Szerzők:
Nyuffko - Yves
Teletha - Thanos
6. fejezet
[b]Yves[/b] Megszakad a csók, felüvölt, teli fájdalommal. Szívem vadul ver, könnyek gyűlnek szemeimbe. Thanos… szenved. Lenéz rám, szinte imádattal, és ajkain is ez csendül. Amit kér magamtól is megtenném. Én akartam neki mondani, de ő tette meg. Újra számra mar, vadul csókol, míg végül nyöszörgéseket vált ki belőlem, mely gyönyörrel, egyben fájdalommal teliek. Pillanatok alatt megszabadít az alsóruháimtól, magát is, miközben nyelvével mellkasomon jár. Megpördít, felkönyökölök, hogy hátranézzek. Megérzem kezeit oldalamon, ahogy végig simít, majd megragadja a csípőmet. Nekem törleszkedése közben szólni akarok neki, hogy várjon, de már hatol is belém. Elakad a lélegzetem, kettős fájdalom ostromolja testemet, a behatolásé, és Thanostól átvetté, bekönnyezek. Lepedőbe marok, remegek, levegő után kapkodok. Még szerencse, hogy nem kezd el mozogni, akkor még rosszabb lenne a helyzet. Hallom hörgését, még most sem mozdul, én meg próbálok ellazulni, már ha ez lehetséges ezek után. Thanos előrehajol bennem, beljebb nyomulva, melytől felnyöszörgök. Megérzem leheletét nyakamnál, aminek végül ajkait tapasztja, miközben görcsösen megragadt csípőmet elereszti. Érzi, nem akarok menekülni annak ellenére, hogy felnyársalt. Épeszű azt tenné, de nem vagyok az, inkább szerelmes bolond. Kezei végig simítanak rajtam, de most nem karmol meg. Felhúz, ajkára nyögök, mely nemsokára az enyéimre tapadnak. Csókot váltunk, vad, de nem számít. Mikor már jobban vagyok, visszanyom az ágyra, mozogni kezd. Újra lepedőbe marok, fájdalmat érzek, de már nem annyira vészes, habár ahogy keveredik a Thanosból kiáramló fájdalommal nem túl kellemes, de jobb, mint a nem olyan rég érzettel. Lökései egyletessé válnak, melyektől egyszer csak elakadnak a lélegzeteim és jobban kezdem élvezni az egész szeretkezést. Nyögök, nyöszörgök, a fájdalom keveredik a gyönyörrel, Thanos meg hörög, melyet annak tulajdonítok be, ő is élvezi. Hirtelen kihúzódik belőlem, hátamon találom magam, lábaimat felhúzza és nyomul is belém. Nyöszörögve nyúlok ki felé, végig simítok arcán, miközben őt nézem, ahogy a vágyának átadja magát. Már nem látok fájdalmat arcán, ha van is, akkor nem olyan erős. Lehajol, vadul megcsókol, miközben az én kezem hátára siklik. - Thanos! - nyögöm nevét, bőrébe marok, mire morogni kezd újra. Határomon vagyok, ő is, hiszen miután elélveztem pár lökéssel azután belém lőtte magát. Testem meg-megremeg, lassan kinyitom szemeimet, őt nézem, ahogy még mindig löki magát belém. Végül lassan leáll, rám nehezedik, szinte agyon nyom, de nem számít, hiszen ő Thanos! Végül kihúzódik belőlem, elterül mellettem, pillanatokon belül elalszik, meglepve ezzel engem. Hozzáfészkelődök, miközben az összegyűrt takarót magunkra terítem. Egyenletes légzése elmulasztja a szomorúságot, mely a boldogságommal keveredik. Nem tudom mikor aludhattam el, Thanos hangja kelt fel. Lassan mosoly kúszik ajkaimra, álmosan pislogok párat. Jó reggeltet kívánnék neki, de amint megpillantom gyötrődő arcát észhez térít, kirántva a kellemese érzésből. Újra felteszi a kérdést értetlen arcomat látva. Ledöbbenek, ugye… most csak viccel? Látom rajta, nem, egyáltalán nem. Keserű szájízem lett, fájdalom nyilall belém, ahogy próbálok feljebb ülni. Most… mit csináljak? Miért nem emlékszik semmire sem? Mondjam el neki? Nem, nem tehetem, nem akarom, hogy ilyen képpel nézzen rám, sőt bűntudat üljön még ki rá. – Mi történt volna szerinted, Thanos? Semmi.
[b]Thanos[/b] A pillanat, mikor mosolygó arca hirtelen komorrá és keserűvé válik elárulja, hogy nem mondd igazat. Testén lévő karmolások, kellemetlen fejfájást okoznak. Bevillanó emlékképek… amint kényeztetem, megcsókolom és belé hatolok. Az arca, ami nem tükröz gyűlöletet, hanem valami egész mást. Megmozdulok. Menekülnék a bűnöm elöl, de már nincs elég hely, a földre zuhanok. Mindkét kezemet a szemem elé teszem. Igen, megtettem. Nem én, de mégis én voltam. A belső szörnyeteg elvette tőlem. - Elvette tőlem. - keservesen felzokogok. Yves az ágy szélére mászik és értetlenül pislog le rám. - A belső szörnyeteg. - magyarázom neki. - Elvette tőlem az első alkalmat… veled. Elvett tőlem. De, én nem így akartam. Én annyira szeretlek! Bántottalak. Most már emlékszem. - teljesen összekuporodom a földön. Kész, hát elvesztettem… de legalább ne éltem volna túl ily könnyen. Miért nem haltam meg? - Most… elvesztelek, ugye? Nem akartam. Vagyis, nem így akartam. Én csak… szerettelek titokban, de sosem akartalak bántani. - a kétségbeesés teljesen eluralkodik rajtam, de nem értem, hogy mégis miként történhetett ilyen sikeres gyógyulás, ha ő nem szerelmes belém. Ez, elvileg csak akkor működik, épp ezért kell egy szerető társ, hogy gond nélkül megszabadítson az ekkora fájdalomtól, ami ilyen esetben, nem szabadna, hogy kifogjon rajtam.
[b]Yves[/b] Lezúg az ágyról, megijedek. Amilyen gyorsan csak tudok, odakúszok. Sírni kezd, összeszorul a szívem, de nem igazán értem mi a baja. Végül megindokolja. A belső szörnyét okolja, hogy engem elvett ő tőle. Még mindig nem tiszta, hiszen Thanos és a másik Thanos számomra egy személy, nem élhetne az egyik a másik nélkül. - Hé! - szólok neki. - Thanos! - nyúlok ki felé, mire elhúzódik. Ez felettébb rosszul esik. - Thanos! Figyelj rám, kérlek! Én… én nem bántam, hogy ez történt, kérlek te se, mert ez nagyon rosszul esik nekem. A belső énedet, mely a részed ne okold, hiszen ez azt jelenti, hogy meg tudom azt is szelídíteni, ha kell. Én… nem gyűlöltelek meg érte, ne is gondolj ilyenre! Ha azt tenném, akkor már rég nem itt lennék, de látod, itt vagyok! - tárom ki a karjaimat. - Szóval nem kell emésztened magad, nem fogok elmenni ezek után se, hiszen én… szeretlek. Szerelmes vagyok beléd. - mondom ki a szavakat, melyeket nem mertem eddig. Látom rajta a ledöbbenést, nem is sír már. Csönd van, csak engem néz, én is ezt teszem, végül felsóhajtok. – Mi az? Ennyire hihetetlen, hogy szeretlek?
[b]Thanos[/b] Hangja szelíden cseng, a legselymesebb kelme sincs ilyen gyengéd. Szépet és kedveset mondd. Egyszerűen nem tudom elhinni. Azt mondja „szeret” és, hogy „szerelmes” méghozzá belém. Nem lehet. Megkérdezi a nyilvánvalót. - Igen, ez számomra hihetetlen. Te… egy tiszta és önzetlen angyal, hogy szerethetnél egy olyan állatot, aki elrabolt, megerőszakolt és bezárt?! Aki bezárva akar tartani, megfosztva a szabadságodtól és a szárnyaidtól? Akinek szarvak vannak a fején! El van átkozva… és még a rokonod is vagyok. Unokatestvérek vagyunk, de szerintem, erre már magadtól is rájöttél. Annyi mindent adtál nekem, amit sosem reméltem, amit álmodni sem mertem. Miért? Miért szeretnél? - fakadtam ki. Ekkor egy hatalmas pukkanás hallatszott és megjelent a szoba közepén két ember. Mikor oszlani kezdett a füst, akkor láttam meg. - Bácsikám? Apa? - Thükron és az apám volt az személyesen. A két férfi végigmért minket majd Yvesen állt meg a tekintetük. Apám elégedetten mosolygott, mint aki jól végezte a dolgát, de a bácsikám feje egyre vörösebb lett. - Mit műveltél a fiammal, Thanos? - ideges szeme ellen nem tehettem semmit, tekintélyt parancsoló férfi volt. - Ő fiú! Megrontottad?
- Állj le, bátyám! Ne feledd, neked ki szülte Yvest! Egy férfi, nem rémlik? - morgott rá az öreg.
- Ennek semmi köze az egyetlen fiamhoz! Yves öltözz, elmegyünk! Soha többé nem kell látnod ezt a pokolfajzatot! - dörrent hangja. Tessék. Tulajdon nagybátyám kijelenti, mi vagyok.
- Thükron! - apám hangja sokkal ijesztőbb volt, mint az előbb bácsikámé. - Gondolkozz, mielőtt megbántod a fiam! Nem is tudom, kinek a fennhatósága lenne eredetileg ez a hely. Nekem köszönheted, hogy most te vagy a híres hadisten, nem én! Eredetileg az, az én posztom csak Yves anyja miatt vagy most az. Mert menő akartál lenni a szemében, gyerekes vagy. - egyik félről a másikra kaptam a tekintetem és olyan volt, mintha egy tinédzser vitába keveredtem volna.
[b]Yves[/b] Kifakad, hogy mi szól ellenünk, de legjobban az bánt, hogy nem hiszi el, hogy szeretem őt. Ilyen csalónak, hazugnak tart? Nem hittem volna, hogy ilyennek ismert meg. Megmondanám neki, hogy ez rohadt szemétség volt tőle, mikor valami pukkanás féleséget hallok. Ijedten takartam magamat el a takaróval, hiszen Thanos apja és egy idegen férfi jelent meg a szoba kellős közepén. Ahogy jobban szemügyre vettem, akkor jöttem rá, ki is az, de megerősítésképpen a Démon kimondta a nevét. Thükron, az apám. Mégis mit keres itt? Vitatkozás tör ki, én meg összezavarodok teljesen. Hirtelen mellettem terem, felrángat, el akar vinni, meg is teszi. Kétségbeesek, meg akarok tőle szabadulni, de nem tudok. - Thanos! - kiáltom a nevét, felé nyúlok, de hirtelen egészen más helyre kerülök.
[b]Thanos[/b] A bácsikám semmire sem felel csak felhúzza az orrát és megragadva Yves karját magával rántja. Utána kapnék, ő meg utánam, de már késő. Egy pukkanással eltűnnek és vele oda minden reményem is. Amitől féltem, megtörtént. Elvesztettem, már biztos. A madár, akit be akartam zárni, elrepült. Segítettek neki, hogy újra használhassa a szép szárnyait, de megnyomorítottam. Már senki sem mossa le róla, hogy bemocskoltam. Ráadásul nem úgy, ahogy akartam. Ha csak nem tartja maga mellett a bácsikám, újabb gúnyoknak lesz kitéve.
- Kelj fel, fiam! - nyújtja értem kezét apám és segít felállni. Felveszem keservesen a nadrágom és átölve már a főkastélyban is vagyunk. Lefektet az ágyra majd mellém ül és simogatja a hajam. Akár mekkora férfi vagyok is, a törődése mindig jól esik. - Ezt akartam elkerülni. - mondja halkan, de többet nem szól csak simogat némán. Attól a naptól kezdve, minden rosszabbra fordult. A szívemet mardosó fájdalom csak halk sóhajokat engedett át testemen. Az ételt sem kívántam, nem is tudtak belém tömni semmit. ha visszaforgathatnám az idő kerekét, akkor csak magamhoz ölelném némán és fülébe suttognám, hogy mennyire szeretem. Nem ereszteném még akkor sem, ha leszaggatják róla kezeim. Sűrűn jártam a bejárat felé, ahol először találkoztunk, hátha odapottyan újra egy vörös angyalka. Egyik nap, mikor már Tsukiék nem bírták nézni a képem, megpróbáltak rávenni, hogy engedjek a segítségüknek. Jöttek a hétfők és a kedden, de én nem engedtem segítséget senkinek. Négy kegyetlen hét után, mikor már a kutam sem enyhített egy aprócska fájdalmat sem, kezdtem elveszteni az eszem. Szemem vörössé vált és őrjöngtem. Félő volt, hogy magamat vagy mást bántok. Apám elkínzott fájdalmas arca folyton előttem lebegett. Nála jobban senki sem érthette, min megyek keresztül. Állítása szerint, járt így ő is, bár másabb volt az eset. Neki nem volt ilyen beleérző tulajdonsága. Tudta, hogy a szerelem olyan hálót font körém, melyet a legvadabb pók szőne, egy zseniális zsákmányára. Nem akartam, hogy más is hozzám érjen többé, Yvesen kívül. Apám kénytelen volt egy keresztet készíteni és arra kifeszíteni. Az ítélkezés leállt, mert a testem haldoklott. képtelen volt gyógyítás nélkül több fájdalmat befogadni.
- A fiam, a halálán van. - közölte apám Tsukival.
- Engedj oda, segíteni fogok! - hallottam távolról barátom hangját, aki át akart törni apámon.
- Nem teheted! Ő nem akarja! - felelte apám. - Hidd el, nálam jobban, neked sem fáj.
- Fene vinné azt az átkozott angyalt. - dörmögte Bardo, aki próbálta lefogni szerelmét.
- Nem! Ezt nem mondhatjátok! Az unokaöcsém, végképp semmiről sem tehet. - apám kimért volt, de hallottam a keserű szólamot mondatában. - Ha megtudja, össze fog omlani ő is. Thükron pedig… önmagát fogja hibáztatni. Ez… egy kegyetlen játszma, melynek mindenki áldozata.
- Akkor most… feláldozza magát a szerelemért? - vonta le végül a következtetést Tsuki.
- Ahogy mindenki tenné. - felelte gyengéden apám. - Ahogy mindenki ezt tenné.
- Van… van még remény?
- Talán. Ki tudja? Ennek hamarosan híre megy, ha már nem ment. Hisz így az egész folyamat leáll. A kivégzések sem folytatódhatnak, mivel nincs, aki elvégezze őket. A lelkek itt állnak sorban, az ítéletre várva. Ha apám megtudja, hogy az unokája haldoklik… nem merem elképzelni azt a háborút.
[b]Yves[/b] Négy hét telt el, keserves négy hét, mely szenvedéssel teli. Hiányzik Thanos, elviselhetetlen a hiánya, az ahogy átölel, az, ahogy érint, az ahogy teste melegsége körbeöleli az enyémet. Az apám, a drága előkerült édesapám felvisz a mennyek birodalmába, ahol megtiltották, hogy visszatérjek az alvilágba. Kiderült jó pár dolog, miszerint Thükron tényleg az én apám, ráadásul az anyám, az, akiről beszéltek odalent, egy férfi, aki mint kiderült mellettem volt egész végig. Hogy ki az, nem érdekel. Nekem már nincs anyám, Délia, aki felnevelt ő az anyám, senki más. Végig sem hallgattam, mit akart apám beadni nekem, hogy el lettek tiltva egymástól, ezt még megértem, de hogy egy másik embernek adnak, hogy életem elmúlt húsz éven keresztül azt hittem, hogy, akit vérző szívvel eltemettem az nem a vér szerinti anyám? Nem, nem érdekel. Lehet tényleg megkötötték a kezüket, de én a helyükben valamilyen módon kapcsolatba léptem volna a gyermekemmel, nem hagytam volna tévhitben. Nem, nem is gondolok erre a témára, csak felhúzom magam rajta, és a nyomorultságom az egekbe nő megint. - Thanos. – Felsóhajtok, ahogy kiejtem ezt a nevet ajkaimon. Mit meg nem adnék, ha beszélgetnék vele! A szobámban az ablakomon tekintek ki, mikor hirtelen kivágódik az ajtó. Thükron van itt. Azt hittem, hogy megint pampogni akar nekem róluk, de nem, hanem Thanosról ad hírt. Végre valahára mond valamit róla, hiszen eddig nem tette, de hamar visszaszívom, inkább befogta volna a száját. - Engedj el! Látni akarom! Kérlek! Engedj el! Nem tudok tovább itt maradni, menten megőrülök! – méreget, beleegyezik. Több sem kellett nekem, elrohantam mellette, ki a lakásomból, egyenest a járat felé, ahol belezuhantam az alvilágba, de hirtelen ott is vagyok. Apám hozott le, amiért hálás vagyok. Szárnyaimat kibontottam, melyek az elmúlt idő alatt alaposan megváltoztak. Nem érdekelt, hogy rólam beszéltek, milyen szürkéssé váltak, én büszke vagyok rá, hiszen a szerelmem egyik bizonyítéka. Elrugaszkodok a földről és sebesen arra a helyre repülök, ahová a szívem húz.
[b]Thanos[/b] Minden nyomorult perc, melyet nélküle töltök, rosszabb, mint akár melyik pokol. A testemben dúló kín egyszerre szaggatja a szívemben lévő kínnal együtt a testemet. Már alig érzékelem a külvilágot. Megérzem apám jelenlétét, aki el sem mozdul mellőlem. Közelebb és közelebb akar jönni. Bár Tsukiéknak azt mondta nem segíthetnek, ő mégis ellent akar mondani saját magának és megszegni minden kérésemet, segíteni akar. Hallom, ahogy felzokog, ahogy könyörög, hogy küzdjek az életemért és bár én teszem, ami tőlem telik… már nem sok beleszólásom van. Összeszorítom a fogaimat és tűrök. Nem, nem lehetek olyan gyenge. Mit mondana Yves, ha feladnám? „Thanos, te nagyon hülye vagy!”. Igen, biztos ezt mondaná. Utolsó szabad gondolatommal még megkeresem apámat. Egy valamit itt akarok hagyni, ezen a világon. - Ha… ha találkozol vele, mondd meg neki, hogy szeretem. - végül eluralkodik rajtam a fájdalom és a végső kétségbeesés.
[b]Yves[/b] Repülök, ahogy csak bírok a szárnyaimmal. Mikor megérkezek a várba, leereszkedek a kertjébe. Nem vesződök a szárnyaim eltüntetésével, rohanok be, majdnem neki is mentem Tsukinak. - Hol van? Hol van Thanos! - tisztán hallom a gondolatát, így meg sem várom a válaszát, futok is felfelé az emeletre, miközben azon imádkozok, ne legyen semmi baja, vagyis tudom, hogy van, de meg tudjam őt gyógyítani. - Thanos! - Kivágom a szobája ajtaját, nevét kiáltva. Elborzaszt a látvány, ahogy meglátom őt. Lábaim remegni kezdenek, sőt egész testemben. Félő, hogy összecsuklok, de megmakacsolom magam. Odamegyek hozzá, lerogyok mellé. - T-Thanos! - Kiszáradt a szám, remegő kezekkel nyúlok felé, na meg hanggal suttogom el a nevét egymás után.
[b]Thanos[/b] Olyan furcsa légkör vesz körül. Már alig érzek valamit, apámból is csak a körvonalat látom. Aztán, mintha mozgás lenne és előtűnne valami nagy fehérség és hozzá egy kis vörösség is. Halkan felkuncogok, mert, mintha az angyalkám hangja rebegné a nevem, de elképzelni sem tudom azt az áldást. Felnevetek keserűen és a sírás kerülget. Így is visszafogom magam egy ideje. - Apa… látom és hallom őt! - nevetek még keserűbben. - Ha a halál olyan szép, hogy hallhatom, és még láthatom is, akkor örömmel halok meg. - keserűen elnyomom magamban újabb nevetésem. Apám felhorkan és leint.
- Nem fiam, nem képzelődsz! De, majd elmondja neked az illetékes. Megmenekültél. - feleli. Mintha annyit látnék még, hogy apám ennek a fehérségnek a vállaira teszi kezét és szólni készül. - Köszönöm, hogy jöttél. Megmentetted a fiam. Komolyan… már nem tudtam, mit tehetnék érte. Rajtad kívül, senkit sem hajlandó magához engedni, azt is megtiltotta, hogy hozzá érjünk vagy segítsünk. Mentsd meg őt, kérlek.
[b]Yves[/b] Theitész ahogy meglátott, arrébb ment, hogy még jobban odaférjek Thanoshoz. Hálálkodni kezd, mire csak leintem, tekintetemmel folyamatosan az előttem lévő szerelememet nézem. Felmérem mennyit változott, beesett az arca, betegesebbnek néz ki, mint, amikor először találkoztunk. Kezem az előbb megfigyelt területre teszem, verejtékezik, hideg a bőre. - Nem kell hálálkodnod, Theitész. Jöttem volna hamarabb is, ha a drágalátós apám, meg állítólag a nagyapám nem akadályoz meg benne. - Újabb nevetés hallatszódik Thanostól, felsóhajtok. - Magunkra tudnál hagyni? - bólint, még egyszer megszorítja a vállamat, majd kimegy. Thanosszal végre találkozik a tekintetünk, kezdi felfogni, hogy itt vagyok. Meg akarna szólalni, de közbe vágok. - Csss! Itt vagyok, nem megyek sehova, csak pihenj! Ezeket meg… elvesszük! - nyúlok a megkötözött keze felé.
[b]Thanos[/b] A körülöttem levő párbeszéd túl valóságos. Megemberelem magam és utolsó erőmmel még kitisztítom magam, leküzdve a tomboló fájdalmat. Magával, az igazi Yvessel nézek farkasszemet. Karja felém lendül, érzem, ahogy elönti arcomat a forróság. Valóban ő az. Ha lenne bennem erő, szemem most felragyogna. Szeretném megkérdeni, hogy kerül ide, de csendre int. Aztán megint matat és érzem, ahogy kezemről lekerül a szorítás. Szó szerint lezuhanok az apám által állított keresztről, melyet, ha nem állított volna fel, biztos meghaltam volna már, sőt mást is bántottam volna. Minden erejével felemel és az ágyhoz vonszol. Bár segíthetnék neki, de nem bírok. Semmi erőm sem maradt. Tényleg… szeret. Nem tudom elhinni. Felfektet és mellém bújik. Vetkőzni kezd és engem is vetkőztet. Csupasz testét nekem préseli, amitől rögtön érzem, ahogy oldódik bennem a fájdalom. Még kissé erőtlenül, de kezemet nyújtom felé és átölelem. Felém mászik, így sokkal könnyebb. Nyakába temetem fejem és beszívom az illatot, melyet szeretek és melyet egy hónapon keresztül, nélkülöznöm kellett. - Szeretlek, angyalkám!
[b]Yves[/b] Leoldozom a keresztről. Nem értem, miért kellett ide kikötözni, mikor sokkal jobb lett volna az ágyba, az is elég hatásos lett volna, mint hogy így legyen jó sokáig. Mi lett volna, ha… elkések? Belegondolni sem merek, inkább arra összpontosítok, hogy az ágyra juttassam. Elfektetem rajta, majd vetkőzni kezdek, de őt sem hagyom úgy, csak egy bokszert hagyok rajta, ami rajtam is van. Magunkra kanyarítom a takarót, így bújok egész testemmel hozzá. Érzem is a fájdalmat, de nem bánom, hiszen most érzem én is igazából, hogy élek, hogy tőle származik ez, és nem csak a saját félelmem, fájdalmamat élem át, mely mióta itt vagyok nagyjából elmúlt. Megborzongok, ahogy Thanos leheletét megérzem bőrömön, miután átölelt. - Én is téged, te konok, csökönyös Démon! - vágok vissza neki, miközben ölelésem szorosabbá válik. Megremeg a testem, nem a fájdalom miatt, hanem az elfojtott sírástól.
[b]Thanos[/b] Azt mondja, szeret. Beleremeg a szívem. Érzem emelkedő mellkasát az enyémnek nyomódni. Meleg, puha, selymes bőre most meg-megremeg. Ahogy fejét simogatom, hallom, ahogy visszafogja magát. Eszembe jut újra, amit egy pár pillanattal ezelőtt mondott. Soha nem volt senkim, akit szeressek. Soha nem szeretett senki, az apámon kívül. Most mégis… egy csodásan tiszta és őszinte teremtés, képes feláldozni egész kis törékeny testét és mindenét nekem. Talán mégsem vagyok olyan rossz. Már több energiám van. Felemelem fejét, hogy szembe nézzünk egymással. Látom, ahogy remeg az ajka, melyet közelebb húzok az enyémhez és megcsókolom. Amint ajkunk összeforr, az újból melegség, mely átjárja mindkettőnk testét, könnyeket fakaszt szemeinkbe. Nedves szemekkel kémlelem őt, ő is sír. Így bőgve, mint két hülye óvodás, összeborulunk, és egymás vállán bőgünk. Mellém kucorodik a paplan alatt és hozzám búj. Átölel és mellkasomra teszi fejét. Pár pillanat múlva átadjuk magunkat a gyönyörűen körül ölelő boldogságnak és békének, mely gyógyító álmokat hoz szemünkre.
[b]Yves[/b] Reggel van. Felsóhajtva bújok még közelebb a melegség forrásához, mely körülölel. Thanos illata kúszik orromba. Milyen szép álom, nem akarok belőle felébredni, olyan valóságos. Érzem bőrét az enyémen, hallom lélegzet vételét, mely megnyugtatással tölt el. Túlságosan az, de még mindig nem hiszem el, hogy a való életben vagyunk, hiszen… elszakítottak minket egymástól. Lassacskán tudatomba kúszik, hogy mégis csak a jó helyen járok, ez minden a jelenben van, nem a múltat, vagy a jövőt látnám. Megkönnyebbülök, boldogan bújok még jobban Thanoshoz, ha ez lehetséges. Megmoccan mellettem teste, a karjai, melyek a csípőmön nyugodtak most szorosabbá válnak, magához szorít. Lassan kinyitja mélyvörös szemeit, rámosolygok. - Jó reggelt! - köszönök neki, majd ajkaira nyomom a nap első csókját.
[b]Thanos[/b] Melegségre ébredek. Magamhoz szorítom és megölelem. Lassan merem csak kinyitni a szemem, de felsóhajtok megkönnyebbülten. Itt van mellettem. Mosolya feledtet velem minden eddigi fájdalmat, ahogy reggeli első mondata is és csókja, melyet nem győzök magamévá tenni. Végül csak kiparancsol az ágyból és Fürdeni küld. Nem vagyok én szófogadatlan, ezért indulok is. Beállok a zuhany alá, ami most kifejezetten kellemes érzés. hajat mosok, fogat majd felöltözök. Nőtt egy kicsit a hajam, hosszabb, mint mikor ő elment tőlem. Kimegyek a fürdőből, Yves pont rendezkedik. Közli, hogy hozott reggelit, sőt értesítette az apámat is, hogy rendbe jöttem. Aztán kis kapitány módjára az asztalhoz parancsol, hogy egyek. Nem vagyok olyan éhes, de nem enged az akaratából. - Hát… ha az ölembe ülnél és megetetnél… talán nagyobb kedvem lenne. - incselkedek vele.
[b]Yves[/b] Szívesen feküdtem volna vele tovább az ágyban, de éhes vagyok, tegnap reggel óta nem ettem semmit sem, akkor is csak gyümölcsöt sikerült kínkeservesen lenyomnom a torkomon. Thanos szerencsére nem ellenkezik, elmegy fürdeni, én meg addig kértem reggelit, meg a reggelit hozó szolgának megmondtam, hogy szóljon Theitésznek, jól vagyunk most már. Biztosan halálra aggódta magát, hogy vajon túl élte-e a fia az éjszakát. Épp beágyazok, mikor megjön Thanos a fürdésből. Reggelizni küldöm, én is le szerettem volna tisztálkodni, de lemondtam róla, miután ajánlja ölében egyek. - Hm… valahonnan ismerős ez a helyzet, nem gondolod? - kérdezem tőle, miközben lassan az ölébe mászok.
[b]Thanos[/b] Emlékeztet rá, hogy ismerős a szitu. Jól tudom. Mégis az ölembe mászik és enni kezdünk. Lassacskán ő is és én is jól lakunk. Visszaviszem a tálcát a konyhára, addig ő megfürödhet. Kicsit elhúzódik, mert a szolgák körül dongnak és halálra ölelgetnek. Aztán még apámmal is találkozok, aki szintén rajtam csüng egy darabig és beszélgetni akar. De én most nm. Másra sem vágyok csak Yvesre. Visszasietek a szobába és elterülök az ágyon. Épp akkor végez ő is. Hozzá sétál és kuncogva felmászik az ágyra. Elkapom, és magamra rántva megcsókolom. - Mi olyan mulatságos? - húzom el én is ajkam.
[b]Yves[/b] Kellemesen megreggelizünk, egymást etetjük, főleg Thanos, de azért én is belediktálok egy jó adagot. Miután végeztünk, én elmentem fürdeni, ő meg addig levitte a mosatlant. Teli kádban ültem és vártam őt, hátha kedvet kap a közös fürdőzéshez, de mégsem jött össze. Abbahagytam az álmodozást, kimásztam a langyos vízből, megszárítkozásom után felvettem egy melegítőnadrágot, hozzá egy pólót. Ma nem szándékozok sehova menni, főleg Thanos mellől. A szóban forgó az ágyon fekve találom, mellé mászok kuncogva, mire magához ránt, melyet nem bánok. - Hm... mert olyan mulatságosan nézel ki szétvetett végtagokkal, na meg az összekócolt hajaddal. - válaszolok a kérdésére, majd megpuszilom tovább nevetgélve.
[b]Thanos[/b] Kinevet, hogy itt fekszem, mint egy büdös bogár. Lerántom és megcsókolom. Gyengéden harapdálom ajkait és követelem finoman magamhoz nyelvét, miközben tenyerem gyengéden a derekára simul és simogatni kezdi oldalát, amitől egy idő után, felsóhajt majd felnyög. Oh, szóval ez is érzékeny pont. Finoman megkóstolom nyakát, melyet olyan régóta szerettem volna. - Hm… nagyon kellemes illatod van. - paszírozom testét az enyémhez, így már ő is érzi, kezdetleges merevségen. Elhelyezkedik rajtam én pedig tovább csókolgatom nyakát majd kulcscsontját. Hogy még jobban rámászhassak, felhúzom pólóját, ami alá konkrétan bebújok, bár szarvam kicsit akadályozza a póló. Valami szépet találok, amitől rögtön eszembe is jut az „első” alkalmunk. Akkor is láttam, de nem bírtam megcsodálni, azokat az aranyos, világos mellbimbókat. Kimászok a pólóból és erősen magamhoz szorítom. - Szabad nekem ilyesmit művelnem? - kérdezek rá előtte, biztos, ami biztos.
[b]Yves[/b] Megcsókoljuk egymást, kiélvezem a pillanatot, nagyon is, melynek hangot adok. Ajkaimtól elválik, nyakamra tér rá, végül feltárja mellkasomat, kuncogok halkan, ahogy elbújik a pólóm alá. Meglepődötten pislogok, mikor felteszi a kérdését. - Miért ne szabadna? Nem kell engedélyt kérned, te buta! - eme megszólalásomnak meg is lett a jutalma, visszabújt az előző helyére, majd megharapta mellbimbómat. - Thanos te... szemét! - rázkódok meg, mire ő kezd el most kuncogni. Végig nyal az előbb fogai közé vett területet, lassan kényeztetni kezdi mellkasomat. Hajába túrok, élvezem, ahogy fekete tincsei kicsúsznak ujjaim közül. Thanos végül leveszi a felsőmet, fordul egyet velünk, hátamra kerülök. Fölöttem térdelve hajol ajkaimra először, majd újra birtokba veszi, de most a másik bimbómat.
[b]Thanos[/b] A jól megszokott Yvest kapom, az angyalkám nem változik… és ennek örülök. Most épp nem hülye, hanem szemét vagyok, de engedélyt ad, így visszamászok pólója alá és újra kezelésbe veszem a szeretett mellkast és mellbimbókat. Mikor megunom, hogy nem férek hozzá teljesen, leveszem a pólóját és a hátára görgetem. Felé térdelek és csókot lopok azokról a megunhatatlan ajkakról. Lágyan végigsimítok rajta majd a nélkülözött mellbimbót is kényeztetni kezdem. Lehúzom róla a nadrágját, így már csak a bokszer van rajta. Végig csókolom karját, le a köldökéig, a combja belő felét, a lábát és még a talpát is. Nem bírok betelni ezzel a csöpp kis angyallal, minden részét magaménak akarom. Megpuszilom aranyos kis lábujjait és lábfejét, így térek vissza az ágyékához, ahol lejjebb húzva a bokszerjét, máris látom, szeretetem hatását. Leveszem gyorsan én is a felsőm és a nadrágom. Rendíthetetlenül álló szerelmének bizonyítéka csak, hogy nem arcul csap. Rápuszilok majd egyre nagyobb és sűrűbb puszikat kap. Végig nyalok az aljától a makkjáig és lassan a számba fogadon. Görcsbe rándul hasa, ökölbe szorult kezét ajka elé kapja és nyöszörög. Olyan aranyos, ezt akartam látni már először is. Most végre megadatik. Játszani kezdek vele, hol gyorsabban, hol lassabban mozgatom rajta fejem és közben fel-felvonogatom szemöldök, miközben figyelem minden rezdülését.
[b]Yves[/b] Levetkőztet, de nem teljesen, amit nem bánok. Lassan végig halad, egész testemet a puszijaival borítja be. Tettével a vágyamat felkorbácsolja, forr a vérem, szinte lihegek. Nem hittem volna, hogy a talpam, sőt a kis lábujjam, ilyen érzékeny lehet. Teljesen elbűvöl a szeretetet, szerelmet sugárzó szemek, melyeket Thanos rám emelt, el is vonta a figyelmemet testéről, melyet pár másodperce tárt elém. Végül megszabadít az utolsó ruhaneműtől, vagyis csak félig, mivel nem húzta le. Elakad a lélegzetem, lepedőbe marva, számat eltakarva nyögök fel, remélvén nem voltam túl hangos, nem lenne jó, ha rájönnének mit is művelünk fényes nappal. Ajkai teljesen körülölelnek, majd elnyelnek, melytől remegés fut végig rajtam. - Thanos! - nyöszörgöm sokadik ingerlése után. Hajába túrok, kezdem elveszíteni az eszemet. Csípőm önálló életet kezd el élni, felé lököm magam, miközben azon kapom magam, nincs már rajtam a bokszerem, ráadásul teljesen ki vagyok tárulkozva előtte.
[b]Thanos[/b] Teste teljesen feltárulkozik előttem. Kegyesen löki csípőjét felfelé, még több élvezetet kérve. Úgy érzem, itt az ideje, hogy előkészítsem. Felemelem lábaid és csípőjét majd előre tolom és jelzek neki. Megérti, így fogja és átkarolva mind két lábát, magához húzza. Most már csak az alsó résszel kell foglalkoznom. Rápuszilok fenekére és lassan haladok a bejárata felé. Egy apró „nnn” hagyja el ajkait, szenved, mert kínzóm. Ég a vágytól, ezt jól látom rajta, hisz már oly türelmetlen. Lassan nyomulok be nyelvemmel és fokozatosan beljebb hatolok. Felkelek és gyorsan éjjeli szekrényemhez nyúlok, melyből előbányászok egy flakont, közben leveszem a még bokszerem. Nem, nem síkosító, hanem speciális olaj, melyet szintén én készítettem. Kezemre kenek és a fenekére. Gyorsan, könnyen becsusszan első ujjam. - Fáj? - kérdezem meg tőle, de csak összeszorított ajkakkal megrázza fejét. Tovább haladok és még két ujjat használok. Elsőre már bent voltam, talán nem szükséges elapróznom. Könnyen siklik ez a kettő is. Lassan járatom benne ujjaim és kitapintom apró kis pontját, melyre kipattan szeme is, mely eddig csukva volt és levegőért kap. Mosolyra húzom számat és halkan kuncogok. - Mehetek? - kérdezem, miközben bekenegetem a még kezemen maradt olajjal, szerszámomat.
[b]Yves[/b] Eleget teszek kérésének, felhúzom lábaimat, miközben érzem, fülig vörösödök. Meglepődök, ahogy nyelvét beveti, legszívesebben tiltakoznék ellene, de mégis… mind kettőnk számára jó. Ujjával lassan belém nyomul, miután csúszóssá tette. Mióta lehet ott a fiókjában ez? Talán készült erre? Nem tudom, de most nem is érdekel. Lehunyt szemekkel lazulok el, majd nemsokára megkapom a következő ujját is. Lassan mozgatja ki-be, míg végül megfeszülök, ajkamba harapva felnyögök. Érzem, megint érzem azt, amit első alkalomkor. Elégedett vigyor játszik ajakain, aztán pimaszul megkérdezi, hogy jöhet-e. - És ha nemet mondok? - incselkedek vele. - Akkor mi lesz? - teszem fel a költői kérdést, miközben leeresztem lábaimat, felé nyújtom karjaimat, hívogatván, de szégyenlősségem még most sem tűnt el, akármit sugallnak tetteim. Kipirult vagyok, de nem törődök vele, ellenben kis félelem motoszkál bennem, mivel tartok attól, megint fájni fog. Ez nem csak a most észlelt meztelensége, majd merevsége láttán fogalmazódott meg bennem, hanem az első együttlétünk eleje miatt is. Végül arra jutok, elviselem a fájdalmat, mégpedig értünk, meg hát a végén mégis élveztem heves szerelkezésünket.
[b]Thanos[/b] Most ő kezd incselkedni velem. De látom szemein, hogy nem gondolja komolyan. Mégis, akár milyen szégyenlősség ül arcán, karja felém lendül, csak is felém, hogy magamhoz szorítsam. Érte nyúlok és felhúzom magamhoz. Leülök és magamra ültetem őt is. - Lassan emeld meg a csípőd. - utasítom és ő szégyenlősen eleget tesz nekem. Óvatosan vezetem oda szerszámom és lassan lököm felfelé csípőm, miközben széthúzom fenekét és belé hatolok. Felnyög, és mintha megijedt volna… avagy talán meglepődött, nem tudom. Lassan eresztem vissza, liheg és megnyugszik, megvárom, mikor végre sikerül neki, felém fordítom arcát és szemeibe nézek. - Ne aggódj, ez közel sem olyan lesz… mint az volt. Nagyon fogok rád vigyázni. - csókolom meg. óvatosan nyakam köré fonja karját és homlokát az enyémnek dönti jelezve, bízik bennem. Mozogni kezdek finoman, miközben fenekét markolom. - Szólj, ha fáj. - suttogom még fülébe, amit gyengéden meg is nyalok, ahogy nyakát is.
[b]Yves[/b] Felhúz magával, majd kérésének eleget teszek, lassan leereszkedek. Ijedelmemben belemarkolok vállaiba, arcomat is beletemettem. Megnyugszok, nem fáj, csak kellemetlen feszítést érzek. Újra ráereszkedek, kibújok rejtekhelyemről. Thanos biztosít vigyázni fog rám, és én ez nélkül is tudtam, hogy ezt teszi. Lehunyom röpke másodpercekre szemeimet a csókocska alatt, kajaimat nyaka köré fonom, majd homlokomat az övének döntöm. Lassú mozgásba kezd Thanos, vele tartok én is. Tenyeremmel lesimítok egészen csípőjéig, majd vissza. Halkan sóhajtozok lökései miatt, lehelete fülemet csiklandozza, melyet még mindig harapdál, nyalogat. Borzongások szaladnak végig testemen, lapockájába marok, fejem hátracsuklik, nyakamat teljesen felkínálom Thanosnak, amit ki is használ. A lökések erőteljesebbek lettek. Hirtelen ötlettől fogva végig simítok az egyik szarván, mire morgást kapok, még erősebbet, mikor megnyalom. Thanos átveszi az irányítást, ha eddig nem tette meg. Ledönt a hátamra, lábaim dereka köré vannak fonva, megtámaszkodik mellettem, erőteljesebb lökésekkel ostromolja testemet. Sosem hittem volna, hogy ettől a tettemtől elveszti az eszét. Legalább rájöttem, hogy neki a szarvai az erogén zónája.
[b]Thanos[/b] Megfeszül gyengéd teste és hátra dől. Végignyalogatom nyakát, amitől jobban beindul. Felizgat vele nagyon, már maga a látvány… így felbátorodva, gyorsabbra kapcsolok. Mellkasa ütemesen mozog előttem, kicsit magasabban van, mint én. Váratlanul megsimítja szarva, melyhez még eddig senki sem ért. Puha tenyere durva szarvaimon, még erősebb vágyat kelt bennem, de nem csak fizikailag. Mikor még meg is nyalja, elvesztem az eszem. Hátára döntöm és úgy ostromlom tovább a szeretett testet, mely élvezettel remeg alattam. Az, hogy hozzá ért és még bensőségesebben meg is nyalta, számomra száz százalékos bizonyosságot nyújtott a felől, hogy úgy fogad el és szeret, ahogy vagyok. Erősen nyomom az ágyat, miközben sima és illatos bőre, mindenhol körül ölel. Morgok, legszívesebben most rögtön elmennék. Még sosem éreztem ilyen gyönyört és felcsigáz, hogy ezt akkor is csinálhatjuk, ha épp nem kínoz a fájdalom. Most különbséget tudok tenni a két alkalom között. most én vagyok. Lábai elhagyják derekam és az ágyra helyezi őket. Megemeli nekem csípőjét, amitől meglepődök, de nem bánok. Sokkal mélyebbre bejutok, makkom végével érzem, hogy csiklandozom az apró pontot. Eredménye meg is van, arca furcsa gyönyörbe torzul, légzése szaporább lesz és már nem kontrollálja magát. Nevem hangos sikkantással kísérve hagyja el torkát. Én is megfeszülök, kinyomom magam, fejemet hátravetve, mély morgás kíséretében, bele élvezek. Még percekig így maradok, nem térek magamhoz a gyönyörtől, amit a szerelem okozott nekem. Ez számomra egyet jelent az elfogadással, azzal, hogy soha többé nem leszek magányos és soha többé nem leszek egyedül a fájdalmammal. Annyi érzés és boldogság kerít egyszerre hatalmába, melyet nem bírok azonnal feldolgozni.
[b]Yves[/b] Biztos pontot kell keresnem, mert ha nem teszem, egyre csak feljebb kerülök az ágyon. Thanos karját ragadom meg, abba kapaszkodok, mert ha nem tenném, elvesznék még jobban a gyönyörben. Még jobban akarom őt érezni, nem elég! El akarok veszni, mégpedig démonommal! Megemelem magam, újabb lökése miatt ajkaim elnyílnak, szinte csillagokat látok. Thanos hördül, lök újra és újra, én meg nyögök a nyújtott örömtől. Hamar elmegyek, végül ő is velem tart, érzem, ahogy hörögve belém élvez. Remegek, remeg minden porcikám az átélt orgazmustól. Visszahanyatlok az ágyra, Thanos meg rám nehezedik. Mosolyogva ölelem át nagy nehezen a fejét, melyre puszit nyomok. Elégedett vagyok, boldog, szerelmes, mérhetetlenül a mennyekben járok. Nincs semmi olyan, ami ezt a meghitt pillanatot el tudná rontani. Izzadt testünk lassan elválik, Thanos kihúzódik, majd legördül rólam. Nem sokáig hagy magamra, magához húz, habár magamtól is mentem volna. Fejemet vállára hajtom, de előtte puszit nyomok rá. - Szereltek. - suttogom el a szavakat, melyek kikívánkoztak.
[b]Thanos[/b] Lemászok róla és magamhoz húzva, szorosan ölelem. Rám néz hatalmas, gyönyörű szemeivel és puszit ad vállamra. Kimondja azokat a mesés szavakat, mire megcsókolom homlokát és füléhez hajolok. - Én is, szeretlek! - suttogom neki. Most nem akarom elereszteni, így akarok maradni vele… még egy kicsit. Elpilledek és közben gondolkodom. Eszembe jut valami különös, ami sosem szokott. Ma van a születésnapom. Ráadásul… mindig készülnek nekem valami kis meglepetéssel, tortával, de sosem szokott érdekelni. Most viszont, egy gyönyörű és csodás ajándékot kaptam, Yvest, aki örökké mellettem marad majd. Ha belegondolok, hogy tegnap… a születésnapom előtti napon, majdnem meghaltam, most meg itt vagyok, élek és boldog vagyok. Hihetetlen. Végre, van értelme az életemnek. - Yves, köszönöm. - szólalok meg megint, de közben legördül arcomon egy könnycsepp. Őszinte, boldog könnycsepp. - Lennél a társam… örökre? - nézek szemeibe, hisz ez mégis csak egy leánykérésféle… és remélem, ezt ő is tudja.
[b]Yves[/b] Csöndben vagyunk, légzésünk normalizálódik. Mellkasán játszadozok, tenyeremmel épp a szíve dobogását érzékelem, mikor megszólal. Felnézek rá, nem értem miért köszöni meg ezt, ami kettőnk között történt. Megijedek, mikor sírni látom. Megkérdezném, miért mond ilyeneket, mikor feltesz egy kérdést, mely ledöbbent. Ő most…? Nem, nem merek belegondolni. – Thanos, ha nem akarnék az lenni, akkor nem lennék itt, nem vesződtem volna azzal, hogy visszajussak hozzád, inkább éltem volna a saját életemet, hiszen végre megszabadultam ettől e helytől. Mégsem így lett. Ez a hely lett számomra az otthon, mely veled teljes, csakis veled, senki mással nem tudnék ilyen boldog lenni. Ha eltelne bármennyi év, nem lenne jó… nélküled. – vallom be. Ennél őszintébben nem tudnám kifejezni, mennyire szeretem őt, mennyire akarom az elkövetkező éveket.
[b]Thanos[/b] Meglepődik azon, amit mondtam neki. Bizonyára félre értett engem, mert épp ezt akartam mondani. - Tudom jól, de félre értettél. Örömkönnyeket ejtek, mert... Eddig sosem szerettem a születésem napját. Mindig azt kívántam ezen a napon, hogy bár meg se születtem volna... de most először vagyok hálás, hogy élek. - töröltem le könnyeim. - A másik pedig egy megkérés volt. Ma hivatalosan is nagykorú vagyok. Rész kell vennem a nagykorúsági ceremónián, ami azzal jár, hogy életem társául kell fogadnom azt, akit választottam egy örök életre és, aki majd életet ad a gyermekeimnek. - mosolyodtam el. - Szóval... Hozzám jössz? - simítottam végig gyengéden arcán.
[b]Yves[/b] Ma van a születés napja? Basszus elfeledkeztem róla, habár nem is kellene ezen elcsodálkoznom, hiszen nem voltam önmagam, mióta apám elszakított Thanostól. Amit még mond a démonom, azon még jobban ledöbbenek. Házasság, gyerekek, öröklét? Hirtelen túl soknak érzem az infót, de ez nem csökkenti boldogságomat, de mégis van, ami kétséggel tölt el. - Thanos... nagyon örülök neki, hogy felnőtté váltál, de... biztos, hogy engem akarsz? Megfelelő vagyok... mint társ? - remélem, megérti a kétségemet.
[b]Thanos[/b] Magában kezd kételkedni, ez nem tesz túl boldoggá. Elszakítom magam egy kicsit tőle és megfogom a kezét. Összekulcsolom ujjainkat és szemébe nézek. - Senki másra nincs szükségem! Nekem te jelented magát a boldogságot. Ha ez neked mégis teher vagy baj, akkor nem muszáj hozzám jönnöd, sőt gyermeket sem kell világra hoznod, ha feszélyez a tudat. Nekem már az is elég, ha itt maradsz nekem örökre… és én többet, semmi mást nem kérek majd az életben. Meg tudjuk beszélni apámmal, kicsit dühös lesz, hogy megszakítom a hagyományt vagy hasonlók, de meg fog érteni minket. - mosolyogtam rá és közelebb hajolva megcsókoltam. Ugyan, azt a tényt nem közöltem vele direkt, hogy ne ez kényszerítse döntésre, hogy ezzel megszakítjuk a vérvonalam és nem lesz utódom, aki a poklot és az ítélkezést felügyeli majd, tehát sosem mehetek nyugdíjba.
[b]Yves[/b] Kezeimet megfogva ül előttem, elmondja, csakis én vagyok a megfelelő személy számára, senki más. Visszakozik, hogy ha mégsem akarom, rendben van, de maradjak vele örökre. A gondolatra, hogy megfosztanám minden jótól, szívem összeszorul. Hevesen megrázom a fejemet. - Nem… nem! Szeretnék hozzád menni, nem erről volt szó csak… magamban nem bízok, vagyis abban, hogy megfelelő társ leszek. De ha így érzed, hogy ez nem számít, akkor boldogan mondok igent! – borulok nyakát átölelve. Megérzem karjait, majd ajkait nyakamon, szinte érzem, ahogy a boldogság átjárja, hogy így döntöttem. - Szeretlek!
[b]Thanos[/b] A pillanat, mikor igent mond nekem, a legcsodásabb, egész életemben. Semminek, tényleg semminek sem örültem még ennyire, mint ennek. Felhajolok és átölelem. Megcsókolom majd mikor elválnak ajkaink, végig simítok arcán. - Imádom, hogy ilyen szerény vagy. Ez az egyik, amit nagyon szeretek benned. Pont egy olyan társra van szükségem, aki mindig józan eszemnél tart. Aki nem hagyja, hogy elszálljak magamtól és mindig úgy tud szeretni, ahogy én őt. - megint megcsókolok, kezem derekára vándorol és megsimogatom. Nyakát is megpuszilgatom. Így vagyunk egy darabig, kínzó játékot játszva egymással majd úgy döntünk, sétálunk egy kicsit. Elmegyünk a konyhába, ahol gyümölcsöt „lopunk” majd kiülünk a kerti kupoláshoz. Elfekszem a padon, fejemet az ölébe hajtom és kinyitom a számat, egy gerezd narancsért, amit épp most pucolt meg. Jókat nevetgélünk és szórakozunk, kellemesen töltjük a napunk. Észrevesszük a külvilágot csak akkor, mikor apám hangja megüti a fülünket. Felülök és rá nézek. - Boldog születésnapot, kisfiam! - sétál közelebb hozzánk. Nem vagyok bunkó, sosem gyűlöltem és ő sem, ezt az arcán elterülő szelíd, boldog mosoly is mutatja. Akkor, ott a kereszten, jól láttam, mennyire szenved ő is. Szeret engem. Felálltam és hozzá sétálva megöleltem.
- Köszönöm, apa! - csókoltam meg arcát.
[b]Yves[/b] A nap nagyszerűen telik, meg merem kockáztatni életem legjobb napja ez, amit most élek át Thanosszal. Elvagyunk egymással, nem zavartatjuk magunkat. Olyan, mintha csak mi ketten lennénk, senki más, de ezt megzavarta Theitész, mikor odajött hozzánk. Boldog születésnapot kívánt a fiának, olyan jó, hogy ilyen jól kijönnek. Ellenben én és az én apám nem, és ha egyszer mégis, az nagyon sokára fog megtörténni. Még mindig neheztelek rá, hogy így elhozott innen, beleszólt az életembe, mikor egyáltalán nincs joga hozzá. Arra eszmélek, hogy Thanos megfogta a kezemet és bejelenti, felesége leszek, igent mondtam neki. Letelepszik mellénk Theitész, kérdezget, hogyan érezzük magunkat. Talán aggódott volna értem is? Meglepett vele, de örültem is, hiszen érdeklődik felém, de nem csak udvariasságból, na meg azért, mert a bácsikám, hanem tényleg érdekli. Megnyugtatjuk, mind a ketten jól vagyunk, mire elégedett mosoly jelenik meg az arcán.
[b]Thanos[/b] Elengedjük egymást majd megfogom Yves kezét és felhúzom.
- Apa! Én megtaláltam azt, akit örökké társammá akarok fogadni és meg akarom pecsételni ezt ma este. - közöltem vele.
- Nagyon örülök! Fiam, végre boldog vagy! - mosolyodott el majd megölelt mindkettőnket. Yvest egy kicsit hosszabban ölelte, már kezdtem volna feszítővasat alkalmazni, mikor mosolyogva elengedte és leült mellénk és kérdezgetni kezdett. Apa aggódott… de Yves megnyugtatja, hogy most már minden rendben. Apa el kezdi mesélni, hogy ma estére, akkor mindent előkészít. Meghívja a nagyapát, aki mindkettőnk nagyapja. Majd feláll és szembe fordul velünk.
- Yves. Ma nagyon szép vagy. Szinte sugárzol. Azt hiszem, az elkövetkezendő hónapjaitoknak, meg lesz az áldása és az átka. - kuncog és sejtelmesen ránk néz. Végigsuhan rajtam egy gondolat.
- Csak nem? - nézek fel rá, de ő csak tovább mosolyog és legyint egyet.
- Majd megtudjátok. De most másról… Yves. Meg kell kérdezzelek, hogy a szüleiddel mi legyen? Meghívjam őket… vagy nem szeretnéd? - nézett le szerelmemre.
[b]Yves[/b] Nem értem mire gondol Theitész. Miért csak én sugárzok? Szerintem Thanos is ezt teszi, hiszen mind a ketten boldogok vagyunk. Végül szüleimről kérdez, keserű lesz a szám tőle. - Hívd meg őket, ha akarod, ha nem teszed nekem az sem baj. - jelentem ki határozottan. Nem akarok rájuk gondolni, főleg az… anyámra, vagyis a szülő apámra. Nem érdekelnek, ez után se kezeljenek fiukként. Az apám, Thükro elmondta, most is tisztán emlékszem rá, mit is mondott, de nem tudott meghatni. Mindegy, elzavarom a rossz gondolatokat, fejemet Thanos vállára hajtom. Közben Theitész közli, este lesz akkor a nagy „buli”, addigra készüljünk el. Szigorú pillantást vet mind a kettőnkre, de végül mégis csak mosolyogva távozik.
[b]Thanos[/b] Yves teljes érdektelenséget mutat a szülei iránt. Meg is értem őt… meg nem is. Hibáztak és vétkeztek… de az ő helyükben, mi is megszenvedtünk volna, bár lehet, másképp cselekedtünk volna. Nem tudhatjuk, nem voltunk az ő helyükben. Apa mesélte, hogy akkoriban, egész más volt. Nagyapa nagyon szigorú volt és félő volt, hogy anyáink esetleg soha az életben nem láthatnak minket. Igazából, szerintem a legfőbb bűnös nagyapa. Ő azt gondolta, istenekként, erősnek kell születnünk, nem csoroghat a nyálunk, anyánk melle után. Ezt nem is egyszer elmondta, de tudom, hogy az óta nagyon megbánta. Apa közli, hogy mindent elintéz majd otthagy minket. Yves kicsit megviseltnek tűnik. Átkarolom nyakát és magamhoz húzom. Kezem hasára vándorol és megsimogatom. Nem… biztos, hogy nem ma történt. Az első szörnyű alkalomkor. Csak, hogy egy férfi hasa nem fog nőni és ha megszületik sem kell majd felvágni. Egyszer láttam egy isten születését. Mesterséges méhe nő arra az időre és mikor eljön a születés pillanata egy apró lyuk nyílik majd a hasán, amin keresztül kicsusszan majd. Nagyon apró lesz… és sokat kell majd törődni vele. Ha jól emlékszem, a szerelmünk táplálja majd a fejlődését.
[b]Yves[/b] Csöndben vagyunk, én meg elgondolkozok azon, mi is vár ránk ma Thanosszal. Nem szeretném, ha sokban lennének, de ez démonom számára fontos, így nem tiltakozok ellene. Lenézek kezére, mely még a hasamon van. Vajon… mit érezhet ott? Theitész szavai jutnak eszembe. Vajon hogyan érthette? Nincs is időm végig gondolni, egy szolga jött, aki nem is ismerős számomra, lehet új. Közli már most ideje menni, készülődni kell. El sem hiszem ilyen hamar, ráadásul engem is ki akarnak csinosítani. Ezen alaposan meglepődök, de mindegy, követjük Thanosszal a szolgát, aki az ő szobájához vezeti őt, engem majd a enyémhez, de előtte még csentem démonomtól egy csókot. – Később! – köszönök el tőle, majd otthagyom őt, hogy kezdetét vegye a felkészítésem a ceremóniára.