2. fejezet

Sayen, the jealous beast

– Miért? – kérdezte értetlenül a fa tövében pihegve Haruki. – Úgy értem...
- Nem egyértelmű? – kérdezte mosolyogva Sayen.
- De, hisz még nem is ismersz! – érvelt tovább. – Ráadásul, erre felé ez nem furcsa? Két férfi együtt...
- Már korábban is láttalak. – nyögte szuszogva. – Apám megmutatta, hogy ki lesz a tanító, aki ide érkezik. Furcsa lenne, ha azt mondanám, hogy szerelem volt első látásra...de mikor végül találkoztunk személyesen...azt hiszem tényleg beléd szerettem. – mondta és elfordította az arcát. Haruki, felnevetett és egy puszit nyomott a szégyenlős férfi arcára.
- Komolyan...aranyos vagy Sayen. – mondta nevetve a férfi.
- Te...- ragadta meg Haruki karját Sayen, és a földre döntötte. Ajkaival gyengéden csókolgatni kezdte Haruki nyakát, de Haruki felpattant a földről és futásnak eredt.
- Csak, ha elkapsz! – szólt hátra a válla felett és belegázolt a vízbe. Szaladt a vízben, amennyire azt a víz engedte neki. Végül megbotlott egy kavicsban és hasra esett. De, hogy a fiatal férfi ne érhesse utol úszva folytatta tovább. Nos...igazából, igen is akarta, hogy utol érje! Sayen, azonban nem lett kevésbé lelkesebb, hisz így tovább csodálhatta Haruki, vízből kivillanó kerek fenekét. Az üldözés végül egy, a vízből kiemelkedő sziklánál ért véget.
- Megvagy! – mondta és magával rántotta Őt a vízbe. Magához vonta Harukit, és megölelte. Szorosan tartották egymást a vízben, míg ajkaik össze nem értek. Szemeikben, ott ragyogott valami, ami a csodával volt határos. A tűz, mely felemésztette testük, az egymás iránti végtelen vágy érzése...előcsalogatta belőlük ismét a szenvedélyt. Ajkaik egyre forróbbá váltak a hűvös vízben, de ez mit sem számított, hisz testük szinte már lángolt. Haruki lágyan ringatózott a vízen Sayen, alulról tartotta őt és nyelve bebarangolta, annak egész testét. Nyelve ádáz harcot vívott a férfi mellbimbóival. Haruki teste megfeszült a hideg vízben, mely lágyan ölelte körbe őt. Lágyabban, mint a legnemesebb selyem. Merevedése felszínre bukott a víz alól, így Sayen kezelésbe vehette ott is. Nyelve sebesen cikázott fel-alá. Oly szenvedélyesen, magának követelően kényeztette, szívogatta, mintha az életet adó vizet inná. Sayen kifektette Harukit a sziklára és gyengéden végig simított az arcán. Arcát, Haruki hajába temette, közben keze lejjebb vándorolt a fenekéig. Két ujját helyezte be, mert biztos volt benne, hogy még tágnak kell lennie az előbbi után. Majd lehúzódott lábai közé és forró nyelvével, simogatni kezdte Haruki bejáratát, miközben ujjai még mindig kényeztették. Haruki, remegett egész testében, míg végül hatalmas sikoly kíséretében el nem élvezett. Sayennek nem kellett több, már Ő is feszült odalent. Egy gyors mozdulattal behatolt, amitől mindketten egyszerre nyögtek fel. Ütemesen mozgott benne, minden egyes lökéssel közelebb és közelebb a kitűzött célhoz. Haruki hátravetett fejjel zihált. Gyengéd teste megfeszült a lökések alatt. Sayen, valósággal beleborzongott a látványba.
- Megőrülök érted, Haruki. – nyögte vágytól kéjes hangon. Haruki, felpillantott üldözőjére, arca a gyönyör fényében úszott, amitől Sayen végül elért, minden korlátja legvégére. Felkapta Harukit, aki lábaival fonta körbe a derekát. Így hajtotta a legvégső gyönyörbe tovább. Rekedt nyögés tört fel mindkettejük torkán. Remegve és zihálva ölelték, tartották egymást. Haruki érezte, hogy soha életében, nem volt még ilyenben része. Az eddigi élményei, nem voltak ehhez hasonlíthatók.

Az a pár nap, csodásan telt el, bár az utolsó napon Sayen felszívódott. Azt mondta, hogy a városban van dolga. Haruki, ezt nem is bánta annyira, mert bár hiányzott neki a férfi, de így legalább volt ideje kidolgozni, hogy mivel kezdi az első óráit. Amíg Sayen vele volt, mást sem csináltak csak egymást ölelték. De ezzel viszont Haruki, lemaradt a munkájával. Serényen járt a keze a papíron, ahogy dolgozta ki témaköröket. Mindenkinek csinált egy-egy példányt. Értesülései szerint, körül belül 5 gyermeket és 4 felnőttet kellett tanítania. Nem is lett volna rossz, ha össze tehette volna a két csoportot, de a felnőttek nem értek rá napközben, efféle,,csacsiságra”, hisz munkájuk volt. Haruki nem neheztelt ezért, mert jól tudta, hogy az asszonyok ilyenkor gyűjtögetnek. A férfiak, pedig vadásznak vagy éppen hatalmas fákat másznak meg mézért, aminek az ára igen magas volt. A szomszédos faluval üzletelt a törzs, a mézért és vadért cserébe, ők maniókát és gabonát kaptak. Esteledni kezdett, amikor Haruki, úgy döntött, hogy körbenéz az iskolának szánt épületben. Nem volt sokkal másabb, mint egy kunyhó. A felépítése ugyan olyan volt, azzal a különbséggel, hogy valamivel nagyobb volt és fából faragott asztalok és székek voltak benne. Haruki teljesen elérzékenyült, mikor megpillantotta a táblát. Nem volt szokványos. A tábla be volt keretezve. Méghozzá száraz náddal. – Vicces. – gondolta magában, mert valami úton-módon, pont így képzelte el. Mégis meglepetten tapasztalta, hogy valóban így néz ki.
Sayen, csak másnap reggel ért vissza. Haruki nagyot nyújtózott kunyhójában, majd magához vette szükséges holmiját és lesétált a kis folyóhoz. Egész testével elmerült a hűs vízben, mikor valaki köré fonta karjait.
- Jesszusom, Sayen! A frászt hoztad rám! – rettent meg Haruki, mikor megpillantotta félisten kedvesét.
- Ne haragudj rám! – ölelte szorosabban a fiú. – Csak nagyon hiányoztál. Elfáradtam...- sóhajtott.
Haruki viszonozta a fiú szorítását, majd belepuszilt a hajába és mélyen bele is lélegzett. Sayen hajának, nagyon kellemes illata volt. Haruki mindig beleszippantott, hogy tudja, nem álmodik. Ez a puszta valóság, ahol őt végre valaki viszont szereti. De Ő, még nem volt hajlandó kimondani a fiúnak, hogy mit érez iránta. Korainak érezte még, hogy csak úgy megnyíljon egy kölyök előtt.
- Haruki! – ölelte tovább a fiú.
- Hé, Sayen! Ne most aludj el! – mérgelődött a férfi. – Mégis merre jártál, hogy így kivagy?
- Áhh...apámnak segítettem! – jelentette ki a fiú.
- Értem. – válaszolta egyszerűen Haruki. Harukinak már az első este sikerült megtudnia, hogy Sayen apja, Kongó új kormányzója, akinek az új életét köszönheti. Hálás volt a férfinak, hisz így megismerhette Sayent. Végre sikerült kitöltenie a szívében tátongó űrt. Sosem volt normális apja, mert elég korán elhagyta őt. Haruki annyit tudott róla, hogy valami zsoldos -féle. De mást nem is.

Nagy nehezen kikászálódtak a vízből és elindultak vissza a faluba. Sayen ezúttal nem,,molesztálta” őt, arra hivatkozva, hogy fáradt. Nem baj hisz, hogy is nézne ki a gyerekek előtt felajzva? Biztos elég riasztóan. Felöltözött és már rohant is az iskolába. A gyerekek már ott ültek és zajosan beszélgettek. – Nem ismerik még, hogy mi az etikett! – gondolta magában Haruki. Eldöntötte, hogy itt jobb és kedvesebb tanár lesz, mint amilyen Tokyoban volt. Ezekhez a gyerekekhez, még több türelem kell. Elmagyarázta nekik, hogy ha bejön, akkor álljanak fel és köszöntsék őt. Ebben persze, segítségére volt Sayen, aki fordította a gyerekeknek, amit ő mondott. Először a bemutatkozással kezdtek. Mindenki felállt egyesével és elmondott magáról pár dolgot. A legtöbb esetben ugyan az volt. A fiúk, kiváló vadászok akartak lenni, a lányok pedig feleségek. – Majd elválik. – mondta magában a férfi. Tanítani kezdte őket az alapoknál. Kiosztotta nekik a lapokat, amit tegnap sikeresen megcsinált. Gyönyörű,,a” betűk voltak felírva egymás mellé. A feladat az volt, hogy írják át ezt a betűt, majd próbálják maguk is leírni. Egészen ügyesek voltak a gyerekek, akikkel nem volt annyi gondja, mint a felnőttekkel. Nekik sokkal nehezebb volt az egész,,írd át az a-t” feladat. Végül mégiscsak sikerként könyvelhette el a mai napot. Fáradtan ült asztalánál lehorgasztott fejjel, próbált kissé észhez térni. Ez a nap jobban elfárasztotta, mint mikor két osztállyal íratott dolgozatot régen. Sayen kocogtatta meg a vállát. Haruki felpillantott rá. Szerencséje volt, hogy láthatta őt, hisz a fáklya a terem végében, épp csak, hogy pislákolt.
- Haruki, ezt elfelejtettem odaadni. – nyújtott át egy fehér borítékot a fiú.
- Ez mi? – kérdezte meglepetten Haruki.
- Leveled jött. Apámhoz küldték. Így tudnak veled kapcsolatot tartani a barátaid. – hadarta el gyorsan. Kitől kaphatott ő levelet? Nem sejtette. Keze mégis fürgén bontogatta a levelet. Mikor megpillantotta a cirkalmas betűket, kis híján kifordult kezéből a papír.
,,Kedves Harukim!
Mondhatom szépen leléptél a szünet alatt. Hallottam, hogy bizonytalan ideig maradsz távol. Nem hiszem el, hogy voltál olyan dög és magamra hagytál, mikor csakis én tudom kielégíteni perverz vágyaid. Senki más nem teheti boldoggá, azt a mocskos testet, csak én! Időközben megnősültem. De, amikor a nejemmel szeretkezem, mindig te jársz a fejemben.
Várlak haza, a te Istened:
Shinjo „
Haruki feje, vörösbe váltott. Ki a fenének képzeli ez magát? Hülye perverz köcsög! Rá gondol, miközben az asszonyt fekteti két vállra. Elmebeteg. Hogy a fenébe lehetett közöm nekem ehhez az emberhez? – kérdezte magától.
- Isten, huh? – csendült váratlanul Sayen hangja, Haruki háta mögül. – Szóval, ez az a szemét!
- Huh? Mi? Te mit mondtál? – döbbent meg Haruki. – Te, hogy tudtad? – értetlenkedett.
- Opsz! Azt hiszem, sikeresen lebuktam. – vallott színt a fiú.
- Nem úgy volt, hogy nem tudsz olvasni? – hitetlenkedett tovább.
- Hehe...valójában tudok. Tudod, én a fővárosban vizsgáztam. – mondta a fiú. – csak reméltem, hogy így több időt töltünk majd együtt.
- A...azt hittem kiskorú vagy! – dadogta Haruki.
- Tessék? – döbbent meg Sayen. – Mi a fene? Hisz huszonkettő vagyok. Csupán négy év van köztünk. – méltatlankodott. Haruki teljesen le volt döbbenve. Nos igen...ez tipikus példája annak, mikor úgy fekszel össze valakivel, hogy jóformán nem tudsz róla semmit. Mégis Haruki tudta, hogy ez nem csak egy kóbor kalandocska.
- Ő a volt szeretőd? – érdeklődött a fiú.
- Olyasmi. – vallotta be szégyenkezve.
- Nem tudom, hogy miféle perverz dolgokat művelt veled, de mutassuk meg neki, hogy ki is a te Istened! – mondta a fiú és hátrasietett a sarokba, majd gyorsan vissza is tért. Felhúzta Harukit a székből és szembe fordította magával. Hatalmas, izmos kezeivel szétszaggatta Haruki ingét és vadul nyalni kezdte, annak testét. Haruki két kézzel, kapaszkodott az asztalban, úgy hogy szinte belevájta körmeit. Hangos nyögés szakadt fel a torkán, ahogy Sayen vadul kényeztette őt.
- Ő, is csinálta ezt neked? – kérdezte kéjtől izzó hangon.
- Nnh...neeem. – zihálta a férfi. Sayen, szinte szaggatta a ruhát lefele Harukiról, a nadrágja, épp csak, hogy épen maradt. Felültette őt az asztalra, lábait szétvetette és ajkaival, kemény merevedését vette birtokba. Nem sokáig, mert már tért is át a fenekére, ahol nyelve jó ideig elkalandozott, mély nyögésre késztetve ezzel Harukit. Sayen hirtelen felállt és szembe nézett vele. Már tette is volna be, de Haruki megállította Őt.
- Ez...nagyon nem fair! – mondta, majd egy mozdulattal leugrott az asztalról és Sayen elé guggolt. A fiú kicsit odébb tolta az asztalt, hogy ne takarja őket semmi. Haruki, vágytól lüktető ajkai közé vette, Sayen méretes szerszámát. A fiú nyöszörgött és zihált, mégis kipréselt magából minden mondatot.
- Mondd csak, Haruki...Őt is kényeztetted így? – kérdezte alig hallhatóan. Haruki megállt egy pillanatra.
- Nem. Vele sosem csináltunk ilyet. – mondta a férfi. Sayen, erre felrántotta és az asztalra fektette. Széttett lábai között, utat nyitott magának, a forró mennyországba.
- Ki a jobb Haruki? Ő vagy én? – mondta nem kis féltékenységgel a hangjában.
- Ahh...senki nem szerette még így a testem, mint te. – nyögte Haruki. – Hozzád képest Ő, semmi sem volt! – adta meg a végső választ, mire mind a ketten remegve és nyögte élveztek el. Sayen ajka gonosz mosolyra húzódott.
- Haruki, fordítsd a fejed egy kicsit balra és köszönj szépen Shinjonak! – mondta majd elnevette magát.
- Mi van? – értetlenkedett Haruki.
- Exkluzív felvétel Tokyoba! Ne haragudj, de felbontottam a leveled. – vallotta be.
- De, mi ez az egész? – értetlenkedett.
- Nos, én csak beszereztem egy kamerát és felállítottam oda! – mutatott a sarokba.
- Ezen a helyen, kamera? – lepődött meg.
- Ne felejtsd el, hogy én a városban nőttem fel! – mosolyodott el kajánul Sayen és forró karjaiba zárta Harukit.

Tokyo, két héttel később.
Shinjo, fáradtan támolygott ki az udvarra. Gondolatai fiatal szeretője körül jártak, akit délután tesz magáévá. Bár megnősült, de feleségével, mindketten tartanak szeretőt. Ez afféle, szerződéses házasság volt. Ami mégis nagyon hiányzik neki, mióta megnősült, az a valaha volt legjobb szeretője hiánya, Harukié. Aki, úgy döntött, hogy önkéntes száműzetésben, Kongóba megy. Itt hagyott csapot-papot, és lelépett, magára hagyva ezzel őt, Shinjot.
- Légiposta. – vidult fel Shinjo, majd egy zergét meghazudtoló gyorsasággal vágtatott be a nappaliba.
- Mi az, Shinjo? – érdeklődött a,,felesége”.
- Harukitól jött, egy videokazetta. – mondta nagy büszkén, majd a lejátszóba helyezte.
Fél óra döbbent csend következett. Ha nem lett volna bent a kazetta, akkor még a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Egymás mellett ültek a kanapén, tátott szájjal bámulva a képernyőt. Shinjo, sírni tudott volna, attól amit látott. Nem hitte el, hogy Haruki ilyen arcot is képes vágni, hogy Haruki ilyen, mikor valóban élvezi. A nő váratlanul felpattant és az ajtó felé indult.
- Ho...hova mész? – kérdezte Shinjo, akinek vészesen szűk lett a farmerja.
- A szeretőmhöz, mert felizgultam. – mondta a legtermészetesebb nyugalommal a nő.
- Én is...miért nem csináljuk? – nézett vágyakozva a nőre.
- Viccelsz, Mr. Gyors puska? – pillantott hátra a nő. – Szeretkezni akarok, nem pedig kufircolni! – mondta és bevágta maga mögött az ajtót. Shinjo feltápászkodott és megpróbálta visszatenni a kazettát a tokjába, de kihullott belőle egy apró, papírfecni a következő felirattal:
,,- Nem kell több, aggódó levelet írnod Harukinak. Ne aggódj, tőlem megkapja mind azt, amit te sosem tudtál megadni neki, te szerencsétlen marha!
Üdvözöl: Yaguatí Sayen, Haruki valódi Istene!”
Azt hiszem, ez volt Shinjo, életének legszarabb napja!