2. fejezet

– Dean, valami baj van? – kérdezi anya aggódó tekintettel. – Alig ettél még valamit – mustrál tovább.
Áh, semmi különös, csak ki vagyok akadva saját magamon, mert azt hittem, hogy az a pöcs meg akar csókolni a garázsban, de csak egy puszit adott. Én pedig csalódott vagyok, mert nem tette meg. Ugyan, mi baj lenne?
Francokat nincs baj! Mégis mi a rák bajom van? Mi a geciért akartam én azt a csókot? 
Valami nagyon nincs rendjén velem… Nem, biztos csak régen dugtam. Igen, amilyen lányos arca van, biztos az zavart meg, és azért akartam a dolgot. 
Ma este már tutira nem tudok lelépni, de holnap már fel kell szednem valakit. Még egyszer nem lehet ilyen gondolatom! Nem mintha bármi bajom lenne a homokosokkal, csak jó messze kerüljenek el engem, és rendben leszünk.
De nem ártana már valamit kinyögni anyának, addig úgysem hagy békét nekem.
– Semmi gond nincs, anya – mondom közömbösen. – Csak agyaltam valamin. – Még egy mosolyt is a képemre varázsolok, hogy ne aggódjon tovább. 
– És mégis min gondolkoztál, ha szabad tudnom? – kérdezi egy mosollyal, közben meg még egy adag krumplipürét rak a tányéromra, amit már elém is tol, hogy egyek. 
Oké, valamit gyorsan ki kell nyögnöm. Hmm…
– Csak azon, hogy mit kéne még beszerezni a drágámhoz – mondom ezt már egy vigyorral.
– Ezek szerint pénzt szeretnél kérni, igaz? – kérdezi érdeklődve, de tudom, hogy nem haragszik, mert egy aprócska mosoly van az arcán.
Válaszként csak bólintok, és neki is csak ennyi a válasza. Szuper, legalább már ez is le van tudva egyben.
– Mit kellene még venned? – kérdezi kíváncsian Timothy. 
– Egy kuplungtárcsa szettet – felelem, de csak egy bamba tekintetet kapok.
Oké, ez már egy kicsit gyanús.
– Egyáltalán tudod, mi is van egy motorban? – kérdezem gyanakvóan.
Elpirulva rázza a fejét, és a tányérjára fordítja a tekintetét.
Csak sóhajtok egyet beletörődve, de tömören elmondom, hogyan is épül fel egy motor. Érdeklődve hallgat, és közben ő is tömi a fejét, amíg be nem fejezzük a kajálást. Utána jön a desszert, de ezt már nem tudnám legyűrni, mivel anya finoman, de elkezdi faggatni drága vendégünket a suliról. Így fel is állok a koszosokkal, és megindulok a konyhába, addig sem kell hallgatnom semmilyen dicsekedést tőle, anya meg nem tud áradozni róla.
– Dean, nem eszed meg a sütidet? – érdeklődik anya. Erre most komolyan válaszolnom kéne, mikor egyértelmű a dolog? Szerintem nem, de nem baj. Egy nő logikáját nem lehet megérteni.
– Majd később megeszem. Most inkább elmosogatok – felelek közömbösen.
Mákom van, mert többet nem kérdezősködik. Vagy jobban érdekli a kicsi Timothy jegyei. 
Leszarom, inkább a mosogatással foglalkozom, addig sem hallom őket. Ha később meg anya ajnározni akarja előttem, ott hagyom a fenébe.

Vagy fél óráig szórakoztam a konyhában, de rend van, ezért már megyek is a nappaliba. Már csak eltértek a témától, és lehet velük rendesen is beszélni. De rohadt hülye lehetek, ha ebbe reménykedtem. Mert most oltárira pofára estem. Persze, hogy a suliról beszélnek, anya meg csodálattal teli szemekkel les rá, és amilyen szerencsétlen vagyok, anya észreveszi, hogy a küszöbön állok. Szuper…
– Dean, hallgasd csak, Timothy milyen jól teljesít az iskolában – mondja büszkén.
Úgy viselkedik, mintha az ő fia lenne. Ez rohadtul nem így van, de semmi gond. De ha ez nem lenne elég, még elkezdi sorolni nekem, hogy miből hogy áll, milyen versenyekre ment, és hányadik is lett rajta, akkor már mondta, milyen díjat is nyert, meg milyen ajánlóleveleket kapott, amikkel több szuper egyetemre is mehet. Mindezt öt perc alatt, de engem ez rohadtul nem érdekel! Így fogom magam, és húzok az emelet felé. 
– Dean, hova mész? – kérdezi anya, de nem válaszolok, csak megyek tovább. – Dean, neked beszélek! Azonnal állj meg, és gyere vissza! – utasít határozottan.
Nekem csak ennyi kellett, és már nem bírom visszafogni magam. Ha nem veszi észre magát, majd én felvilágosítom! 
– Mi a picsának? Hogy tovább dicsőíthesd azt a faszt? – kérdezem dühösen, miközben Timothyra mutatok, majd rá is nézek. – Neked meg nem kéne minden egyes rohadt percben dicsekedned! – vágom a fejéhez. 
Anya felháborodottan néz rám, Timothy pedig fájdalmasan, de jelenleg ez kurvára nem tud érdekelni. 
– Nem kell a pofámba vágni, hogy a kicsi Timothy mennyivel jobb nálam! – vágom még oda anyának, és a bejárati ajtón át kirobogok bevágva azt, hogy elhúzhassak innen. 
Teszek rá, hogy nem mehetnék ma el itthonról. Ne várja, hogy majd jó pofát fogok vágni ehhez. De valamivel le kell vezetnem a dühömet, ezért a nyakamba veszem a környéket, és már itt sem vagyok.

Vagy három órán át sétáltam, de végre lenyugodtam. Igaz, erre egy óra is elég volt, de semmi kedvem nem volt velük találkozni. Elég lesz holnap is, ezért is osonok be halkan az ajtón és fel a szobámba, amit szintén halkan zárok. Ledobálom a cuccaimat egyben, egy alvós gatyát és pólót is magamhoz ragadok a fürdő felé tartva, és beállok a zuhanyzó alá áztatni magam, közben meg eszembe jut Timothy arca.
Ah, most komolyan. Mi a fenéért kellett a fejéhez vágnom? Ha anya nem istenítené, akkor nem is érdekelne az egész. Sőt! Még lehet, fel is néznék rá, amiért ilyen jó eredményeket tud szerezni. De így csak a fejembe száll a vér, és még mielőtt gondolkoznék, már jár is a szám. Már megint bocsánatot kell kérnem. De majd csak holnap, már biztos alszik, meg én is álmos vagyok. 
Ahogy ezt végig gondolom és végzek a tusolással, magamra kapom az alvós cuccomat, és ki is lépek a fürdőből. De a küszöbön le is fagyok, mert kurvára nem számítottam arra, hogy Timothy még meglátogat az éjjel. Pedig rohadtul ott toporog a szoba közepén, és a pizsama fölsőjét gyűrögeti.
– Dean, én nem akartam dicsekedni – mondja egy szuszra, – én csak… – akad el, majd közelebb lép, szinte már közvetlenül hozzám, – én csak… – akad el ismét, és a padlóra fordítja a tekintetét.
Van egy sanda gyanúm, hogy mit is akar, de várok egy kicsit, hátha folytatja. De csak tovább toporog, így inkább én folytatom.
– Tudom, hogy milyen anya. Ezért semmit sem kell mondanod – közlöm, amire rögtön felkapja fejét, és meglepetten a szemembe néz. – Mindent megkérdez, még ha azt a másik nem is akarja. Ha pedig nem kapja meg azt a választ, amit akar, addig nem hagy békét. Sajnálom, hogy megbántottalak – mondom halkan, de határozottan. 
Timothy csak pislog rám az aranybarna szemeivel, majd nekem vágódik, és szorosan megölel. Én meg ugyan mit csináljak, így a bal kezemet a derekára rakom, a jobbammal meg a hullámos gesztenyebarna haját simogatom. Vagy két percig állunk így, mikor suttog valamit, de nem értem. 
Csak bambán lesek, hogy mit is mondott, de akkor sem tudom.
– Köszönöm – suttogja halkan, de ezt már a szemembe, amit szerencsére már értek is, de az értelmét már kevésbé.
– Ugyan, mit köszönsz? – kérdezem homlok ráncolva.
– Azt, hogy nem haragszol – válaszol egy aprócska mosollyal.
Erre már én is elmosolyodom, amire felragyognak a szemei, és megint hozzám bújik, mint valami macska. Hehe, dorombolni is mindjárt elkezd nekem. 
– Holnap megyek megvenni az alkatrészt a motorhoz. Van kedved velem jönni? – érdeklődöm még mindig vidáman. 
Először csak meglepetten rám néz, majd heves bólogatásba kezd egy boldog mosollyal. Erre már én is elvigyorodom. 
De elég késő van már, így elküldöm aludni, és én is bebújok az ágyamba, hogy egy jó bigével álmodjak már, ha már élőben nem jött össze a dolog ma.

– Dean – szólít halkan valaki.
Hmm… ki a fene az? 
– Dean, fent vagy még? – kérdez suttogva az előző hang.
Anya? Nem az ő hangja, akkor meg kié?
– Dean? – kérdez ismét a hang.
Bakker, a csöppség az!
– Fent vagyok – morgok neki, és a szememet is kinyitom, hogy lássam. – Baj van? 
– Ah, nem csak… Nem tudok aludni – suttogja pironkodva.
Úgy viselkedik, mintha valamilyen titkot mondott volna el. Álmos vagyok én ehhez most, de köcsög sem akarok lenni. Basszus…
– Aludhatsz nálam, ha akarsz – ajánlom föl neki még kábán.
Csak lelkesen bólint, és kifordul az ajtón, de fél perc sem telik el, már a takarójával van itt.
Ez aztán gyors volt! 
– Álmodban szoktál rugdosódni? – kérdezem egyhangúan.
– Nem, nem szoktam – feleli csodálkozva.
Csak bólintok, és beljebb csúszok a fal felé, hogy ő is elférjen az ágyon. De nem mászik be mellém, csak pislog a nagy szemeivel. Hát ez nem igaz, most komolyan éjszaka kell ezt játszanunk?!
– Gyere az ágyba, simán elférünk ketten is. Elég nagy hozzá – magyarázom neki beletörődve.
Csak meglepetten bámul rám, majd egy boldog mosollyal bemászik mellém. Végre! Remélem, most már fog tudni aludni, mert ha nem, nem tudom, mit csinálok vele.
– Dean…
Hát ez nem igaz. Most komolyan dumálni akar, mikor más normális ember ilyenkor már rég alszik? Csak beletörődve morranok egyet neki, hogy még fent vagyok. Ha veszi a lapot, veszi, ha nem, hát nem. Mondjuk én a második lehetőségnek jobban örülnék, addig is hagyna szunyálni. De nincs szerencsém, mert elkezd mocorogni, és kúszik felém. Mi a rákot akar már? 
– Dean, hozzád bújhatok? – kérdezi suttogva.
Na, álljon meg a menet! Mi a franc baja van ennek?! Normális ember rohadtul nem kér ilyet egy másik pasitól! Pláne, ha egy ágyban vannak!
Mi a szarért kerülök vele ilyen helyzetbe? Már megint! És mégis mi a szart csináljak? 
Oké, nyugi! Biztos csak meg van ijedve, mivel ismeretlen helyre került. Ezért nincs is semmi baj, hogy ezt kérte… Azt leszámítva, hogy nem egy pasinak kéne ezt mondania. 
– Aha – válaszolom neki épp csak kinyitva a számat, hátha nem hallja meg. 
De tényleg szerencsétlen lehetek, mert meghallja, és boldogon bújik is hozzám, átcsusszanva az én takaróm alá. Oké, ez nagyon nem jó, túl közel van hozzám. Még a lélegzetvételét is érzem a nyakamon, és még hozzám is dörgölőzik. Bassza meg, a kurva élet! Felállt a farkam! Egy srácra! Mi a picsát csináljak? Tutira nem veheti észre, azt semmiképpen sem! Úgy nem tudok kimászni, hogy azt ne rajta tegyem. Kiverni meg tutira nem fogom mellette, az kicsit sem lenne árulkodó. Akkor meg?
Basszus, mi a szarért ficánkol ez ennyit? A gecibe, hozzáért a farkamhoz!
Gyorsan ránézek, hogy mit reagál, de ő is csak bámul rám. Mondd, hogy nem vette észre… Kérlek…