettem, Sakamura-san! Akkor...holnap!
Anyám, körül vagyok véve marhákkal. Hogy a bánatba fojtsam el a fájdalmam, ha csak ilyen idióták vesznek körül. Eddig a szex volt, ami ideig óráig csillapította a szívem fájdalmát. De ahhoz is a megfelelő partner szükséges. Blue Flowers hah...egy próbát talán megér.

A lábaim végül mégis csak odavittek. Èdes Istenem! Mi a szent szart keresek èn itt? Mièrt kelett...? Nos ha màr itt vagyok, legalàbb ne menjek haza ùgy, hogy meg sem pròbàltam.
- Üdvözöljük a Blue Flowers-ban. Nàlunk eltölthet nèhàny boldog òràt! Èrezze jòl magàt! Kit vàlaszt? – köszöntött egy kellemes hang.
- Nem tudom! Nem jàrok ilyen helyekre. Csak küldjön valakit. – mondtam zavartan.
- Kèrem foglaljon helyet a 4-es asztalnàl. Azonnal küldetek önnek valakit, addigis rendeljen. – kedveskedett.
- Hozzon egy brandyt! – döntöttem végül
- Azonnal! Engedelmèvel, Yuuhi sama... – mondta bujkáló mosollyal.
Mègis, hogy ismert fel? Vègülis ènekes vagyok. Apàm, halàlra unom magam. Minek jöttem? Jòl tudom, hogy a szìvemben lèvő fàjdalmat ùgysem nyomhatom el. Ma... Annyira fàj. Dugni fogok ma este. Le kell csillapítanom a fàjdalmat. Legyen akàrmilyen host, az àgyban biztos nagyon jò. Nekem most csak egy kemèny dugàs kell. Az előbbi pincèr jòkèpű volt. Itt mèg a pincèrek is milyen helyesek. Hmm...
- Elnèzèst, hogy megvàrattam! Eiki Tamaki. Ma èn leszek, aki szòrakoztatja. – bájolgott.
Félhosszú barna haj, lóarc. Zöld szempár. Rusnyának tűnik, vagy csak én akarom annak látni.
- Semmisèg. Yuuhi vagyok! – válaszoltam.
- Yuu! Nem talàlkoztunk màr valahol? Ön pàratlan szèpsèg! Az ajkai, akàr a vörös ròzsa, a bőre pedig akàr a fehèr porcelán. – hízelgett.
- Köszönöm! De velem nem szüksèges ezt tennie! – vettem komolyra.
Jesszus! Ez valami Host duma? Annyira giccses, hogy az màr bűncselekmèny.
- Kesvesem Yuu, azèrt vagyok, hogy örömet okozzak neked. – folytatta tovább.
-Örömet, huh... Akkor szerezz egy lakosztàlyt ès mellőzzük a dumàt! – vágtam rá kerek perec.
- Ahogy te òhajtod! – búgta.
Òhajtja a franc... De most csak ő akad itt ès ez az èrzès... Meg kell szüntetnem.
- Megvan, ès hoztam egy különleges Blue Flowers csokolàdèt. – vigyorgott.
- Felőlem! – ez mekkora marha... Ahh, baka! Csak legyen vège.
- Szeretnèl először lefürödni? – kérdezte.
- Igen! Màr megyek is. – hah, vègre egy kis nyugalom. Huh mi ez?
Ahogy lepillantottam észrevettem a kezeben a csokit. Belemerültem a kellemesen meleg kádba és majszolni kezdtem a csokit. Annyira jó érzés volt. Az elmúlt napok hajtása, már teljesen kikészítette, mind testileg, mind lelkileg. Röhejesnek éreztem magam, akár egy nő...
A kellemes meleg kezdett álomba nyomni, lassan kezdett minden elsötétülni előttem. Ahh... Olyan megnyugtatò, de ki kiabàl ki ebből az èdes nyugalombòl?
- Hè Yuuhi! Èbredj! Elàjultàl a kàdba. Ember, megetted az összes cso... – kezdett bele Eiki.
- Ne èrj hozzàm! – löktem félre a kezét.
- Afrodiziàkum! Tele van vele ez a bon bon. A mi csokijaink pedig különösen erősek. – vonta le a következtetést az az idióta.
- Jò. Tessèk kifizetlek, de most elmegyek! – kaptam magamra a felsőm.
- Mi lesz a...? – szólt utánam.
-Felejtsd el! Megdolgoztàl èrte. Pà! – vágtam be az ajtót.
Mèg mindig kivagyok. Szèdülök ès ùgy èrzem, hogy megègek. Mintha tűzben àllnèk.
Szédelegve és botladozva haladtam az utcán, mígnem neki nem puffantam valami meleg puha dolognak.
- Yu... Yuuhi-sama? Mi a baj?- kérdezte egy ismerős hang.
Nishio gesztenye szemei bámultak rám. Hozzám képest égi meszelő, úgy tekintett le rám.
- Ahh...hah..., te vagy az...Nishio. Alig... ismertelek fel civil ruhàban. – makogtam.
- Mi törtènt önnel? – kérdezte riadtan, majd felsegített a földről.
- AHHH...HAAH...ne... – nyögtem ki.
- Mondja, hogy nem...- nézett rám aggódva. -Itt lakom nem messze jöjjön velem. – mondta végül.

A test húrjai

– Ah..j...jó.- mondtam és igazából megkönnyebbültem.
Nishio pont az az ember, akinek a ragyogása megbénít. Mégis én... Gondolkodás nélkül bízom egy idegenben és felmegyek a lakására. Hányszor is követtem el már ezt a hibát?

Valóban nem lakott messze. Egy sorház negyedik emeletén, egy kellemes kis szobában, aminek az egyik sarkában ott díszelgett egy gitár.
- Jöjjön be Yuuhi-sama.- invitált be Nishio.

Az egész testem remeg...ebbe beleőrülök. Mint egy kiskamasz, aki vágytól ég. Ez a csoki hatása lenne?
- Yuuhi-sama! Nyugodtan használja... a mosdót! – mutatott a közelebbi ajtó felé.
M...Mi? Ez most azt akarja, hogy kiverjem magamnak? Képtelenség! Már a kezem is alig tudom használni a kimerültségtől. Ráadásul meghalok ettől a forróságtól.

– Nh... Ni...Nishio, kérlek...segítened kell! Egyedül nem bírom. – kezdtem el könyörögni.

– Yuu... Yuuhi-sama. Kérem...én nem tehetem azt önnel...ön..- szabadkozott

Leengedtem a büszkeségemből és belekapaszkodva a pulóverébe kezdtem neki esdekelni.
- Könyörgöm... – kérleltem és már oldottam is ki az övét.
Kezemmel simogatni majd ízlelgetni kezdtem forró szerszámát.

– Ngh...Ezt nem kellene, Yuuhi-sama! – nyögött.

Gondolkodás nélkül kezembe ragadtam az irányítást. Remegő teste és a hatalmas, vastag hímtagja még jobban lázba hozta már így is forró testemet.

Nishio már nem bírta tovább. Szemében vad szikra lobbant lángra. Felrántott a lábai elől, ahol térdeltem és forró csókban részesítette nedves, sóvárgó ajkaimat.

– Yuuhi – sama! Nem garantálom, hogy gyengéd leszek, mert ez az a pont ahol már képtelen vagyok megállni. – zihálta.

– A...akkor Nishio k...kérlek szakíts szét! – mondtam lihegve.
Annyival másabb volt ez a szex, mint a többi. Bár arra kértem, hogy legyen velem durva, Nishio gyengéd volt. Ahogy nyalta a mellemet...simogatta a szeretetet rég nem tapasztalt testemet és ahogy belülről teljesen kitöltött. Minden szeretőmtől azt kértem, hogy bánjon velem durván, ők persze örömmel teljesítették a kívánságomat. A szex közbeni fájdalom és megaláztatás, némileg enyhítették a lelkemet és szívemet elemésztő bánatot. De... Nishio gyengéden öleli a derekam miközben újra és újra belém löki hatalmas szerszámát én pedig remegve elélvezek.

– AHH... Ushio! Ushio... Sz...szeretlek!- csúszott ki a számon, mikor a csúcsra értem.

Félelmetes, hogy mennyire hasonlít. A nevük és a mosolyuk is egyaránt. De Ushio mégis másabb volt. Egyszerűen megrémülök Nishiotól. Egyszerre okoz gyönyört és szít bennem kétségbeesést.

Rég nem aludtam ilyen jót, mint most. Kipihentnek érzem magam. Nagyon furcsa érzés valaki mellett ébredni. Egy kicsit... Ijesztő. Nekem eddig megfelelt a gyors durva szex...de ez most összezavar.

– Jó reggelt Yuuhi-sama!- mosolygott rám a fiú.

– Reggelt’, ami történt...sajnálom baleset volt. – szabadkoztam.

– Már mondtam, hogy nem gond! De... Nem ártana, ha többre értékelnéd magad Yuuhi – sama. – okított ki. – Mondd, mindig használod azt a csukló pántot?- mutatott a kezemre.

– Ezt? – kérdeztem.- Jahn!

– Yuuhi-sama, te... – kezdte volna.

– Ehhez semmi közöd és elég lesz a Yuki is! Ne sama-z, az agyamra megy! Ha nem gond kölcsönveszem a fürdőd! – torkolltam le.

– Persze! – bólintott.

Nishio az ágyon ült. Fejét két tenyerébe temette és kínlódott.
- Vajon mióta vagdossa magát Yuuhi-san?! Lehet, hogy azóta... a nap óta? Oniisan mond, meddig kínzod még őt? Az emléked még azóta is őt kísérti. Ushio Oniisan... téged nagyon szerettek...Baka! Te nem érdemelted meg őt! Esküszöm, hogy boldogabbá teszem, mint te valaha is tetted! – dühöngött Nishio, majd egy könnycsepp szántotta végig a gyönyörű arcát.

Fene! Ez annyira összezavar. Tele van a fejem és a szívem ismeretlen érzésekkel. Amikor...amikor ránézek Ő jut eszembe. Kegyetlenség! Nekem kellett volna meghalnom akkor!
Méla elmélkedésemből Nishio felcsendülő hangja rántott vissza.
- Yuuhi-san, csörög a mobilod! – kiáltott be Nishio.

– Vedd fel, kérlek! – szóltam ki neki.

– Igen...igen! Szólok Yuuhi -sannak!- halottam kintről Nishio hangját.

Szapora léptek visszhangoztak a fürdőszoba felé, majd az ajtó kitárult.

– Yuuhi-san! A menedzsered volt! Azt mondta idézem:,,Azonnal told ide a segged te mihaszna seggfej!" – adta át az üzenetet.

Mint egy villámcsapás suhant át az agyamon a felismerés, hogy valóban elfelejtettem valamit.

– Bassza meg! Az interjú! – dühöngtem.

Hirtelen megszédültem. A francba... nem látok semmit...nem kapok levegőt. Megint ez...

– Yuuhi – san! Mi a baj! – tört ki aggodalomban.

– Hozz...egy zacskót! – ziháltam.

Nishio kirontott a fürdőszobából, távolból hallani véltem halk kaparászását, majd rohant vissza hozzám és átadta a papírzacskót. Mélyeket kezdtem bele lélegezni és a roham csitulni látszott.

– Jól vagy Yuuhi-san? – kérdezte rémülten.

– Ah...aha! Ez csak egy kis hiperventillációs szindróma. Már minden rendben. – magyaráztam.

– Beteg vagy? – vágta rá újabb kérdését.

– Nem! Csak néha rám tör! Meg az anémia is. De ez az énekeseknél nem olyan ritkaság. Ez csak stressz! – adtam meg a kívánt választ.

– Hála...! – sóhajtott.
Magamra kaptam a ruháim, összepakoltam a cuccaim, majd eszeveszett iramban rohanni kezdtem. Minél többet kések, annál nagyobb rá az esély, hogy Akira kicsinál.

– Kösz mindenért, Nishio! Még találkozunk! – köszöntem el bátor lovagomtól, majd egy csókot nyomtam az arcára, mire ő elpirult. Bár abban, hogy még találkozunk nem voltam egész biztos. Sosem tartottam fent egy ágyasommal sem később kapcsolatot. Mindig csak egy alkalomra szólt.
- Vigyázz magadra Yuuhi-san! – mondta mosolyogva.

– Ok! Bye!- köszöntem el.
Az utcára érve megszaporáztam lépteim. A fene sem hitte volna el, hogy percekkel ezelőtt hiperventillációm volt. Az agyamban csak az motoszkált, hogy ha nem érek oda mihamarabb, nekem végem van!