1. fejezet

Szereplők: Kazuma Ren /Misaki/ x Ishigami Nakamura /Kenji/
Jellemzői: trágár szöveg, yaoi, enyhe humor

Rengeteg emberrel találkoztam már eddigi életem során. Sok kihívást eddig egyik sem jelentett. Az emberek többsége rejtett személyiséggel él. Hol a munkában, hol pedig a magánéletben. Ritka az olyan ember, aki mindig önmagát képes adni. Kazuma Ren vagyok, másodéves a Seiten gimiben. Egy pornógyerek vagyok. Miért is mondom ezt?!
Azért, mert az anyám egy igazi ribanc, abból a rosszabb féléből. Valamelyik partnere kósza spermájából csúszhattam be. De igazából sosem érdekelt. Ő is az a fajta, aki szereti rejtegetni a másik életét a családja előtt. Azt hiszem, én is ilyen vagyok. Nappal átlagos diák vagyok egy a tömegből, éjjel pedig egy bárban dolgozom, mint táncos... és egyéb. Az egész 10 éves koromban kezdődött, mikor anyám engedve nővérei nyaggatásának, elrángatott az egyik hülye családi teapartira. A nénéim mind az arcomat simogatva, dicséretek tömkelegét zúdították rám. Csupa jól szituált családanyák, remek megjelenéssel. Ez volt a felszín. A felszín alatt pedig ott várt kitörésre gyönyörük szunnyadó lávája. Kéjsóvár testek, amik csak úgy nyögtek alattam, alig 5 évvel később. Nem mondanám, hogy undorodtam. De megtettem. Mindezt 15 éves fejjel. Akkor jöttem rá, hogy ebből még hasznot húzhatok később. A nemi identitásomat illetően amúgy is biszex vagyok. Bár ha pontosítanom kell, akkor azt mondanám, hogy a munkában biszex, de a magánéletben inkább a férfiakat kedvelem.
 

Elmélkedésemből a tetőajtó hangos csattanása repített vissza a valóságba. Yukina vágtatott felém. Rövid, pici lábait gyorsabban kapkodta, mint egy űzött vad.
– Seeeen! – kiáltotta, s a nyakamba ugrott.
– Ezek szerint vége a bizottsági gyűlésnek – mondtam, s ajkaimmal az arcát csókolgattam.
– Ah..., olyan fáradt vagyok. Az a hülye elnök, Ishigami senpai, olyan lassan dumált.
– Utálom őt, olyan kis szerencsétlen – sóhajtott, majd felkacagott.
Szerettem Yukinàt, mert aranyos volt. Termete apró, arca kerek. Szőke haja mindig cseresznyeillatot áraszt. Kellemes teremtés. Ő a legjobb barátom, és egyben szexpartnerek vagyunk. Neki is van rejtett személyisége. Senki sem gondolná erről a fiúról, hogy igazi szexéhes teste van. Már első alkalommal is maga volt a gyönyör, mikor beleharaptam ebbe a bársonyos fenékbe. A lyuka pedig úgy szívta magába a farkam, hogy a porszívóm megirigyelte volna.
– Figyelsz te rám, Sen? – háborgott Yukina.
– Igazából nem! – jelentettem ki egyszerűen.
– Te szemét dög! – mondta, és gyomron bokszolt.
– Menjünk melózni! – mondtam, és karon ragadtam őt.
Már a folyosón haladtunk, mikor kivágódott a 3A ajtaja, és úgy fejbe vágott, hogy a csillagos ég lófasz volt a körülöttem repkedőkhöz képest!
– Jól vagy, Sen? – nézett rám Yuki aggódva.
– Fenéket vagyok jól, úgy fejbe basztak! – morgolódtam.
– Bo...bocsánat! – hebegte felém a tettes.
Ishigami senpai volt az. Minden ízében remegett. A magas termete ellenére karcsú, ám lomha volt, arca lágyan íves. Hosszú holdszínű fehér haját összefogva hordja. Bőre sápadt, talán valami albínó. Orrán ott fityeg a csontkeretes szemüveg. Az egész ember annyira esetlen. Nem tudom, vajon mit lehetne kihozni belőle?!
– Senpai, te barom, legközelebb nézz szét – fortyogtam.
Ishigami senpai... milyen lehet az ő rejtett személyisége?! Vajon van neki olyan egyáltalán, vagy azon kevesek közé tartozik, aki ténylegesen ekkora lúzer?!

Estére már kutya bajom sem volt, újult erővel vethettem bele magam a munkába. A puklit is sikerült eltüntetnem úgy-ahogy. A véraláfutást pedig Yukina egyszerűen eszközölte egy kis púderral. Ahogy a színpad felé tartottam, a főnök állított meg, hogy beszélni akar velem, ezért Yukina nyitotta a felvezetést helyettem. Az irodába kísért, és hellyel kínált. Komolyan megijedtem, hogy valamit elkövettem, és most ki akar rúgni. Kár lenne érte őszintén, mert szeretek itt melózni, és a főnök, Issei-san kedves ember. Még attól is eltekintett, hogy kiskorúak vagyunk. Ám mikor megszólalt, megkönnyebbültem. Hangja bársonyos és könnyed volt.
– Misaki, lenne egy feladatom számodra, és remélem, segítségemre leszel benne – mondta mosolyogva, majd kinyitotta az ajtót, és kiszólt valakinek. Az ajtóban egy vékony alkat sziluettje rajzolódott ki. Először ennyit láttam csak a félsötét szobában. Majd az illető előrelépett, és éreztem, hogy a számat egy elfojtott nyögés hagyja el. Ez tényleg ő? De miért fekete a haja? Hol a szemüvege? Vagy talán csak hasonlítanak?
– Ishigami senpai? Mi...mit keres ő itt? – kérdeztem hitetlenkedve.
– Misaki, bemutatom neked az új fiút. Ő itt Kenji. Azért hívtalak ide, hogy megkérjelek rá, segíts neki betanulni. Ma kezd. Készítsd fel őt, és mérd fel, hogy alkalmas-e rá, hogy még ma a közönség elé lépjen! – közölte velem a főnök.
– Igenis, Issei-san! – válaszoltam, és meghajolva távoztam a nyomomban Ishigami senpai-jal.
Az öltözőbe érve nem bírtam tovább, és mindent ki akartam deríteni erről a nem átlagos fickóról.
– Mielőtt nekikezdünk... Senpai! Tényleg te vagy Ishigami senpai? – szegeztem neki egyenesen a kérdést.
Senpai felnevetett, amivel igencsak kezdett kihozni a maradék béketűrésemből. Majd halkan megszólalt.
– Hívj csak Nakamurának! Bár a munkabéli nevem Kenji. Ma már másodjára találkozunk, Kazuma-kun! Vagy itt én hívjalak Senpai-nak? – vigyorgott.
– A nevem Misaki! Ha lehet, ne is hívj másként, mert nem akarok bajt! Ezt jobb, ha te is megjegyzed – dühöngtem.
– Engem nem érdekel, ha kiderül, hogy mit csinálok! De te hogy oldod meg, hogy elkerüld a lebukást, Misaki? – érdeklődött.
– Végül is elmondhatom! Az igazgatónk egy igazi perverz! Imádja a diákjait – súgtam oda neki.
– Mi? Te most arról az igazgatónőről beszélsz, aki kontyban hordja a haját, és olyan, mint egy középkor béli apáca? – hüledezett.
– Ez csak a felszín. A ruha alatt egy szexéhes kis cafka. Már azóta döngetem, hogy itt dolgozom. Kellett az engedély, és így ment csak bele. Emlékszem, hogy először az igazgatóiban fektettem meg.
– Á, értem! Ez érdekesen hangzik – kuncogott, és szemeiben kíváncsi szikra villant.
– Mondd, Kenji! Miért fekete a hajad... és igazából mi a fenét csinálsz te itt? – kérdeztem, és most már tényleg érdekelt.
– Ja.. ez az eredeti hajszínem! Csak rühellem, mert annak az alkoholista apámnak is ilyen a haja. Ezért festetem fehérre. Mióta anyám meghalt, az apám folyamatosan megerőszakolt. Kezdtem úgy érezni, hogy ezt élvezném is, ha nem ő csinálná. Tudtam, hogy te itt melózol, és jónak ígérkezett. Nem vagyok igazából olyan bárgyú vakegér, mint az iskolában. Kifejezetten utálom az olyan embereket. De mivel a testem eladása nem ment ilyen egyszerűen, úgy gondoltam, itt nagyobbat akaszthatok le – közölte a legnagyobb hidegvérrel.
Yukina nyitott be hirtelen, és Ishigami láttán eltátotta a száját, majd megrázta magát, hogy visszatérjen a kábulatból, és így szólt:
– Sen! Húzzál ki, mert téged akar a tömeg, és itt egy VIP-vendég is. Nekem már fáj a lábam – loholt.
– Hé, Kenji! Tudsz táncolni? – egy remek ötlet jutott eszembe.
– Hah..., ne ijedj meg! Hidd el, megy ez nekem – mosolygott, majd hozzátette: – Csak kezdd el, majd ráhangolódok a stílusodra.
Így hát végigsétáltunk a szűk folyosón, ami a színpadra vezetett, miközben hallottam, ahogy a közönség hangosan a nevem kántálja: Misaki! Misaki! Misaki!
Lássuk, mit szól a nép egy duetthez!

Igazán meglepett, hogy senpai rögtön rám hangolódott. A ritmusérzékünk egy ütemet járt be. Ez a közös tánc leginkább egy igazi vívódó aktushoz hasonlított. Senpai mozdulata kecses és szexi volt, mint egy nőé. Tökéletesen illetek az én férfias stílusomhoz. Aki nézte, azt hihette, hogy egy igazi összehangolt pár vagyunk. Komolyan kezdtem zavarban lenni, főleg mivel a farkam erős késztetést érzett, hogy szétrepessze a gatyám.
Hatalmas tapsviharnak örvendhettünk. Amikor lefele lépdeltünk a színpadról, Aoi, az egyik pincér sietett elénk fejvesztve.
– Hé, Misaki! Nagyok voltatok! Na, de másért jöttem. A 7-es asztalnál... Kyouichi-sama hívat téged! – zihálta kipirult arccal.
– Misaki, az nem az egyik képviselő? – kérdezte csodálkozva Kenji.
– CSS! Ő ma a VIP-vendégünk! Azt hiszem, plusz melóm lesz a továbbiakban! – kuncogtam.
– Misaki, Kyouichi-sama mindkettőtöket hívat – hadarta Aoi.
– Ez kezd izgalmas lenni. Jól kezdődik. – Kenji arcán megint egy hamis kis mosoly terült el.
Odamentünk hát az én kedves kis vendégemhez. Kyouichi-samáról tudni illik, hogy szépsége vetekszik bármelyik nőével. Gyönyörű napbarnított bőre van, bájos, kedves. Termete karcsú, leginkább egy gazellához hasonlít. Arca olyan, mintha angyalok faragták volna. Nem utolsó sorban imádja a férfiakat. Egyszóval meleg. Az igényeivel még néha engem is a végkimerülésig hajszol.
– Misaki! – súgta negédes hangján.
– Kyouichi-sama, üdvözlöm! Hálás vagyok, hogy eljött ma este! – csókoltunk kezet Kenjivel.
– Azért kérettelek ide titeket, Misaki, mert igényt tartanék rátok ma este! Szabadok vagytok? – Arcán türelmetlen várakozás ült. Ebből tudtam, hogy ma mindennél jobban ki van éhezve!
– Nos, Kyouichi-sama, részemről rendben. De a partnerem nevében ne...
– Részemről a megtiszteltetés, Kyouichi-sama! – vágott közbe Kenji várakozás nélkül.
Ez az ember kezd érdekes lenni. Azt hittem, beijed majd, és fülét-farkát behúzva visszakozik majd. Tehát tényleg meleg Ishigami senpai.
– Tessék, fiúk! Ezt a szobát foglaltattam le ma estére itt. Fél óra múlva ott találkozunk – nyújtotta át a kulcsokat Kyouichi-sama.
Kíváncsian várom, mi sül ki ebből az édes hármasból. Kyouichi-sama igényeit már ismerem, de vajon senpai nem hátrál majd meg?