3. fejezet

Past 2.

Stephen szenvedélyesen csókolta Jun-t, aki furcsa bizsergést vélt felfedezni a testén. Keze lassan a fiú pólója alá csúszott és simogatni kezdte Jun bársonyos bőrét. A fiú furcsa mód érezte a vágyat... de a józan esze erősebb volt...holmi nemi vágyaknál. Jun kibontakozott a fiú szorításából és ellökte őt magától.
- Ne merj hozzám érni ezekkel a kezekkel! Nemrég még egy lányt...- dühöngött Jun.
 Indulatai a tetőfokra hágtak és dühös volt, nem csak Iwai-ra, hanem saját magára is, amiért egy percig jónak érezte a dolgot! Junnak nem a melegekkel volt a problémája, hanem azzal, hogy valaki akarata ellenére csókolta meg. Ráadásul az első csókját vette el, pont az az ember, akit ki nem állhat...és még szerelmet is vallott neki. Stephen szomorúan hatotta le a fejét és sóhajtott.
- Sajnálom, túl messzire mentem...de már olyan régóta vágyakozom rád, már olyan régóta szerelmes vagyok beléd, hogy nem bírtam visszafogni magam! – mondta japánul.
Jun nem igazán értette, hogy Iwai miért beszél japánul, de kezdett elege lenni abból, hogy hülyének nézik.
- Ha szerelmes vagy, az feljogosít rá téged, hogy a másikkal akarata ellenére tégy dolgokat? – kérdezett vissza Jun japánul.
Stephen álla leesett a csodálkozástól és arcára kiült a döbbenet. Azt hitte, hogy félre halott vagy esetleg képzelődik.
- Régóta figyellek, és azóta mióta megláttalak szeretlek! – folytatta.
- A rohadt életbe! Válaszolj! Feljogosít? Milyen szerelem te barom? Férfiak vagyunk, tudsz róla? – vált ingerültté Jun.
- Ö...ö...te...nem úgy volt, hogy nem tudsz Japánul? – kérdezte hitetlenkedve Stephen.
- Magamtól tanultam meg! Számít ez? Válaszolj te vadbarom! – tört ki a dühtől Jun.
- Nem!-hajtotta le fejét Stephen. – Nem jogosít fel rá...és tudom, hogy férfiak vagyunk, de hát a szüleid is azok, téged nem kellene, hogy meglepjen! – mondta.
- Sosem undorodtam a melegektől vagy a szüleimtől. Támogatom őket, de én nem mondtam, hogy meleg vagyok! Te meg jössz és fogod magad lesmárolsz. Elvetted az első csókom! – mondta. – Iwai, te seggfej! – fejezte be japánul.

Jun az ablakból nézte, ahogy Stephen szomorúan becsukja maga után az ajtót. Karjaival körülfonta magát és furcsa bizsergés futott végig a testén. Kezdett megijedni. – Meleg vagyok? – kérdezte magától. Nem zavarta volna a dolog...ha nem Stephenről lett volna szó.
Leült a gépe mellé és megpróbálta folytatni azt, amiben megzavarták. De képtelen volt koncentrálni. Ujjával megérintette ajkát ott, ahol ő csókolta meg. Megborzongott. Eszébe jutott szülei nászéjszakája és úrrá lett rajta egy furcsa érzés. Ezt már végképp nem tudta magában feldolgozni. Fáradtnak és megviseltnek érezte magát. Ruhástól az ágyra vetette magát és a plafont bámulva lassan álomba szenderült. Másnap kialvatlanul, nyúzottan és morcosan ébredt. Szülei aggódva néztek össze.
- Kicsim, mi bánt? – kérdezte riadtan Aoki.
- Semmi apa! – válaszolta Jun és nagyot harapott szendvicsébe. Gondolatai még mindig ugyan ott jártak, szüntelenül csak is a tegnapi csókra tudott gondolni.
- Apa! – nézett Kyojira. – Hogy jöttél rá, hogy meleg vagy? Nem zavart? – kérdezte.
- Mii? – köpte ki a kávéját Kyoji, majd sóhajtott egy nagyot. – Fiam, a szív előbb dönt, mint az elme. Ha szeretsz valakit, sosem a neme számít, hanem, hogy szereted. Azt, hogy mit lennél képes megtenni érte. Mindig a szívedet kövesd és csak mellé használd a józan eszed. Az elme sem csalhatatlan. – mondta. Jun bólintott, majd vállára kanyarította táskáját és elindult az iskolába. Nagyon félt attól, hogy találkozni fog Iwaival, ami persze elkerülhetetlen volt, mivel egy évvel felette járt. Jun alig ért az iskola kapujához, már is bele botlott abba, amibe a legkevésbé sem akart volna. Iwai, épp a kapu kőfalának támaszkodott, fölébe pedig egy lány magasodott és mohón falják egymást. Jun, úgy suhant el mellettük, akár egy rakéta. Arca tűzben égett és szíve hevesen dobogott. Nem értette, hogy miféle csalfa reakció ez a teste részéről. Az órákat némán, elmerengve ülte végig és áldotta az eszét, hogy vitt magával diktafont. Mindig van nála, hogy visszahallgathassa az órai anyagot, de most különösen jól jött. Az ötödik óra tesi volt, amit a mai napon, az úszóverseny miatt összevontak, ugyan is Jun és Iwai osztályából rengeteg diák vett rész rajta, így a tíz megmaradt diáknak, összevont órája volt. Jun marha szerencsétlennek érezte magát, főleg mivel a tanár volt olyan kedves és Iwaival osztotta be. Párként kellett futniuk a pálya körül. Jun, sokkal hosszabbnak érzékelte a pályát, mint általában. Próbált nem tudomást venni a mellette futó, molesztálóról.
- Jun, bocs a tegnapiért! – szólalt meg váratlanul Stephen. – De...de minden szó, amit mondtam, igaz volt. – zihálta a fiú.
- Nem akarok beszélgetni veled! – jelentette ki Jun, majd lopva a fiúra pillantott. Iwai barna bőre csillogott a napfényben. Jun, úgy érezte, hogy szinte folyik a nyála ettől a látványtól. Teljesen lázba jött a teste és kezdett kínosan feszülni a sport alsója, ezért neki lendült egy kicsit és lehagyta a fiút. Iwai azonban, nem véletlenül volt válogatott futó, így erőlködés nélkül beérte Jun-t.
- Csinos a feneked, Juny! – kuncogott a fiú. Jun ostorozta magát, amiért kimondottan szexinek találta az előbb ezt az idiótát. Nagy nehezen vége lett az órának és Jun hálát adott még az égnek is, hogy ez volt az utolsó órájuk, mert komoly merevedési gondokkal küszködött!

Olyan gyorsan ért haza, mint még soha és örült, hogy szülei még munkában vannak. Teste lángolt és úgy érezte, hogy rögtön belehal ebbe a tűzbe. Bevetette magát a tus alá és kezeit használva segítségül, megszüntette ezt a lángolást. Az ágyon feküdt széttárt karokkal és a plafont bámulta.
– Nem hiszem el, hogy rá gondoltam, mikor kivertem! – hüledezett. Képtelen volt az írásra vagy a tanulásra koncentrálni. Minden gondolata Iwai körül forgott. Nem értette még saját magát sem.
- Jun! – szólalt meg váratlanul Aoki az ajtóban. – Fiam, gond van? – kérdezte a férfi, bár tudta, hogy az van. Jun annyira elmélázott, hogy észre sem vette, hogy apja hazaért.
- Nem! Semmi! – válaszolta könnyedén. Aoki leült az ágy szélére és méregetni kezdte fiát.
- Úgy hiszed, hogy meleg vagy? Vagy esetleg...csak Iwai-kun iránt érzed ezt? – kérdezte váratlanul.
- Te...tessék? A...apa! Hogy mondhatsz ilyet? – hüledezett. – Semmi ilyesmiről nincs szó!
- Fiam! – fordult el piros arccal Aoki. – Nos...halottam, amint te a zuhany alatt...és hát Iwai-kun nevét nyöszörögted! – vallotta be az apa.
- De...de, hogyan? Nem is voltál itthon! – értetlenkedett a fiú.
- Itthon voltam. Csak te úgy viharzottál be, hogy észre sem vetted az apádat! – közölte a tényeket.
Aoki azután hosszas beszélgetésbe kezdett a fiával, amelyben Jun mindent elmondott neki. Még azt is, hogy Iwai más lányokkal teszi azt, miközben neki vall szerelmet.
- Iwai nem tudja kordában tartani az érzéseit és a vágyait irántad! – mondta a férfi. – Ezért keres magának másokat. Ők ketten sokáig beszélgettek erről. Minek végén Aoki, azt tanácsolta a fiának, hogy beszélje meg Iwaival ezt. Nem fojtatódhat továbbra is ez az őrlődés. Sem magában sem pedig kettőjük között.

Jun fáradtan és sajgó fejjel baktatott az iskolába. Egész előző éjszaka, ezen a problémán járt az agya, de elhatározta, hogy szüleit alapul véve, határozott lesz. Mikor az iskolához ért, Iwai már a kapuban állt és telefonjával babrált. Jun célirányosan felé indult, megragadta a fiú kezét és a hátsó udvarba vonszolta a megszeppent Iwait.
- Hé, Juny! Mi van már? Ezúttal nem tettem semmit! – háborodott fel a fiú. – De ha akarod, akkor tehetek! – szólt huncut mosollyal az arcán és a fához szorította Jun-t. Jun úgy érezte, hogy felül kerekedtek rajta. Az előbb még ő volt az irányító, de ez igencsak rövid idő alatt megváltozott. Iwai közelebb lépett hozzá, végképp sarokba szorítva szegény Jun-t. Ajkai lassan megközelítették a szeppent fiúét, majd magáévá is tették. Jun meglepődött magán...nem tiltakozott. Sőt, rémült sem volt, mint először. Kifejezetten élvezte a dolgot és ez Iwainak is feltűnt. El is tolta a fiút magától és meglepetten pislogott rá.
- Jun? Te...te nem...? – kérdezte értetlenül. A fiú megrázta a fejét.
- Én azt hiszem...-kezdett bele – Én azt hiszem, élvezem ezt! – mondta ki pirulva. Iwai boldogan ölelte magához a fiút és újra csókolta finom ajkait.

Miután a két fiú egymásra talált, furcsa mód gyorsan kezdett repülni az idő. Nagyon jól érezték magukat, ha együtt tölthettek megannyi boldog percet. Jun kezdett egyre jobban megnyílni Iwai felé, még a hőn szeretett írást is hanyagolni kezdte. Megannyi szerelmes órát töltöttek ágyban, egymást ölelve és csókolva. Jun megtapasztalta első...nem minden napi szexuális élményét is. Ami furcsa volt számára, az az volt, hogy jobban kívánta a dolgot, mint az hinni merte volna. Kapható volt mindenre. Arra is, hogy Iwai elcsábítsa őt bármilyen meglepő, furcsa helyre, mint a torna szertár, vagy a zeneterem, vagy akár egy üres osztályterem, ne adj isten a tető. Bármikor képes volt előtte megnyílni és testével mindent beleadni, ahogy ő megfogalmazta magában: – A legnagyobb testi örömöknek. A fiú számtalanszor suttogta a fülébe, hogy szereti, de Jun egyszer sem viszonozta neki. Végül kezdett magától megijedni. Úgy érezte, hogy szerelmes De ezt sosem vallotta volna be sem Iwainak, sem magának. Kezdett eltávolodni a fiútól, míg nem végül huszonkét éves korában teherbe nem ejtett egy lányt, akit gyorsan el is vett, szülei legerősebb tiltakozása ellenére is. Ekkor már vagy hat év eltelt, hogy nem látta Iwait. Bár szerelmük egy évnek sem volt mondható, mégis...Jun csodálatosabbnak érezte, mint első Hawaii utazását. Ez az érzés, egész egyszerűen pótolhatatlan volt. Tudta jól, hogy mélységesen megbántotta Iwait, de képtelen volt már egyedül megbirkózni ezzel az érzéssel.
Házassága sem alakult jól. Azért, hogy ne kelljen Stephenre gondolnia, belevetette magát a munkába. Elérte, hogy fáradtságot és erőt nem kímélve, a csúcsra törjön. De ennek ára volt. Nemtörődömsége vezetett el odáig, hogy ez megtörténjen:
- Jun! Elhagylak! – vágta Jun képébe Aya. – Nem szeretsz! Nem törődsz velem! Találtam valakit, aki viszont igen! Ég veled, Jun! – mondta könnyes szemmel a nő és Jun ekkor még nem sejtette, hogy utoljára. Ő, tétlenül és némán hallgatta végig Aya-t. Gyáván állt és hagyta, hogy végre elhagyja. Igen...végre! Ezt gondolta akkor Jun. Ez egy nem kívánt házasság volt, amelyből egyedül egy jó dolog származott. Fia, Akyo. Későre járt már az idő, mikor Jun telefonja megcsörrent.
- Yamamoto Jun? – kérdezte egy mély hang.
- Igen, tessék! – mondta meglepve Jun.
- Az Ön felesége, Yamamoto Aya? – kérdezte. Jun meg volt lepődve. – Vajon mit követhetett el az a beszámíthatatlan nőszemély? – kérdezte magában.
- Yamamoto-san! Őszinte részvétem! A felesége...