Megerősítve
Desmond
Ahogy ül ott, mint egy szerencsétlen, kezd felmenni bennem a pumpa. Csak néz, és kétségbeesetten pislog rám.
- Öltözz fel! – morranok rá. Megvárom, amíg végez, csak azután szólalok meg ismét. - Ne mozdulj innen, amíg vissza nem jövök! – azzal már ott sem vagyok. Van némi elintéznivalóm közkedvelt könyvtárosunkkal, ami nem várhat. Határozott lépésekkel közelítem meg a helyiséget, majd becsapom magam után az ajtót, mire mindenki felkapja a fejét.
- Kifelé! – kiáltom el magam. - Steve, te maradsz! – sziszegek felé. Kisomfordálnak mellettem, míg végül csak a pult mögött ücsörgő marad bent. Nem mozdul, és ugyanolyan negédesen mosolyog, mint eddig. Hát, ennek sincs veszélyérzete.
- Mi a francot adtál Lukának? – támaszkodom meg a pult innenső felén. A mindennapi munkámat végeztem, ahogy szoktam, közben jót kuncogtam magamban. Nem elég, hogy tök unalmas itt a könyvtárban, hát találjunk valami szórakozást. Végre feltűnik a nagyfőnök.
- Kifelé! - kiáltja el magát. - Steve, te maradsz! - szól megint. Mosolyra húzom a szám, végre egy kis szórakozás.
- Minek köszönhetem, hogy a nagyfőnök személyesen látogatott meg, szerény hajlékomban? - mosolygok tovább. A pultnak támaszkodik, majd ismét fenyegetően üti meg hangját.
- Mi a francot adtál Lukának? - kérdi dühösen.
- Születésnapi ajándékot. Szegény törpe a belét is ki gürcölte a héten, ma van a születésnapja. Veled ellentétben én csak boldognak akartam látni a kölyköt, főnök. Na meg az sem lenne rossz, ha feladnád végre és nem dugnád meg. Már az idegeimre megy, hogy folyton itt fogadnak!
- Küldd el őket, ha idegesítenek. A te hibád, hogy így elkanászodtak. Normális helyen a könyvtár a csend és a nyugalom helye, nem a szexé. Szóval neked kell megnevelned őket. Lukát meg hagyd ki a hülyeségeidből. Az én dolgom, hogy mit csinálok vele, és mit nem. - kiegyenesedem, és az ajtó felé veszem az irányt.
- Viszont úgy tűnik, neked farok hiányod van. Majd szólok Ricknek, hogy ugorjon be hozzád, ha lesz egy kis ideje.
- Küldd el őket, ha idegesítenek. - vágja rá egy csomó hülye tanáccsal megtoldva még, meg egy fenyegetéssel, hogy rám küldi Ricket. Ez Desmond, de nem félek tőle. Mivel sosem ártottam neki és nem is fogok, nem fog bántani.
- Főnök! - szólok még utána és még jobban felgörbül ajkam, majd rögtön vissza is rántom, hogy most az egyszer komolyan vegyen.
- Én mégis amondó vagyok, még ha nem is érdekel a tanácsod, de ha nem akarsz semmit a kölyöktől, akkor ne adj neki több reményt! Lehet, hogy ez egy kegyetlen börtön, de akkor sem szükséges ilyen messzire menned. Tudod jól, hogy mennyire gyenge. Lefogadom, hogy most is magában zokog. Szóval vagy menj és tegyél végre valamit vagy lökd el magadtól, hogy találhasson valakit, aki esetleg szereti. Feleslegesen nyújtasz neki, hiú reményeket. - szólok, majd ismét mosolygom. Végighallgatom, de nem reagálok. Ahogy befejezi, elhagyom a könyvtárat. Lassan sétálok vissza a harmadikra, ahol már két cellával arrébb rájövök, hogy a hülye gyereknek igaza volt. Luka az ágyon kuporog, és sír. Megállok, pár percig gondolkodom, hogy mit csináljak, aztán továbbmegyek. Halkan nyitom ki az ajtót. Még így is nyikorog, bár ő nem vesz róla tudomást. Az ágy mellé lépkedek, és felkapaszkodom mellé.
- Hey, pici! Nézz ide! – támaszkodom meg két oldalán. - Itt maradsz! – rántom vissza, ahogy megpróbál kimászni mellettem az ágyról. Visszahuppan mellettem, majd sírva, alig érthetően hebegni kezd, amiből csak néhány szót tudok kivenni. Ám ebből is felfogom, hogy mi volt a lényege a mondandójának... Ne kezdje megint, mert nem állok jót magamért!
- Luka, higgadj le egy kicsit! – ölelem át. - Nem gyűlöllek! Shhh...! – szinte remeg a karjaimban, aminek hatására csak még jobban szorítom. Egyik kezemmel a fejét simogatom, ahogy hallgatom légvételeit.
- Mondd, mi vagyok én neked? – kérdez halkan, mire megáll a kezem. Ám még mielőtt bármit reagálhatnék, ismét beszélni kezd.
- Nem mondtam semmit! Felejtsd el, amit mondtam. Csak hadd maradjak így még egy kicsit! – kér halkan. Kifújom a levegőt, amit kérdése óta bent tartottam, és ismét végigsimítok a haján. Csend van, meglepően nagy csend. Még a folyosón sem hangoskodnak, ami itt igen ritka.
- Desmond... - szólal meg ismét. Hangja kissé remeg, ahogy teste is. - Tudom, hogy nem akarod hallani... azt is tudom, hogy nem mondok ezzel újat... de azt hiszem, beléd estem! – fúrja arcát mellkasomba. Lehunyom a szemeimet, és mély lélegzetet veszek. Persze, hogy tudtam. Nem volt nehéz rájönni amellett, hogy hosszú hetek óta szobatársak vagyunk. Nyitott könyv számomra, ami az érzéseit illeti. Egy kicsit eltolom magamtól, és könnyes arcát két kezem közé fogom. Még szipog egy kicsit, de talán már eléggé megnyugodott ahhoz, hogy higgadtan reagáljon. Leheletnyi csókot helyezek ajkaira, ami úgy tűnik, meglepi.
- Nem akarom, hogy bajod essen. Csak vigyázz magadra, rendben? – támasztom a homlokának a homlokomat.
- Ahogy szeretnéd! – súgja, és megint próbál kimászni mellettem. - Ha megbocsájtasz, most elmennék aludni. Biztos nehéz napod volt ma... és nekem is. Ezúttal sikerül neki, de megfogom a kezét.
- Várj! – nem húzom vissza, most én állok fel.
- Gyere velem! – látom rajta a félelmet, amit kérésem okozott, amit valamilyen részben meg is értek. Sok fájdalmas dolog történt vele az utóbbi időben, és én sem könnyítem meg a dolgát. Na, nem mintha saját magának nem csinálna elég zűrt, de mindegy.
- Jó, de... de hova? – kérdez riadtan.
Luka
Megriadok Desmond hideg, durva szavaitól és félve ránézek.
- I...igen! - dadogom és elmorzsolok egy könnycseppet.
Gyorsan leveszem magamról a nevetséges öltözéket és felveszem megszokott ruháimat.
- Ne mozdulj innen, amíg vissza nem jövök! - morran rám és már el is rohan. Hátat fordítok a rácsoknak, térdre ereszkedem és magamhoz szorítom az ajándékomat. Annak ellenére, hogy ez csak egy nevetséges gúnya, mégis én kaptam. Azt hittem ez lesz az első ajándék, amit nem kell majd rejtegetnem. Mindegy, holnap majd eladom valakinek. Desmond ágyára mászok, magamhoz ölelem a párnáját és hangosan felzokogok. Ez most szíven ütött. Tudtam, hogy gusztustalannak tart, de nem kellett volna ilyen messzire mennie. Eddig is szar születésnapjaim voltak, de ez jobban fájt, mint az eddigiek. Mégis mire számítottam? Hogy majd megdicsér és kívánatosnak tart? Ostoba vagyok...de már nem tudok parancsolni magamnak. Túlcsordulnak bennem a Desmond iránti érzéseim. Jobb lett volna meghalni, még évekkel ezelőtt, azon a kritikus napon és meg sem ismerni ezt a keserű, de édes szerelmet. Most már nincs vissza út. Vagy feláldozok mindent vagy türelmesen várok életem végéig, hogy enyém legyen a szeretete. Vagy végre meghalok. Teljesen belefeledkeztem az időbe és hogy egyedül vagyok az önmarcangolásommal. Váratlanul egy test simult hozzám a semmiből.
- Hey, pici! Nézz ide! - csendül Desmond kellemes hangja mellettem. "-Mondd, miért kínzol, te kegyetlen dög?" - kérdezem magamtól, miközben megcsap Desmond kellemes illata, ami csak még inkább a pokolba taszít. Mi a fene, most megszánt? Ne...ahogy neki sem úgy nekem sincs szükségem szánalomra.
- Sajnálom. - szökkenek fel. - Elfoglaltam az ágyadat és szánalmasan összesírtam a párnádat. - szabadkozom, miközben megpróbálok feljutni az ágyamra.
- Itt maradsz! - megragadja karom és én visszazuhanok mellé az ágyra. "- Ne tedd ezt, kérlek! Ne gyújtsd meg bennem a remény újabb szikráját!" - esdeklek magamban.
- Annyira szánalmas vagyok! - zokogok fel ismét és arcomat mellkasába temetem. - Ne gyűlölj kérlek, amiért ennyi gondot okozok. - szipogom.
- Luka, higgadj le egy kicsit! - ölel szorosan magához. - Nem gyűlöllek! - súgja édesen a fülembe. Kegyetlen férfi...kegyetlen szerelmesem.
- Mondd, mi vagyok én neked? - bököm ki véletlenül, amit még jó ideig nem akartam feltenni. Annyira hülye vagyok. - Nem mondtam semmit! - próbálom korrigálni majd szorítok ölelésemen. - Felejtsd el, amit mondtam. Csak hadd maradjak így még egy kicsit. - suttogom fülébe, amit most legszívesebben megharapnék. "Luka, te...baka! Sosem érted meg, ugye?"
- Desmond...-szólalok meg egy pár perces némaság után. - Tudom, hogy nem akarod hallani, azt is tudom, hogy nem mondok ezzel újat...de azt hiszem beléd estem! - rejtem el vörös képem. Végül kiböktem. Már nincs visszaút. Desmond nem tol el magától, csak ölel és simogat tovább, ütemesen, monoton módon. Hallom a lélegzetét, ahogy levegőt vesz és azt is, ahogy "kattognak fejében a fogaskerekek". Biztos kínosnak érzi ezt a nevetséges vallomást, de nem is vártam tőle mást. Elvégre ez csak az én elvadult, önző kis önkényes érzésem. Lassan kezdek megnyugodni...belenyugodni ebbe a viszonzatlan szerelembe. Örülök, hogy egyáltalán foglalkozik velem. Ez most a legtöbb, amit remélhetek. Megemeli állam és csókot lehel ajkaimra, amivel teljesen meglep. Teljesen megzavarodom. Nem értem mi ez ilyen hirtelen. "- Eltaszítasz magadtól...belém rúgsz olykor...máskor pedig gyengéden magadhoz láncolsz. Mondd, mit akarsz elérni ezzel?". Az első és utolsó szerelmem vagy...visszahoztad az életembe a boldogságot. Tudod, milyen hatalmas csodát tettél velem? Nem hiszem...mert, ha tudnád, talán nem taszítanál a pokolba ily közönyösen.
- Nem akarom, hogy bajod essen. Csak vigyázz magadra, rendben? - támasztja homlokát homlokomhoz.
- Ahogy szeretnéd. - súgom halkan és bólintok. Megint meglep, és heves dobogásra készteti a szívemet, de...nem dőlhetek be újra az önző kis érzéseimnek. - Ha megbocsájtasz, most elmennék aludni. Biztos nehéz napod volt ma...és nekem is. - mondom és eszembe jut, hogy ismét öregebb lettem egy évvel, ez grimaszt csal a szám szélére. Megint egyedül ünnepeltem, de miért fáj ez akkor most jobban? Csak egy dologra tudok most gondolni. "Menekülj, amíg képes vagy türtőztetni magad, Luka!". Sikerülne épp elérnem az ágyam szélét, mikor megfogja a kezem és ismét felcsendül hangja.
- Várj! - szól utánam. "- Miért?" - kérdezem rögtön magamtól. Desmond megjelenik mellettem. Most nem húz vissza magához, hanem mellém áll. Teste gyengéden feszít mellettem, érzem karomhoz simuló karját.
- Gyere velem! - súgja ismét a sötét csendbe.
Desmond
- Csak gyere! – húzom magam után kézen fogva. Nagyon remélem, hogy Őfelsége tényleg azokat tette be ma esti őrségbe, akikről beszéltünk, mert semmi kedvem „előbb lövök, utána kérdezem meg, ki mászkál kint” őrökkel találkozni. Kényelmes tempóban lépkedünk le a földszintre, bár szinte végig halk sutyorgás kísér minket. Komolyan... kuss legyen már! Megszorítja a kezemet, amin elmosolyodom. Szerencsére nem látja, aminek most nagyon örülök. Átvágunk a sötét étkezőn.
- Vigyázz a fejedre! – húzom le, amikor a kiosztó pult alatt bújunk át. Szabad kezemet a szöszi tincsekre helyezem, hogy biztosan ne fejelje meg a kemény lapot. Amilyen szerencsés típus, megtalálna egy rágót, amit a lap aljára nyomott valamelyik agyatlan. Ahogy sikerül átjutnia, a pult mögött vezetem tovább, át a széthagyott cuccok között, végül a konyha kétszárnyú ajtajához érünk. Megállok egy pillanatra, de csak, hogy hátrapillantsak rá, aztán kinyitom az ajtót, és betolom magam előtt. Bent világos van, amihez még az én szememnek is kell néhány pillanat, mire hozzászokik.
- Azt hittem, már sosem értek ide! – hallom Rick felháborodott hangját valahonnan a munkapultok felől. Ahogy kitisztul a kép, látom, hogy a leghátsó asztal mellett ücsörög, és unottan támasztja a felületet és a fejét.
- Bocs, egy kicsit felborították a tervet. Luka kezét továbbra sem engedem el, úgy húzom magammal az asztalhoz.
- De... Desmond... ez mégis...? – hallom nyöszörgését, de nem válaszolok. Nem most fogom elszólni magam, ha már egész nap sikerült elkerülni. Rick eközben feláll, és a maga igen „veszélytelen” stílusában kihúz egy fiókot, és a kések között kezd keresgélni. Luka eközben még jobban remegni kezd mellettem, és a kezemet szorongatja, mintha az élete múlna rajta. Jajj, de édes vagy! Rick amint megtalálja a tökéleteset, az övének a hurkába teszi, és egy fiókkal tovább lép. Innen már nem látszik, hogy mi a frászt csinál, de én tudom, így nem aggódom.
- Ülj le – húzom ki a széket az asztaltól. Leül, halk „köszönöm”-öt motyog, de rögtön utána elvörösödik. Mire gondolhat vajon, ami ennyire zavarba hozta? Megtámasztom a tenyereimet a támlán, úgy várom, hogy szakácsunk elkészüljön végre. Bár direkt szóltam neki, hogy semmit ne szedjen elő, azért azt hittem, legalább összekészíti a dolgokat, ha már annyira ráért. Hátrapillant, és a hűtőház felé indul, ami tudom, mit jelent. Amint eltűnik az ajtó mögött, egyik kezemmel eltakarom az ijedt szöszi szemeit, hogy ne lásson semmit.
- Semmi baj, nem félek! – hallom enyhén remegő hangját. - Ha te itt vagy, nem lesz olyan rossz! – na jó, egyre kíváncsibb vagyok, hogy mi a franc jár azok alatt a szőke tincsek alatt. Annyi tuti, hogy valami hatalmas hülyeség.
- Butus – mosolygok, miközben másik kezemmel, a hajával kezdek játszani. Rick eközben visszatér, és csendesen mindent lerak az asztalra. Miután végez, Visszahuppan oda, ahol várt minket, és hatalmas vigyorral rám pillant. A zajok hatására karomba mélyeszti karmait, mire felszisszenek.
- Ne haragudj! – szólal meg, és óvatosabban érinti a karomat. Nem mondok semmit, csak a füléhez hajolok.
- Boldog születésnapot! – suttogom, és utána leengedem a kezemet szemei elől. Ricket megkértem reggel, hogy csináljon valami süteményt Lukának, ami kinézetre igazán jól sikerült. Kíváncsi leszek az ízére is - bár az évek során már megbizonyosodtam arról, hogy a srác nem hiába tanult diákkorában cukrásznak. Ahogy kiejtem a szavakat, könnyekben tör ki, majd felugrik, és mindenféle figyelmeztetés nélkül számra tapad. Meglep vele, de nem ellenzem a dolgot. Belemegyek a csókba, engedem, hogy irányítson egy kicsit, mert úgy tűnik, most boldog. Úgy kapaszkodik belém, mintha az élete múlna rajta, szemeiből még mindig könnyek csordogálnak, és érzem rajta, hogy fogy a levegője, de nem szakítja meg. Mikor kissé kifullad, átveszem tőle az irányítást, és derekánál fogva kicsit megemelem, hogy csak a lábujja éri a földet. Aranyos, ahogy a nyakamba kapaszkodik.
Luka
- Jó, de...- egyszerre bólintok rá és tiltakozom is. Nem értem, hogy hova akar vinni vagy mit akar tenni, de ha fájni fog csak engedjen szabadon. - de, hova? - kérdezem.
- Csak gyere! - ragadja meg karom és maga után vonszol. Végig sutyorgó emberek nesze és a sötétben villogó szempárok tekintete kísér. Nem tudom, hogy hova megyünk, szeretném megkérdezni, de úgysem válaszolna, csak rám ripakodna. Ezért csak egyet tehetek, szorítók kezén, hogy tudjam, valóban az ő kezét fogom, és hogy ő is érezze, mennyire kétségbe vagyok esve. Elhaladunk az őrök mellett és meg sem állunk az étkezőig, ahol átvágunk a hatalmas sötét termen. Átrángat a kiosztó pult alatt, még óvatosságra is int „- Vigyázz a fejedre!” - kijelentéssel még a fejemet is lejjebb tolja. Tudom, hogy béna vagyok, de most mit tehetnék!? Most a "színfalak" mögött haladunk egy hatalmas ajtóig, melynek rejteke sem marad sokáig titkos. Kitárul végre előttem az ajtó, ahonnan szemfájdítóan erős sötétség zúdul az arcomba, de időm sincs felfogni, mert már hátamon érzem a kezét és azt, hogy lendülök előre.
- Azt hittem, már sosem értek ide! - szólal meg egy morcos hang a pucoló asztalok mögül. Legalábbis annak sikerült beazonosítanom.
- Bocs, egy kicsit felborították a tervet. - szólal meg mellőlem Desmond, de mire sikerülne felfogni a látottakat keze, mely még mindig enyémet szorítja, ismét magával rángat.
- De...Desmond...ez mégis...? - próbálok rájönni, hogy mi is van. Talán most akar feldarabolni, vagy mi?! Hát, ha ő teszi, ám legyen. A férfi feláll a helyéről, azt hiszem hallottam már a nevét...Rick. Elkezdi kihúzogatni a fiókokat, egyiket a másik után, majd talál valamit, amit az övénél helyez el és újra huzigálni kezd egy fiókot. ekkor már minden ízemben remegek...ez talán a vég.
- Ülj le. - szólal meg mellettem az eddig hallgatag Desmond és kihúzza a széket. Bólintok egyet, majd kérdés nélkül teszem, amit mondott. leülök a székre.
- Köszönöm! - bukik ki belőlem, majd legszívesebben homlokon csapnám magam. „- Most biztos azt hiszi, előbukott belőlem az úri ficsúr énem.” Néhány percig senki sem szólal meg, teljesen eluralkodik a konyhán a némaság, leszámítva azokat az apró zajokat, amiket a Rick nevezetű okoz. Érzem a hátam mögött megsuhanó karokat, amik a támlámra telepszenek. Aztán Rick egyszer csak eltűnik, Desmonddal együtt hátra fordulok én is, de akkor már libben az ajtó és nem látom Ricket. Rögtön utána Desmond kezei eltakarják a szememet. Lehet, hogy rájött, mennyire félek. Lassan megérintem remegő kezeimmel az ő erős és izmos karját és megszorítom.
- Semmi baj, nem félek! Már mindenre felkészültem. Ha te itt vagy, nem lesz olyan rossz. - mosolyodom el keserűen.
- Butus - szólal meg válaszul Desmond és hallom hangján, hogy kuncog. Érzem, hogy félelmem lassan oldódni kezd. Némi háttérzajt és mellé hangos csörömpölést. Ekkor még jobban megijedek és körmeimet Desmond karjába mélyesztem, aki erre elfojtottan felszisszent.
- Ne haragudj! - simítok végig a megmart részen.
Desmond nem szól a fájdalomért, amit az imént neki okoztam. Érzem haját, mely az arcomhoz simul és leheletét, mely a fülemnél motoszkál.
- Boldog születésnapot! - súgja fülembe, majd leengedi kezét, mely eddig sötétséget vetett szemeimre. Szívem hevesen kezd dobogni, szinte már-már kiugrik torkomon. Olyan boldogság árad szét bennem, melytől feltörnek könnyeim. Zokogni szeretnék hozzá simulva. Tudomást sem véve a felesleges harmadikról, talpra szökkenek, megfordulok és magamhoz ölelve Desmondot forró csókot nyomok ajkára. Már nem vagyok magamnál a szék tompa puffanását is csak halkan hallom visszapattanni a konyha hűvös falairól. Nyelvemmel utat török a döbbent férfi szájába.
Nyelve hagyja nyelvemet tovább kalandozni. Tovább engedi önző kis énemet törni. Lassan kezd elfáradni állam és szorításom is gyengül, mikor Desmond megragadja derekam és a magasban tart. Átveszi az irányítást és felemel. Folytatja tovább, de az ő szenvedélye erősebbnek bizonyul. Már kezd fájni a nyelvem. Ilyen csókot még sosem tapasztaltam. Már nem is az ajándék miatt sírok, hanem mert boldog vagyok, hogy ilyen szenvedélyesen ölel.
Desmond
- Hé, még itt vagyok! – hallom Ricket, mire majdnem felröhögök, de tartom magam.mMegszakítom a csókot, és visszaengedem Lukát a földre, majd a székre, mert elég gyengék a lábai.
- Majd otthon játsszatok, ne itt – morcog a német ál-haragosan. Ezen már tényleg felnevetek, és levetődök az egyik üres székre. - Mondd csak, Picur – szólal meg Rick újra. - Azt láttam, hogy eléggé berezeltél, de mit gondoltál, miért hoz ide téged a drága főnök úr? – röhögi el a végét, mire fejbe vágom. Behúzza a nyakát, de ugyanúgy nevet tovább. Na, ez se lesz normálisabb már! Rick kérdésére a szöszi csak duzzogva motyog, amin mindketten felhúzzuk a szemöldökünket. Persze, értettük, amit mondott de, hogy ennyire hülyeségek járjanak a fejében, az már túlzás, még tőle is.
- Ne morcogj! – böködöm meg az arcát egy kicsit. Még jobban bedurcázik, amit nem tudok mire vélni, de aztán kinyög egy bocsánatot. Rögtön ezután felkapja a fejét, és kivirul az arca.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy felköszöntöttél! Azt hiszem, ez az első, hogy...- mondja nagy hévvel, de a végén elhallgat. Értetlenül nézek rá. Mi a francot akart ezzel a fél mondattal?
- Tubicáim, együk, mert ha az őrség itt talál, elárul minket Őfelségének. És akkor megint kapom majd a fejmosást, hogy nem azért van mesterkulcsom a konyhához, hogy éjjel itt szórakozzak. – vigyorog Rick, miközben elővadássza a kést az övéből.
- Apukád...! – nyögök fel a német felé fordulva, mire röhögésben tör ki. Na, ha ez elterjed, senki nem vakarja le rólam... Úgy látom, Lukának tetszik a piszkálódásunk, és neki is jobb kedve van. Rick felvágja a süteményt, és szétosztja, amire a szöszi azonnal ráveti magát. Mohón kezd csámcsogni rajta, és úgy tűnik, ízlik neki.
- Ezt te sütötted, Rick? Nagyon finom lett..., de ha elfogadsz egy tanácsot... egy kicsivel több fahéjt még elviselt volna – néz fel a szakácsra egy elégedett vigyor kíséretében. Hát, testvér, ezt megkaptad!
- Milyen bátor lettél hirtelen, öcsi! – dől hátra a megszólított. - Azt hiszem, jól elleszünk. – kuncog.
Lukán látom, hogy nem érti teljesen, amin csak mosolygok.
- Tessék, ez az ajándékod Őfelségétől – nyújtok felé egy borítékot, ami a konyhai munkarendjét és az egyéb információkat tartalmazza. A kezei remegnek, ahogy megfogja, de elég magabiztos, ahogy széttépi a borítékot. Ahogy olvassa, a szemei egyre csak kerekednek, aztán felpillant rám.
- Ezt... te intézted el nekem? – pislog. - Akkor ez nem a te ajándékod, végül is?
- Részletkérdés – felelem. - Együnk, aztán menjünk vissza a szobáinkba, mielőtt bajba kever valamelyik őr – váltok témát. Rick bólogat, miközben tömi a majmot. Csodálkozom, hogy most kihagyta, hogy valami epés megjegyzést tegyen. De azért a „tubicáért” még kapni fog! Ezután csend van, Rick is kihagyja a csipkelődéseit, aminek kimondottan örülök. Elfogyasztjuk a sütit, a szakács eltakarít, mi pedig megyünk haza. Rettenetesen fáradt vagyok, így örülök, hogy végre az ágyam felé közeledem. Fent halkan behúzom az ajtót, bár tudom, hogy sokan figyelnek minket a sötétből. Lukán úgy látom, ezt nem vette észre, de nem is baj. Legalább nem aggodalmaskodik minden hülyeségen. Alig fordulok meg, meleg testet érzek, és puha ujjakat a nyakamon. Ahogy észreveszem magam, rájövök, hogy a szöszi kapaszkodik a nyakamba.
- Köszönöm szépen a mait! – suttogja, majd számra nyomja ajkait. Szinte mar, olyan vadul, olyan mohón csókol, és teljes erejéből szorít. Derekára fogok, és megemelem, majd az asztalra ültetem. Így könnyebben elérem, mint amikor áll, nem kell annyira lehajolnom hozzá. Karjait lefejtem a nyakamból, hogy kicsit könnyebben mozdulhassak, majd egyik kezemmel megkeresem a trikója szélét, és utat török magamnak a derekánál. Feltűröm, hogy könnyebben hozzáférjek, és gerincénél kezdem simogatni. A léghiánytól és a vágytól remeg a karjaim között, ami engem is felizgat, de türtőztetem magamat. Az ő kezei is elindulnak felfedezni a derekamat, de bátor ujjai nem érik be ennyivel. Nadrágom alá merészkedik, és fenekemre markol, amit eddig talán csak az egyetlen olyan ember mert megtenni, aki megfektetett. Másnak nem is engedtem volna. Most mégis csak belekuncogok a csókba, és szinte a torkáig nyomom a nyelvemet, és szabad kezemmel hajába markolok, hogy észrevegye magát. Hátrafeszítem a fejét, és élvezettel nézek végig rajta. Halkan nyöszörög, és szemeiben könnyek ülnek, de állja a pillantásomat, ami tetszik. Bizalmat látok íriszeinek mélyén, ahogy itt ül előttem, teljesen védtelenül.
- Ké... kérlek... – nyöszörög, miközben közelebb hajol. Engedem, ujjaim a haját lazábban fogják, már szinte simogatón.
- Mit kérsz? – mormolom, miközben ráharapok a fülére. - Most... muszáj kimondanom...? – kérdez vissza, teljesen elvörösödve.
- Addig nem tudom, mit akarsz. Szóval, ha semmit, akár mehetnénk is aludni – engedem el, és feltűnően széttárom a karjaimat, majd kárörvendőn elvigyorodom. Kétségbeesetten kap utánam, és a felsőmbe kapaszkodik.
- A... azt szeretném... – motyogja -, ha lefeküdnél velem! – hadarja, és arca a vörös egy földöntúli árnyalatát veszi fel, miközben szabad kezével próbálja eltakarni, nem sok sikerrel. - Azt akarom, hogy szeretkezz velem... azt, hogy ne tarts gusztustalannak...
Luka
- Hé, még itt vagyok! - dörren egy hang oldalról, mire Desmond felnevet és visszadob a székre. Most meg tudnám ölni Ricket a tekintetemmel remélem, ezt ő is látja.
- Majd otthon játsszatok, ne itt - cseszeget tovább az ide nem illő harmadik. Desmond megint nevet és lehuppan a mellettem levő székre.
- Mondd csak, Picur - fordul ezúttal felém. - Azt láttam, hogy eléggé berezeltél, de mit gondoltál, miért hoz ide téged a drága főnök úr? - piszkálódik.
- Még, hogy folytatjuk otthon, na arra várhatok. - dörmögöm orrom alatt, majd elfordulok és vörösödő képpel, duzzogó fejet vágok.
- Az mindegy, hogy mit gondoltam...nekem mindegy lett volna. Ha ő teszi, akkor mindennek alá vetem magam. Még ha...meg akart volna ölni akkor is. - durcázom.
- Ne morcogj! - ripakodik rám Desmond és megbökdösi az arcom. Mérgem még most sem múlik, ezek ketten a lelkembe taposnak. Azt hiszik, hogy szerencsétlen vagyok.
- Bocsánat. - mondom még mindig durcásan. Majd eszembe jut, hogy miért is vagyok itt. Felkapom fejem és bűnbánóan nézek Desmondra.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy felköszöntöttél! Azt hiszem ez az első, hogy... - mondom ragyogó szemekkel. Észreveszem, hogy Desmond értetlenül néz rám.
- Tubicáim, együk, mert ha az őrség itt talál, elárul minket Őfelségének. És akkor megint kapom majd a fejmosást, hogy nem azért van mesterkulcsom a konyhához, hogy éjjel itt szórakozzak. - szólal meg Rick, kirázva minket a komor némaságból. Kést vesz elő onnan, ahova nemrég bedugott valamit...szóval ez volt az.
- Apukád...! - vágja rá Desmond és mindketten nevetnek. Elnézve ezt a kettőt, már én is felkuncogok. Rick letesz elém egy tányér sütit és villát. Mohón kapom fel a villám és dúrok bele a süteménybe, melyet hatalmas elánnal lendítek a számba. Csámcsogok rajta egy kicsit, majd jóízűen lenyelem.
- Ezt te sütötted, Rick? Nagyon finom lett...de ha elfogadsz egy tanácsot...egy kicsivel több fahéjt még elviselt volna. - ül ki boldog vigyor a képemre.
- Részletkérdés. - vágja rá. - Együnk, aztán menjünk vissza a szobáinkba, mielőtt bajba kever valamelyik őr. - válik komolyabbá. Az a másik, a kívülálló harmadik meg csak bólogat. Fene enné meg, hogy mindig neki bólogatnak. Mindannyian megesszük a sütink, majd Desmonddal lassan visszasétálunk a cellánkba. Szerencsére nem vett észre minket senki és nem történt semmi baj. Az ágyunk felé veszem az irányt, majd mikor oda érek, hirtelen ötlettől vezérelve visszafordulok, a nyakába csimpaszkodom.
- Köszönöm szépen a mait. - suttogom fülébe és még egy merészet lépek. Ismét, mint korábban az ajkaira tapadok, és mohón birtokba veszem. Nem taszít el magától, hanem megragadja a derekam felemel, az asztalhoz visz és leültet. Egy pillanatra sem ereszti ajkaim, mohón követeli tovább, akár csak én. Kiszabadul ölelésemből, amitől kissé megriadok, de ijedtségem csak addig tart, míg meg nem érzem csupasz kezét a pólóm alatt, amit sikeresen feljebb igazított. Ujjai gerincemhez érnek. Simogat, és közben szinte felfal. Nem tudom meddig csókolhattuk egymást, de lassan kezdtem elveszteni az eszem. Pólója alá nyúltam, megsimítottam derekát, majd óvatosan nadrágjába nyúltam és megmarkoltam a fenekét. Kezdett elfogyni a levegőm, de semmi pénzért nem váltam volna el ajkaitól.
-Desh...mond. - nyögtem bele kéjesen, felizgulva csókunkba. Nyelvét durván lejjebb tolja torkomba, de ezzel sem tud kiábrándítani. Majd, hogy nyomatékosítsa bennem ki a főnök...belemarkol hajamba és hátrarántja fejemet. Szemei izzó parázsként pásztáznak végig, ami a végletekig felizgat. Szemem könnybe lábad, de nem a fájdalomtól, hanem az izgalomtól. Talán már nem sok kell, hogy csúcsot érjek. Most bármit megtennék a kedvéért. Annyira szeretem...annyira, hogy az már fáj. Szemeibe nézek és viszonzom kitartós, kéjes pillantását.
- Ké...kérlek... - suttogom közelebb hajolva hozzá, ameddig szorítása enged és belepuszilok fülébe. Ez az a pont, ahol már nem bírok magamon uralkodni. Ujjai meglazulnak hajamban és ajka sejtelmes mosolyra húzódik.
- Mit kérsz? - kérdi, majd beleharap fülembe. Felszisszenek az élvezettől.
- Most...muszáj kimondanom? - fordulok el teljesen vörösen.
- Addig nem tudom, mit akarsz. Szóval, ha semmit, akár mehetnénk is aludni - elenged majd távolabb lép és széttárja karjait. Ez az ember direkt szórakozik velem...tudom jól. Addig nem tesz semmit, amíg ki nem mondom. Utána nyúlok és pólójába markolok. Nem akarom elereszteni...nem akarom, hogy megszakadjon kettőnk között az előbbi kapocs. - A...azt szeretném...ha...lefeküdnél velem! - vágom rá és tenyerembe temetem arcom. - Azt akarom, hogy szeretkezz velem...azt akarom, hogy kívánj...azt, hogy ne tarts gusztustalannak...tudom, hogy nem akarod hallani, de annyira szeretlek...- pityeredem el.
Desmond
Miket beszél ez össze-vissza?! – Tudom, hogy nem akarod hallani, de annyira szeretlek... – sírja el magát. Néha igazán az agyamra tud menni azzal, hogy milyen keveset gondol magáról. További butaságok összehordásában számmal gátolom, ami elég hatásosnak bizonyul, ugyanis csak halkan nyöszörög. Tudom, hogy hallgatóznak körülöttünk, de ha már így benne vagyunk, adjunk nekik egy kis műsort.
- Elég lett volna az első mondat is – mormolom, miközben áttérek nyaka érzékeny bőrére, és ott csókolom és harapdálom tovább. A farmer kabátot eközben legörgetem a válláról, hogy ne zavarjon, és a trikót is felfelé terelem rajta.
- Adjunk egy kis műsort a közönségnek! Hadd főjön a fejük – kuncogok, miközben ismét ráharapok egy kicsit a fülére. Szavaim hatására remegni kezd, és könnyei új erőre kapnak, de boldognak tűnik.
- Des... mond... – nyöszörög. - Kérlek, hadd vegyelek a számba! – dadog, és ha lehet, még jobban elvörösödik. - Ha így folytatod... akkor elmegyek. Én is akarom csinálni neked... – még mielőtt reagálhatnék bármit, lecsúszik a földre elém.
- Gyere! – mormolom, és átfordulok, hogy én támaszkodjak az asztalnak. Tétovázás nélkül bontja szét a nadrágomat. Most nem az általában itt mászkáló nebáncsvirág térdel előttem, most nem látom rajta azt a milliárdnyi kétséget, a befordultságot. Tudom jól, hogy szerelmes belém, ezt egy percig sem tudta eltitkolni előlem, és ez most valóban meglátszik minden mozdulatán, hallatszik minden szaván. Már egy ideje nem volt gusztusom egyik rongyosra baszotthoz sem, de még a szájuk sem izgatott fel, így az utóbbi két hétben mellőztem a vevőim ilyesfajta társaságát. Valószínűleg ez az oka, hogy száját, ahogy befogadja a farkamat, mindennél forróbbnak érzem. Halkan sóhajtok, de más reakcióval nem adom tudtára, hogy jó, amit csinál. Tehetséges nyelve van. Máskor is igénybe fogom venni. Már épp a tűréshatáromra kerülök, amikor lecuppan rólam, és zavartan, pihegve pislog fel rám. A szemei szinte csillognak, még ebben a sötétségben is.
- Desmond... add neked! – szólal meg hirtelen, ami meghökkent. Már megint mi a f...? Oh, igen, azt. - Add nekem mindet! – kér, én pedig lassan lehajolok hozzá.
- Hosszú még az éjszaka – simítok végig nedves ajkaim. - Ne siess ennyire! Fejezd be, amit elkezdtél! – búgom szájára, mielőtt szenvedélyes csókot kapna. Tarkóján a hajába markolok, úgy tartom a fejét. Ahogy elengedem, visszabukik ölemre, és tovább ingerel, ami látható hatásokkal van rám. Kezemet, ami a hajában volt, ott tartom, némiképp nyomva a fejét ágyékom felé, másikkal viszont teljes erőmből szorítom az asztallapot, hogy ne tépjek bele két oldalról a hajába, és ne szorítsam ágyékomhoz a fejét, míg farkam egészen a torkáig hatol, majd szájába élvezek, amit forró teste magába fogad... Aztán ahogy elengedem, összeomlik, és nem mozdul többé – merengek el. Most megtehetném, nem tudna ellenállni. Ha a torkára nyomnám a farkamat, még kiabálni sem tudna. Hiába kapálózna, nem jönne segítség. Moderálom magamat, és még erősebben szorítom az asztalt, mielőtt tényleg megteszem. Aztán jön egy pillanat, amikor már nem tudom tartani magamat. Megremegek, és magomat szájába eresztem. Több jön, mint amit egyszerre be tud fogadni, így szája sarkán kifolyik. Nagyon kívánatos így. Ahogy ezt észreveszi, törölgetni kezdi az arcát, majd a kezét nyalogatja, mivel az előbbivel a kezeit maszatolta össze teljesen. Hogy lehet valaki ENNYIRE édes? Elnézegetném még pár percig, ami csinál, de találkozóm van, amihez szükséges megmozdulni. Megfogom az egyik kezét, majd felrántom magamhoz, ami meglepi, és szinte rám esik, de elkapom a derekát, így nem zuhanhat vissza. Belemarkolok a seggébe, számmal pedig száját keresem. Kevesen mondhatják el magukról, hogy megcsókoltam őket, azt meg még kevesebben, hogy azután tettem meg, hogy leszoptak, de Luka édes ajkai vonzanak. Másik kezemmel a nadrágját bontom szét, majd alá vándorolok, és immáron az anyagok alatt markolom meg mindkét farporát. Hangosan nyög, ami elősegíti, hogy ismét munkára készen álljak pár pillanat alatt. Elmarkolásznám még egy ideig a fenekét, ugyanis pont kézbe való, végül mégis kihúzom az egyik kezemet, és egy gyors mozdulattal combjaira tolom az alsójával együtt. Úgy tartom a karjaimban, hogy ne tudjon mozdulni, és ismét jó erősen megmarkolom azokat a feszes, puha párnácskákat. Úgy, hogy biztosan megmaradjon a nyoma, arra az esetre, ha valaki megpróbálná elvenni. Mocorogni próbál, halkan felnyög, de ez csak még jobban feltüzel. A következő pillanatban nedves ajkakat érzek meg a nyakamon, és gyenge szívást, ami jól esik. Hátraejtem a fejemet, ezzel szabad utat engedve neki. Nem fogom szégyellni a nyomokat, amiket ez az akciója hagy rajtam. Bátran csókolgatja a nyakamat, miközben egyik keze nadrágomba téved, és masszírozni kezd.
- Csi... – nyög a fülembe hevülten. - Csinálj már valamit!
Ahogy ránézek, látom, hogy a vágy teljesen eluralkodott rajta, nem gondolkodik tisztán. Teljesítem a kívánságát, és az asztalra lököm. Hassal fordítom neki, lenyomom rá, és csípőmmel csupasz fenekéhez nyomulok. Ah, isteni érzés az a finom, puha bőr. Hátához simulok, teljes súlyommal nyomom az asztallapnak.
- Mondtam már, hogy nem kell sietni! Itt az egész éjszaka. Ne hidd, hogy hagylak aludni.
- Tudom... – nyöszörgi. - De ezt már nem bírom. Olyan... kegyetlen érzés... hogy majd’ szétdurranok! – fordul felém, amennyire képes rá. Száján vékony csíkban csillog a nyál, ami még jobban beindít, ha ez még lehetséges. Csípőjét felfelé mozdítja, így összedörzsölve testünket, kifejezve türelmetlenségét. Én is lökök egyet lefelé, majd erősen megtartom a csípőmet, hogy ne mocoroghasson.
- Ha tovább szórakozol, szárazon baszlak meg – mormolom, miközben két ujjammal összecsippentem az állát, és megcsókolom. Durva mozdulataim ellenére úgy, hogy egy ujjal sem nyúltam hozzá, egyszerűen az asztalra élvez. Kezdek megbizonyosodni arról, hogy a kölyök mazochista, azok után, amiket eddig láttam tőle. Nem vagyok vak, láttam, hogy akkor is ágaskodott, amikor Joe a mosodában meg akarta dönteni, és én sem vagyok sokkal gyengédebb most, mint „az” volt akkor. Nem mintha zavarna, mert szeretem a vad szexet. Belevigyorgok a csókba, miközben ujjaimat ágyéka alá vezetem, és végigsimítok újfent meredő szerszámán. Ahogy visszahúzom a kezemet, érzem rajta, hogy élvezete gyümölcséből jócskán kenődött rá. Nem tetszik neki, de megszakítom a csókot, és felegyenesedve végignyalok az egyik ujjamon. Keserű, de nem érdekel. Azután duzzadt ajkaira helyezem őket.
- Nyald le!
Luka
- Elég lett volna az első mondat is. - suttogja, mire könnyeim patakként hullnak alá. Úgy érzem, átjár a végtelen boldogság, mely most kivirágoztatja a lelkemet. Nem félek, mint korábban, mikor ilyet akartak tenni velem. Most boldog vagyok és elégedett. Nyakamba harap, csókolja, és az őrületbe kerget. Vetkőztetni kezd, már a trikót is leveszi rólam.
- Adjunk egy kis műsort a közönségnek! Hadd főjön a fejük. - nevet bele csókunkba, amitől úgy érzem, nekem is mosolyognom kell. Ismét a fülembe harap, amitől kicsit hangosabban nyögök fel. Ha most nem áll le egy kicsit...összekoszolom a nadrágom.
- Des...mond... - nyögök bele a sötétségbe - kérlek, hadd vegyelek a számba. - dadogom bátortalanul. - Ha így folytatod...akkor elmegyek. Én is akarom csinálni neked... - mondom és már lejjebb is kúszok elébe.
- Gyere! - dörmögi, és az asztalnak támaszkodik. Igent mondott végre. Kimondta azt amire vágytam. Előtte remegett mindenem, de szavai hallatán felbátorodtam. Merészen csatoltam ki az övét és simítottam végig hímtagján a gatyán keresztül. Lehúztam azt is és jól sejtettem...ettől nem undorodtam. Gyengéden végigsimítottam rajta. Elképzeltem, hogy ezt már számtalan ember érintette...de bíztam magamban. Jól "kiképeztek"...most az a különbség, hogy ezt szerelemmel teszem. Megcsókoltam a csúcsát majd nyelvemet végigfuttattam merevedésén. Megint a csúcsával játszottam, míg el nem nyeltem teljesen. Szinte izzott hímtagja a számban és reméltem ő is érzi ezt a forróságot. Ütemesen csináltam...néha már kínzóan lassan, gyötörni akartam őt. Azt akartam, hogy érezze, én más vagyok, mint a vásárlói. Magával ragadott a hév, egyre vadabbul csináltam...éreztem, ahogy lassan lángba borulok, akárcsak ő. A szerelem gyönyöre teljesen elvakított. Megálltam egy kicsit, nyelvem épp, hogy elhagyta lüktető szerszámát, kifelé lógott számból. Ködfátyolos tekintetem ráemeltem...és az íriszeibe néztem. Szememben ott volt minden szerelmem. Nem tudtam mit akarok. Ajkaim közé fogadni fehér gyönyörét vagy végre magamban érezni. Féltem, ha az előbbit választom...az utóbbi nem teljesül. Végül döntöttem.
- Desmond...add nekem! - nyögtem szenvedélyesen. - Add nekem mindet! - könyörögtem tovább.
Lehajol hozzá és végigsimít nyáltól puha ajkamon. Még ilyen sötétben is látom, ahogy kéjesen mosolyog.
- Hosszú még az éjszaka. - suttogja. - Ne siess ennyire! Fejezd be, amit elkezdtél! - dörmögi kéjesen, majd szenvedélyesen ajkamra tapad. Hiába is mondanám neki, hogy egyre gondoltunk, csak félre értett, ebben a helyzetben már jelentéktelen. Hajamba markol és hátrarántja fejem, úgy csókol. Alig akarok elszakadni kívánatos ajkaitól de, ami a kezemben az jobban vonz. Ajkam ismét visszatapad, merevségére én pedig folytatom az ütemes játszadozást. Nem is teleik sok időbe, mire érzem, hogy izmai görcsbe rándulnak, ujjaival erősen mar az asztallapba és egy nagyobb görcs után a számba élvez. Nem tudom, mióta csinálta utoljára, de tisztességes mennyiséggel ajándékoz meg. Még az ajkaimon is elkezd csordogálni. Megijedek, hogy gusztustalannak tart, ezért buzgón nyalogatni kezdem nyelvem hegyével számat. Aztán észreveszem, hogy még a tenyerembe is sikerült kifolynia, így azt is nyalogatni kezdem. Annyira belemerülök abba, hogy magamévá tegyem minden cseppjét, hogy el is feledkezem az előttem kivont karddal álló Desről, mikor az kezem után nyúl és mielőtt észbe kapnék már magához húz és átölel a derekamnál fogva. Így, hogy az orrunk szinte összeér, érzem forró leheletét. Annyira meleg, hogy szinte elolvadok tőle. Váratlanul fenekembe markol, mire én széles, izmos vállába kapaszkodom, de már nincs időm lereagálni vagy filozofálni rajta, mert ajkai kalandos útra indulnak. Először csak alsó ajkamat csippenti meg ajkával majd a felső és utána rátapad mindkettőre. Nyelvét kinyújtja, amit az enyém is követ. Egy kis nyelvcsatát vívunk, majd táncba hívja ajkamat is. Nem tudom, hogy csinált e valaha mással is ilyen szenvedélyes és érzéki dolgot, mint most velem, de úgy tűnt ő is élvezi a társaságom. Láttam már korábban egy fizető ügyféllel, mikor az fizetett neki. Abban a pillanatban a szívem szakadt meg, ezért is léptem le a cellánkból. Akkor az arca rezzenéstelen és merev volt a szenvedélynek szikrája sem látszott rajta. Ráadásul sosem láttam, hogy bármelyiket is megcsókolta volna, ezért azt hiszem, joggal reménykedhetek benne, most ahogy itt tart a karjaiban, hogy ez a szenvedély csak is miattam lángol benne. Váratlanul megérzem kezét a nadrágomban, ahova cselesen jutott be, míg én az ajkaival foglalkoztam. Érzem, ahogy csupasz fenekembe marnak erős ujjai. Belenyögök ajkába, elválok szájától és fejemet vállára hajtom. Annyira felizgat, ahogy szorítja a fenekem, de nem hagyhatom magam.
- Mmh...- nyögök fel majd nyelvemmel nyakára tapadok és érzékien játszani kezdek rajta.
Amint érzem, hogy keze távolodik a nadrágomból, lebiggyesztem ajkamat, de ekkor megérzem, hogy alsóm elindul lefelé a lábamon. Pajkos keze észrevétlenül már előrébb is haladt. Most már csupasz fenékkel állok. Desmond megint megmarkolja őket, sokkal erősebben, mint eddig. Ez már kicsit fájt, de nem jelzem, csak ajkamba harapok. Viszonozni szeretném, ezért ajkammal megint nyakára tapadok és apró szívás nyomokat hagyok rajta, hogy lássák, ő az enyém...ha nem is örökre, de erre az éjszakára az volt. Nem ellenkezik sőt, még a fejét is hátra veti. Enged neki. Most annyira szexinek találom. Nyelvemmel is játszok kicsit még nyakán, olykor-olykor fogammal is karistolom és elmerülök a fülledt nyögéseiben. Kezemmel visszanyúlok ágyékához és kezemmel megint simogatni kezdem kemény szerszámát.
- Csi...csinálj már valamit! - nyögöm fülébe kéjesen. Teljesen eltorzult az agyam a vágytól. Az ő szemei is szinte világítanak. Látom rajta, hogy kíván. Megadja magát, az asztalra taszít hassal a lapnak és teljesen oda nyom. Érez forró testét, ahogy a fenekemhez simul...és megérzed a vággyal telt férfiasságot is, amelyért már lassan könyörgöm. A hátamra dől, egész testével rám nehezedik. Most már teljesen egészében érzem a fenekemnek feszülő kemény farkát. Szeretnék felkiáltani a vágytól...de nem merek. Nem merek még ennél is többet követelni.
- Mondtam már, hogy nem kell sietni! Itt az egész éjszaka. Ne hidd, hogy hagylak aludni. - suttogja közel hajolva a fülemhez.
- Tudom...de ezt már nem bírom. Olyan...kegyetlen érzés...hogy majd szétdurranok! - fordulok felé és szemeit keresem a sötétben. Szinte már könnybe lábadtak szemeim a gyönyörtől, ajkamon pedig nyál csordogál, amint nyelvemmel nyalogatok. Fenekemet megemelem, amennyire Des teste engedi, és forró farkához dörzsölöm. Érzem, hogy az is nedves. Minden gondolat, minden kérdés, amit fel akartam tenni, most elillant a fejemből. Vajon mással is érezte már ilyen jól magát? Desmond visszalök és csípőjével az asztalhoz szögez. Kizökkentettem az irányításból ez nem tetszik neki.
- Ha tovább szórakozol, szárazon baszlak meg - dörmögi előre dőlve és ujjával megtartja államat, közelebb húzza és megcsókol. Visszacsókolom, és lassú játékba hívom nyelvét. Talán ezt nem kellett volna, mert érzem, ahogy megborzongok és egész egyszerűen az asztalra élvezek. Ezen az sem segít, hogy a lapnak vagyok nyomva, mert csak totál összekenem vele a hasamat. De egy percre sem válik el ajkunk...ez olyan borzasztóan izgató, hogy lelkesedésem és merevedésem sem akar alább hagyni. Érzem ajkamhoz tapadó ajkain, hogy mosolyog. Nem tudom eldönteni, hogy ez most jó e vagy rossz. Az biztos, hogy élvezi, hogy kínozhat...de én meg azt élvezem, hogy ő kínoz engem. Mi baj lehet velem? Ez egy elég furcsa érzés. Keze megindul ágyékom fele és nem törődve nem múló merevedésemmel, végig simít farkamon. Visszahúzza kezét, de érzem, hogy összekentem. Megpróbálom menteni a menthetőt, de Des előbb reagál és elválik számtól. Ez rosszul esik, de érthető. Teljesen megdöbbenek, mikor a szemem elé kerül, és már tisztán látom csillogó szemeit. Ujját elborítja nedvem...és még nagyobb döbbenetemre végignyal ujján. Nem vág semmilyen arcot csak simán nyalja és közben engem néz. Teljesen megigéz szemeivel. Majd hirtelen ajkamhoz érinti ujját és végighúz rajta.
- Nyald le! - mondja. Nem parancsolóan...de mégis. Nem tudom meghatározni a hangnemet. Olyan, mintha táncba hívna egy kölcsönös cselekedetbe. Még ha akarnám, sem tudnám megtagadni és csak reménykedni merek benne, hogy mégis parancs volt. Nem értem magam, miért szeretném ennyire, hogy uraljon? Nyelvemmel óvatosan érintem ujját, majd teljesen számba fogadom. Mintha csak szerszámával játszanék egyre ütemesebben, erősebben szívom. Fejem felemelem és szemeit kezdem kutatni. Érzem, hogy már alig bírom. Képes lennék megint elmenni, de az már nagyon kínos lenne. Fejem hátra bukik és magammal húzom ujját is. Desmond jó ideig hagyja, hogy folytassam, ujjai nyalogatását néha látom arcán szétterülő kéjes mosolyát, de végül kihúzza számból ujját. Másik, tiszta kezével megsimítja arcom. Erős kezei szinte cirógatnak. Nem úgy bánik velem, mint másokkal láttam korábban.
Desmond
Késlekedés nélkül fogadja szájába az ujjaimat, és úgy szopja őket, mintha az élete múlna rajta. Eddig azon gondolkodtam, hogy hol lehet a síkosító (egyáltalán van nálam...?), de ahogy halad, lehet, hogy a nélkül is megleszünk. Ujjaim a nyálától sikamlósak, és erős a gyanúm, hogy ez is bőven elég lesz. Hagyom még egy kis ideig, hogy, mint egy tébolyult, szopja az ujjaimat, de végül leállítom. A másik kezemmel végigsimítok arcán, mire megáll.
- Fordulj vissza!
Engedelmesen teszi, amit mondok neki, így ismét hassal kerül az asztalra. A fenekét kinyomja kissé, ezzel feltárva előttem az utat teste legrejtettebb pontja felé. Végignyalok a számon a látványtól, és végigsimítok a kéznyomaimat már őrző, puha, vöröslő bőrfelületen.
Itt hiába az edzés, a mozgás, gyorsan elvesztik a feszességüket, a formájukat. Ha mégsem, akkor az azért van, mert mindenki ribanca lett az illető, és a naponta többszöri használat formában tartja. Emiatt is megy el a gusztusom a legtöbbtől. A feszes, kerekebb fajtát szeretem, nem az izmoktól kockásat. Azon nincs semmi fogni- való, semmi szép. Ahogy simogatom, egyik ujjam alatt észreveszek egy apró anyajegyet. Lehajolok, hogy közelebbről is tanulmányozzam, ám közben a fiút sem hagyom unatkozni. A másik farpofát elhúzom, és bejáratát kezdem masszírozni, egy ujjammal néha lassan egyre többet felfedezve a szűk járatból. Közelebbről szemügyre véve az apró pötty még szembetűnőbb azon a hibátlan bőrön. Vajon tudja, hogy itt van? Nincs túlzottan szem előtt. Csókot nyomok rá, miközben elengedem a másik oldalt, és ezt szorítom meg alulról, hogy könnyebben megharaphassam a pöttyöcske környékét. Először csak óvatosan veszem fogaim közé, aztán erősen összecsípem. Hallom nyöszörgését, amivel próbál rávenni, hogy ne harapdáljam, de oda sem figyelek rá.
- Azt ott... ne, kérlek! – nyüszít, miközben ujjai elérik a fejemet. Azt hiszed, ezzel meghathatsz, picike? Áthatón pillantok rá, el sem emelkedve a puha felülettől. Mindeközben bejáratát simogató ujjammal belé hatolok. Egyből teljesen benyomom, időt sem hagyva neki, hogy felfogja. Azért nem vagyok állat, nem kezdem vadul tágítani, mozdulatlanul tartom pár pillanatig, mivel megfeszült, és eléggé remegni kezdett. Csak akkor kezdek lassú mozgásba, amikor már lenyugodni látszik, és enyhül a szorítása. Könnyen alkalmazkodik hozzám, és egyre hangosabban nyög, és ahogy eltalálom a prosztatáját, megugrik, és akkorát nyög, amit eddig nem hallottam tőle. Ott folytatom izgatását, és fokozatosan társítom egy, majd még egy ujjamat. Ahhoz képest, hogy eddig még csak az a fémrúd járt itt bent, nagyon gyorsan kitágul eléggé, hogy a nélkül behatolhassak, hogy kárt tennék benne. Alig hagyják el ujjaim a testét, megfeszül, majd összerándul. Ujjai kapaszkodót keresnek a keményfa felületen, de csak a semmit markolják.
- Ez gyors volt! – mormolom, ahogy észreveszem az asztalról csöpögő fehér anyagot. Nyöszörög, majd feltámogatja magát, és nagy szemeivel rám néz.
- Azt akarom, hogy neked is jó legyen – suttog. Elmosolyodom, és karjait megfogva felállítom, majd állát hátrahúzom és megcsókolom. Lehunyja a szemeit, úgy látom, kiélvezi minden pillanatát, ám elszakítom magam tőle.
- Jó lesz, ne aggódj! – mormolom ajkaira abban a pillanatban, hogy az ujjaimnál kicsit nagyobb dologgal hatolok belé. Mellkasomnak dől, én pedig bal kézzel magamhoz húzom. Érzékien suttog, majd megremeg. Tövig hatolok a formás hátsóban, ami mélyről jövő nyögést csal ki a szöszi ajkain. Egyik kezemmel csípőjét kapom el, másikkal a hátán simítok végig, ahogy visszadöntöm az asztalra. Végigkarcolom a gerincét, majd ezzel a kezemmel is csípőjére fogok, és erősen megmarkolva a farpofát, lassan egy kicsit kijjebb csusszanok, hogy rögtön utána erősen, mélyre lökjem vissza magamat. Felkiált, és remeg, ami még inkább felszítja bennem a tüzet. Durva akarok lenni vele, úgy dugni, hogy holnap reggel megmozdulni se tudjon, de moderálom magamat. Ujjai kezemre fognak, hogy felkeltse a figyelmemet.
- Még... keményebben... Desmond! – nyöszörög. Egy ilyen kérésre, hogy mondhatnék nemet?
- Mondtam, hogy hosszú még az éjszaka! Ha már most rongyosra baszlak, mit csinálok két óra múlva? Légy jó fiú, és nyögj inkább, hogy ne tudjanak aludni hallgatózók. Tartalékold az energiádat - úgyis mindet kihasználom belőled. Jó érzés, ahogy körbeölel a forróság, így nem gyors, de erős és mély lökésekkel dolgozom benne, hogy minél forróbb legyen a szűk járat. Akár most azonnal képes lennék elélvezni benne, de nem adom annyira le, hogy pár perc alatt elsüljek. Furcsa hangon mond valamit, de nem sok jut el a tudatomig, csupán még nagyobb erővel nyomulok belé. Lenyomom a felsőtestét az asztallapra, majd ráhajolok annyira, hogy gerincére csókot nyomhassak. Az ostrom hatására ismét elélvez, de ez most nagyobb, mint az előzőek voltak. Egy pillanatra úgy tűnik, hogy elájul az élvezés hatására, de megrázkódik, és kicsit összeszedi magát. Két kezemet végighúzom az oldalán, majd fenekét épp csak érintve, hogy még véletlenül se jöjjön utánam, kihúzódom belőle. Elhátrálok tőle, egészen az ágyamig, amire lehuppanok, és középre húzódva a falnak dőlök, onnan intek neki, hogy jöjjön, ha folytatást akar.
- Mondd csak, Luka: tudsz lovagolni? – kérdezem egy perverz vigyor kíséretében. Elém lépked, és elvörösödve motyogni kezd arról, hogy még nem ült lovon, de menni fog neki, majd morcosan fölém térdel, és a ruháimat kezdi tépni róla. Együttműködök, mert semmi kedvem ahhoz, hogy szétszakítsa, így a földön landol a pólóm. Visszadőlök a falhoz, és élvezem, ahogy mellkasomat kényezteti, lassan ágyékom felé haladva, és ott játszik tovább. Egyre jobban feszülök, és nagyon kell koncentrálnom, hogy ne süljek el, de megvárom, amíg ismét a testében leszek – mármint a másik oldalról. Közelebb mászik, irányba igazít, és rám ül. Halkan felnyögök a forró járat érintésének hatására, ami annyira finom és puha... Mozogni kezd, először lassan, majd egyre gyorsabban, egyre vadabbul lovagol rajtam. Mint egy angyali kinézetű buja démon a menny és a pokol között vergődve. Izzadt testén verejtékcseppek keresnek utat maguknak. Szeme szinte világít, ahogy kinyitja, és kihívón pillant rám. Tetszik! Csípőjére fogok, és igazodom a mozgásához. Néhány ütemig hagyom, hadd csinálja, ahogy akarja, aztán megszorítom egy kicsit az ujjaimat, és nagy erővel húzom le, hogy nedves feneke akkorát csattan ágyékomon, hogy az egész dutyi visszhangzik tőle. A következő pillanatban kiáltása az, ami bevisszhangozza a helyet. Figyelemmel kísérem, ahogy ismét elélvez, ami elégedettséggel tölt el. Hagyok neki néhány pillanatot, amíg összeszedi magát, addig nem mozgok. Átöleli a nyakamat, úgy kezd újra lovagolni rajtam, ám az egyik pillanatban ellöki magát tőlem, és anélkül, hogy leszállna rólam, megfordul a farkamon. Bevallom, eleinte úgy érzem, hogy leszakad a szűk járatba, ám ahogy lassan folytatja a mozgást, a feszítés, húzás enyhül. Hátrapillant, és alig érthetően nyöszörög, amin elvigyorodom. Öcsi, túl nagy falat vagyok én neked. Éteri vigyorral dőlök hátra, kezeimet felemelem, a fal és a fejem között fonom össze, és onnan figyelem, hogy mit csinál, mit reagál. Úgy tűnik, nagyon szenved attól, hogy nem azt teszem, amit ő elképzelt, mivel hátravágja magát rajtam, aminek hatására kicsúszik belőlem.
- Folytasd... – nyögi, az ujját szopogatva. Picur, nagyon kihúzod a gyufát, ha így folytatod! Pedig nem akartam széttépni a hátsódat... Egyik kezemmel megfogom a csuklóját, másikkal végigsimítok lapockáján, oldalán, medencecsontján, egészen az ágyékáig. Közben nedves ujjait is irányítom, és mellbimbóját izgatom. Kezem meredő hímtagját elkerüli, combját érintem helyette, és feljebb emelem egy kicsit, hogy könnyebben elérjem, amit akarok. Ujjait levezetem a célterületemhez, és mielőtt ellenkezhetne, két ujját a saját testébe mártom. Egyet a sajátjaim közül is társítok, mivel úgy tűnik, farkam már eléggé kitágította. Kezemmel irányítom az övét, miközben ujjaink ki-be csusszannak a nedves járatom. Először még egész lassan, de egyre gyorsítom, és egyre erősítem a mozdulatokat. Nyöszörög, megremeg, átölel, és puszit lehel arcomra, ami megmosolyogtat. Néhány pillanatig még hallgatom, ahogy játszik magával, de ennek nem lesz jó vége, ha így folytatódik.
Luka
- Fordulj vissza! - szól, igen parancsolóan, ahogy azt szeretem. Még egy utolsó lopott pillantást vetek rá, majd háttal fordulok neki és az asztallapra hasalok. Mivel kicsit magasabban van, mint kellene, ezért pipiskednem kell, amitől szabályosan bepucsítok neki. Érzem, hogy elvörösödöm. Ő nem zavartatja magát. Erős kezei már érzem is a fenekemen ott, ahol előtte szorongatta. Szinte ég a bőröm, olyan erősen markolta, most mégis jóleső borzongás fut végig rajtam. Kezét simának és puhának találom annak ellenére, hogy mennyi erő lakozik benne. Ahogy fenekemet simogatja már szinte kínzó gyönyört okoz. Úgy érzem ennél durvábban már képtelen vagyok felizgulni. Ezt persze csak addig gondolom így, míg meg nem érzem, hogy félrehúzza fenekem és bejáratomnál kezd el izgatni. Nedvemtől és nyálamtól siklós ujja gyorsan utat talál bárhova és még csak fájdalmat sem okoz. Hol gyengéden, hol durvábban szánkázik bennem ujja. Észre sem veszi, hogy elér egy pontot bennem, mikor megharapja a fenekem bal felét, ahol egy rejtett kis anyajegyem van, közben ujja elhagyja kissé fenekemet, mert figyelmét most az a gyűlölt anyajegy köti le. Ez az egyetlen dolog a testemen, amit az anyámtól örököltem és mindig is úgy hittem, hogy ez egy bélyeg, melyet sosem moshatok le magamról.
- Ne! - súgom halkan és közben megpróbálom ujjaimmal elérni arcát, ami nem sikerül, mert túl rövid a karom. Kicsavarodott végtagokkal tekintek hátra rá, most már még végtelenebb vagyok.
- Azt ott...ne, kérlek!
Természetesen rám sem hederít, miért is nem lep meg? Gyönyörű szemeivel végigpásztáz, amitől a forróság futkos a hátamon. Tovább simogat ott és hirtelen belém dugja ujját. Gyors és kíméletlen, mégsem érzem, hogy annyira fájna. Egy picit ideig meg sem moccan bennem. Lassan kezdi el mozgatni az ujjait érzem, hogy már nem vagyok ideges. Kezdem élvezni egy picit és ennek hangot is adok. Feltűnően könnyű dolga van, talán ennyire gyorsan sikerült magamba fogadnom?
- Ott...joh... - nyögök fel valamelyik pontnál, amit talán csak ő érez. Érzem, ahogy ujja megáll egy pillanatra majd mind, akit jobban feltüzel, hangom tovább ingerli azt a bizonyos pontot. Becsusszan még egy ujja, ezt rögtön észreveszem, de nem hogy rosszabb lenne a dolog, még jobban élvezem. Már erősebben dörzsöli, és egyre síkosabb leszek tőle. Furcsa, eddig akárki nyúlt hozzám durván sosem élveztem Des erős mégis puha ujjai viszont az őrületig izgatnak. Erőt vesz rajtam a megállíthatatlan bizsergés és egy ijesztően kéjes, borzongó érzés, melyet már nem tudok kontrollálni. Megfeszül minden izmom érzem, ahogy hasfalam hatalmas erővel dörzsölődik az asztalhoz. Felnyögök, és kérdés nélkül átadom magam ennek a csodának. Testem visszazuhan az asztalra. Még mindig euforikusan érzem magam.
- Annyira szeretlek. - súgom nagyon halkan a zárka csöndjébe. - Azt akarom, hogy neked is jó legyen. - fordulok hátra és homályos tekintetemmel az övét keresem. Mosolyogni látom, de talán csak érzéki csalódás. Megragadja karom és felránt az asztalról majd megragadja állam és szenvedélyes csókot nyom ajkaimra. Szemeim nyitva vannak, így jól látom...nem csak a képzeletem játszott velem. Tényleg mosolyog. Egy gyengéd és elégedett pillantás után lehunyom szemeit, hogy tovább élvezhessem nyelét addig, míg el nem szakad tőlem.
- Jó lesz, ne aggódj! - suttogja ajkaimra még utoljára majd hirtelen belém hatol. De ez nem az ujja. Nem ez már nem az, hanem valami sokkal nagyobb, puhább és forróbb. „ - Végre!” - nyögök fel magamban. Érzem, ahogy úrrá lesz testemen a bódulat és a kéj. Testem már másra sem vágyik csak, hogy Desmond végleg uralma alá hajtsa. Erőt veszek magamon és felegyenesedem, hogy fejem mellkasának dönthessem hátulról bár még így is alig érem el őt.
- Tudom. Csak csinál! - suttogom érzékien fülébe jelezve, hogy azt tehet velem, amit csak akar, mert testem hajlandó magát alávetni akármilyen parancsának. Magához ölel, hagyja hogy szeressem. Testemen jóleső borzongás fut végig. Még mélyebbre nyomul, ami először hirtelen fáj, de rögtön utána átveszi helyét, az a másik bizsergő érzés, de ez még annál is jobb, mint amit az ujjai okoztak, ettől felnyögök. Megragadja a derekam közben visszatol az asztalra és a gerincem vonalát simogatja. Megérzem ujjait a fenekemen, ahogy lassan széthúzódnak, szerszáma kijjebb csúszik, amitől először megijedek, hogy máris vége...csak ennyi volt, de ekkor erősen visszavágja belém magát, amitől gyengéden felordítok. Mazochista lehetek, mert még a fájdalom is jól esik, ami tőle jön. Fenekemet szorító kezébe marok és felnyögök.
- Még...keményebben...Desmond!
Szerelmem arcán különösen sejtelemes és kéjes mosoly jelenik meg.
- Mondtam, hogy hosszú még az éjszaka! Ha már most rongyosra baszlak, mit csinálok két óra múlva? Légy jó fiú, és nyögj inkább, hogy ne tudjanak aludni a hallgatózók. - mondja némi komolyságot is beleerőltetve.
Tartalékold az energiádat - úgyis mindet kihasználom belőled. - folytatja.
- Én...én szívesen megteszem, ha ezt akarod, de édes istenem, lehetne, hogy ne baszásnak hívd? - kuncogom el magam majd lök rajtam egy erősebbet, amitől már nem tudom visszafogni a hangom.
- Des...mond...- kiáltok és nyögök fel egyszerre. Kezd semmivé foszlani a hidegvéremmel együtt az erkölcsöm, de csak mert róla van szó. Olyan szavakat is kimondanék, amik nem vallanak rám, de visszafojtom őket.
- Deh...annyira felizgat, ha hallom a hangod. - csúszik ki mégis egy apró mondat a számon. Nem reagál, de gyorsít a tempón. Élvezi...nagyon ezt látom rajta. Ahogy egyre jobban gyöngyözik a homloka, ahogy be-becsukja a pilláit, hogy átadja magát az érzésnek, ahogy az izzadság lefolyik az izmos nyakán. Még vadabbul kezdi csinálni, teljesen az asztalhoz szorít, és ekkor megérzem forró leheletét a hátamon. Ahogy lágy ajka a bőrömhöz ér, ahogy átizzadt pólója a hátamhoz ér...sírni tudnék a boldogságtól. Azt hiszem, eddig még egyetlen kívánságom sem teljesült úgy, ahogy most ez. Érzem, ahogy meg-megáll, hogy vadabb erővel térhessen vissza. Valami különös és ijesztő bizsergés fut végig az ágyékomból a gerincemen át a szívemig. Felordítok és megremegek, hogy a jó előbbinél is több nedvet lőhessek az asztalra. Egy pillanatra megfordul velem a világ és úgy érzem elájulok. El is kezd homályosulni minden, de megrázom magam. Ekkor értem meg, hogy mi is volt ez pontosan. Érzem, hogy forró könnycseppek folynak le az arcomon...ez a boldogságtól van. Des még nem végzett, ezért visszafekszem úgy, ahogy előtte voltam és most mélyen örülök neki, hogy háttal van nekem és nem látja az arcom. Végigsimít oldalamon, súrolja fenekem és legnagyobb csalódottságomra kihúzódik belőlem. Az ágyhoz sétál, leül és nekidől a falnak. Még így félig ülve, álló szerszámmal is hívogató...sőt izgató. Felém int.
- Mondd csak, Luka: tudsz lovagolni? - szólal meg kéjesen és nagyon perverz mosoly ül ki az arcára. „- De szemét vagy!” - gondolom magamban. Most azt akarja, hogy döngjön a szomszéd fal? Vagy azt hiszi, most megijedek? Akkor téved. Majd én megmutatom neki. Az ágyhoz sétálok, és szégyenlősen félre fordítom a fejem.
- Lovon még nem ültem...de amire te gondolsz, arra még én is képes vagyok! - mondom kicsit durcásan. Feltérdelek az ágyra és odamászok hozzá. Revansot akarok venni, nehogy már folyton csak ő vezessen. Felé térdelek és megragadom a pólója korcát. Elkezdem lehúzni róla, mire ő segítségül megemeli kicsit a karját. A pólót az ágy végébe dobom és végigsimítok felső testén. Annyira kívánatos, hogy nem hagyhatom figyelmen kívül. Megpuszilom, majd mivel bátornak érzem magam kicsit a falnak szorítom és csókolgatni kezdem mellkasát. Közben végig simítok szerszámán, érzem, hogy még kellőképpen nedves, így felé guggolok és lassan, óvatosan beleülök. Megint csak jól eső érzés, ami az őrületbe kerget. Egyik kezemmel a hajamba tépek, másik kezemmel végigsimítok a mellkasán. Érzem, hogy megint elfog az a gyönyörű érzés. Végignyalok az ajkamon és lassan mozogni kezdek, majd kicsit felgyorsítok, mielőtt még ő is vadabb tempót kezdene diktálni. Kinyitom a szemem és a szemébe nézek.
„- Na ez hogy tetszik?” - kérdem tőle hangtalan, amit úgy sem hall meg, ezért vagyok ilyen bátor. Ajka mosolyra görbül, úgy tűnik vette az üzenetem. Megfogja csípőm és felveszi a ritmusom, így segít a mozgásban. Majd rám szorít, szinte marja a bőröm és mozgatni kezdi a csípőm, ahogyan neki tetszik. Milyen kis türelmetlen, talán már ő is a végét járja. Egyik-másik rántása erősebbre sikerül és hangosan cuppanok vissza ölébe, ami nem kis hangot csap most némának mondható cellánkban. Örült ütemet diktál és az utolsó nagyobb rántásánál teljesen eléri nálam azt a pontot. Eddig visszafogott hangom a semmié lesz és szinte felsikítok a gyönyörtől, ami hatalmába kerít. A vállára hanyatlok vissza lihegve és morcos vagyok. Megint csak én mentem el, nehogy már egész este csak egyszer sikerüljön elélvezésre késztetnem. Pihegek egy kicsit majd végignyalok nyakán és megharapdálom füleit. Még mindig bennem van és még mindig kemény. Újra mozgatni kezdem a csípőm, miközben hősiesen karolom át nyakát. Hirtelen ötlettől vezérelve megfordulok rajta, gondosan figyelve ara, hogy ne csússzon ki belőlem és négykézlábra ereszkedem az ágyon. Gondolom nem lesz gond, ha ezúttal háttal vagyok neki megint, nem hiszem, hogy ragaszkodna az élvezkedő arckifejezésemhez. Megrázom kicsit a fenekem jelezve, hogy kezdje el.
- Te akhartad...egész este...csinálni! - vágtam neki vissza és halkan elkuncogtam magam. Arcán furcsa vigyor jelenik meg. Megint csak szívat. Azt hiszi, túljár az eszemen. Hátradől, és tarkója mögé kulcsolja kezét majd jólesően élvezi, hogy én dolgozom. Hátravetem magam az ágyon és kicsusszan belőlem. Elkeseredésemnek egy apró nyögéssel adok hangot. Kéjesen nyalok végig ujjaimon, amit aztán végigfuttatok mellkasomon. Látom megcsillanni bőröm a nyál útját.
- Ah...folytasd. - nyöszörgöm szenvedve és szopogatni kezdem mutatóujjamat. Kezével csuklómra markol, másik kezével végigsimít lapockáján, majd oldalamon, medencecsontom, míg az ágyékomhoz nem ér. Teljesen belebizsergek keze érintésébe. Őrület, amit kivált belőlem ez a férfi. Azt hiszem, nagyon szeretem. Megragadja nedves ujjaim és átveszi az irányítást. Simogatja vele mellbimbóm. Az igazán izgató részeket észrevehetően elkerüli. Megérinti combom és fel is emeli. Ujjaimat fenekembe dugja, majd még egy ujját ő is behelyezi. Mozgatja ujjaim ki-be, egyre gyorsabban és erősebben. Érzem, ahogy ujja begye eléri a G pontom és beleremegek.
- Ah. Nagyon jó. De...miért? - kérdezem könnyes szemmel. „Miért kímélsz meg ennyire?” - kérdezem magamban, mert nem merem feltenni neki a kérdést. Bár talán örülnöm kellene, hogy ennyire kényeztet és odafigyel rám, talán még senkivel sem bánt így ezelőtt. Testemen átfut a boldogság és szabadon maradt, remegő karommal átkulcsolom nyakát. Felhajolok hozzá és csókot nyomok az arcára. Még, ha ez most riasztóan is tetszik neki.
Desmond
- Feküdj hasra! - hörgöm. - De az ujjaid maradjanak ott! Engedelmesen fordul meg, miközben lihegve nyöszörög. Kajánul evigyorodom a látványon, és egy kézzel egy kicsit megemelem a csípőjét, majd fölé helyezkedem. Felsőtestét fél kézzel a matracra nyomom, és erősen tartom, miközben másik kezemmel csípőjét tartva belé hatolok. Ujjai épp eléggé nyitották meg előttem az utat ahhoz, hogy gond nélkül csusszanjak bele, így egyből tövig hatolok. Hátához simulok, elsimítom nyakából az odalógó tincseket, és elégedetten hallgatom reakcióit, miközben egészen
kitöltöm lent, és a hátát, nyakát csókolgatom. Izzad, de puha bőre még így is isteni finom, ahogy megharapdálom a lapockája fölötti gyenge bőrt.
- Nem hiszem el, hogy még így ish befért...! - nyögi el a végét, amin csak mosolygok. Igencsak a végén járok már az önuralmamnak, így egy utolsó, erősebb harapás után mindkét kezemmel megtámaszkodom a lapockáin, és leszorítom, majd mozogni kezdek. Kínlódok attól, amilyen lassan csúszkálok ki és be, de összeszorítom a fogamat, és kitartok. Nem akarom megsebezni, de ebben a helyzetben, ha túl korán kezdeném erősen és durván döngölni a matracba, akkor könnyedén tönkre is tehetném őt, akár egész életére. Helyezkedem egy kicsit fölötte, az egyik lábát felemelem és a combomra fektetem, így még mélyebben tudok elmerülni benne. Gyors ütemre váltok, ahogy gyengül a szorítás. Homlokomat gerincének szorítom, hogy még egy kicsit tartani tudjam magam, de mélyről jövő, állatias morgásokkal kísérem a munkálkodást. Többért, gyorsabbért könyörög, amit megadok neki. Eszemet vesztve döngölöm, hatalmas erővel lököm magamat belé, miközben kézzel a felsőtestét is egyre jobban szorítom a matrachoz. Mindjárt...! Hangosan nyög, és mintha lenne benne valami értelem is, de ez nem jut el hozzám, csupán az utolsó szava, amit már sikolt, nem csak nyög:
- Elmegyek! - alig mondja ki, érzem, hogy beszűkül körülöttem a világ, és csillagokat látok az érzéstől. Sikolt alattam, megfeszül, és remegéshullámok söpörnek végig rajta, ahogy élvezetét a takaróra ereszti. Én még folytatom, kettőt lökök, amikor már nem bírom elviselni ezt a kínzást, és hatalmas erővel vágom bele magam. Megfeszülök, csípőjénél és mellkasánál magamhoz szorítom, hogy minél közelebb legyen, minél mélyebben legyek testében, miközben állatias morgás kíséretében a forró járatba lövellem magomat. Két hullám között még egyet lökök rajta, ami elősegíti az élvezet folytatódását, közben pedig a vállába harapok. Rajta, mellette megtámaszkodom, de úgy, hogy azért ő is kapjon levegőt. Hátára ejtem a fejemet, és egy kicsit kifújom magam, de nem mozdulok testéből. Aztán a következő pillanatban azt veszem észre, hogy zokogás rázza a vékony kis testet.
- Luka - suttogom, füléhez hajolva, és egy kicsit megrágcsálom. - Ha most tényleg sírni kezdesz, nem állok jót magamért! Szavaim hatására megdermed.
- Nem... Én csak boldog vagyok, hogy veled tettem meg először - próbál felém fordulni, és könnyein keresztül, mosolyogva pislog rám, miközben száját az enyémre nyomja.
- Sósak az ajkaid - morgom, és rámarok. Követelőzőn török utat a nyelvemmel, és játszadozni kezdek vele.
- Ugye nem hitted, hogy ennyi elég volt? - kérdezem, amikor egy lélegzetvételnyi időre elengedem.
- Szemét vagy! - morcogja, miközben lehúz, hogy most ő csókolhasson meg. - Azt hitted, megijedtem? - pislog fel vidáman.
- Túl sok energiád van még, Picur! - vigyorgok kajánul. - De mindjárt orvosolom a problémát! - markolok rá alig egy perce lelankadt tagjára. Ám eközben már én is érezhetően keményedem ismét. Nincs kedvem abból a meleg járatból megmozdulni, de az az érzés jobb, amikor beszűkül attól, ahogy izgatom, szóval egy pár centit elmozdulok, hogy ő is érezze.
- Reggelig foglak dolgozni - mormolom a fülébe, még mindig az előző kaján vigyorral.
- Ez mind csak a te hibád! - nevet fel aranyosan. - Te tudod, de akkor reggel te sem fogsz tudni felkelni. Kicsikém, álmodozz csak arról, hogy ennyire le tudsz fárasztani.
- Túl sokat képzelsz magadról! - morgom. Kicsusszanok belőle, maga felé fordítom, és az egyik lábát a vállamra emelem, mielőtt ismét a testébe hatolnék. Egyáltalán nem szükséges még magamhoz nyúlnom sem, mivel már kőkeményen ágaskodom, mire első centijeimet benyomom a forróságba. Isteni! Ezt nem fogom egyhamar megunni. Senkinek nem adom oda ezt a testet. Csak az enyém, senki másé! Mélyen hatolok a nedves, puha járatba, ami immáron könnyedén alkalmazkodik a méretemhez és formámhoz. Nevemet nyögi, és látom rajta, hogy már nem sokat bír, csupán a szája volt nagy.
- Ah... te tudsz róla, hogy egy szadista vagy? - kérdez, kissé nehézkesen, mivel erős ütemet diktálok. Vigyorgok ezen, mert rajta kívül ezt eddig mindenki tudta itt. Bár, ez nem a teljes igazság, de azt inkább megtartom magamnak - legalábbis egyelőre. Azt csak az előző főnök tudta rólam, mielőtt "elment" innen.
- Kérlek - hallom elgyötört hangját. Édesem, jobb, ha nem erőlteted, mert nem csak járni nem fogsz tudni, megszólalni sem.
- Nem akarom, hogy más is... - zihálja, de megakad egy nyögéstől -, hozzám érjhen...! - suttogja, miközben igyekszik az arcomig feltornászni magát. Hm... pedig ez meg fog történni, nem is olyan sokára. Tudod, van itt egy hagyomány. De azután senki másnak nem adlak.
Luka
- Feküdj hasra! - mondja szinte hörögve. - De az ujjaid maradjanak ott! - szól még utána. Megteszem, amit kér, de meg vagyok illetődve.
- Mih..? Miért? - lihegem kifulladva miközben hasra fordulok.
Hasam alá nyúl és megemeli a csípőmet és felém tornyosul. Tenyerét hátamra tapasztja és az ágyba nyom. Érzem, ahogy arcom a matrachoz préselődik, és akkor megérzem, amint ismét belém nyomul. Teljesen belém jön, érzem, ahogy szinte feszít. Kicsit fáj, de leginkább végtelenül felizgat. Mélyen felnyögök. Hátamhoz simul, hajamat birizgálja. Érzem hátamon és nyakamon forró, szinte izzó leheletét, amint puha mégis érdes ajkaival csókolgat.
- Nem hiszem el, hogy még így ish...befért. - nyögöm.
Erősen megharap, amitől felszisszenek. Kezével lapockámra támaszkodik, leszorít és elkezd mozogni. Nagyon lassan mozog, és ezzel csak gyötör engem. Ez a lassú élvezet nagyon kínos a testemnek. Váratlanul megemeli lábamat és feljebb emeli egészen a combjáig, amitől végig fut hátamon a borzongás annyira felizgat. Érzem, ahogy még mélyebbre süllyed bennem és azt is, ahogy önkéntelenül is egyre hangosabban zihálok és nyögdécselek. Aztán felgyorsul, aminek őszintén örülök. Homloka hátamnak koppan, szinte már gúzsba köt szorítása. De még mindig nagyon óvatosan csinálja.
- Mhég...thöbben...mégh gyorsabban. - zihálom a matracba szinte halkan, de könyörgően. Nem szól, csak teszi, amit kértem. Hatalmas erővel kezd mozogni bennem. Nem fáj, kifejezetten jó érzés. Érzem, hogy neki is nagyon jó, mert egyre agresszívabban nyom a matracba. Ha most belefulladnék a matracba, akkor boldogan halnék meg.
- Ah...ehz...nagyon jó...Des... - erősen a lepedőbe markolok -, ...el...elmegyek! - mondom szinte már sikítva. Nem szól semmit, de ezt most nem is bánom. Egyre csak hajt, előre én pedig teljesen megtörök alatta.
- Ah...ah...Des...mond...sze... - sikítok ismét és teljesen elélvezek -, ...lek.
Ő nem áll le, még nem élvezett el. Egyre erősebben és erősebben lök. Furcsa érzés, de azt kívánom, hogy ő is annyira élvezze, mint én. Magához szorítja mellkasomat és egyre mélyebbre és mélyebbre vágja magát bennem. Meghallom szinte állatiasnak tűnő mély morgását és utána már csak azt érzem, hogy forró nedvesség áraszt el a fenekemnél. Néha-néha még lök rajtam egyet, hogy tovább fokozza izgalmát, amitől teljesen fülig pirulok, végül pedig vállamba harap. Lassan csendesedni kezd minden és én hangosan felzokogok.
- Kö...köszönöm, hogy... - harapom el mondatom.
- Luka. - ránt ki világomból és megharapdálja fülemet. - Ha most tényleg sírni kezdesz, nem állok jót magamért! - mondja komolyan. Megijedek. Félreértett.
- Nem...én csak boldog vagyok, hogy veled tettem meg először. - fordulok meg félig alatta, míg engedi teste és vöröslő arccal ajkamat ajkához érintem. Letörölöm a könnyeimet és rámosolygok.
- Sósak az ajkaid - dörmögi és visszacsókol. Nyelvét vadul átcsúsztatja számba és játszadozni kezd nyelvemmel.
- Ugye nem hitted, hogy ennyi elég volt? - kérdezi, mikor ajkaink elválnak egy kicsit.
- Szemét vagy! - ölelem át nyakát épp szabad karommal és kicsit lehúzom magamhoz, hogy megcsókolhassam. Visszaadom neki előbbi kedves kis játékát.
- Azt hitted megijedtem? - kuncogom el magam.
- Túl sok energiád van még, Picur! - mondja szinte vigyorogva. - De mindjárt orvosolom a problémát! - szorítja meg farkamat. Kezdek megint felizgulni. Ezt egyszerűen nem hiszem el.
- Reggelig foglak dolgozni. - suttogja fülembe különös szemét mosolyának kíséretében.
- Ez mind csak a te hibád! - nevetem el magam. - Te tudod, de akkor reggel te sem fogsz tudni felkelni. - kacagok.
- Túl sokat képzelsz magadról! - mormog oda. " - Ezt te sem képzelheted komolyan." - mondom magamban. Ha annyira nem lenne jó, nem akarnád reggelig csinálni.
Kihúzódik belőlem és maga felé fordít. Egy lábam a vállára helyezi, még szerencse, hogy hajlékony vagyok, különben ez most kissé fájna, és megint belém hatol. Meglepődve látom, hogy gond nélkül haptákban áll ismét a vadállat szerszáma. Testem már teljesen hozzá szokott méretéhez, pont olyan, mintha neki lenne kitalálva. Elképesztő, de ha így fojtatja, akkor hamarosan elájulok a sok orgazmustól.
- Ah...Des...mond. - nyögök fel, amint mélyen belül megérzem magamban. - Ah...te tudsz róla, hogy totál szadista vagy? - kérdezem mosolyogva. Ah...de én élvezem, hogy így kínoz. Akkor én mi vagyok?
- Kérlek...nem akarom, hogy rajtad kívül...valaha más is...hozzám érjhen...- lehellem arcába a szavakat ugyanis csak addig érek fel hozzá. Nem szól, csak vigyorog megállás nélkül és nekem a hideg futkos a hátamon ettől a vigyortól, amiben valami különöset sejtek. Ajkaimra mar és nem enged levegőhöz jutni és eközben borzasztó gyorsasággal mozog bennem. Még mélyebbre jut, ha bír és bár ez már a sokadik mióta elkezdtük, de valami nagyon különös érzés kerít hatalmába. valami őrjítő...őrjítőbb, mint eddig bármikor. Érzem, ahogy testem megfeszül és bármily szabad akaratom híján tör fel testem legmélyéből a földrengés szerű, mindent elsöprő kéj. Még, ha nem is ismerem jól őt, akkor is tudom, hogy különleges vagyok neki. Sosem árulna el, ahogy én sem tettem...bármit képes lennék neki megbocsájtani...ez a szerelem erősebb, mint eddig hittem. Ezzel a szívemet eltöltő érzéssel végig szikrázott bennem a meleg, ami a szívemig hatolt. Elélveztem, de abban a percben el is sötétül t a világ előttem. Már nem éreztem mást csak, hogy zuhanok a mély sötétségbe. Nagyon békésen alszom. Ahhoz képest, hogy meztelen voltam és kezdtem fázni, most melegem van. Valami nagyon kellemes meleget érzek. Lassan nyitom ki a szemem és Desmond szuszogó arcával találom szembe magam. Karja a fejem alatt van, csodálom, hogy nem zsibbadt el neki. Másik karját pedig derekamon pihenteti. Pont olyan, mintha átölelne és magához húzna. Boldogság jár át, amíg figyelem az arcát és azon gondolkozom, vajon hány óra lehet. Nem baj, mit számít az? Közelebb húzódom hozzá és fejemet mellkasába temetem, hogy a szívverését is halljam. Megint elszenderedem. Tompa neszeket hallok magam körül, de nem vagyok hajlandó kiszakadni édes kis szundikálásomból. Olyan jó érzés, bár mindig mellette alhatnék, akkor nem lenne több rémálmom.
- Luka. - üti meg fülem Des erőteljes hangja majd forró ajkat érzem ajkaimon. Lassan, résnyire nyitom szemeimet és szembe találom magam vele.
- Desmond. - ásítom, miközben szemeimet törölgetem.
- Rick engem nyüstölt miattad, szóval mássz le szépen a konyhára, amíg szépen mondom! - mosolyog rám furán majd megpuszilja homlokom és visszadől a párnára. Bezzeg ő még alhat. Szóval ez volt a nagy mosoly tárgya. Szétstrapálta a seggem, még belém is élvezett és így menjek le dolgozni. Démon! De...szeretem...meg hát én akartam. Oldalamra gurulok és rávetődöm. Egy puszit nyomok a szájára és elmosolyodom.
- Bocsi-bocsi. Máris megyek, csak megtakarítom magam...mivel valaki volt oly kegyes hozzám, hogy mindvégig belém élvezett. - nevetek. - Engesztelésül reggelire kapsz valami különlegeset. - azzal átgördülök felette, megtisztálkodom, magamra húzom a ruháimat és már szaladok is a konyhára.
Desmond
Szó nélkül kapom el ajkait, és tépni kezdem őket, amíg csak kap levegőt. Ez alatt őrült erővel ostromlom alsóbb területeit, és érzem, hogy egyre kevesebb az erő a vékony kis testben. El fog ájulni, ha így folytatom, de nem hagyom abba. Remeg, utolsó erejével kapaszkodik már csak belém. Beszélni, kiáltani sem próbál, csak halkan nyög és sóhajtozik alattam. Aztán eljön a pillanat, amikor a gyenge test megfeszül még egyszer, arcán is látom a megkönnyebbülést, és a gyönyört, de testét már annyira kifacsartam, hogy alig jön valami, ami az orgazmusát fizikailag bizonyítja. Azután ujjai lecsúsznak rólam, és rongybaba módjára csuklik az ágyra. Elmosolyodom, és egy puszit nyomok a homlokára.
- Nem szokásom eszméletlen emberekkel csinálni - mormolom, kissé rekedten -, de most már befejezem ezt - kezdek ismét mozogni, amire a korábban teljesen elernyedt test enyhén reagál, de Luka nem tér magához tőle. Nem csinálom durván, csupán annyira erőltetem, hogy minél előbb elélvezzek. Nem fogom álló farokkal abbahagyni. A fiú szerencséjére elég néhány lökés, és morgásomat ismét a vállával tompítva, a forró járatba élvezek. Isteni az érzés, még ha tudom is, hogy öntudatlan az alattam fekvő. Ahogy légzésem és testem csillapodik, kihúzódom belőle, de egyébként mozdulni még nincs erőm. Többet vett ki belőlem ez a kis hancúrozás, mint először gondoltam. Bár az is igaz, hogy az elmúlt hetekben egyik szétkúrt seggűhöz sem volt gusztusom, így némiképp lanyhult az állandó gyakorlatom. A fiú mellé gördülök, pár percig így bámulom a másik ágy alját, de kezdek fázni, szóval erőt veszek magamon, és megmozdulok. Egy törülközővel (az övével) letisztítom magamat és valamennyire őt is, megigazítom a ruháimat, majd begurítom a fal mellé, hogy az összekoszolt takarómat - az ÉN takarómat - kiszedjem alóla, és a földre basszam. Aztán levadászom az övét fentről, betakarom a kölyköt, és visszafekszem mellé. Ahogy megérzi a testem melegét, közelebb fészkeli magát, de fel nem ébred. Az egyik karomat átvezetem a feje alatt, másikat derekára simítva alszom el, miközben tekintetem egy pillanatra megakad azon a régi fotón, a falon. Már öt éve volt...
A rács zörgésére ébredek, és ismerős röhögést próbál visszafojtani valaki a hátam mögött, így már félálomban rámarkolok a párnára, hogy az illetőhöz tudjam vágni, ha esetleg bármi hülyeségre készülne.
- Tubikáim, ideje lenne felkelni! - csicsergi. Na, mit mondtam?!
- Pusztulj innen, vagy én doblak ki! - morgom hátra a szakácsnak, de az csak még inkább röhögni kezd.
- Te nem kellesz, csak a szöszi onnan bentről - magyaráz, és az árnyékokból ítélve mutogat is, de még mindig nem vagyok hajlandó megmozdulni. Luka sem ébredt fel ennek a marhának a műsorától, így tűnik. Sóhajtva fordulok a hátamra, és felpillantok Rickre.
- Egy perc és dobom utánad a kölyköt, szóval mehetsz is akár! Ezen is csak jót mulat, de ismeri már annak a következményeit, ha engem felidegesítenek, szóval az utolsó mondatát már csak ajtón kívülről mondja.
- De most ha lehet, hagyjátok ki a reggeli menetet, mert sok munkánk van mára. - Azzal már itt sincs, én pedig halántékomra szorítom két ujjamat, mielőtt felrobbannék így reggel, korán. Aztán visszafordulok az alvó szöszihez.
- Luka - szólítom, miközben a hátára fordítom, fölé támaszkodom, és megcsókolom. Mocorogni kezd, így elengedem, és fölé támaszkodom. A nevemet motyogva ásít és a szemeit próbálja kidörzsölni, amitől olyan kis ártatlannak tűnik... Ellentétesen azzal, ahogy az éjjel viselkedett. Az a buja, kis démon, aki annyit rázta a seggét a folytatásért.
- Rick engem nyüstölt miattad, szóval mássz le szépen a konyhára, amíg szépen mondom! - mosolygok idülten, majd puszit nyomok a homlokára, és visszahanyatlok a párnára. Nevet, és csipkelődni kezd, amire inkább nem reagálok. Ráhagyom a dolgot, hadd legyen jó kedve. Kimászik mellőlem, felkapkodja a ruháit, és elrohan dolgozni. Pár pillanatig nézek utána, aztán visszafordulok a falhoz. Most, hogy ő nincs itt, ismét látókörömbe kerül a falra ragasztott fotó. Rachel... Már 5 éve... Lehunyom a szemeimet, és felidézem az utolsó alkalmat, amikor élve láttam a lányt. Egy sártól tocsogó utcán feküdt a saját vérében ázva. Mellette voltam, a karjaim között halt meg. A rohadt zsaruk meg hagyták elmenekülni azt a mocskot, aki azt tette vele. Sóhajtva fordulok a hátamra, és a felső ágy rácsaira szegezem a tekintetemet. De megbosszultam! Megkerestem azt a férget, és először megmutattam neki a fájdalmat, amit a húgomnak okozott, majd hagytam, hogy hosszan szenvedve megdögöljön. Hiába találták meg és vitték kórházba, a sósav, amit megitattam vele, megtette a hatását.