6. fejezet

A feje tetejére állt világ
Megbocsájthatatlan hazugságok...

– Hann...mm. Mi a...? – nyögtem kábultan. Lassan kinyitottam a szemeim, majd gyorsan le is csuktam. Takashiro Tatsuya ajkai az enyémnek tapadtak. Nyelvei utat törtek a számba. Megijedtem...sőt ha azt mondanám halálra rémültem, akkor sem hazudnék.
- Yuu, édesem. Olyan régen csókolhattam már ezeket az édes ajkakat. – búgta fülembe az idegen.
Éreztem ahogy utat tör bennem a kétségbeesés és szemeim könnyekkel telnek meg. Kezemet arcom elé kaptam és fájdalmasan, üvöltve zokogni kezdtem. Úgy éreztem, hogy ez az idegen egy kegyetlen játékot űz velem. Halott szerelmem megtestesítve próbálja darabokra törni a büszkeségem. Kegyetlen, alávaló gazember.
- S...seggfej! – ordítottam. – Ki a fenének...mégis kinek képzeled magad? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Yuuhi! – suttogta lágyan. Az Ő hangján szólt. Azon a hangon, ami éveken keresztül a fülembe búgta, hogy szeret. – Takashiro Tatsuya vagyok. – mondta. – Vagy ha jobban tettszik úgy neked Yuu, akkor mondjam azt, hogy Fujikawa Ushio? – mondta mosolyogva.
Újra zokogni kezdtem. Egész testemet átjárta az ideg.
- Ne...ne hazudj! – rivalltam rá. – Nem ismerlek! Nem tudom, hogy ki vagy! Fujikawa Ushio meghalt és most méterekkel a föld alatt pihen. – vágtam az arcába.
- Valóban. Fujikawa Ushio meghalt, de Takashiro Tatsuyaként támadt fel! A test, ami a koporsóban pihen egy névtelen, idegen ember, aki a Fujikawa Ushio nevet kapta meg. – mondta hidegen.
- Nem tudom, hogy...hogy ez miféle hülye vicc, de ne alázz meg és tiporj más emberek érzéseibe. Főleg úgy ne, hogy nem is ismersz! – zokogtam kétségbeesetten.
- Hmm... –elmélkedett. – Nem ismerlek? – kérdezte gyanúsan. – Hisaki Yuuhi, öt éves korod óta egy árvaházban nevelkedtél. A nevelő anyád szexuálisan molesztált, ezért elszöktél tőle. Középiskolában ismerkedtünk meg. Te félősen mosolytál rám mindig, mikor a távolból figyeltél. Aztán barátok lettünk te, Shizuki, Ryonusuke és én. Mikor járni kezdtünk mindig nálunk voltál. Végig szeretkeztünk minden délutánt. Te legjobban az ágyban szeretted csinálni, szemben velem, hogy átölelhess. Imádtál lovagolni rajtam. A legjobb barátunk Ryu, titkos viszont folytatott az öcsémmel Nishioval. – mesélte el lényegében Ushio és az én életem.
- De...de Ushio meghalt. – dadogtam. Még mindig nem értettem.
- Drága Yuu-m, én...én nem teljesen haltam meg. – próbálta magyarázni a férfi.
- Mi a...mi a fasz bajod van neked? Aki egyszer meghalt az hulla! – mondtam a megrendíthetetlen igazságot. Ez tényleg ennyire hülyének néz? – kérdeztem magamtól.
- Tényleg agydaganatom volt! De a kezelő orvosomnak köszönhetően egy új eljárással sikerült kioperálni. Nagy volt a kockázat, hogy a műtét közben sérülhet az agyam. Végül is sikeres volt a műtét. Ám időközben kiderült valami a családomról. Az apám apja egy Yakuza vezető jobb keze volt. A baleset, amiben a szüleim meghaltak nem baleset volt. Egy másik Yakuza csoport bosszúja volt, amiért a nagyapám nem volt hajlandó titkos információkat kiadni a kumichouról. Ezért... a nagyapám felkeresett a kórházban. Azt mondta veszélyben vagyok. Nishio nem, mert a legkisebb fiút halottnak hiszik. Magával vitt, de előtte megrendezték a halálom. Egy gázolásnál nem is lehetett volna hatásosabb halál. A koporsóban egy idegen fekszik a nevemmel. Azóta új életet kellett élnem. El kellett hagynom a testvérem és a szerelmem, itt kellett hagynom mindent, ami valaha is fontos volt nekem. Nem csak az én biztonságom, hanem a tiétek érdekében is. Ott támadtak volna, ahol legjobban fáj. Megöltek volna téged és Nishiot is. Ezért kellett megtennem... – mesélte Ushio és látni véltem, hogy szemeiben könny gyűlik. Azt hittem viccel. A szerelmem, akit 8 éve halottnak hiszek, akivel én is távozni akartam a másvilágra...életben van. Ez csak egy kibaszott szar tréfa.
- Nem...nem tudok hinni neked! – nyögtem ki. – Most, hogy lehetsz itt? Már nem kell bujkálnod? – kérdeztem értetlenül.
- Nem. Már vége. A csoport kumichouja, aki vadászott ránk meghalt. Mindkét csoport új vezetőt kapott. Fiaik régi jó barátok voltak már, bár ha információim nem csalnak, akkor valójában szeretők. Fél éve a két vezető szövetséget kötött és a hajtóvadászat feledésbe merült. Elnézést kért apja miatt és azt mondta éljek szabadon. – mondta.
- Y...Yakuza lettél? – értetlenkedtem tovább.
- Nem dehogy! Semmi közöm sem volt a Yakuzákhoz. Titokban éltem tovább más személyiséggel. – vont vállat Ushio.
- Jó neked! – mondtam mérgesen. – Én...sosem tudtam új életet kezdeni! Nézd csak meg! Ez mind miattad van, te utolsó szemétláda! – kiáltottam és lerántottam csuklómról a pántot.
Láttam, amint Ushio arca eltorzul és mélységes fájdalom ül ki rá. Elkapta a csuklóm és magához húzott. Csókok millióival halmozta el számtalanszor sebzett csuklóm. A vállamra hajtotta a fejét és éreztem a vállamra hulló könnyeit.
- Yuuhi, édes szerelmem. Kérlek...könyörgöm bocsáss meg nekem! Sosem akartalak téged bántani. Gyűlölöm magam! Önző voltam, de nem akartalak elveszíteni téged. Mindennél jobban fájt, hogy el kellett hagynom. Bocsáss meg, bocsáss meg! Hadd szeresselek újra. – zokogta bele a hajamba.
Nem tudom, hogy mi facsarította el a szívem, de én is zokogni kezdtem és lágyan magamhoz öleltem azt az embert, akit még ma is töretlenül szeretek.

Fél órával később kéz a kézben a Long Beach partja mentén sétáltunk. Éreztük, ahogy a tengeri levegő a hajunkba kap, ahogy a sós víz a talpunk alá mossa a homokot.
- Yuuhi, van még valami...- törte meg Ushio a csendet. – Van egy fiam!-mondta.
- Tessék? – hitetlenkedtem.
- Nem egészen az enyém! –szabadkozott. – A nagyapám nevelt fiának a gyereke. Három éves. Az apja meghalt a születése után. Eddig a nagyapám nevelte, de fél évvel ezelőtt nagyapa meghalt és rám bízta Őt. – hadarta el. – Így is elfogadsz engem, Yuu? – kérdezte.
- Ez...nem jelent akadályt. – mondtam kissé meglepetten.
- Szeretlek! Yuu, mellettem maradnál életünk hátralevő részében? – kérdezte komolyan.
- Ha...ha nem halsz meg többé! – dadogtam és könnyeim újra felszínre törtek. Képtelen voltam elhinni, hogy ez velem történik, hogy az egyetlen, akinek valaha is kimondtam, hogy szeretem, akit látnom kellett, amint a föld alá tesznek, mégis itt van velem. Ez miféle határtalan boldogság?
- Nélküled soha Yuu! – súgta a fülembe. Gyengéden a homokba lökött. Ajkaink ismét mohón egybe forrtak, hisz nyolc év csókját kellett most bepótolnunk. Forró kezei remegtek, amint a pólóm alá nyúlt. Ajkai végig szántották a testem minden porcát. Úgy ízlelt meg, mint aki sosem kóstolt meg. Nyelve gyengéden simogatott, mire férfiasságomhoz ért volna én már el is élveztem. Ő felkuncogott és bejáratomnál kezdett nyalni. Annyira boldog voltam, hogy azt hittem ettől áll majd meg a szívem. Nem volt szükség sok tágításra, hisz testem hozzászokott már ehhez. A csillagok fénye megvilágították Ushio, gyönyörűen kidolgozott testét. Már férfi volt. Olyan férfi, akinek már a látványától is képes lettem volna elélvezni. Gyengéden belém hatolt. Férfiassága vastagabb volt, mint amire emlékeztem régebbről. Ez a gyönyör, amit lökéseivel okozott jobb volt, mint eddig bármi más. Vagy csak talán azért volt mámorosabb, mert azzal szeretkeztem, akit tiszta szívemből szeretek. A gyönyör hulláma egyszerre ringatott el minket. Zihálva feküdtünk egymást ölelve a nedves homokban. Szemeim csillogtak a boldogságtól és úgy láttam Ushioé is. Váratlanul sírni kezdett azt hittem valahol fáj neki, de ő csak ennyit mondott:
- Csak végtelenül boldog vagyok szerelmem.
- Én is. – válaszoltam.
- Nishioval is beszélnünk kell! – mondta és elfordult. – A kisöcsémet is magára hagytam, most ideje törlesztenem!