3. fejezet

Miután sietve magamra kapkodtam a ruháimat és vállamra kanyarítottam a táskámat, haza indultam. Még most vagy fél órával később is dúlt bennem az ideg. Képtelen voltam elhinni, hogy milyen pofátlan tud lenni Daigo. Nem értem, hogy mit akar elérni ezzel a ma esti kiruccanással főleg, mivel semmi jele nem volt annak mióta vele élek, hogy bármit is akarna tőlem. „Nem mehetsz el ma este!” – jutottak eszembe a régi szavai melytől még mindig megdobban a szívem. Akkor megállított...sőt szinte parancsolta. Ott ült a kétségbeesés és félelem a szemeiben. Akkor most mégis mi van? Mi az, ami köztünk van? Lakótársak vagyunk...barátok...vagy talán haverok, kollégák? Ez tök reménytelen, ezt nem fogom megérteni. Idegesen trappoltam fel a negyedikre és vágtam be magam mögött az ajtót. Hát van még körülbelül két órám a buliig. Nemsokára Daigo is haza ér, addig muszáj lenne lezuhanyoznom, mert valahogy ki nem állhatom magamon Chiva illatát. Igazából egy nőét sem viselem el magamon és ez alól Chiva sem kivétel. A táskámat ledobtam a szobám sarkába, ahol még most is tökéletes rend uralkodott ellentétben kedves lakótársaméval, akinél mindig bűzfelhő terjeng és szanaszéjjel van minden. Mondtam neki, hogy lassan a bőre is cigi füstöt fog kipárologni, ha folytatja a szobában való dohányzást. Természetesen szart a fejemre, mint mindig. Bevonultam a fürdő szobába a koszos göncöm rendesen elhelyeztem a szennyes kosárra, majd a zuhany alá álltam. Időközben hallottam a tompa puffanással becsapódó ajtót, ami laktársam hazatértét jelezte, így gyorsítottam egy kicsit a tempón. Törölközés közben még ellenőriztem, hogy minden rendben van e rajtam, nem kell borotválkozni...se az arcomon...se máshol. Kiléptem a fürdőből egyenesen a nappaliba, ahol Daigo elterült a kanapén és lábát az üveg asztalon pihentette. Már nem szólok rá megint, úgy is olyan, mintha a falnak beszélnék.
- Hé Jiro! Remélem nem valami „öreg apám” kockás ingébe jössz, mert az tök ciki lenne. Különben is „Majd én megmutatom neked, hogy kivel szórakozz” – mondtad te...ne aggódj nem felejtettem el ezt az apró momentumot. Remélem tudod, hogy kell felöltözni egy ilyen helyre. – húzta gúnyos vigyorra száját.
- Persze, hogy tudom...te hülye! – kaptam fel a vizet és beviharzottam a szobámba. Ma direkt ilyen. Ma komolyan fel akar húzni. Bevágtam magam után az ajtót és a földhöz vágtam a törölközőmet.
- Most mit vegyek fel, de komolyan!? – lettem még idegesebb. A szekrényhez siettem és kinyitottam. Elkezdtem benne turkálni, de mint az sejthető volt ruhatáram nem felelt meg éppen ilyen helyekhez. Sőt igazából elég selejtes ruháim voltak. Kétségbeesetten ereszkedtem térdre mikor is megpillantottam egy barna karton dobozt a szekrényem aljában „kellékek” felirattal. Kapkodva húztam ki onnan és bontottam ki. Egy-két régi szerephez való ruhám volt benne míg végül a legalján megtaláltam, amit akartam. Egy bőrnadrágot pár elég extrém kiegészítővel. Ezeket félredobtam, mert most kizárt, hogy szükségem, lett volna rájuk. Addig az ágyon elférnek. Magamra húztam a nadrágot és elsápadva konstatáltam, hogy tökéletesen feszül a seggemen.
- Jézusom, ez annyira gáz. – nyögtem fel. Ebben pont úgy fogok kinézni, mint...mint aminek Daigo látni akar. Ökölbe szorult a kezem és „már csak azért is” eldöntöttem, hogy ezt fogom viselni. Az alsó szekrényben találtam egy fekete trikót, ami pont ment a nadrághoz. Egy kis hajzselével összekuszáltam világos tincseimet és egy vaskos övet kötöttem nadrágom övébe. Még egy kis kölni és kész is voltam. Nem voltam túl izmos az tény, de legalább egy szál bél sem. Fenekem még egész kereknek volt mondható felső testem pedig elég csinosnak.
- Ez nekem nem fog menni. – omlottam le az ágyam szélére.
- Jiro, kész vagy már? – hallatszott be Daigo hangja a szobámba. Nem lehetne ezt kihagyni? Nem is akarok menni. Ez hülyeség csak nevetség tárgya leszek, őt pedig úgy sem fogom érdekelni.
- Na gyere már, esküszöm nem röhögök rajtad...legyen bármilyen vicces is a ruhád. Tudod nem gáz, ha egy kockás ingben jössz...vagy egy szakadt farmerban. – nevetett. Kezdett elfogyni a türelmem. Ez most kigúnyol? Felpattantam a földről és az ajtóhoz sétáltam. – Szóval nem gáz, ha otakunak nézel majd ki. Tudod ott úgy is elég bevállalósok az emberek, úgyhogy nem fognak észre... – hirtelen téptem fel az ajtót, amitől beleszorultak a szavak és egy percre le is döbbent.
- Ne jártasd már a szád. Megállás nélkül csak bla..bla. Fogd már be! – kiáltottam rá miközben az ajtófélfának dőltem.
- Hát így már tuti nem fognak kinézni. – füttyentett egyet. - Kezdem rossz ötletnek tartani, hogy így odamenjünk. – sápadt el egy pillanatra.
- He? Most meg mi kínod van? Oda akartál menni. Hát menjünk. Örülhetsz, még csak ciki sem vagyok. Vagy itthon akarsz iszogatni, mint a vén házasok szokták...és közben beszélgessünk az időjárásról? – húztam el gúnyosan a szám. Erre már ő is észbe kapott.
- Heh...menjünk, haver. Én pusztán féltelek. Így még a végén rád vetik magukat a perverz, szőrös meleg pasik. – húzogatta a vállát. - Csak meg ne ijedj majd attól, amit ott látsz. – vigyorgott. Ja...meg ne ijedj, mi? Pontosan tudom, hogy mi folyik egy olyan helyen.
- Baka...yaro. – mondtam majd kulcsra zártam magunk mögött az ajtót.

Nos...egyáltalán nem csalódtam a helyben. Pont az volt, amit elképzeltem. Persze a buborékokat leszámítva, ugyanis sikerült kifognunk a buborékos estét. Hangosan tombolt a zene, a parketten egy leheletnyi hely sem volt szabad és vállalkozó szellemű szinte meztelen pasik járták a rúdtáncot. Daigo kíváncsi szemekkel lesett rám oldalra gondolom látni szerette volna rajtam a döbbenetet, de nem jött neki össze. Az egyetlen, ami az arcomon volt a feszült várakozás. Folyton azt ismételgettem magamban, hogy „Mit keresek én itt egyáltalán?”.
- Na mit szeretnél csinálni? – kérdezte érdeklődve.
- Igyunk. – vágtam rá.
- He? De, hogy akarsz a pultig eljutni? – nézett rám kérdőn.
- Gyere utánam. – szóltam oda neki és szép komótosan átvágtam magam a tömegen. Nos ez kisebb-nagyobb nehézségek árán sikerült is. Persze akadtak, akik táncba próbáltak hívni...pont engem, de ilyenkor Daigo tol egyet rajtam előre, mintha kifejezetten irritálta volna, hogy fogdossák a seggem. Persze ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem. Végre a pulthoz értünk és nekem sikerült egy épp akkor felszabaduló helyet a magamévá tennem.
- Egy abszintot kérek. – szóltam oda a pincérnek.
- Legyen kettő. – szólt közbe Daigo. Mosolyra húztam a szám. Versenyezni akarsz? Hát legyen. Így kezdtünk el inni. Bár nekem abszintból kettő bőven elég volt, Daigo bepróbálkozott három pohárral is. Hát az biztos, hogy a fejemtől a lábamba szállt és kezdett melegem is lenni.
- Minden vállalkozó szelleműt örömmel látunk a színpadon. – szólt a hang és kisebb tolongás lett úrrá a termen. Nem sokan vállalták az új kört, de mégis voltak buzgók is.
- Hehe...nem akarsz te is a színpadra táncolni és lejteni egyet a rúdon. Úgyis ezt kell majd eljátszanod a filmünkben. Jobb, ha gyakorolsz, nyuszi Jiro. – nevetett jóízűen Daigo. Azt tudtam, hogy az alkohol már teljesen a fejébe szállt és ilyenkor hajlamos volt az átlagnál is szemetebb lenni, de most nem voltam abban a kedvemben, hogy eltűrjem ezt neki. Meg akartam döbbenteni, le akartam győzni. Azt akartam, hogy az álla a padlón koppanjon és ne győzze törölgetni a nyálát attól, amit tőlem kap. Így fogtam magam és leugrottam a székemről, hogy határozottan átvágva a tömegen megcélozzam a színpadot. Bokáig érő csatos bőrcipőm halk neszt vert, amint felfelé lépkedtem a lépcsőn és a színpadra álltam, ahol még az enyémen kívül egy rúd volt szint úgy, ahogy velünk szemben. A teremben elaludtak a fények és csupán ott maradtak meg, ahol mi álltunk. Lassacskán elindult a zene és nagy nehezen elkezdtek táncolnia velünk szemben levők. A mellettem álló fiatal srác elég bizonytalan volt én viszont teljesen feloldódtam a piától. Még így is, hogy sötét volt látni véltem Daigot, aki addigra közelebb merészkedett a színpadhoz és kíváncsian kémlelt engem. Hát jó Daigo.
- Most figyelj! – artikuláltam halkan ajkaimmal, hogy csak ő tudja leolvasni majd elkezdtem táncolni. Először megfordultam és előre dőltem. Kezemmel a térdemre támaszkodtam és közben körbetekertem derekam. A seggem az égnek állt úgy riszáltam. Megfordultam és ugyan ezt csináltam szemben a tömeggel is. Leguggoltam az egyik kezemet pedig a testem elég húztam és tenyeremmel szimbolikusan ágyékomat takartam ameddig a guggolásból tekeregve felálltam. Oda táncoltam a rúdhoz és egyik lábammal körül öleltem azt. Felső testem hátravetettem míg rúdhoz ölelt lábam segítségével szépen lecsusszantam a földre. Megfogtam mindkét kezemmel a rudat és egy kézen álláshoz hasonlót kiviteleztem. Hallottam amint a közönség felzúgott és füttyentget. Kiszúrtam Daigot, aki lesokkolva állt a sokaságba és mereven engem nézett. Most mit vár tőlem? Nem olyan nehéz, főleg ha iszol is egy kicsit. Felálltam a rúddal szemben majd csípőmet előre lökve ágyékomat a rúdhoz nyomtam. A rúd két lábam között állt így löktem magam előre-hátra, dörzsöltem oda férfiasságom a rúdhoz és fel-le csúszkáltam rajta. Mikor épp leguggoltam hirtelen ötlettől vezérelve, nyelvem a rúdhoz nyomtam és azt végignyalva emelkedtem fel aminek a végén fenekemet kitoltam magam mögé.
- Vetkőzz! Vetkőzz! – zúgott fel a tömeg és észrevettem, hogy a velem szemben levők, már odáig merészkedtek, hogy levegyék a pólóikat. De...én eldöntöttem, hogy ezúttal mindenki engem fog éljenezni. Ezúttal mindenki utánam fogja csorgatni a nyálát és mindenki engem akar majd megdugni. Csak, hogy Daigot szétvesse az ideg. Legalábbis reméltem, hogy mire mindenki elkezd taperolni tánc után, akkor kicsit féltékeny lesz. Hát addig nem kellett várnom. A tömeg buzdításának hatására szépen lassan lehámoztam magamról a trikóm majd háttal állva a közönségnek lehúztam nadrágom cipzárját és szépen lassan elkezdtem letolni. Hálát adtam az eszemnek, hogy indulás előtt felvettem a legkínosabb dolgot is...a fekete tangám. Na ja...kövezzetek meg de, hogy nézett volna már ki, ha boxert veszek a bőrnaci alá. Szóval ott álltam szinte majdnem kopasz seggel és le-fel hajolgattam, amiért busás füttyentés és kiabálás volt a jutalmam, mikor valami hirtelen felrántott. Ez a valami inkább valaki volt. Daigoval néztem farkas szemet, akinek szemében egyszerre tombolt az pokoli dühös tűz és valami másik...tébolyult fény is ott csillogott benne, amit nem tudtam beazonosítani. Lerángatott a színpadról én eközben sűrűn bocsánatot kértem attól, akitől csak tudtam. Daigo berángatott a WC-be, ahol szintén elég nagy tömeg volt és odadobta nadrágomat.
- Öltözz. – mondta, miközben elfordította tekintetét.
- Mi bajod van, „Mr. Úgy sem mered” uraság? – kérdeztem sértődötten.
- Fogd be és öltözz! Elmegyünk. – mondta egyre sürgetőbben. „He? Ennek meg mi baja? Nem ő akarta ezt az egészet?”. Kelletlenül felöltöztem gyorsan majd észhez sem tértem mikor Daigo karon ragadott és magával ráncigált kifelé a bárból. Így történt első látogatásom egy meleg bárban.

Miután hazaértünk, Daigo idegesen vágtatott a konyhába, hogy magába döntsön egy liter vizet. Nem tudtam eldönteni, hogy szomjas vagy csak észhez akar térni. Én elkezdtem kicipzározni a gatyám és levenni a trikóm, hogy elmenjek fürödni végre, mikor kivágtatott a konyhából, rám nézett majd miután megvakarta a fejét odarohant hozzám és megint csak karon fogva behúzott a szobámba sűrű „Bazd meg”-ok közepette. Mindent arrébb söpört az ágyról majd rá lökött.
- Csak felhúztál. – mondta felém tornyosulva. - Próbáltam visszafogni magam, de nem megy, ha folyton ilyesmit csinálsz. – szorította össze fogait. Értetlenül néztem rá, de ő nem reagált. Végighúzta ujjait meztelen felsőtestemen majd ajkával érintette. Beleremegtem. Hiába is, hisz már régóta erre vágytam. Pilláimat résnyire nyitottam és láttam minden apró és gyengéd mozdulatát ahogy azt is, hogy mennyire remegnek kezei. Szeretni akart, gyengéden és lassan, de nem mert önmaga lenni. Úgy tűnt, még mindig kell neki egy indok, amire most ezt a tettét ráfoghatja.
- Ezt...írjuk a részegség számlájára. – takartam el arcomat öklömmel. Fájó, keserédes kifejezés jelent meg az arcán, de bólintott. Forró tenyere végigsiklott testemen, lassan lebontotta rólam minden védőfalam és ott feküdtem előtte természetes meztelen valómban. Szeretett volna minden pillanatot kihasználni, de láttam milyen türelmetlen. Feljebb kúszott és ajkamba mart majd átdugta nyelvét és vad csókba kezdtünk. Égett az arcom rendesen, de már olyan régen volt, mikor először megcsókolt. Átkaroltam nyakán és lejjebb húztam magamhoz, amitől meglepődött, de nem tartott sokáig megilletődöttsége. Szerszámommal kezdett játszani, de egy pillanatra sem vált el ajkamtól, aminek az lett a következménye, hogy rendesen sikerült a kezébe élveznem. Éreztem, hogy mosolyod és ujjai máris bejáratomat simogatták. Először eszembe jutott, hogy olyan rég volt már az az utolsó alkalmam férfival és biztos fájni fog. Ezt meg is látta rajtam ezért másik kezével simogatni kezdett, amitől megnyugodtam és sikeresen ellazultam. Éreztem, ahogy nedves és ragacsos ujjai belém hatolnak. Lassan és fokozatosan, gyorsan és türelmetlenül tágított. Szinte sikítani tudtam volna a puha ujjaitól.
- Ne kínozz már...tovább. – nyögtem könnyes szemekkel. Daigo az alsó ajkába harapott majd felhajtotta térdeimet és egy határozott mozdulattal belém hatolt. Űzött és hajtott míg el nem élveztem. Éreztem, ahogy a testem szépen lassan teljesen lángra lobban, de ez mind kevés volt. Felhúzott magához törökülésében és átkarolta a derekam. Arcát hajamba temette és éreztem, ahogy beleszippant. Mikor ezt tette egyre vadabb és vadabb lett. Nem tudom meddig vagy, hogy hányszor csináltuk, mert eszméletlenségemig csináltuk. Másnap reggel, eléggé fájós tagokkal ébredtem. Boldogan simítottam meg a magam mellett lévő helyet...de csalódnom kellett. Mellettem üres és hideg volt az ágy, ami azt jelentette, hogy nem maradt velem éjjelre. Feltápászkodtam és átsétáltam hozzá. Zárva volt szobájának ajtaja. Hátat vetettem az ajtónak és zokogva csúsztam alá a földre. Sokáig tartott míg összeszedtem magam és elindultam egyedül a forgatás helyszínére. Daigo még fel sem kelt, szóval nem tudom, hogy mi sül majd így ki az egészből.

Mikor beértem a stúdióba ordibálás ütötte meg a fülem. Daigo hangját véltem hallani így abba az irányba kezdtem futni. Valóban. A főnök irodájából jött a hang, Daigo vele kiabált.
- Nem fogom megtenni! Egyikünk sem fogja megtenni! – ordított eszeveszettül.
- De Daigo...mindezek után, mikor végre megtehetnétek...te elutasítod. – értetlenkedett a főnököm.
- Már megtettük! És nem akarom, hogy más is lássa őt meztelenül, kéjsóvár arckifejezéssel. – csapott ököllel az asztalra Daigo.
- Mi...folyik itt? – léptem be döbbenten.
- Jiro-kun...Jiro. – szólaltak meg egyszerre. - Tudni akarom, hogy mi volt ez az egész! – kiáltottam. Daigo keserűen felsóhajtott.
- Főnök. – nézett a férfira, aki biccentett egyet majd behúzva maga utána az ajtót, távozott.
- Most hirtelen miért nem akarod megcsinálni a filmet. – kérdeztem értetlenkedve.
- Mert egyszerűen nem akarom. – vágta rá.
- Daigo...ennyire lenézed a képességeimet...vagy talán, engem? – kerekedtek el szemeim. Semmit sem értek. Semmit sem és ez már megijeszt.
- Nem erről van szó! – kiáltotta el magát. - Azt akarod, hogy mindenki lásson, hogy mindenki a seggedet bámulja és arra verje ki? Ezt akarod? Mi vagy te, valami lotyó? – tombolt.
- Micsoda? – hűltem el én is. - Ez most...azért van, mert tegnap lefeküdtem veled? Akkor már kurva vagyok? Az vagyok!? Egy igazi hímringyó igaz? – üvöltöttem én is és éreztem, amint megcsuklanak térdeim és a földre zuhanok.
- Idióta! Nem erről beszéltem! Csak...egyszerűen, mikor arra gondolok, hogy bárki más rajtam kívül láthatja a tested vagy azt a kifejezést az arcodon, mikor elélvezel, akkor ölni tudnék. Nem akarom, hogy bárki lássa a mosolyod. Mindent magamnak akarok belőled. De te ezt nem értheted! – vágta képembe majd feltépte az ajtót és kirohant. „Ne!” csendült egy hang bennem. Nem engedhetem el. Nem mehet el így. Meg kell neki mondanom...meg kell neki mondanom, hogy én is ugyan ezt érzem. Hogy amit érez az nem rossz. Talán...talán egész idő alatt csak félreértettük egymást. Eszeveszett módon rohantam utána. Folyosókon át egészen az utcáig, ahol lassulnni látszott tempója és sikerült beérnem. Megragadtam a karját és visszarántottam. A szeme könnytöl csillogott, de még nem sírt. Valamiféle tébolyultság ült azokban a gyönyörű szemekben.
- Állj meg, te hülye. Teljesen kifulladtam. – vágtam mellbe ököllel.
- Hagyj! Legjobb lesz, ha távol maradok tőled, mielőtt összetörlek. – mondta kétségbeesve.
- Daigo. Téged nem érdekel a munkád? Az sem, ha kirúgna amiatt, hogy ezt most elutasítod? – kérdeztem komolyan.
- Nem! Nem érdekel. Ha ez a helyzet, akkor nem érdekel többé. – vágta rá.
- Hé, Daigo. Mondd, miért hagytál engem egyedül tegnap éjszaka. – kérdeztem.
- Hát nem érted? – nézett rám riadt tekintetével? - Én tegnap...minden csak az ital miatt volt. Én olyasmit tettem veled...önzőségből. Csak, mert már régóta ezt akartam. – meredt ökölbe szoruló kezeire. Közelebb léptem hozzá és miközben lassan eleresztettem karját, fokozatosan csúsztattam át nyaka köré és öleltem magamhoz. Döbbenten állt még mindig ökölbe szoruló kezekkel. Nem érti még mindig, ugye?
- Szeretlek! – súgtam fülébe és csókot leheltem arcára. Felém kapta tekintetét és csodálkozva nézett rám.
- Mi? – kerekedett el szeme.
- Szeretlek. – ismételtem meg. - Úgyhogy legközelebb ne merj egyedül hagyni az ágyban. Hozzád akarok bújni. – öleltem át és fejem mellkasára tettem. Kezei megindultak hátam felé és gyengéden megsimítottak.
- Te is szeretsz? – nyögte halkan.
- Igen. – mosolyodtam el. - Túlzottan is. – kuncogtam.
- Mióta?
- Hát...mióta először megláttalak. Mikor azt mondtad, hogy Miyu férje vagy, akkor azt hittem bele halok. Aztán mikor először megcsókoltál még jobban beléd szerettem.
- Te is olyan régóta? – hitetlenkedett.
- Na igen. Azt hiszem, mi vagyunk a legnagyobb hülyék. – nevettem el magam.
- Nagyon hülyék vagyunk. – fújta ki a levegőt Daigo és éreztem, hogy megkönnyebbült végre.
- Soha többé nem szerepelhetsz AV-ben, értetted? – kérdezte komolyan.
- Megértettem. De te sem. – vágtam rá.
- Nem fogok. Ezentúl csakis nekem mutasd meg minden arckifejezésed. Mindet látni akarom. – szorított magához erősen.
- Megígérem. Mindet látni fogod. – válaszoltam mosolyogva és nem foglalkozva, hogy kik járkálnak el mellettünk, szenvedélyes csókban forrtunk össze. Azt hiszem, a mi történetünk csak most kezdődik el.

~ Vége.~

Írói megjegyzés: Ez történik akkor, ha az ember megfeledkezik arról, hogy kell szavakba önteni az érzéseinket és kerek-perec kimondani őket.