Extra 2

Mivel szerettétek volna... Desischado és Lucy külön kérésére ím itt a második extra! Köszönöm nektek, hogy megihlettetek. Fogadjátok ezt hálám jeléül!

Kellemes nyári szellő járta át az egész várost, és...
– Mégis, mi a faszomról beszélsz, idióta? Neked most rólam kéne írnod, nem holmi kibaszott szellőkről. Mellesleg... tél közepe van, és ha most miattad nem lennék egy székhez kötve egy vén fasszal, akkor tuti, hogy már szarrá fagyasztottad volna a seggem, ugye? Inkább ments ki a szorult helyzetemből!
Oh, ez a nyavalyás kis kangörcs... Csoda, hogy eddig még nem nyírtam ki. Kezdjük el, mielőtt a rinyagép újra rákezdi.
Kazuma Sen vagyok. Jó, hogy újra találkozunk. Most épp nagy szarban vagyok. Egy székhez vagyok kötve Issei-sannal. Azt kérdezitek, hogy ki tehet az egészről? Nos, Nakamura és Yukina. Ez a két gonosz cafka a hibás mindenért. Hogy teljesen összeálljon bennetek a kép, hadd meséljem el, hogy miként jutottunk el idáig. Kenji és én már fél éve együtt élünk. Ő lelépett az alkoholista apjától, én meg otthagytam a ribanc anyámat. Pénzben nem szűkölködünk, hisz a munkánkból kifolyólag... van mit a tejbe aprítanunk. Minden a rendes mederben folyt, Kenjivel meglepő módon igencsak könnyű együtt élni. Remekül főz, mos és takarít. Egy zseni az iskolában és kurva az ágyban, így nincs szükség beszélgetésre. Egész egyszerűen, nincsenek problémáink. Legalábbis, én eddig ezt hittem.

Ez az egész egy héttel ezelőtt kezdődött. A biológiaszertárban smároltunk vadul az én kis cafkámmal, Kenjivel. Elkezdtük egymást vetkőztetni és nyalogatni. Minden úgy haladt, ahogy az kellett. Kenji éppen arra készült, hogy belekezd szenvedélyes kényeztetésembe. Örültem is, mint majom a farkának, hisz az én kis szeretőm szája édesebb volt a legfinomabb belga csokinál. A nyelvének játéka úgy megbabonázott, hogy alig tértem tőle magamhoz. Kezemmel a hajába túrtam, és mozgatni kezdtem a fejét. Egyre vadabbul és erőszakosabban, addig, míg végül a szájába nem élveztem. Ő köhögött és fuldokolt, de én már készültem is a hosszabb menetre. Ő azonban nemes egyszerűséggel fogta magát és felöltözött.
– Hé, Ken! Nem folytatjuk? – kérdeztem tőle elégedetlenül.
– Bocs, de elment a kedvem! – jelentette ki forró tűzzel a szemében.
– Mi a tököm? Ha így viselkedsz, félő, hogy megcsallak! – ordítottam utána, bár tudtam, hogy ennek semmi esélye. Képtelen lettem volna megcsalni őt. Nem tudom, hogy miért, de nem kellett más csak ő.
– Önző dög! Csinálj, amit akarsz – fordult vissza, majd távozott.
– Önző? Ki a faszom az önző? – kérdeztem magamtól értetlenül. – Már hogy a francba lennék önző, mikor épp most élveztem a szájába. Nem volt ez elég nagylelkű? – kiáltottam, most már hangosan.
Onnantól kezdve napokig nem kufircoltunk. Még csak nem is beszélgettünk. Került engem a suliban, és még otthon is. Feltűnt viszont, hogy Yukinával egyre többet lógnak együtt. Kezdtem gyanakodni valamiféle titkos viszonyra, bár ez az ötlet elég abszurdnak tetszett. De... ebben a mai világban... sosem lehet tudni. Ezért eldöntöttem hát, hogy követem. Magamra öltöttem fekete kapucnis fölsőmet és napszemüvegemet, és egy egész napon át követtem e két kis cafkát. Vesztemre...

Ma volt a harmadik napja, hogy követem őket, de mindhiába eddig. Ma viszont kezdett eredményessé válni eme kémtevékenységem. Egy hotelig követtem őket, mikor észrevétlenül felbukkant mellettem... egy nem kívánt utánfutó.
– He? Issei-san, te mi a tökömet keresel itt? – kérdeztem, mikor megjelent mellettem a főnököm. Egy nagyobb fal mellett húzódtam meg éppen akkor.
– Yukinát követem! – hangzott az egyszerű felelet, a szintén kémtevékenységet folytató,,sötét” alaktól. – Furcsa velem napok óta. Arra gyanakodtam, hogy megcsal engem... de sosem hittem volna, hogy pont Nakamurával – biggyesztette le ajkait.
– Ezt... még én sem vagyok hajlandó elhinni – jelentettem ki, de közben majd felforrt a vérem az idegtől. Engem még sosem csaltak meg. Mondjuk... eddig nem is jártam senkivel, szóval nem is csalhattak meg.
– Na de... – kezdett volna bele Issei-san, azonban váratlanul megjelent előttünk két fúria.
– Mégis mi a fenét kerestek ti itt? – háborgott Kenji.
– Ti... ti aljas disznók! – dobbantott a lábával Yukina.
– He? Aljas disznók? De hisz ti... – kezdtem volna hőbörögni, ekkor azonban egy kicsi ököl lendült felém, és a következő emlékem, hogy egy székhez kötöztek.
– Magadhoz tértél? – kérdezte Issei, mikor ébredezni kezdtem. – Öcsém, mivel húztad fel Nakamura agyát? – kérdezte ez is vádlóan.
– Honnan kéne tudnom? – morgolódtam. – De te sem lennél itt, főnök, ha ártatlan lennél – mutattam rá a tényekre.
– Én... – mondta, de ekkor kivágódott a fürdő ajtaja. Yukina és Nakamura léptek ki rajta köntösben, felfrissülve.
– Magadnál vagy? – kérdezte Kenji. Yukina a háta mögül kukucskált ki félve.
– Hé, mégis mi a faszom ez, Kenji? – estem neki az én kis szexrabszolgámnak.
– Még mindig nem érted, ugye? Te utolsó... balfasz! – torzult el Ken arca.
– Persze, hogy nem értem, ha nem mondasz semmit! – fogyott el a cérna. Ken szemei megteltek könnyel. Eddig még sosem tapasztaltam nála ilyet. Ő sosem ingott meg eddig, sosem vettem észre, hogy valaha is megbántottam volna.
– Misaki, oké... na, de én mit keresek...? – kezdett volna bele kérdésébe az öreg.
– Fogd be! – kiáltotta el magát Yukina hirtelen. Kicsi kezei ökölbe szorultak, és szinte remegett az indulattól. Lenyűgöző volt végre ilyennek is látni.
– E... ez csakis a te hibád! – dörrent fel Yukina. – Féltékeny vagy, ok nélkül – mondta remegve, de ingerülten. Issei-san meg sem tudott szólalni. Fejét lehajtotta, és csak hallgatott.
– Ember, te aztán férfi vagy a talpadon – morogtam neki oda az orrom alatt.
– Pofa be! – szólalt meg az én kis édesem. – Példát vehetnél róla, és gyakorolhatnál egy kis bűnbánatot.
– Bűnbánatot? – hitetlenkedtem. – Mi a faszom?
– Azt még csak-csak elviselem, hogy nem mondod ki, szeretsz! – kezdett bele. – Na de hogy klozetnak használsz, azt már nem!
– Eh? – Teljes volt nálam a sötétség. Mégis mi a fenét hiányolhat ez?
– A számba élvezel, anélkül hogy legalább szólnál. Ez az előjáték. Aztán már vágod is a seggembe a farkad! – mondta dühtől eltorzult arccal. – Ez nem szex, hanem dugás, amiben csak te érzed kielégítve magad – vágta a fejemhez. Ez számomra egy kisebb sokkal ért fel. Csodáltam is, hogy nem lettem ettől hirtelen impotens. De... azt hiszem igaza van.
– Ezért vagyunk itt? – világosodtam meg végre. – Akkor ti most nem megcsaltok minket?
– Mi a túró? Csak nem... féltékeny vagy? – kerekedett ki Nakamura szeme.
– Az igazat megvallva... a tudat, hogy Yukinával csinálod... totál felbaszta az agyam! – vallottam be.
– Oh... haha – nevetett fel. – Akkor hát... – mondta, majd a következő pillanatban magához húzta Yukinát. Ajkaik szétváltak, majd forró csókban forrtak össze ismét. A felháborodottságom mellett, valami egész más érzés is született bennem. Valami olyan, ami még annál is erősebb volt. Azonnal fel akartam állni (a székből, mert amúgy már álltam). Csókjuk egyre szenvedélyesebb és hevesebb lett, én pedig egyre kevésbé tudtam parancsolni háborgó szívemnek és testemnek.
– Hadd engeszteljelek ki! – próbálkoztam be. Nakamura és Yukina szétváltak, majd megszabadítottak minket a kötelektől, és hagytak végre minket is érvényesülni. Karjaim szorosan ölelték Nakamura csupasz testét. Forró volt, akár a sivatag. Égett benne a szenvedély tüze. Végig csókoltam azt a testet, mely olyan vágyakat szít bennem, amire ha csak rágondolok, már is haptákba vágom magam. Mi az ágy végében, Yukináék pedig az ágy elejében játszadoztak Issei-sannal. Miközben számba vettem Kenjit, és kényeztetni kezdtem őt, felpillantva észrevettem, hogy Yukináék is ezt csinálják. Akkor még jobban felizgultam. Látva, ahogy a volt és a jelenlegi kedvesem megremeg, a legnagyobb gyönyörök közepette... azt hiszem, azt az érzést nem lehet leírni.
Nyalogatni és simogatni kezdtem alul, míg kellőképpen be nem nedvesedett, majd ujjaimmal ollózni kezdtem. Kenji szinte sikított az élvezettől. Hosszú ujjai a lepedőbe martak, úgy kapaszkodott, mintha az élete múlna rajta. Az öreg és én egyszerre hatoltunk kedvesünkbe. Ők egymással szemben ziháltak, ameddig mi hátulról ringattuk őket. Csillogó szemekkel bámultak egymásra, míg végül ajkuk össze nem forrt. Apám... micsoda négyes ez! Az a két gonosz bestia még akkor is csókolta egymást, mikor hátra fordítottuk őket. Akkor pillantottam meg... Issei-san farkát.
– Atya ég! Hogy fér az be abba a kicsi, törékeny testbe? – szinte sikítottam magamban. Élvezetünk a végén akkora volt, hogy mind a négyen zihálva, fuldokolva dőltünk ki az ágyra.

Egy órával később, Yukina és az Öreg elköszöntek és elmentek. Már csak mi ketten maradtunk Kenjivel. Némán feküdtünk egymás mellett, testünket még mindig a gyönyör hulláma járta át, szikrája épp csak hogy csillapodott.
– Meg akarlak baszni! – szólalt meg váratlanul Kenji, miközben a plafont bámulta.
– Mi van? – ugrottam fel rögvest a döbbenettől. – Ugye, most csak hülyülsz?! – képedtem el.
– Nem! – vágta rá. – Ha már képtelen vagy kimondani, hogy szeretsz, akkor legalább bizonyítsd azzal, hogy feláldozod nekem a segged – mondta teljesen komolyan.
– Na, de... – kezdtem volna mentegetőzni.
– Eh? Nem én vagyok az első, aki ezt tenné veled! – érvelt logikusan. – Ha más már megtehette...
– Ó, te szent szar... – gondoltam magamban. Tudtam, hogy ha nemet mondok, annak beláthatatlan következményei lesznek. Nem... a következményei... igencsak könnyen beláthatóak lesznek. Nagyot nyeltem, és megpróbáltam felkészülni rá lelkileg, de a szám előbb mozdult, mint a gondolataim.
– Rendben! – mondtam, de arra már nem volt időm, hogy a szám elé kapjam a kezem. Kenji mint egy kecses macska, úgy kerekedett felettem. Csókolgatni kezdte az ajkaim, majd lejjebb haladt a nyakamon keresztül a mellbimbóig. Meglepődve tapasztaltam, hogy igenis érzékeny vagyok. Nedves köröket írt le nyelvével, a köldököm körül. Ajka még lentebb csábította őt, így a farkammal kezdett el játszani. Már attól is elélveztem, ahogy csókolgatta és szívogatta a végét, de neki még ez sem volt elég. Lábaimat szétvetette és a magasba emelte, közben utat tört magának a seggembe. Való igaz, hogy a munkámból kifolyólag dugtak már meg, de ennyire gyengéd, vad és erotikus még egyik sem volt. Hosszú ujjaival izgatni kezdte azt a pontot bennem, aminek következtében, szégyen szemre megint, remegve élveztem a lepedőre. Ő csak mosolygott, és az ajkai szélét törölgette.
– Beteszem! – szólalt meg hirtelen, és már belém is tette. A sötétben alig láttam az arcát, de azt azért sikerült észrevennem, hogy kéjesen mosolyog. Gonosz bestia! Kezeink összekulcsolódtak, úgy támasztottam meg a felettem ziháló kis ördögömet, aki keményen megdolgozta épp a hátsómat. Döbbenten tudatosult bennem, hogy én ezt kibaszottul élvezem. Váratlanul felrántott, és háttal magára ültetett, majd így folytatta tovább. De már képtelen voltam kivárni, olyan élvezetek között vergődtem. Rásegítettem hát a csípőmmel, és vadabb tempóra kapcsoltam.
– Heh, milyen szégyentelen vagy, Sen – mondta gúnyosan nevetve, és lökött még rajtam egy utolsót, amitől akkorát élveztem, hogy még el is ájultam.

– Hé, Sen! – ébresztgetett Nakamura, és fehér haja aláhullt az arcomba, mikor ajkát az enyémhez érintette. – Elájultál – mondta nemes egyszerűséggel.
– Baszd meg! Ez rohadt égő! – kaptam arcom elé a kezem.
– Megértetted végre, hogy milyen az, mikor nem csak te kapsz? Mikor úgy kezelnek, mint egy olcsó gumibabát? – kérdezte sértődötten.
– Ah, ja... Ígérem, hogy többé nem teszek ilyet – fogadkoztam, és el is döntöttem magamban, hogy ezentúl ,,jó fiú” leszek. – Ken, én... sze... sze... – Ki akartam mondani neki, legalább egyszer, de képtelen voltam kiejteni ezt az egyszerű szót.
– Jesszusom, Sen, ne erőlködj, mert a végén szétdurran a fejed! – nevette el magát Kenji.
– De ugye, ez nem azt jelenti... – kezdtem bele –, hogy mostantól én vagyok a ,,cica”? – kérdeztem reménykedve.
– Nos, ki tudja... – Válasza csak ennyi volt, azután elaludt a karjaim között, kétségek között hagyva engem és háborgó lelkemet.

Szóval, ez volt az a szorult helyzet, amiből nekem ki kellett mentenem ezt a szexmániás kis kangörcsöt! Komolyan azt hiszem, ennél jobban nem is szenvedhetett volna szegény Sen, talán még meg is sajnáltam! Ti mit gondoltok erről? Megfelelő büntetést kapott?