2. fejezet

Past 1

Aoki nem aludt. Ágyából felkelve a mai nap eseményein gondolkodott. A temetés hosszú és fárasztó volt. Mindene fájt. Egész testében érezte a veszteséget, amit anyja és testvére elvesztése okozott. Hazafele tartottak az iskolából, mikor anyja megcsúszott az autóval a jeges úton és belerohant a szembe jövő kamionba. Testük a felismerhetetlenségig roncsolódott. Ezért zárt koporsós temetést tartottak.
Aoki leült a lépcső legtetején, fejét a korláthoz nyomta. Hallotta, amint az apja zokog. Ettől Aoki könnyei is megeredtek. Sírt, zokogott némán. Nem akart problémát okozni az apjának, hisz tudta így is van elég baja. Úgy gondolta, hogy tizennégy éves lévén, maga is megbirkózik a könnyeivel. Mégis...neki is mindennél jobban fájt. Eszébe jutott, hogy soha többé nem simítja meg anyja a haját, miközben ő álomba szenderül. Soha többé nem láthatja kisöccsét és már nem taníthatja meg focizni. Arra gondolt, hogy vajon mit élhetett át a testvére, abban a végzetes pillanatban, hisz még olyan kicsi volt. Aoki felállt a lépcsőről és nedves arcát törölgetve visszatért szobájába. Megfogadta, hogy sosem lesz apja terhére és boldog lesz a még megmaradt kis családjuk.

Teltek a napok, de Aoki apjának viselkedése napról napra csak rosszabb lett. Egyre később és később ment haza, rendszerint ittasan. Aoki mindent megtett, hogy könnyítsen apja terhén. Megtanult főzni és takarítani, még mosott is. Rendszerint ő vonszolta be az alélt apját a szobába. Lerángatta róla a ruhákat és betakargatta. Minden egyes este kimerülten esett ágyba.
Össze sem tudta számolni, hogy hányszor álmodta ugyan azt. Álmaiban, az orvos mindig közölte vele, hogy anyja nem halt meg, hanem él, sőt mi több már új családja van. Ilyenkor álmában mindig egy üvegházhoz futott, hogy ott találkozhasson anyjával, aki még utoljára rámosolygott. Nem értette, hogy miért pont ezt álmodta. De ilyenkor úgy érezte, hogy anyja vigyáz rá és ott van vele. Az iskolában sem ment neki túl könnyen. Egyik nap a tanára Oono sensei, felállította és így szólt:
- Inoue-kun, ha szólt volna, hogy az édesanyja és a testvére meghalt, akkor nem feleltettem volna olyan sokszor mostanában.
Aoki el tudott volna süllyedni szégyenében. Nem akarta, hogy tudjanak róla. Nem akart szánalmas szemeket látni. Egyáltalán nem volt szüksége a szánalomra sem a sajnálatra. Úgy érezte, hogy Oono sensei egész egyszerűen megalázta őt az egész osztály előtt
A dolgok csak egyre rosszabbá kezdtek válni. Aoki az éjszaka közepén, halk neszezésre lett figyelmes. Kikelt az ágyából és lesétált a konyhába. Apja az asztalon feküdt szakéval a kezében. Aoki lassan megközelítette.
- Hé, apa! Menj vissza az ágyba! Ha itt alszol meg fogsz fá...- harapta el a mondatot. Ekkor apja felállt és pofozni kezdte fiát. Aoki kapott mindenhova, de a testénél a szíve jobban fájt. Forró vörös vércsepp folydogált le a száján, ami végül az ütésektől felrepedt. Minta ez térítette volna észhez apját, aki térdre rogyott és üveges szemein könnyek csordultak le. Előre meredt nem nézett Aokira.
- Sajnálom, kisfiam! Borzalmas vagyok. – mondta s teste halk puffanással ért földet.

Aoki már órák óta toporgott a pszichiátriai osztály folyosóján. Egy magas, barna hajú férfi állt meg előtte. Teste izmos volt, válla széles. Az arca ívesen megmunkált. Jó kiállású férfi volt. Zöld szemei tekintélyt parancsoltak.
- Inoue-kun! Az édesapád idegei felmondták a szolgálatot! A diagnózis alapján, többé már nem lesz önmaga. Mit fogsz tenni? Nem maradhatsz egyedül, de az apádra már nem számíthatsz. Gyámra lesz szükséged! – közölte az orvos.
- Egyelőre édesapám mellett szeretnék maradni! – mondta a fiú.
Aoki az apja mellett aludt el. Napokig nem tágított mellőle, de végül kezdte belátni, hogy semmit sem tehet érte. A doktorral megbarátkoztak, kedves volt hozzá és ahogy tudta támogatta. Végül apja feladta a küzdelmet és meghalt. Aoki egyedül maradt. Már nincs családja. Szomorúan lépdelt ki a temető kapuján.
- Inoue-kun, várj meg! -kiáltott utána az orvos.
- Kazutaka-san! – szólt a fiú. – Mit szólnál hozzá, ha hozzám költöznél? Örökbe fogadlak, Aoki-kun!

Past 2

Kazutaka Yasuo levetette fehér köpenyét és a szekrénybe tette. Némán baktatott végig a kórház kihalt folyosóján. Elköszönt az ügyeletes nővértől és hazaindult. Némán ült autójában és elmerengett az elmúlt heteken. Visszaemlékezett azokra az estékre, mikor ő volt ügyeletben és besurrant Inoue-san szobájába, hogy az ott öntudatlanul fekvő férfinek újra és újra eszébe juttassa, hogy meghalt a felesége és a gyermeke. Elsuttogta neki, hogy milyen tragikus véget értek, hogy a testük miként nézett ki és, hogy egyetlen megmaradt gyermeke Aoki, mennyire gyűlöli őt. Ez persze nem volt igaz. Aoki nagyon szerette az apját, még ezek után is. De azokban a pillanatokban Kazutaka, nem akart mást csak még jobban őrületbe kergetni a férfit. Az egy hónapon át tartó lelki terror meghozta a várt eredményt Kazutaka számára. A férfi meghalt s ő magához vehette imádott Aoki-ját. Mostmár senki és semmi nem veheti el tőle az ő kis játékszerét. Nem igazán tudta, hogy mit érez a tizenöt éves fiú iránt. Szerelem...netán...birtoklási vágy?! Teljesen mindegy, csak kell neki és kész.

Aoki elkészült a vacsorával, úgy várta haza Kazutaka-san-t. Idestova két hónapja már, hogy a férfi magához vette. Nem volt rossz vele élni csak volt néhány fura szokása, mint az, hogy Aoki nem viselhet ruhát a kötény alatt.
Egy autó gurult be a ház elé. Aoki tudta, hogy Kazu-san ért haza. Boldogan szaladt elé az ajtóba, hogy üdvözölje. A férfi ma is olyan tekintélyt parancsoló volt, mint mindig.
- Üdv itthon, Kazu-san! – mondta Aoki boldogan. – Kész a vacsora.
- Nem kell! – vágta rá a férfi és meglibbentette Aoki kötényét. – Készíts nekem fürdővizet.
Aoki engedelmeskedett és kieresztette a vizet. Kazutaka megállt az ajtóban nem volt rajta más csak a fehér inge. Közelebb lépett a kád fölé hajoló Aokihoz és megsimította a fenekét. Aokit ez nem érte váratlanul. Hozzá szokott már ehhez Kazu-san-tól. A férfi beleült a kádba, majd intett Aokinak. – Mosdass meg, Aoki! – mondta a férfi, szinte kéjsóváran. Aoki ezen sem lepődött meg, hisz ez is egy volt azok közül a furcsaságok közül, amit Kazu-santól el kellett viselnie. Eddig rendben is volt a dolog, de Kazutaka egyre furcsább és furcsább kéréssel állt elő, sőt mi több a kérései napról napra tűntek, inkább parancsnak, fenyegetésnek. Ezeket Aoki már nem tudta hova tenni. Az egyik nap, úgy alakult, hogy Kazu-san szabadnapos volt és el akart menni Aokival egy kis nyaralásra, de Aokinak iskolai kirándulása volt. Kazu-san nem volt hajlandó elengedni Aokit. Azt mondta biztos van ott valaki, akit Aoki látni akar, aki fontosabb még nála, Kazu-sannál is. Aoki persze hiába esküdözött, hogy ez nem így van, hogy ez csak egy átlagos, unalmas kirándulás...mindhiába. Ez volt az első törés...Kazu-san megragadta a karját és erőnek erejével felráncigálta a fiút a szobába. Az ágyra lökte és kikötözte. Könyörtelen erőszakot követett el a fiún, aznap többször is.
Aoki csak sírt szobája sötétjében és azt kérdezgette magától, hogy mit követett el?! Biztos ő tett valami rosszat, ha Kazu-san ezt tette vele. Dörzsölgette sebesült csuklóját, ami a rángatózása közepette csúnyán kidörzsölődött. Feneke még mindig fájt és vérzett, sőt úgy érezte...talán fel is nyílhatott a bőr.
Attól a naptól kezdve, minden változásnak indult abban a házban, és nem csak a házban, hanem Kazutakában is. Nyoma sem volt többé a mosolygó tekintetének és kedvességének. Helyét egyfajta őrült megszállottság vette át. Mintha, mindig is ilyen lett volna csak titkolta.
Aoki attól a naptól kezdve, rettegett Kazu-santól.

Öt évvel később:
Aoki ez alatt az öt év alatt annyi borzalmat élt át itt, hogy el sem hitte, hogy ennyi létezik. Aoki, húsz éves korához képest, sovány és törékeny maradt. Arca megviselt és meggyötört volt. Rosszul ment neki az iskola. Nem voltak barátai és nem is tornázott. Senki előtt nem mert levetkőzni. Aoki a tükörhöz lépett és kigombolta az ingét. Testét megannyi csóknyom és zúzódás tarkította, de ami a legrosszabb volt mind közül...az a mellbimbója volt. Óvatosan megpöckölte a kis karikát, ami belőle lógott. Még mindig fájt neki. Élénken élt még benne a tegnap este emléke, mikor ,,nem volt szófogadó” ezért Kazu-san egy tűvel átszúrta a mellbimbóját és belehelyezte a karikát. Mindegy volt, hogy mennyit könyörgött, hogy mennyi könnyet ejtett...esedezett bocsánatért, a férfi kegyetlenül, hidegvérrel, érzéstelenítés nélkül döfte át. Aoki önmagát hibáztatta mindezért. Bármennyire is próbált ,,jó gyerek” lenni már képtelen volt bármit is Kazu-san kedvéért megtenni.
Az eltelt évek során a férfi erőszakosabb lett, mint az Aoki el merte volna képzelni. Kinyújtotta a nyelvét és felsóhajtott. Nyelvében ott fénylett egy kis fém golyó. Ezt is Kazutaka tette bele. Ez volt az első nem kívánt testékszere. Még most is emlékszik arra, hogy ezt miért kapta.
,,Aoki, erre azért van szükség, mert nem izgatod a farkam eléggé a nyelveddel! Hidd el, így sokkal jobb lesz neked is!,,  Aoki megborzongott és enyhe hányinger kerülgette.

Estére járt az idő, mikor Kazutaka hazaért. Sikerült is neki a legelső percekben bepöccennie, mikor meglátta Aokit.
- Miért nem viseled a kötényed, Aoki és hol a vacsora? – kérdezte dühösen a férfi.
- Kazu-san, nem akarom azt felvenni többé és főzni sincs értelme, mert amint hazaérsz egyből az ágyba cipelsz. Minden munkám kárba veszik! – szólt vissza a fiú.
- Mit mondtál? – bőszült fel és hatalmas kezeivel lekevert egy pofont.
Kazutaka megragadta a fiút és a földre taszította, melynek következtében lesodorták az étkező asztalról a vázát, ami hatalmas puffanással darabjaira tört. Lerántotta a nadrágját és egy tűt húzott elő a mellényzsebéből. Aoki ficánkolt és kiabált, kegyelemért könyörgött.
- Ne...ne...kérlek ne...ne tedd!
Ám a férfi mit sem törődött Aoki hulló könnyeivel és félelemmel teli hangjával.
Erősen szorította a fiút, aki hiába is kapálódzott, mert a férfi egy gyors mozdulattal átszúrta a tűt a fiú feneke és heréje közt. Aoki üvöltött a fájdalomtól, talán még bevizelnie is sikerült, annyira fájt neki. Kazutaka ismét ,,megjutalmazta” egy testékszerrel, majd mit sem törődve a fiú fájdalmával, minden előkészítés nélkül, belehatolt. Aoki cseppet sem élvezte. Végig azért könyörgött magában, hogy ,,legyen már vége”, ,,élvezz már el és vedd ki”. Aoki frissen szúrt sebe felrepedt és vérezni kezdett. Míg Kazutakát egyre inkább a gyönyör öntötte el, addig Aokiban valami más kezdett egyre erősebbé válni. Már nem bírta a fájdalmat elviselni. Ahogy érezte, hogy Kazutaka légzése egyre szaporább, Aokiban egyszerre lett úrrá, minden eddigi fájdalma, gyűlölete és megalázottsága. Remegő kezeivel a földön kaparászott, ennek következtében a törött váza egy darabja elvágta az újját, de akkor már tudta, hogy mit tegyen. Eszébe jutott az a számtalanszor már elképzelt elhatározás, hogy véget vet az egésznek. Megragadta az üvegdarabot és egyenesen a férfi bal oldalába szúrta, majd kihúzta és újra lecsapott ijedtségében. Azután már csak arra emlékszik, hogy a férfi ajkain véres hab csorog le. Azután Aoki sokkot kapott és elájult.

Aoki esete nagy botrányt kavart a világban. Megannyi újság írta meg, hogy egy őrült gyermek megölte orvos nevelőapját, aki jó lelkűen befogadta a kis árvát.
De őt ez már nem érdekelte, ahogy az sem, hogy börtönbe kerül e. Csak örült, hogy vége. Ám nem maradt magára, mert egy Yamamoto Kyoji nevű ügyvéd felfigyelt a fiú esetére. Biztosította a fiút, hogy mindenképp igazságot szolgáltat neki. Az ő szerelmük... ezalatt az idő alatt alakult ki. Aokit lenyűgözte az ügyvéd szenvedélye, amellyel a tárgyaláson őt védte. Rengeteg érvvel és testi bizonyítékkal sikerült előállnia.
,,Bizonyítékom van rá, hogy az áldozat szexuális erőszakot követett el a vádlotton éveken keresztül, melyek kimerítették nem csak az exhibicionizmus, de a voyerizmus fogalmát is. Többször önhatalmúlag bűntette az akkor kiskorú vádlottat, azzal a megszólítással, hogy rossz volt. Ezért a nemi közösülést többször egyfajta büntető eszközként használta fel. Az akkor kiskorú...nevezett Inoue Aoki ezt természetesnek fogta fel és bármit eltűrt attól, akit családtagjának ismert el.”
Kyoji segítségével nem ítélték el. Az ítélet ,,jogos önvédelem lett”. Aoki akkor tudta meg, hogy Kazutaka-san minden vagyonát rá hagyta, de Aoki nem szándékozta megtartani ezt a vagyont így egy óvodának adományozta.