5. fejezet

Szerzők:
Nyuffko - Yves
Teletha - Thanos

5. fejezet

[b]Thanos[/b] Megunom a láblógatást és felkelek. A konyhába megyek. Ha végeznek, biztos fürdeni fog és éhes lesz. A cselédek még épp nincsenek kész, ezért besegítek nekik. Félre értés ne essék… itt a cseléd nem kap semmi, nincs bántva… ők önszántukból, hálából dolgoznak itt. Némelyikük később valóban felmehet a mennybe, mert megtisztul, de egy részük, sosem akar felkerülni, hanem itt marad. Mi itt szeretetben és békében élünk. Nekik is vannak szobáik, velük is szoktunk beszélgetni, ezért van az, hogy amit kérünk nem parancs, kérés és örömmel teljesítik. Valamiféle hála lengi körül őket, apám miatt vagy talán tisztelet… ennyit jelent, tisztességes, rendes istennek lenni. Befejezzük a pompás esti leveskét, néhány szelet szendvicset, melyekhez paradicsom is van. A gyümölcsöket én szeltem fel, meg is látszik, béna lett. Ezzel a tálcával mentem vissza és tettem le az asztalra, akkor Yves már fürdött, jól halottam. Így leültem a karosszékbe és vártam, hogy végezzen.

[b]Yves[/b] Theitész elküld, mehetek most már, megköszönte a munkámat, mire csak legyintettem, hiszen szívesen csináltam, meg hát legalább valamit teszek, és nem csak egész nap lógok, nem szeretek ingyen élni mások nyakán. Felmegyek, megmosom a fürdőszobámban a kezemet, majd meg is fürdök. Alaposan végig csutakolom a testemet. Mikor végzek, felveszem a pizsamámat, mely egy tréning nadrágból, egy pólóból, na meg egy bolyhos zokniból áll, amit még a Démontól kaptam. Thanos… nem, nem szabad! Bármikor itt lehet, és ha elgyengülök, akkor meghallhat! Most már rájöttem a dolgokra, másra kell koncentrálnom… muszáj! Kinyitom az ajtót, meglepetten látom, hogy itt van. Az asztalra siklik a tekintetem, elmosolyodok. – Gondolatolvasó! Ennyire hallatszott a fürdőből, hogy korog a hasam?

[b]Thanos[/b] Yves végez és még kicsit szárítkozva lép ki a fürdőből. Meglepődik az ennivalón, de boldognak tűnik és ez a lényeg. - Az vagyok… gondolat olvasom. - jegyzem meg. - Nem kell gondolatolvasónak lenni ahhoz, hogy kitaláld, mire lenne szüksége, egy hozzád közel álló, fontos személynek. - feleltem, mire csak meglepődött. Végül leül és elhelyezkedve falatozni kezdett. Boldogan figyeltem, ahogy jóízűen csipkedte a falatokat. Mikor végzett, a gyümölcsöket vette célba. - Yves… köszönöm. - szólaltam meg végül. - De még mindig nem tartom jó ötletnek, hogy kockáztasd az életed miattam és igazad volt… ez végül is öngyilkosság lenne részemről, de mindig is tudtam, hogy ez lesz egyszer. Na, és ha már nem leszel? Akkor mi lesz? Akkor hogy védem majd ki az ilyesmit?

[b]Yves[/b] Leülök, miközben meglepődök, hogy az én szavaimat használja, miért is gondolatolvasó. Jóízűen enni kezdek, hiszen finom falatokat hozott fel a Démon. Valamit mondani akar, hagyom, hogy akkor tegye meg, mikor ő szeretné. Végül megszólal, köszönetet mond. - Thanos ezt... nem kell megköszönnöd. Megteszem érted, hiszen... a barátomnak tartalak. Azzá váltál ezen a rövid idő alatt. Örülj, hogy egy angyal barátságára tettél szert! - teszem hozzá méltóságteljesen, de viccelődve.

[b]Thanos[/b] Yves még mindig nem túl jó a poénok terén. Előadja a fancsali kis viccét, amin nem tudom, sírjak e vagy nevessek. Pont ő mondja, hogy ne köszönjem meg, mikor ő is folyton köszönget. Annak örülök legalább, hogy jól érzi itt magát. Hátra dőlök és szememre szorítom a kezem. Mélyen felsóhajtok. - Nagyon boldog vagyok, hogy barátok lettünk… vagyis, hogy annak tekintesz. De, nem hiszem, hogy ez mindenre feljogosítana. Azt akarom ezzel mondani, hogy csak mert vannak végre barátaim… az nem jelenti azt, hogy kötelezően elvárhatom, hogy kockára tegyék értem az életüket. Egyikőtök sem, főleg nem te. Sokkal többet jelentesz nekem annál, mint, hogy ez nyugodt szívvel megtegyem. De azt hiszem, ezt nem értem, hisz még magam sem értem. Már a gondolat, hogy bajod esik, összeszorítja a mellkasom és fojtogat. Félek… nagyon félek. Magamat nem féltettem még így. - felálltam és az ágyhoz sétálva elheveredtem rajta. Teljesen ellentmondásos vagyok. Azt akarom, hogy csak ő gyógyítson, de azt meg nem akarom, hogy szenvedjen. Ha az iránt is így fogok érezni, akit szeretek, bajban leszek. Talán nem nekem találták ki a szerelmet. Szerelem? Vajon az milyen lehet? - Yves… te tudod, milyen érzés szerelmesnek lenni? - Könyököltem fel és rá sandítottam.

[b]Yves[/b] - Démon! - csattanok fel a végére, mikor elmondta, amit akart. Az is közre játszott, hogy kényes témára tapintott, pont arra, amit kerülök. Eddig tudtam türtőztetni magam, most meg mondom a magamét! - Nem, nem várod el, senki sem mondta, hogy neked ezt kötelező lenne tenned. Én magam, ismétlem én magam döntöttem úgy, hogy veled  megyek! Ha nem akarnék eszembe sem jutott volna segíteni, hagytalak volna, hogy öngyilkos legyél! - pattanok az ágyra. Felsóhajtok, próbálom nyugalomra inteni magam. - Bocsi a kifakadásért.... - újra felsóhajtok.  - A szerelemről... nem igazán voltam még az. Így mind ketten kezdők vagyunk még ezen a téren.

[b]Thanos[/b] Kissé megemeli a hangját, rendesen leteremt majd az ágyra ugrik és közli, ő maga sem tudja. Megragadom karját és kirántom alóla a „talajt”. Rám zuhan, méghozzá a hasamon puffan. Nevetek, de ő csak szigorúan néz és el kell telnie egy kis időnek, mire az ő szája is mosolyra görbül. - Akkor jó. Ha megtudod milyen érzés, akkor tanítsd meg nekem is. Elvégre, nekem nem sok esélyem és lehetőségem van itt a pokol fenekén szerelembe esni. Az, hogy nekem valaha kedvesem vagy gyerekem lesz, teljességgel kizárt. - sóhajtottam. - ha csak… el nem csábítok egy angyalt. - nevettem fel hangosan. Ez a poén nem jött be annyira, na, de na. Gondoltam, előbb-utóbb mégis nevetni fog.

[b]Yves[/b]Rajta fekszek még akkor is, mikor a szerelmet elsüti az angyal viccel. Nem nevetek rajta, de végül mégis megteszem, nem buktathatom le magam! - Talán lecsábítasz ide még egy angyalt? Tényleg! Mi az ideálod? - tettem fel egy olyan témát, ami foglalkoztat, de tartok is a válaszától. - Milyen legyen a jövendőbelid? Ha esetleg visszajutok a mennybe, akkor megkeresem neked, ha elmondod! - kezdek el alkudozni vele, hogy ösztönözzem, szólaljon meg, de… félek, hogy pont az ellentétemre vágyik, és akkor nincs esélyem, habár eleve tudom semmi esély rá, hogy engem egyszer szeressen. Talán ha nővé leszek, akkor esetleg…

[b]Thanos[/b] Sokáig gondolkozik, mire megszólal, de bár ne tette volna. Az ideálomra kíváncsi. - Hahó! Rémlik, hogy nem sok esélyem volt ideálokra? - morgok. - Nekem elég, ha olyan, mint te. Aranyos, kedves és odaadó. Tiszta szívű és gyengéd. Segítőkész és különleges, mint te. De belőled csak egy van… és ez kicsit bonyolult. Téged kéne feleségül vennem. - kuncogok keserűen, hisz tudom, ez totál lehetetlen. - Nem kell senki a mennyből! Ha itt maradsz velem, az nekem bőven elég. Akkor semmi szükségem egy társra. Te elég vagy nekem. - makogtam el neki bénán és magam sem tudtam, mit is akarok kihozni ebből vagy mi sül ki majd a dologból.

[b]Yves[/b] Lélegzetem elakad, ezerszer elismétlem magamban, nem szabad, nem, tilos félreértenem, de mégis annyira jól esnek a szavak, amik elhagyják ajkát. Elég lennék én neki. Nem, nem lehet! - Thanos… Thanos. Hidd el, egyszer többre vágysz, hiszen egy férfi sem tagadhatja meg a szexuális együttlétet. Lehet, hogy még nem vágysz rá így huszonegy majdnem huszonkettő éves fejjel, de egyszer csak eljön mindennek az ideje. Meg hát, mit mondott az apád? Kellenek utódok, szóval… - az utolsó mondattal saját magamat bántottam. - Na, de visszatérve ne mond, hogy soha! - jelentem ki jobb kedvűen, vagyis próbálok az lenni. - Egyszer mindennek eljön az ideje, mint például a… kivégzésnek. Ugye tudod, hogy nem tántorítasz el tőle, akármit is mondasz?

[b]Thanos[/b] Először meglepődök majd a nevetés kerülget attól, amit most mondott. - Rájöttem, hogy nem lehet neked nemet mondani… vagy jobban mondva… ellenszegülni. - kacagtam. - Amúgy… te mos olyasmit mondtál, ami az isteneknél nem lehetetlen. Először is, a testi vágynál, mi akadálya van annak, ha két férfiról van szó? - emeltem meg szemöldököm. - A másik… isteneknél, a gyermeknemzés szintén nem lehetetlen férfiak között. Csak… máshogy megy, mint az embereknél. De, egyszer már mondtam neked, úgy látom, nem figyeltél rám. Nekem, nem kell nő! Nem szeretem őket és szerencsém sem volt hozzájuk. Számomra, egy férfi sokkal kellemesebb társ, mint egy nő. Több dolgot találok bennük vonzónak, mint egy nőben. Az a lényeg, hogy szeressen és elfogadjon engem úgy, ahogy vagyok. Bár ilyen ember nem létezik! Ki tudna szeretni engem? Olyan személyt még nem teremtettek. - húztam keserű mosolyra ajkam.

[b]Yves[/b] Homlokomat ráncolva nézek rá. Szerelem két férfi között, ráadásul gyermek nemzése? Nem értem, vagyis az első az rám igaz, de hogy gyermekem legyen? Elképzelhetetlen számomra. Aztán kihangsúlyozza azt, amit múltkor mondott, amit nem hittem el neki. Neki… tényleg férfi kell? - Thanos ne becsméreld le ennyire magad, de ezt már mondtam neked! - sóhajtom. - Miért preferálod jobban a férfiakat, mint a nőket? Ha jól értelmeztem azt mondtad sosem volt olyan személy, akivel kijöhettél, mivel nincs a környezetben, mármint istenség vagy valami. Így hát felmerül a kérdés, honnan tudod, hogy nem fog bejönni? Ugye nem élből utasítod el őket?

[b]Thanos[/b] Érthetőek az érvei, de nem érti, amit én mondok neki. - Találkoztam már nőkkel. Ne nézz tudatlannak. Volt már a kezem olyan szennylap is, amit pornó újságnak hívnak. Ítéltem el nőket is… de sosem izgattak annyira, mint egy férfi. Főleg a törékeny, gyengéd férfi test. Viszont… sosem akartam egyiket sem birtokolni. Eddig csak… egy személy volt, akivel el tudtam vagy tudom, képzeli, hogy szenvedélyesen szeretkezem és, hogy gyermeket szül nekem. De nem tudom, hogy ő képes lenne e rá. - elfordítottam a fejem és erősen koncentráltam, hogy ne halljon a fejembe, hogy ne hallja, hogy ő az, akivel ezt el tudom képzelni. Ez… nem lehet puszta barátság, de akkor mi? - Nem becsmérlem magam, az igazat mondom, amit tapasztaltam. Te… képes lennél beleszeretni egy ilyenbe, akinek még szarvai is vannak? Aki utálja önmagát, mégis, ha szeretet kap és megszeret valakit, ahhoz önző módon ragaszkodik? Aki birtokolni akarja a másikat? Nem, kizárt! Ilyet nem lehet szeretni. Egy utolsó ördögfia vagyok. Egy elcseszett, fél-zabi isten, akiről még az anyja is lemondott és, aki arra kárhoztatott, hogy sose szeressék, hogy annyi fájdalmat legyen képes elviselni, amit egy társ sem… aki arra fog kényszerülni egyszer, hogy belehaljon mások bűneibe… egyedül.

[b]Yves[/b] Elgondolkozok azon, amit mondott. Nőkkel találkozott, de istennel? Lehet, hogy azok közül valamelyikbe beleszeretne, de nem erőltetem a témát, mert fájó rá gondolni, nem hogy elképzelni. Legjobban az érdekelne, hogy ki tetszik neki ennyire? Én nem lehetek, hiszen akkor mutatna felém valamit, több mint barátságot. Habár egy masszírozás az lenne? Nem, hiszen én is megtenném akármelyik barátomnak. - Lehet kezdetleges szerelem, de lehet, hogy csak egy vágy, hogy legyen valaki, akivel együtt lehetsz. Nem tudhatom, hogy mi jár a fejedben. - Nem is akarom megtudni, fájna, ha kiderülne, hogy ki is azaz alak. Lehet, ismerem, habár nem valószínű, hiszen a barátai nem olyanok, amilyennek leírta a tetszett személy. Hátamra fekszek, a plafont kémlelem, kényelmesebb így lenni, nem érintvén őt, mert félő, bejutok a gondolataimba, vagy ő az enyéimbe.

[b]Thanos[/b] - Nem! - vágom rá. - Ez nem egy kezdetleges valami… ezt elég erősen érzem és azért a sejtés meg az érzés között tudok különbséget tenni. De nem merek elé állni és megmondani neki… mikor csak barátnak lát. Annak is elég frissnek. - felültem az ágyon és tenyerem közé temettem fejem. - Az is lehet, hogy hamarosan, elveszítem őt. Vagy ilyen, vagy olyan formában, de el fog hagyni. Hamarosan… ha meglátja a bennem tomboló démont, melyet normál esetben még kezelnem sem kell. Bántani fogom, pedig nem akarom. De makacsa, ez tetszik benne a legjobban. Csodás és tiszta, ragyogó, őszinte a mosolya. Úgy képes leteremteni, mint senki más. Közben meg is képes dicsérni. Mennyből pokolba, pokolból mennybe képes taszítani és emelni. De… hogy állhatnék elé azzal, hogy legyen a kedvesem. Ha pont ezzel veszíteném el, abba én bele halnék.

[b]Yves[/b] Hevessége meglep, főleg az, amit mondott. Lélegzetem elakad, de megparancsolom magamnak, hogy vegyek levegőt, közben próbálok semmit sem belelátni. De… mi van, ha én lennék? Nem, nem hiszem, de akkor kivel találkozhatott, akibe így beleszeretett? Nincs semmi értelme, én lehetek, senki más, de ez túl nagyképűség tőlem, hogy ezt higgyem. Lehet mással is kapcsolatba tud lépni valahogyan, hiszen közel sem ismertem ki a lenti világ lehetőségeit. Egyre több felhő gyűlik a fejem fölé. A szerelem megismerése, vagyis rájövése, hogy szeretem azt, akivel egy ágyban vagyok most, előtte meg az apám megismerése… Elég volt, nem bírom tovább! Ha ezt tovább folytatom most el fog a fejemben szabadulni a pokol. Megköszörülöm a torkomat. – Nem tudom. Lehet elutasít, lehet elfogad. Sajnos nem vagyok jövőbelátó, nincs meg ez a képességem, csak egy hírnök vagyok.

[b]Thanos[/b] - Erről beszéltem neked. Te se tudod... Senki sem tudja nekem megmondani. Mikor rá gondolok, hevesen dobog a szívem és ég a testem. Mikor megérintem, bizsereg mindenem. Hozzá akarok érni, folyton ölelni és csókolni azt a finom bőrét. A számmal felszárítani a nedvességet a bőréről. Imádom megtörölgetni, megszárítani és mindennél jobban félek őt elveszíteni. Nem tudom megmondani, hogy mi ez az érzés… de biztos nem barátság. - megint kezembe temettem az arcom és gondolatban fojtattam. Az érzés egyre erősebb hangot ütött meg bennem és már nem tudtam és el is felejtettem kontrolálni a gondolatokat, hogy ne szökjenek ki a fejemből. „ - Ide akarom láncolni magamhoz! Egy kalitkába zárni, hogy ne szökhessen meg azokon a csodaszép szárnyain. Mint egy madarat. Egy csodaszép madarat, akit kalitkába zárnak… csak ez az én zárkám lenne.”

[b]Yves[/b] Csak folytatja, engem is lázba hoz vele, ami rossz, nagyon rossz! Elképzeltem, hogy velem csinálná és… Nem, nem! Nem szabad! Kínkeserves érzés jár át, az előbbi vágyakozásomat ellohasztja, ami nem is baj. - Úgy látszik, tényleg szerelembe estél. - állapítom meg azt, ami most már számomra is nyilvánvaló. Szeret valakit, aki nem én vagyok. Elfojtom a fájdalmamat, nem szabad megészlelnie Thanosnak, mert akkor számon kér, nem tudok majd menekülni az érzéseim elől, borulna az a bizonyos bili, és mindent kitálalnék neki. - Azt ajánlhatom, gondolkozz el, aztán meg ha úgy érzed, ténylegesen visszavonhatatlanul szereted akkor menj oda hozzá és… mond el neki. – saját szavaimból rosszul vagyok, lehunyom szemeimet, hiszen úgy érzem, mintha égnének.

[b]Thanos[/b] Tanácsot próbál adni? Hallgatom és hallgatom, bár tudná, hogy magáról beszél. - Azt… nem lehet. Ha megmondom neki, hogy szeretem, akkor elveszíteném, és mint barát sem maradna velem. Azt… nem lehet. Akkor bezárnám és leláncolnám a kulcsot pedig elhajítanám. Nem láthatnám sokszor, de tudnám, hogy itt van. Mint egy madarat… kalitkába zárnám. - felálltam és mászkálni kezdtem. Mint egy hülye, fel s alá. Meg voltam zavarodva, az ujjaimat tördeltem. Nem bírom… alig bírom visszafogni magam. - te például… mit szólnál, ha egy barátod… mondjuk én, azt mondanám neked váratlanul, hogy szeretlek? Mit felelnél?

[b]Yves[/b] A  kérdése alaposan felzaklat, abba akarom hagyni ezt a témázgatást, hiszen idegeim lassacskán kikészülnek, ha eddig nem tették meg. Sok volt számomra ez a mai nap. Sajog a fejem, sírhatnékom van. Nem tudom, hogy mit válaszolhatnék, nagyon bajos a kérdés. Nem húzhatom tovább az időt, meg kell szólalnom. Ahogy kinyitom ajkaimat, kopogtatnak. Hálaimát rebegek, mikor az apja volt az, beszélni akart Thanosszal, így egyedül maradtam. Tovább imádkozok, hogy ez után ne merüljön fel nála a kérdés, ne várjon választ, mert igazán nem tudom, mit mondhatnék neki, ami nem árulkodó…

[b]Thanos[/b] Csak fekszik töprengve az ágyon. Nagyon gondolkozik, vagy tán feszeng? Ennyire kínos lenne neki. Ez azért rosszul esik. Eddig is tudtam, hogy nem szeret… most azon gondolkodik, hogy mondhatná szépen, hogy ne bántson meg. Szólásra nyílik a szája, mikor kopogtatnak. Megkönnyebbülten lélegzik fel és mikor belépve apám közli, hogy beszélni akar velem, így hát kimegyek. Az udvaron sétálgatunk és leülünk egy padra.
- Miért tetted bele Thükrot a könyvbe? Ennyire akarod, hogy tudja?  - kérdezi.
- Igen, akarom, hogy végre tudja… joga van hozzá. - felelem, mikor mellé ülök.
- Én is szeretném, de ha én mondom meg neki, utálni fog. Na, és persze én némi haraggal viseltetek Thükron felé… szóval nem teljesen igaz, hogy eldobta őt… bár gondolom, Yves úgyis csak ezt fogja látni. Pedig közeleg a perc, mikor szembe kell néznie vele. - hintázott kicsit, miközben körülfonta karját térdén.
- El fogom veszíteni? - kaptam rá tekintetem.
- Ez… csak tőled függ. Na, meg attól, hogy mikor ismered be, hogy szereted és veszed végre el, hogy „nyugdíjba” mehessek anyáddal, Heliossal?! - megint csak lestem.
- He-Helios… a hírnökök hírnöke? - esett el állam. - Ő volt az első és egyetlen tiszta vérű angyali isten, akit a hírnökök képzésével és az egésszel megbíztak… ráadásul… pasi!
- Igen, fiam! Ő az anyád. - közölte tök lazán.
- Te beteg vagy! - vágtam rá. - Szóval nem elhagyott és lecsukták, hanem csak nem ért rá?
- Nem csak, hogy nem ért rá… nem hagyhatja el addig a helyét, míg el nem jön az ideje. Az pedig tőled függ!
- Ezért nyomtok az esküvő felé?
- Mit gondoltál? Te ugye, végig azt hitted, sosem szerettelek? De ez nem igaz. Imádtalak… imádtunk. Anyád folyton figyelt távolról, minden mozdulatodat… és szeretne már végre elszabadulni onnan, hogy megölelhessen és karjában tarthassa az unokáját.
- Hagyj magamra! - vágtam rá. Apám felállt és komótosan elment. Ültem még kint egy kicsit, hogy tisztítsam a fejem majd felálltam és visszaballagtam. A saját szobámba mentem ezúttal. Elterültem az ágyon összegömbölyödve és teljesen kiakadva. Átvertek… végig átvertek. Hát ezért érzem én mások fájdalmát. Kész, feladom, most én akadtam ki úgy, mint az angyalka múltkor.

[b]Yves[/b] Nem vagyok jól, fáradt vagyok, annyi és annyi megrágni való van, amit nem is tudok sorba tenni, mivel  kezdhetném. Mikor rájövök az egyikre, jön helyette három új. Úgy érzem, nem vagyok képes felkelni az ágyból, nincs erő hozzá, így hát csak fekszek, várom, hogy Thanos visszajöjjön, de nem így történik. Vajon mit csinál? Ellelt már vagy másfél óra, és még mindig nincs itt. Ugye… nem jött rá? Nem, nem jöhetett! Elrekeszeltem a gondolataimat tőle, én sem hallottam az övéit, sőt nem is figyeltem már annyira rá a végén, nem akartam még több fájdalmat elviselni a mai napon. Ha nem jön vissza, hát akkor nem, alszok én egyedül! Makacsolom meg magam. Betakarózok, elhelyezkedek, de nem jön álom a szemeimre.

[b]Thanos[/b] Olyan magányos így egyedül… nélküle. Hiányzik a teste melege, az ölelése, de… félek mindig én lépni felé. Olyan, mintha ráerőszakolnám magam. Ő sosem jön, ő sosem kér, ezért olyan nehéz. Ha csak többet tudnék az érzéseiről… és akkor még itt a másik dolog, amit most tudtam meg. Felkelek és az ablakhoz sétálok, melynek leülök párkányára. Mindig egyedül küzdöttem meg a gondjaimmal… így lesz ez most is. Nem számít. Felkelek és a tükörhöz megyek. Elhúzva előtte kezem látom, hogy az ágyán fekszik. Kinyújtanám felé a kezem, mert érzem, hogy fázom. Kell, akarom azt a meleget, de ha így ragaszkodom hozzá, akkor nem leszek képes majd elengedni. - Fenébe! - csapok a tükörbe, ami millió darabra törik majd visszakúsznak szilánkjai, hogy újra egyben álljanak, mintha mi sem történt volna. De történt, mert a kezemet azért rendesen elvágta.

[b]Yves[/b] Felriadok. Mintha… nagy csattanást hallanék. Lehet képzelődtem? Nem tudom, de jobb lesz utána járni. Végül mégsem mozdulok, mert most veszem csak észre, hogy Thanos még mindig nincs itt. Hol van az a Démon, Ugye… nem azzal van, akibe beleszeretett? Féltékenységet érzek, felnyögve kucorodok vissza az ágyamba, nem, nem gondolok rá! Nem, nem! Úgy érzem, mentem megőrülök. Nem akarok gondolkozni, csak aludni egy jót, hogy legalább 8 órám legyen tiszta, maradékban elég agyalnom az elkövetkező időkön! Démon…. merre vagy? Olyan rossz így itt feküdni, annyira hiányzik az, hogy mellettem legyen, halljam a lélegzet vételét, mely megnyugtat.

[b]Thanos[/b] Szentül a fejembe vettem, hogy nem fogok odamenni. Bekötöttem a kezem, ami a kézfejemen, több helyen is sebes lett. Mikor végeztem, elindultam lassan. Belestem az angyalkához, aki egyenletesen szuszogott. Hiába mondta az agyam, hogy nem. A testem magától mozdult… ment végig a szokott padlón, a szokott ágyhoz és bújt be a megszeretett test mellé, hogy átölelje és felmelegedjen tőle. Beleszimatoltam hajába és felsóhajtottam. - Ha tudnád, mennyire magam mellett akarlak tartani… mennyire vágyon a melegségedre, biztos, hogy elmenekülnél tőlem, angyalkám.

[b]Yves[/b] „- Ha tudnád, mennyire magam mellett akarlak tartani… mennyire vágyon a melegségedre, biztos, hogy elmenekülnél tőlem, angyalkám.” Lassan kinyitom szemeimet. Az álom, mely annyira kellemes, egyben oly annyira fájó volt, tovatűnt csak ez az utolsó ígéretnek tűnő mondat maradt meg a fejemben Thanos eltűnő alakjával. Felsóhajtok, megint egyedül az ágyban. Meg sem lepődök rajta, hiszen az óta a nap óta, mely káoszt hozott az életembe, nem alszunk együtt, vagyis… mégis. Thanos minden éjjel eljön, de mire felébrednék, eltűnik mellőlem. Mintha… valami eltört volna mi közöttünk. Az a borzasztó nap óta távolságtartóbbak vagyunk egymással, de nem tudom miért, vagyis az enyémet tudom, hiszen fáj belegondolnom, hogy másért epedezik, miközben én meg ő érte. A gondjaim nem oldódtak meg, sőt tobzódnak, mivel a Démonon gondolkozok folyton folyvást, meg a származásomon. Lehet, nem kellene ezen emésztenem magam, hanem támogatnom Thanost, az által vélt kivégzési nap, mely a halálát hozza egy napnyira van tőlünk. Félek, hogy elvesztem őt, de látom rajta ő is tart attól, hogy az utolsó órái vannak ebből az életéből.

[b]Thanos[/b] Attól az éjszakától kezdve, minden éjjelé ugyan olyan volt. Belopóztam, mikor elaludt és kimentem, mire felébredt. Apám fej rázva, de szó nélkül kommentálta… hogy még a kastélyban is kerültük egymást. Nem tudta, miért vagyok ilyen hülye. Yves is fura volt, ahogy én is, de akár hányszor szemeibe néztem, azt az elemésztő szomorúságot láttam. Végül eljött a nap, az a tragikus, borzalmas vasárnap, mikor vagy mindketten meghalunk vagy csak én, de ha szerencsénk lesz, talán túléljük. Azonban, ez csak akkor fordulhatna elő, ha az angyalka szeretne engem eléggé ahhoz, hogy ne csak hozzám bújjon. Így… talán kevés lesz az ölelése. Elindultunk reggel, egész úton szó nélkül haladtunk egymás mellett. Többször hallottam, ahogy megszólalna, de végül mégsem mondott semmit. Megérkeztünk végül, eléggé késve, mert már minden a helyén állt. Tsuki és Bardo feszült volt. Yves is toporgott még olvasni sem volt kedve. Végül lepakoltam és a kutamat a helyére küldtem, ahogy szoktam. Kiléptem a vaskapun, de még visszanéztem Yvesre, akinek azt a tekintetét, azt hiszem, sosem fogom elfelejteni.

[b]Yves[/b] Megérkeztünk, kissé késve, de nem számított. Út közben rá akartam venni, hogy engedje meg, vele legyek az ítélkezés ideje alatt, hiszen akkor el tudnám rögtön venni a fájdalmát, nem kezdene el benne gyűlni. Nem mertem a témát felhozni, vitatkozni meg úgysem tudnék vele. Elindul, rám sem néz. Némán magamban utána kiáltok. Mintha meghallotta volna, a vaskapu átlépése után hátra fordul. Félelemmel telin nézek rá. Szívem hevesen ver, sírhatnékom van, de tartanom kell magam, nem törhetek még jobban össze, hiszen ki gyógyítaná meg őt, hogy ha vége lesz? Idegesen fel alá járkálva vártam őt a volt szobámban. Onnan nézem őket, mégis mi folyhat lent. Meghozzák a férfit, rá sem nézek, csak Thanost nézem, aki mereven áll. Innen is látom, ideges ő is. A barátai mellette vannak, csak ez nyugtat meg. Ha a baj beüt, kiugrok az ablakon és szárnyaimat használva mellé érek és már rögtön is tudok segíteni neki. Ezt terveztem. Elfordítom a tekintetemet, mikor a kivégzés történik, aztán elszámolok harminc másodpercig, visszanézek, de csak a Démont lesem. A szarvai nem éleződnek ki, semmi testváltozás. Talán… kibírta? Leengedem a falamat, hallgatózok, de semmi sincs, csak aggódást érzek a többiek felől. Tényleg nem fog beütni a baj?

[b]Thanos[/b] A kúthoz sétáltam és Bardo mellé álltam, míg Tsuki kihozta. Vén fószer volt, de meg sem kérdeztem tőle, hogy vétkezett e, mert gúnyos mosoly ült a száján. - Rohadj meg! - morogtam rá majd a bárdommal, rögtön lecsaptam a fejét. Minden fájdalom, mi benne volt, rögtön belém vándorolt. Nem tétovázott. Lassan keringett bennem, éreztem. Tuskiékra néztem majd megtámaszkodtam a vállán. - Intézz el mindent. - azzal ellöktem magam tőle és dülöngélve becaplattam. Az oszlopok között kapaszkodtam a szobámig, ahova mikor elértem a földre zuhantam. Hörögtem, fojtogatott az érzés. Nagyon erős volt, de még nem tombolt bennem, hanem forrt és bugyogott. - Ha… Ha… nem kapok levegőt. - elborultam a hűvös földön és kezemet fejemre szorítottam. - Fáj, nagyon fáj. Ennyi ember… szenvedett egy állat miatt. Jesszus, ez kurvára fáj. - kezdtem úgy érezni, hogy lángol az arcom, a szemem és az egész mellkasom. Szörnnyé fogok változni… szét fog szakadni a mellkasom. Meg fogok halni.

[b]Yves[/b] Thanoshoz siettem, vagyis le, mivel láttam elindult,de nem találtam meg őt. Végül Tsukiékhoz fordultam, akik meglepetten néztek, mit keresek ott. Nem akartam nekik megmondani, hogy valami nincs rendben, biztosítottam őket, minden okés, már adtam kisebb kezelést Thanosnak, aki most pihen. Megnyugodtak, végül elköszöntek tőlem. Visszarohantam a kastélyba, senkivel sem találkoztam. Az a barom hol lehet? Lehet a szobájába ment? Miért, hiszen mindig a szobámból néztem őt és ezt nagyon jól tudta! Ha meg nem ott, akkor a nappaliban, vagy a kertben, de ott sincs! Felrohanok az emeletre, egyenest a szobájába. - Thanos! – kiáltom el magam. Megtalálom őt egy lépésnyire az ajtótól a padlón. Befurakszok a résnyi helyen, mivel csak ennyire tudtam kinyitni az ajtót, majd lerogyok mellé a földre. – Thanos! Thanos! – szólongatom őt, de alig van magánál. Széttépem ingét, nem aprózom el, majd magamról lerántom a feslőmet. Hozzásimulok. - Csss! Itt vagyok már! Te hülye démon! Hogy merészeltél eltűnni?! – végül csak ki fakadok, miközben aggódva nézem őt. Többet úgy sem tudok mondani, megremegek, felnyögök a fájdalomlökettől, melyet kapok tőle.

[b]Thanos[/b] Hallani vélem az angyalka hangját. Mikor megérzem őt magam mellett, már tudom, hogy nem tévedtem. Homályosan még látom, ahogy vetkőztetni kezd és ahogy nekem nyomja mellkasát. Ám e közben, ahogy végig szalad mindkettőnkön egy erős fájdalomlöket, amit ő is érez, a testem belesajog. Olyan erős fájdalom, hogy a téboly kezd úrrá lenni az agyamon. Lassan elvesztem a kontrolt, a szemem tűzben ég, érzem, ahogy pirossá válik és, ahogy agyamat elborítja egy köd, amit nem bírok irányítani. Ezt Yves is észreveszi rögtön, mert hirtelen felpattan és a kút felé szaladna, ahogy régebben tanácsoltam neki. Azonban nem vagyok a magam ura… az érzéseim és a fájdalom irányítanak. Utána lendülök, szinte biztos, hogy semmi esélye ellenem… ez be is bizonyul. A kút előtt alig néhány centire, elkaptam őt. Kissé meg volt rettenve, de most nem tudtam elnézést kérni. Az iránta érzett vágy sokkal erősebb volt… na meg a szörnyeteg ösztöne, aki szétfeszítette a testemet. A vállamra kaptam és az ágyhoz vittem, ahova könnyű szerrel ledobtam. Meglepődött, talán meg is ijedt. Felé másztam és ő csak lesett fel rám. Nem volt tovább… képtelen voltam bármit is irányítani, mert csak őt láttam és szenvedő testem csak őt akarta. Két kezemet mellé támasztottam majd lehajoltam hozzá és ajkamat övére tapasztva, elvettem tőle az első csókját.

[b]Yves[/b] Próbálok rajta segíteni, de nem nagyon megy. Egyre jobban, és többször veszek át fájdalmakat, melyek az én testemet is bántják. De... mintha Thanos ellenkezne, nem adná át a fájdalmakat. Rá akarok szólni, hogy ezt azonnal hagyja abba, mégsem teszem. A szemei, amit rám emelt, rettentően pirosak, miközben morgás üti meg a füleimet. Eszembe jutott mit mondott, mit csináljak ilyenkor. Pár másodpercig hezitálok, nem akarom itt hagyni, de tudom, ha nem húzok el a kúthoz, akkor magát fogja okolni, ha bántott. Ez győz csak meg, így menekülőre fogom. Nem érem el, leterít a padlóra. Nyekkenek egy nagyot, főleg az után, amikor az ágyra dobott. Pillanatok alatt fölém tornyosul, majd megcsókol. Nem tiltakozok ellene, pedig kellene, de annyira szeretem őt, annyira vágytam ajkai érintését ezen módon, hogy azt a félelmet, amit érzek, elnyomja a vágyakozás.

[b]Thanos[/b] Felidegesít, hogy nem tiltakozik az ellen, amit teszek. Agyam visszatart, hisz minden érintés, minden mélyebb... Bensőségesebb dolog köztünk egyre előbbre hajt és egyre több fájdalmat vesz el tőlem hozva a következőt és a következőt... Amíg csak van bennem. Nem így akarom, azt akarom, hogy érezze a boldogságot, amit érzek, ha rá gondolok. De a köd, ami kényszerít, hogy megtegyem, erősebb nálam. Felüvöltök a fájdalomtól, de ez nem olyan, amit ő is érez most. Ez a szívem fájdalma. Akarom őt. - Szeress! - hörgi szerető énem, mely gyengéd akar lenni. Újra ajkára marok vadul... követelőn. Nyelvem durván végigszánt mellkasán. Már bontom is ki a nadrágom és durván nyomulok bele. De furcsa... Magába fogad könnyedén. „Nem így akarom!” - üvölti belső énem. Lassan... Elnyúzva, megőrjítve akarom magamévá tenni. De nem lehet. Bántom. Most... az a mentségem, hogy nem vagyok magam. Egyre erősebben és erősebben lököm bele magam. Szeretem, ahogy az arca megváltozik és élvezet ül rajta. Aztán elmúlik a fájdalom testemből, elélvezek és elájulva elterülök. A legnagyobb sokk mégis másnap reggel ér, mikor felébredek. Először is... a testem sosem volt még ilyen kipihent... Főleg nem egy ekkora fájdalom után. Aztán észreveszem a mellettem nyugodtan szuszogó angyalkát, aki meztelen és itt-ott karmolások vannak rajta. Mégis... Mi a fene történt? Nem emlékszem. Kezem fejemre szorítom és megrázom őt. - Yves! Mi a fenét tettem veled az éjjel? - kérdeztem az ébredező angyalkát.