„Igen, ha megtalálsz!”

Hajam már csatakos volt a víztől, annyira hajszolt. Éreztem, ahogy az izzadtságcseppek végigfolytak a hátamon. Ő nem zavartatta magát ránehezítette súlyát és végignyalt hátamon. Felmerült bennem a gondolat, hogy vajon tudja e mit művel. De biztos tudta. Vagy talán az alkohol hajtotta, amit magába döntött. Mert, hogy sokat ivott. Ez érződött is. Az egész szobát betöltötte a fülledt alkohol és izzadtság szag. Mióta is csinálhatjuk ezt? Ez már nem az első menet. Fáradtan és kimerülten hanyatlottam vissza a párnára. Ő is követett és kicsit arrébb döntötte le a fáradtság. Megpróbáltam összeszedni magam és feltápászkodni, mielőtt még kivilágosodna, ő pedig kijózanodna és rájönne, hogy kivel feküdt le. Sötét volt, így nem láthattuk egymás arcát, bár én tudtam, hogy kivel és mit teszek. Átverés? Csel? Csapda? Talán, igen. Ki tudja. Mikor megláttam néhány órával ezelőtt, hogy ugyan abban a bárban kötött ki ahol én, már nem volt kétségem, hogy mit kell tennem. Nehézkesen felkeltem. Fájt mindenem, de leginkább a seggem és a derekam. Ahogy hátrapillantottam még láttam a párnán elterülő barna szőkített haját, amit a redőny résein átkúszó napfény világított meg. Elindultam, hogy összeszedjem a ruháimat és lelépjek ebből a bár feletti kis szerelmi lakosztályból, de ekkor erős szorítást éreztem a csuklómon.
- Hé, várj egy kicsit szépségem! – szólított meg, hogy marasztaljon. - Szeretnélek még látni! Akarsz a barátnőm lenni? – kérdezte. Felnevettem és közben éreztem, hogy megrázkódik a karom a szorítása alatt. Tudtam, mindvégig tudtam, hogy lánynak nézett. Külsőre valóban túl nőies vagyok sőt, ha bulizni megyek még inkább erre hajazok. Még szerencse, hogy sötét volt...meg részeg...és persze elég ostoba is ahhoz, hogy lásson. Minden értelemben, természetesen.
- Igen, ha megtalálsz! – kuncogtam. Igen...biztos voltam benne, hogy ez soha többé nem történhet meg, ezért válaszoltam ezt. Ő hirtelen visszarántott és a fenekembe harapott. Nagyon erősen, mert éreztem, hogy szinte már átszúrta vele a bőrt. Talán vérzett is. Aztán elengedett, szépen megvártam, hogy felöltözzek és eltűnjek a szeme elől...talán örökre.

***

Bágyadtan baktattam a táskámmal az oldalamon. Magamhoz szorítottam a kezemben lévő mappám másik kezemmel pedig megdörzsöltem a fenekemet.
- A francba, még mindig rohadt mód fáj! – nyögtem fel, mikor átléptem az egyetem kapuját. Egy csomó diák száguldozott körülöttem, elvegyültem a tömegben. Hangos csikorgást hallottam, amit a jól ismert fekete terepjáró okozott, ahogy a kavicsokon fékezett. Elvégre egyetemre járó, elvileg értelmes emberek úgy közlekednek, hogy összedúlják az egyetemet díszítő díszkavicsot, amit pont nekik tettek oda. Az a szerencsétlen gondnak meg persze azért van, hogy ezek után a hülye gazdag kölykök után dolgozzon még pluszba. Éles nevetés ütötte meg a fülem. Hátrafordultam és megláttam őket, a sportszakosokat. A félhosszú fekete hajút, aki mindig copfban hordta a haját és a baseball klub ásza volt, a rövid szőke hajút, aki futball klub ásza volt. A lilára mázolt hajút, aki a kendó klub sztárja volt, a vörös hajút és a társát a barna, szőkített hajút, akik a kosárklub ászai voltak. Hozzájuk mind nagy reményeket fűzött az egyetem és mint minden egyetem ez is előtérbe helyezte a sportszakosokat, akik mellesleg még gazdagok és önteltek is voltak. A szőkített hajú leszökkent motoráról, kezet rázott mindenkivel majd felpattant a terepjáró orrára. Hangos nevetésbe kezdtek. Neki lágyan lebegtette a szellő szőkített haját. Mosolya olyan csibészes volt más, mint a többieké. Mikor nevetett, szemei mindig résnyire szűkültek és kivillantak fehér fogai.
- Tesó, szombaton miért léptél le olyan korán? – kérdezte a vörös. - Valami csaj volt a dologban, ugye?
- Aha...valami olyasmi! – válaszolta kurtán. Éreztem, ahogy egyre jobban elvörösödöm és önkéntelenül is fenekemhez érek.
- Szőke, barna vagy netán vörös? – incselkedett tovább.
- A-a, egyik sem! – rázta lágyan üstökét. - Kék volt. – mosolyodott el.
- Komolyan? Összeszedtél valami vad kis bigét? – csapkodták a hátát, ezzel fejezve ki elismerésüket. Még jobban a fejembe húztam a sapkám, eligazítottam szemüvegem útjából az oda fésült szőke hajam és buzgón előre törtem. Totál emos benyomást keltettem fejemmel, de most az egyszer, hálát adtam, hogy az egyetemen nem köteleznek, hogy levegyem a sapkám. Szarban lennék a rikító hajam miatt. „- Hogy a csudába...nem láthatta, hisz sötét volt!” – sóhajtottam magamban. Harmadikos voltam az egyetemen és gazdaságira jártam, de nem azért, mert ezt akartam. A szüleim leghőbb vágya volt, jobban mondva az anyámé, aki mellesleg már évek óta lelépett, szóval jogos a kérdés, hogy akkor mi a fenéért járok még mindig erre a szakra. Anyám elhagyta az apámat, aki pont úgy néz ki, mint én és, aki pont olyan is, mint én. Azért mentek szét anyámmal, mert apám nem volt elég férfias, hősies és mert megcsalta egy másik férfival. Ja...az apám is másfelé húz. Bár sosem beszél róla, azt azért tudom, hogy van neki valakije. Egy férfi, sokszor hallom őket telefonon beszélni. A beszélgetésekből ítélve elég komoly a fazon és szereti apámat. Tegnap este be is mutatta és együtt vacsoráztunk. A férfinak vagy egy lánya és egy fia. A lány külföldön ment férjhez, de a fiú még tanul. Tegnap nem tudta magával hozni, mert a fiú tanult...vagy ilyesmi volt az indok. Nem is nagyon érdekelt. Egész vacsora alatt egymással flörtöltek, ezért elég gyorsan megettem, ami előttem volt és elhúztam a szobámba, hogy magukra hagyjam őket. Bár apámnak még sosem meséltem, ezért ő nem is tudja, hogy a kicsit fia, már három éve szerelmes. Akkor láttam meg őt, mikor először léptük át az egyetem kapuját. Szerelem volt első látásra...azt hiszem. Legalábbis nálam kétség sem fért hozzá. De hát ő...egy egészen más világ, mint én. Gazdag és nemes lehet a családja, mellette az én vezérigazgató apám, elbújhatna a sunyiba. Ezért sosem állhattam volna elé azzal, hogy „- Hé, tetszel!” vagy ilyesmi. Az addig oké volt, hogy ostoba, de arra nem volt szükségem, hogy mindenki előtt nevetségessé tegyen. Bár kinézete és többiek előtt tanúsított viselkedése ellenére, azon az éjjelen, egész törődő szerető volt és ezzel megcáfolta a róla alkotott sztereotípiám. Pedig reméltem, hogy azután az eset után csalódni fogok benne és legalább többé nem vágyom rá. Hát, erre faszán ráfáztam. Ezekkel az elfuserált gondolatokkal léptem be a terembe és foglaltam helyet az utolsó előtti magas sorban. Számmisztika lesz utána meg közösségi ismeretek, ezt együtt tartjuk majd a sportszakosokkal. Elkezdődött az óra én pedig elmélázva néztem a le a tanárra. Próbáltam koncentrálni, de ez valahogy nem jött össze. Már csak a kicsengetésre lettem figyelmes és arra, hogy alig öt perc sem telt el, mikor a sportosok beszállingóztak. Néhányuk előre tolongott és egy-egy lány mellett foglalt helyet, aki vagy a barátnője volt vagy csak ismerkedni akart vele.
- Hé barom, ide! – csendült egy hang mögöttem és végigfutott hátamon a hideg. Pont mögém...ez csak valami rossz vicc lehet. A vörös és a szőkített telepedett mögém.
- Na ember, most már mesélned kell! El kell mondanod mindent! – faggatózott a vörös.
- Milyen óránk is lesz? – terelte a szót a szőkített.
- Nem tudom, de ne terelj. – válaszolta a másik. Mozgolódás, halk civódás kezdődött mögöttem.
- Hé, pápaszemes! –  szólt megint a vörös hangja, de nem tudtam, hogy kinek mondja. Ekkor megéreztem egy ujjat végigfutni a gerincemen. Olyan volt, mint aznap este...mint azok az ujjak, amik akkor lázba hoztak. Most ugyan azt az utat járták be, amit akkor. Ijedten fordultam hátra, ahol elkaptam a szőkített tekintetét.
- Bocsi...izé pápaszemes. Nem tudod, milyen óránk lesz? – kérdezte az ujjak tulajdonosa.
- A nevem Junya, nem pápaszemes, seggfejkém! – mondtam vörös képpel. Félig meddig a méregtől félig meddig pedig az érintéstől. - Amúgy közösségi ismeretek lesz. – fejeztem be.
- Oké...Junya! Az én nevem pedig, Yuusei és nem seggfejkém. De kösz az értékes infót. – fordult vissza barátjához.
- Hallod...nem csak a feje, de a neve is tök lányos! – röhögött barátja. Úgy éreztem, menten kettétörik kezemben a ceruza. Közben bebillegett a tanár és elkezdte az óráját De az a kettő mögöttem, szüntelenül pofázott.
- Jössz ma kosarazni a pályára, Yuu?
- Nem, ma nem megy! Elköltözünk...persze nem messze. Segítenem kell az öregnek. – mondta.
- Ah...összeszedett egy gyanútlan áldozatot? – nevetett a vörös.
- Ne mondd ezt, apám is megérdemli, hogy boldog legyen. – mentegette.
- Jó oké, na de most már térjünk a tárgyra. Mesélj, milyen volt a csaj? Mekkora mellei voltak? – kérdezte izgatottan.
- Hát... igazából totál lapos volt. De sima volt a bőre. – vakargatta arcát, mikor hátrapillantottam lopva vállam felett.
- Ne már...lolicon lettél? Beteg vagy? – hökkent meg.
- Dehogy, te marha. Csak még lapos volt és ennyi.
-...és a segge? – faggatta tovább. „Ó basszus, ez most komoly? Ne már!” – imádkoztam magamban.
- Hú... a segge, na az marha édes volt! Olyan feszes és kerek volt, mint amit még nem érintett senki és mint aki csak rám várt. – dicsekedett. Éreztem, hogy ketté törik kezemben a ceruza.
- Szűz volt? – lepődött meg.
- De az ám! Olyan volt, mintha nekem tartogatta volna magát. Olyan szűk volt, de miután megdolgoztam egy kicsit, már ment mint kés a vajban. – büszkélkedett.
- Nevet-számot cseréltetek?
- Nem...elég gyorsan lelépett, miután reggelig szeretkeztünk és vizessé izzadtuk az ágyat. Fogta magát és elment.
- Nem is mondott semmit? – döbbent meg a srác.
- De igen. Megkérdeztem, hogy nem járna e velem. Mire ő azt felelte, hogy igen, ha megtalálom! – nevetett Yuu.
- Yuusei baszki, te belezúgtál? – furcsállta.
- Nem kizárt. – felelte sejtelmesen.
- Mit gondolsz, meg fogod találni?
- Ebben biztos vagyok! – mondta magabiztosan. Majd miután a tanár rájuk szólt, hogy fogják már be végre, a két fiú elcsendesült és ez így is maradt óra végéig. Valami különös okból kifolyólag, olyan érzésem volt végig, mintha engem bámulna Yuusei. De egyszer sem mertem hátra fordulni, hogy megbizonyosodjak róla. Végül elérkezett végre a várva várt óra végét jelző csengő és minden sportos elhúzott. Felálltam és próbáltam megnyugodni. Kisétáltam a teremből és az automata felé vettem az utam, hogy megigyak valami édes löttyöt. A folyosó tele volt lányokkal, akik a sportosokat rajongták körbe. A tömeg közepén ott állt Yuusei is, aki csak mentegetőzött, hogy „ó ugyan, lányok” meg ilyenek. Aztán egy pillanatra elkapta a tekintetem és elmosolyodott. Konkrétan rám mosolygott. Elkaptam a tekintetem és tovább haladtam. Megszereztem magamnak a hőn áhított italom, amiért képes voltam kockára tenni a lelki nyugalmam is. Megcsörrent a telefonom, amit rögtön fel is kaptam. Az apám volt. Igaz...tegnap este, mintha mondani akart volna valamit, csakhogy én gyorsan leráztam.
- Fiam...beszélnünk kéne. Ráérsz egy kicsit? – kérdezte sietősen apám.
- Persze, a tegnapiról lenne szó? – kérdeztem.
- Igen...nos tudod, mivel teljesen magadra zártad a szobaajtód és nem engedtél be, én meg nem tolakodtam...bár jobb lett volna ezt személyesen...de ha már így alakult...
- Jól van, csak mondjad már!  – noszogattam az öreget.
- Emlékszel még Harada-sanra? -kérdezte.
- Hogy felejthetném el? Mi van vele, feleségül mész hozzá? – kérdeztem kuncogva.
- Ja...szóval értetted, hogy miért mutattam be. – lepődött meg.
- Nem vagyok hülye, apa! De mondjad már, mert mindjárt kezdődik az órám. – mérgelődtem.
- Szóval...bár már tegnap el akartam mondani, de hozzánk költözik ő és a fia.
- Ma? – kérdeztem meglepetten.
- Igen fiam, épp ezt mondom, hogy ma! Bepakolnak és aztán Harada és én elutazunk. Tudod...üzleti út. – kuncogta. Meg a faszom lesz üzleti út. Inkább kúró túra! De nem baj nézzen csak hülyének ez is.
Szóval ha lehet, siess haza! – mondta majd elköszönt és letette. Bágyadtan zuhant vissza kezem oldalam mellé. Hát már csak ez kellett nekem...mintha nem lenne jobb dolgom és elég gondom. Visszasétáltam a terembe és eltöltöttem még egy szenvedéssel teli órát majd a csarnok felé vettem az irányt, ahol a sportosokkal volt együtt tesi óránk. Mondanom sem kell, hogy ilyenkor szarrá hajtanak minket csak mert a sportosoknak kell az edzés, ezért szenvedjünk már mi is. Fáradtan lihegtem a padon, mire összeszedtem magam, már szinte mindenki elment. Már csak hárman voltunk bent...én és a két kosaras, a vörös és Yuusei. A vörös aránylag gyorsan végzett, keze fogott Yuuseiel és lelépett. Már csak ketten voltunk. Ki a fenét érdekel? Haza kell mennem, megígértem. Lassan húztam le a felsőm, mert izomlázam volt és a karom csak ennyit engedett. Kezeket éreztem meg hirtelen a hátamon majd a fenekemen. Döbbenten néztem hátra, de már esélyem sem volt kémlelni. Erős kezek szorították állkapcsom és rántottak magukhoz, hogy aztán mohó ajkak követeljék az enyéimet. Először boldog voltam és talán elégedett...de aztán végigsiklott bennem a felismerés, hogy mit művelek én itt vele. Ellöktem magamtól és törölgetni kezdtem ajkam. Yuusei csodálkozva figyelt rám majd mintha megadná magát...
- Bocsi, azt hittem a csajom vagy. – tette fel védekezve kezeit.
- A csajod, mi? – gurultam be. – Azzal szórakozz, ami a lábad között van! – durrantam el és leszarva, hogy izzadt tesicucc van rajtam, előkapartam a táskámat és elrobogtam vele.

***

Igencsak dühösen értem haza. Megpróbáltam megnyugodni, de nem sikerült valami nagyon. Mégis, apám elé boldogan álltam...vagyis megjátszott boldogsággal.
- Fiam! – ölelt át apám.
- Yuu is megjön mindjárt, épp az előbb hívott. – közölte.
- Yuu? – kérdeztem vissza gyanúsan. Kezdett rossz előérzetem lenni, ami nem is olyan soká, beigazolódni látszott.
- Junya, ő itt Yuusei Harada...Harada-san fia, aki mellesleg arra az egyetemre jár, ahova te. Nem ismered? – kérdezte vidáman apám.
- Rémlik, mintha már láttam volna. – préseltem ki fogaim között. Ez a helyzet elég morbidra sikeredett. Talán annyira nem figyeltem az apámra, hogy szerelmes és, hogy annyira komoly ez a kapcsolat, hogy hirtelen az arcomba repül egy összeköltözés és egyik napról a másikra mostoha testvérem lesz az a fiú, akibe szerelmes vagyok és akit leitattam, hogy lefeküdjön velem, miközben végig azt hitte, hogy egy lapos mellű lánnyal csinálja, aki még szűz. Nemcsak, hogy rémes gyereke vagyok az apámnak, de rémes testvér is és valami borzalmas embere ennek a világnak. Ha valószínűleg Yuusei megtudná, hogy álmai nője egy pasi, akinek örök életében lapos marad a melle és a szűk lyuk, amibe ő betette az a seggem volt...és még azt sem vette észre, hogy összeélveztem az ágyat...ami termesztésen nem a vaginám váladéka volt. Erre visszagondolta, magamat is meg Yuuseit is hülyének néztem, hogy nem vette észre, hogy farkam van. Ennyire részeg vagy ennyire hülye, de tényleg? A pakolás elég gyorsan zajlott, mert mindenki segített. Rajtam kívül, mindenki boldogan nevetgélt, csak én volt nyomott és komor hangulatú. Elköltöttünk egy kellemes „családi” vacsorát majd a szülők búcsút intettek és elmentek...az üzleti útjukra. Mellékesen jegyzem meg, pont úgy néztek ki, mint akik üzleti útra mennek. Na mindegy. De vacsora közben sok minden kiderült, mint az is, hogy Yuuseiék, nem gazdagabbak nálunk, hogy az apáink a munkahelyen ismerkedtek meg és bla-bla. Volt minden, amire nem figyeltem oda.
- Most, ha megbocsájtasz, akkor befejezem azt, amit a suliban nem tudtam! – néztem Yuuseire mérgesen.
- Várj...beszélnünk kéne! – próbált visszatartani.
- Nem...szerintem nincs beszélni valónk. – mondtam és felvágtattam a lépcsőn. Oké...csak annyit kell tennem, hogy magamra zárom az ajtót, leveszem végre a szemüvegem és a sapkám és elmegyek zuhanyozni...a többit meg majd kibírom valahogy. Ezzel az elhatározással léptem a tükröm elé, ám mielőtt még bármit is tehettem volna, Yuusei belépett az ajtón. Előre léptem egyet, de ekkor kulcsra zárta az ajtót és a kulcsot a zsebébe süllyesztette. Megindult felém és alig pár centire állt meg tőlem. Karjai kígyóként tekeredtek derekamra, homlokát homlokomnak döntötte és szólásra nyitotta ajkait.
- Megvagy! – szólt és rám világította szép zöld szemeit.
- Miről beszélsz? – néztem rá félig értetlenül. Nem hittem, hogy rájött volna, hogy ki vagyok...talán csak engem akart...ezt a valómat? Felcsigáztam volna? Nem akarom!
- Megígérted, hát tartsd is be! – nézett makacsul.
- Semmit sem ígértem, te hülye! Engedj már el! – csapkodtam mellkasát tiszta erőből. De ő egy kezével összeszorította mindkét kezem és a fejem felé emelte. Nem tudtam mit kezdeni, csapdába estem.
- De igen, emlékezz!
- De...én nem a te lapos mellű szerelmed vagyok! – dühöngtem tovább remélve, hogy ettől majd észbe kap.
- Te...még mindig hülyének nézel? – kérdezte egyre ingerültebben. Derekamat ölelő karja elhagyta nyugvóhelyét és a magasba lendült. Azt hittem meg akar ütni, de nem ez történt. Lerántotta fejemről a sapkát és a szemüveget majd mindkettőt a földre dobta. Beletúrt hajamba, közelebb hajolt és beleszagolt. Meglibbentette alsó hajamat, amelyet remekül fedett eddig szőke hajam és kilibbent alóla a rejtett kékségem. - Ahogy előre tudtam...kék. – jelentett ki ellenkezést nem tűrően.
- Na és? – kérdeztem mérgesen. - Ez semmit sem jelent, ilyen bárkinek lehet... – érveltem.
- Nem...ilyen kéket még nem láttam. Már majdnem átmegy zöldbe. Ezt figyeltem egész végig, míg hátulról ostromoltak.
- Hülye vagy, ez irreális! – dühöngtem. Ennél hülyébb érvet még nem hallottam.
- Nem az. Ha nem vágnál folyton a szavamba basszus...olyan idegesítő kis görcs vagy. – szorította erősebben karom, közelebb hajolt és elnémítás címén megcsókolt. - Már az első évben kinéztelek magamnak. Mikor ott ültél magányosan, mindig oda akartam menni hozzád, hogy beszélgessek veled. Az érzéseim akkor kezdtek erősebbé és nyilvánvalóbbá válni, mikor először láttalak mosolyogni. Nem tudom ki, de valaki ott állt melletted és te nevettél azon, amit mondott. Rájöttem, hogy féltékeny vagyok, ha más is a közeledbe megy. Ez így megy már lassan három kibaszott éve. Annyira kegyetlenül magam alá akartalak gyűrni, szeretni téged és a testedet. Ölelni, boldoggá tenni, hogy csak velem mosolyodj el. Szombaton, mikor megláttalak szemüveg és sapka nélkül, rögtön tudtam, hogy te vagy és azt is, hogy így már sokszor láttalak a hétvégéken, mikor egy bizonyos bárba mentél. Akkor már nem volt kétségem, hogy van esélyem, hisz meleg bárokba nem ok nélkül jár az ember. Hát követtelek és találkoztunk, te közel engedtél magadhoz, de valamiért úgy tűnt, mintha csak arra várnál, hogy leigyam magam. Hát engedtem neked és úgy tettem, ahogy akartad. Részegnek tettem magam, de úgy alakult minden, ahogy azt te és én is egyszerre akartuk. –  ecsetelte.
- Ez...nem igaz! Nincs bizonyítékod és különben is...engedj el, mert fürödni akarok! – próbáltam menekülni.
- Rendben, teljesítem hát mindkét akaratod. – határozta el magát. Megragadta a karom és a fürdőhöz vonszolt. Kitárta az ajtaját és betaszigált rajta. Megnyitotta a csapot és lehúzta a felsőmet.
- Mit művelsz, te marha? Sosem fogod nekem bebizonyítani, hogy én vagyok az a... – tiltakoztam. De Yuusei nem hagyta abba, hanem egy rántással lehúzta a nadrágom, bokszerestől együtt. A tükör felé fordított és a fenekemre mutatott. - Itt hagytam a fogam nyomát! – mutatott a még mindig mind jól kivehető nyomra. Nem volt mit tennem, már nem hazudhattam.
- Nem véletlenül haraptam olyan erősen. Ha nem lett volna maradandó, sosem ismernéd be még így sem, hogy már teljesen egyértelmű. – sóhajtotta.
- Tudom, hogy átvertelek... – kezdtem magyarázkodni.
- Nem...te csak át akartál, de mivel eleve tudtam, hogy ki vagy és mire megy ki a játék...és én magam sem akartam volna máshogy, így nem jött össze. – mondta. - Most már csak egy valamire válaszolj! – zengte.
- Mi...mire? – kérdeztem meglepetten.
- Ó...nahát, hova lett a harcias kis kakas, aki az előbb voltál, és aki akkor éjjel voltál?  – incselkedett. - Szóval, leszel a szerelmem? – kérdezte megint, olyan komolyan, ahogy akkor éjjel.
- Igen...mert megtaláltál. – sóhajtottam boldogan.
- Legközelebb többet nézz ki belőlem, mert nem vagyok olyan hülye, mint a többi haverom, vili? – mosolyodott el úgy, hogy rám kacsintottak fogai. Bólintottam.
- Oké...akkor ideje, hogy törleszd az adósságod! – mondta majd magával húzott a zuhany alá.
- Mit...? – kérdeztem értetlenül.
- Szombaton fogtad magad és csak úgy leléptél...még azt sem hagytad, hogy öleljelek.
- Elég sokszor öleltél, nem gondolod? – vágtam vissza.
- Ha most a puszta és állatias szexre gondolsz...akkor nem, nem öleltelek. Ha ölellek az nem olyan lesz, hanem ilyen. Meg akarlak érinteni, mindenhol, ahol eddig nem lehetett. – mondta majd lejjebb csúszott keze ágyékomon és megsimította azt. Felnyögtem, ehhez tényleg nem ért akkor és mint láttam, most felettébb boldog volt, hogy megteheti ezt. Hosszú játék vette kezdetét a tus alatt, ami végül az ágyban fejeződött be. Egész más volt, mint az a bizonyos elsőnk. Sokkal jobb volt, gyengéden ölelt és szeretett és most itt fekszem a karjaiban, ő pedig átölel és a hajamat simogatja.
- Soha többé ne merj átverni! – szólalt meg váratlanul.
- Nem foglak! – válaszoltam röviden.
- Soha többé ne merj elhagyni engem!
- Nem foglak!
- Mindig mellettem kell maradnod ezután!
- Melletted fogok!
-...és naponta többszöri szexet követelek! – nevette el magát.
- Mi? – döbbentem meg. - Most ugye csak viccelsz? – kérdeztem.
- Nem, nem szoktam viccelni. Mostantól kezdve, te az enyém vagy, én pedig a tiéd. – csókolt fülembe. - Te mit gondolsz erről?
- Fenébe is, hát nem ezért szeretlek már három éve? - kuncogtam és közelebb hajolva megcsókoltam.
- Szerelek, Yuusei! – súgtam fülébe.
- Az ördögbe, megint felizgattál! – hajolt fölém és rám mosolygott azzal csibészes kis mosolyával. - Én is szeretlek, te lapos mellű, szűz lány! – nevettünk össze és még sokáig öleltük egymást, mire álom jött a szemünkre.

Vége.