Írta:
Ancsa&Teletha
Szereplők:
Ka’im - Ancsa
Ashraf - Teletha
1. fejezet
Ka’im
Gyermekkoromban a sivatag számomra rejtély volt, hogy hogyan lehet valami ilyen végtelen, egészen addig a korig, amíg a szüleim el nem adtak rabszolgának. Kegyetlenné vált a világ. Embertelen bánásmódban volt részem. Menekülésem kudarcba fulladt. Míg egy napon erőt vettem magamon és a „most vagy soha” alapú elven, neki vágtam a végtelen homoktengernek. A korbács ütések helyei úgy fájtak, hogy hátráltattak a tovább jutásban, de nem adtam fel az akaraterőm felülkerekedett a fájdalmaim felett. Este indultam el jó nagy távolságot tettem meg, kezdett pirkadni. Nem sokkal később a tűző nap
érintette a széttépett ruhám alatt a bőröm. Lábam meg-megbotlott a homokban miközben harcoltam a szomjúsággal. Az étel másodlagos szerepet töltött most be. Sürgősen vízhez kellett jutnom. Küszködve talpra álltam körbe néztem, de csak a végtelent láttam magam mögött.
- Víz! - kiáltottam boldogan. Ebben a pillanatban, térdre rogytam. Éreztem, hogy a testem feladja. Kinyújtottam a kezem, de víz a közelben sem volt csak a forró homokot találtam tenyeremben. Azt sem éreztem, hogy éget. Közeledő teve hangját hallottam a távolból. A szívem a torkomban dobogott.
- Ők azok, értem jönnek. - mondtam magamban. Menekülni akartam, de sem a kezem sem pedig a lábam nem engedelmeskedett. Résnyire nyílt szemmel felkészültem az újabb büntetésemre. Egy magas férfi barna szeme tekintett le rám. Egy szót sem szólt csak leszállt és letérdelt mellém. Kissé megemelte a fejem. Hideg vízcsepp ért száraz ajkaimhoz. Egyre több és több. Felemelt és elvitt magával. Az út alatt elaludtam a fáradtságtól. Mikor magamhoz tértem, sátor vett körül és étel volt mellettem. A férfi előttem ült még mindig csak a szemét láttam. Riadtan felültem és hátrálni kezdtem.
- Értem jöttél. - könnyek peregtek le az arcomon a rengeteg átélt bántalmazások emléke miatt. Megadóan felsóhajtottam.
- Gondolom, most visszaviszel neki. - és lesütöttem a szemem.
Ashraf
Jisafot, az országot, melyben élek végtelen homok öleli körül. Gyönyörű sárgasága már gyermekkorom óta kísérti szívemet. Ez a meleg és porhanyós dolog volt mentsváram a nehezebb időkben. Mivel királyi sarj vagyok, ráadásul a legidősebb, így kénytelen voltam mindig is magamon cipelni e cím terheit. Azonban, mikor már több volt emberi tűrő határomnál a királyi oktatás, mindig a sivatagba menekültem ki tevém hátán. Itt mikor lehuppantam a homokba az forróbban simult bőrömbe, mint millió tüzes parázs. Később meg tanultam alkalmazkodni kötelességemmel járó terheimmel is...végül nem sokkal ezután még öcsém is megszületett. Hivatalosan én vagyok apám trónjának várományosa, de valójában az öcsém. Azonban apánk halála után a mi mesés kis országunk rendje megbomlott, erkölcse és tisztessége pedig milliónyi darabra szakadt. Újfajta üzletág ütötte fel a fejét, mely népszerűbb téma volt az utcai társalkodók körében, mint, hogy kinek milyen a sajtja vagy a zöldsége. Rabszolga kereskedelem terjedt szét a városomban, mely nem sokkal ezután prostitúcióba csapott át. Fiatal nők, kislányok...és ami mostanában leginkább kiváltotta a palota haragját...az a fiúkkal való kereskedelem volt. Nem egy holttest került elő sikátorok mélyéről, mely a legkegyetlenebb, legdurvább bánásmód tanújelét hordozta magán. A testvérem eldöntötte, hogy mielőtt a trónra lép, leszámol ezzel a pestishez hasonló mocskos járvánnyal. hogy mikor átveszi tőlem az országot elmondhassa. Jisaf ismét gazdag, makulátlan, erkölcsös és ragyogó kis ország. Ezért addig én játszom a koronaherceg szerepét, míg ő háttérből nyugodtan nyomozgathat és rendet tehet. Persze, mikor időm engedi én is segítek neki. Így történt ez a mai reggel is. Épp tevehátra ültünk és felderítő útra indultunk. Mostanában rengeteg szökés történt és mi csak több-kevesebb sikerrel tudtunk célt érni és megmenteni az áldozatokat. A mai akció is csak azért lépett életben, mert kémeink értesülése szerint, utcai zúgolódások voltak, egy állítólagos újabb szökés miatt. Már jó ideje baktattunk tevéink hátán a sivatagban, mikor valami körvonalazódni látszott a messzeségben. Mikor végre odaértünk egy fiút pillantottam meg a homokban. A jelekből ítélve, nagyon ki volt száradva és borzalmasan megviselt volt. Odasiettem hozzá és térdre ereszkedve megvizsgáltam él e még. Résnyire nyíló tekintete így is riadt volt. Elővettem kulacsomat és ajkához érintettem. Először gyengéden megfürdettem ajkai egy kevés nedvességben majd lassan itatni kezdtem. Mohón nyelte az életet adó folyadékot, azonban egy idő után, kénytelen voltam elszakítani ajkait a kulacstól. Nem szabad ennyi szomjazás után ész nélkül inni. Tevét hátára emeltem és a csoporttal együtt a legközelebbi találkozóhelyig baktattunk. A sátram most is ott állt, ahol eddig. Karomba vettem a fiút és a sátramba vittem. Lefektettem, megtörölgettem poros és forró testét egy nedves kendővel majd hagytam aludni. Ameddig ő aludt én élelmet szedtem neki össze és a sátramba vittem azt. Leültem az alvó fiú mellé és kicsit én is elszundítottam. Körülbelül egyszerre ébredhettem fel a fiúval, aki azonnal meg is ijedt tőlem és rögtön hátrálni kezdett.
- Értem jöttél... - csorogtak végig még mindig kissé koszos arcán könnyei. Nagyon szánalomra méltó volt. Félt, sőt nem túlzok, ha azt mondom rettegett. De ennek ellenére mégis aranyos volt.
- Gondolom, most visszaviszel neki! - sóhajtott miközben lehunyta szemeit. Annyira engedelmes volt, hogy ezzel szinte már-már feldühített.
- Nem viszlek sehova! - válaszoltam röviden. - Egyél! - toltam elé az ételt. - Vörös hús és sajt. Kell a fehérje. - toltam még közelebb a tányért. - Ha hiszed, ha nem, most már biztonságban vagy. - eresztettem el egy halvány mosolyt.
Ka’im
Hálás szemekkel néztem rá és akaratlanul, de a karjai közé zuhantam, átölelve. Érzetem erős kezét, ahogy végig szánt a sebes hátamon, de mégis volt benne valami... ami bizsergető érzést keltett bennem. felnéztem rá és gyors csókot adtam neki. Riadtan néztem rá nem tudtam mi lesz a reakció.
- Kö… köszönöm. - mondtam majd elfordultam. - Én nem voltam ilyen, de engedelmesnek kellett lennem. Más különben... - elcsuklott a hangom. Jelenléte megnyugtató volt számomra és az ölelésétől úgy éreztem, mintha egy angyal talált volna rám. Boldogság, de ugyan akkor félelem járta át a szívem. Éreztem keze a hátamon megtalálta azt a pontot, ami örökké emlékeztetni fog a meghurcoltatásomra. Meg-megrezzentem a fájdalomtól. De egy hangot sem adtam ki egy szisszenést sem. Az előző életem megtanított a fájdalom érzet visszafogására. Még is éreztem mintha ettől a találkozástól, talán 360 fokot fordulna majd az életem. Riadt tekintetem találkozott azzal a szempárral, amit az első találkozáskor pillantottam meg.
- Nem, nem ezt nem kellett volna. Mondtam magamba és kezem ajkaim elé emeltem. Szívemben kavarogtak az érzelmek. Szerettem volna érezni ajkai lágyságát. Hezitáltam, hogy újra megtegyem. De nem mertem, ahogy erre gondoltam arcom elpirult. Jobb tenyeremmel megérintettem az arcát. Zavartan rá mosolyogtam miközben a szívem vadul vert.
- Kö ...kö... köszönöm. - Préseltem ki a szót ajkaim közül. Számomra már a hangjai is megváltás volt. Emberségesen beszélt velem.
„- Nem kell megcsókolnod kötelességből.” - visszhangzott ez a szó még sokáig a fülemben.
- Nincs kötelesség. - mondtam halkan.
- Más elvek. - Folytattam halkan miközben a földet néztem. Amiket mondott nekem tompán hallottam, de eljutott a tudatomig.
- Amit az imént mondtál mind igaz? Ez azt jelenti mától kezdve vége lesz az üldöztetésemnek? - Néztem rá kétségbe esetten miközben gyengéden megszorítottam a kezét a félelemtől.
Ismét könnyek szöktek a szemembe mikor újra feltettem a kérdést
- Tényleg veled maradhatok? Ismét hozzá bújtam. Mikor magához húzott és kérte, hogy együnk. Én is boldogan visszamosolyogtam rá.
- Te vagy... - elakadt a hangom és mosolyogva emeltem a számhoz az ételt.
- Mi a neved? – kérdezte tőlem a megmentőm.
- Ka’im. - mondtam kedvesen. - Benned kit tisztelhetek? - kérdeztem miközben felnéztem rá csillogó szemekkel.
- Ashraf herceg vagyok. – mondta nekem kedvesen. A név elbűvölt. Illet hozzá olyan magabiztosságot sugallt és a herceg név még jobban nyomatékosította.
- Herceg. megfordultam és lehajoltam elé. Ez is az engedelmesség hatása volt. - Elnézésedet kérem hercegem! - mikor észbe kaptam, gyorsan így folytattam. - Tudom más elvek. Meg könnyebbülten felsóhajtottam visszamentem, hogy érezhessem a közelségét, de most közvetlen mellé ültem fejem a vállára hajtottam. Furcsán hangoztak azok a szavak, amiket nekem mondott. Senki sem beszélt így velem az utóbbi években. A gyümölcs nagyon finom volt édes és lédús. Hirtelen alig bírtam nyitva tartani a szemem álmos szemekkel felnéztem Ashraf-ra. Lassan lehajtottam a fejemet a herceg ölébe és elszenderedtem.
Ashraf
Kissé nedves szemei hálásan pislogtak rám. Nem volt nehéz beleszeretni, azokba az elragadóan csillogó, zafír íriszekbe. Aprócska teste megindult felém és ölembe bújt. Vékony karjai erősen szorították derekamat. Óvatosan feljebb húztam az ölembe, mert igazából nagyon meglepett a közvetlensége. A bántalmazott emberek többsége nem szereti még az érintést sem, de talán bennem látott valamit… valami megnyugtatót. Ujjaimmal gyengéden kisimítottam szemébe lógó barna hajtincseit majd végigsimítottam számtalanszor sebesre vert hátán. Éreztem, ahogy néha meg-megrezzen a fájdalomtól. Ilyenkor elszorult a torkom és sírni tudtam volna. Szerettem volna megkeresni azokat, akik ezt tették vele és még számtalan, védtelen fiúval. De… türelmet kellett gyakorolnom. Nem szúrhatom el a már régóta folyó tervet, melyet öcsém talált ki. Türelmesnek kell lennem… még egy kicsit. De utána…a saját kezemmel fogom lenyilazni és belét ontani, annak a féregnek, aki felelős ezért. Felemelte fejét, közelebb hajolt és csókot lehelt ajkaival ajkamra. Szemeim kikerekedtek és látni véltem, hogy ő is megrettent. Hogy tőlem e vagy magától azt nem tudom. Szerettem volna viszonozni, nagyon… mindennél jobban, de féltem, hogy ha megteszem, akkor végül nem tudok leállni. Nem szabad! Még nem! Ki kell vívnom a bizalmát, addig semmiképpen sem! Apró csókokat nyomtam a homlokára majd feljebb húztam az ölemben és kényelmesen elhelyeztem.
- Kö… köszönöm. – nyöszörögte. - Én nem voltam ilyen, de engedelmesnek kellett lennem. Más különben... – csuklott el hangja.
- Engem nem kell megcsókolnod kötelességből. A mi elveink és hitvallásunk szerint… főleg az enyém szerint, csak azt illeti csók, akit szeretünk. Maradj velem még egy kicsit és ígérem, hogy elfeledtetem veled azokat a borzalmakat. Vigyázni fogok rád, akár a… - elakadt szavam egy pillanatra, mert legszívesebben azt mondtam volna, hogy „mint szeretőmre”, de a fiú nem hiszem, hogy megismerte volna valaha is ezt az érzést… és nem szeretném, hogy azt higgye, bármilyen „ellenszolgáltatással” is tartozik cserébe.
-… akár a kisöcsémre. – mondtam kissé zavartan. Közelebb húztam magunkhoz a húsos tálat és kivettem belőle egy darab húst majd sajtot tekertem bele.
- Most pedig nyisd ki a szád és együnk. – mosolyogtam rá. Motyogott még valami halkan, de nem igazán értettem.
- Amit az imént mondtál mind igaz? Ez azt jelenti mától kezdve vége lesz az üldöztetésemnek? – szólalt meg ismét, de mielőtt válaszolhattam volna neki, kövér könnycseppek folydogáltak alá kedves kis arcán.
- Tényleg veled maradhatok? - bújt hozzám félénken. Kivettem még egy szelet húst a tálból és ismét ajkaihoz emeltem. Azonban, mielőtt bekapta volna... - Te vagy... - mosolyodott el, majd megfogta kezem és szájához emelte a húst. Jóízűen rágni kezdte és közben végig mosolygott. - Sosem szegnék meg egy ígéretet. Főleg nem hazudnék. - mosolyogtam vissza édes kis arcába. - Mi a neved? - kérdeztem meg, mivel túl voltunk az első csókon, de a nevét még nem is tudtam.
- Ka’im. - mondta édes hangján, amitől megdobbant a szívem.
- Benned kit tisztelhetek? - kérdezte és megint rám emelte szikrázóan szép szemeit.
- Ashraf herceg vagyok. - mosolyogtam rá vissza. Láttam arcán a meglepettséget.
- Herceg. - fordult felém és meghajolt. Gerincem végéig végigszaladt a borzalom. - Elnézésedet kérem hercegem! - folytatta tovább. - Tudom más elvek. - szólt ismét. Visszatántorgott és mellém ült. Fejét vállamra hajtotta. Nem tetszett. Nagyon nem tetszett. Megragadtam hátulról és a hóna alá nyúltam majd az ölembe ültettem. Egy piros gyümölcsért nyúltam és a szájához emeltem.
- Nem szeretném meglátni, hogy még egyszer hajlongasz itt nekem! Nem vagy te szolga, így járj büszkén, emelt fővel! Most pedig egyél ebből, nagyon finom gyümölcsből. - suttogtam halkabban, nehogy megijedjen az előbbi komoly hangszínemtől. Láttam, hogy furcsán néz rám, gondoltam, hogy meglepődött a törődésemtől. Édes kis ajkai teljesen rátapadtak a gyümölcsre. Mint egy éhező, úgy ette a lédús gyümölcsöt. Láttam, amint elnehezednek pillái és lassan lecsukja őket. Álomba szenderült az ölemben. A gyümölcs, egy ősi altatószert tartalmaz...ez a legtermészetesebb altatószer. Már épp ideje volt, hogy egy kellemeset aludjon. Hajnalodott és összeszedtem a cuccainkat. Előkészítettem a tevénket és az ölembe vettem Ka’imot. Egészen a palotáig meg sem álltunk. Ott a szolgálok sorba álltak és sündörögni kezdtek körülöttem. Nem volt épp megszokott dolog, hogy behozzunk egy idegent a palotába.
- Őfelsége! – fordult felém az egyik lány. – Előkészítsem a vendégszobát? – kérdezte nyájasan.
- Szó sem lehet róla. Magammal viszem, az én szobámban piheni ki magát. – vetettem oda neki, legnagyobb sértettségére, amire én fittyet hánytam és tovább mentem. Óvatosan, tele kézzel nyitottam és csuktam be az ajtót. Feje alá tettem karom és óvatosan tettem az ágyba. Az egyik szolgálóval hozattam mosdató tálat és szivacsot. gyengéden levetkőztettem és most fittyet hányva a csorgó nyálammal alaposan áttörölgettem és tiszta pizsamába öltöztettem. elmentem megfürödni én is majd mellé bújtam és feje alá csúsztattam karom. Szerettem volna éreztetni vele egy kis emberi törődést és gyengédséget. Így aludtunk el, rögtön az első éjszakánkon. Alig volt rajtunk ruha…és a testünk szorosan egymáshoz simult.