1. fejezet

Szerzők:
Nyuffko - Yves
Teletha - Thanos

1. fejezet

 [b]Yves[/b] Yves megint késésben van. Éééljen! Franc essen a fejembe! Miért kell folyton-folyvást elaludnom? Ezen morgolódok, miközben végig sietek a folyosón. A Főnök biztosan le fogja szedni a fejemet. Így hogyan leszek jó, megbízható istenség? Senki sem fog elismerni engem, sőt úgy jegyzik meg a nevemet, mint „Yves a késő hírnök.”. Meg a francokat! Biztos vagyok benne, hogy nem fogom ezt megengedni! Gyorsabbra veszem lépteimet, szaladni nem illendő, így nem tehetem meg. Nemsokára megérkezek, mire megkapom a feladatomat, az új tagokat hozzam a Főnök elé. Jól kezdődik… így hát spuri vissza, majdnem oda, ahonnan elindultam, vagyis a házamtól. Szerencsére két percet késtem csak, de ez is soknak számít. Bemutatkozok a jelen lévőeknek, majd kérem kövessen az a három új istenség jelölt. Mikor megérkeztünk küldtek a további dolgaimra, de nap közben megint csak utasítottak, hogy az egyik jelölt, Théme eltűnt, keressem meg, így hát neki kezdtem. Mikor megtaláltam megnyugtattam őt, hogy nem lesz semmi baj, jó istenségnek lenni, igaz sokszor nehéz, de sok jóval együtt járt. Megnyugszik, így hát elindultunk vissza. Valami furcsaságra leszek figyelmes, előre küldöm a lányt, menjen vissza, nekem más dolgom akadt. Elindulok a szakadék felé, mert arról észlelem azt a valamit. Vajon mi lehet? Sosem tapasztaltam ilyen… rezdüléseket, vagy miket. Rossz érzés kerít hatalmába, ahogyan a perem széléhez érek majdnem. Jogosan. Alig teszek meg még öt lépést, hirtelen nem érzem a talajt a lábam alatt, zuhanni kezdek. Illúzió volt a föld, de miért? Mielőtt reagálhatnék bármire is becsapódok a vízbe, de nem a megszokottba. Valami nincs rendjén… Mégis hol a francban vagyok?

[b]Thanos[/b] A pokol egy csodálatos hely. Van olyan szép, mint a menny. Legalábbis nekem mindig ezt mondják. Kár, hogy én ezt nem így érzem. Szívesen felszöknék néha, ebből a sötét meleg kamrából, hogy szétnézzek. Az apám a főnök idelent, vagyis ő sátán vagy az ördög, kinek, hogy tetszik. Volt oly’ ostoba, hogy összeszűrje a levet egy mennyeivel. Biztos, hogy vonzotta a fehér, tiszta szépség és ártatlanság. Ám ennek is meg lett az ára. Hiába szerettek egymásba és esett velem teherbe anyám, mikor megszülettem, a kinézetem miatt rögtön kiderült minden és ide száműztek apámhoz, anyámat pedig börtönbe vetették és soha többé nem láthatták egymást. Az apám nagyon szigorú, soha nem néz rám kedvesen és ez így van, mióta csak az eszemet tudom. De, akár mennyire is vagyok rút, pokolba való rusnyaság, félig angyali vérem van és vágyom a gyengédségre és ölelésre, amit sosem kaptam meg. Most épp az az új heppje apámnak, hogy előkészítsen a nagykorúsági ceremóniára. Hamarosan át kell vennem a helyét, de előtte társat kell találnom, egybe kell kelnünk és gyermeket kell nemzenem. Ez a három dolog, sorra dönti el egymást, akár a legrosszabbul összerakott dominófal. Huszon egy éves vagyok, majdnem felnőtt. De itt, ezen a rémes helyen, ha szét nézek, senki olyan nem létezik, akibe bele tudnék szeretni és elvenni… bár apám szerint „kit érdekel a szerelem?”. Igazságtalan rám nézve, hogy kivetíti mindenkire a szenvedését. Hosszú fekete hajamat összekötöttem, ami amúgy majdnem tökéletesen fedte, fejem tetején ágaskodó szarvaim és megbámultam a tükörbe vöröslő szemeim. Ideje indulnom. A pokol két szintjét vezetem én, méghozzá a kivégzésit és gyermeket. Remek, imádom mind a kettőt. Bár a gyermekek feletti bírálat a legkegyetlenebb, mégsem szoktam őket elítélni, mivel nincs miért. Magamhoz vettem a bárdomat, mely csekély kis késnek tűnt hatalmas testem mellett. Nem vagyok kövér, izmos vagyok. Először is át kellett vágnom az ezer kínlódás hegyének oldalán, utána jött a világunkra nyíló kapu, ahol a lelkek és néha idegen is betévednek, ilyenkor elkábítom és szabadon engedem őket, hogy semmire se emlékezzenek. Neszt hallottam onnan, ami szokatlan volt, ezért arra vettem az irányt.

[b]Yves[/b] Mégis hol a pokolban vagyok? Micsoda szóhasználat, hiszen egészen biztos, abban vagyok. Forró itt a levegő, nehezen lélegzek, sőt mintha sötétebb is lenne itt lent, habár merem állítani, nappal van. Most komolyan, tényleg a pokolba kerültem? Egyáltalán hogyan és miért? Lépteket hallok. Megdermedek, próbálok egy bokor féleség mögé bújni, de egészen biztos, hogy meglátott az illető. Lehet mégsem, hiszen nem indult el felém, vagyis nem hallom a lépteit. Mit csinálhat? Azon imádkozom, hogy menjen el, de ez helyett mintha szimatolást hallanék. Ugye nem egy kutyához van dolgom, vagyis pokolkutyához? Akkor vége az életemnek, megtalál és felfal. Ettől rettegve próbálok valamit kiötölni. Legalább az íjam nálam lenne, akkor nem lennék akkora slamasztikában! Elindult, lélegzet visszafojtva hallgatózok, de távolodó, ettől megnyugszok. Szerencsém van. Ki kell jutnom innen minél előbb! Tovább fülelek, csak az után merészkedek ki, mikor megint csend van körülöttem. – Ha… közel volt. – sóhajtom halkan.  Körülnézek, remélvén hátha meglátok valamit, de csak kisebb-nagyobb köveket látok magam körül.

[b]Thanos[/b] Mikor a nyílás alá érek, semmit sem találok. Viszont valaminek ott a nyoma. Közelebb hajolok és megtapintom. Ijedten rántom el a kezem, mert, majdnem, hogy süt. Egy égi. Angyal vagy hasonló. Tudom, mesélte apám. Ahogy azt is, hogy neki hatalmas erőre és a szerelemre volt szüksége, hogy áttörje az anyámat körülvevő égi védelmező tisztaságot. Jól hangzik. Áttörni az égi tisztaságot. Sokszor tettem fel a kérdést magamban, hogy akkor bemocskolta? Kár ezen tanakodnom, hisz úgysem tudom meg soha. Az én szívem nem szerelemre lett kitalálva, hanem gyűlöletre és gyilkolásra. A levegő szimatoltam, ugyanis szerencsés tulajdonságom, hogy megérzem a különféle illatokat. A bokor mögött van és ahogy érzem az illatából, fél. Méghozzá nagyon. Elindulok felé, de meghátrálok. Nem, így nem lesz jó. Arrébb megyek és elbújok a bejáratnál. Kezemben a bárdom, oldalamon a lasszóm, amit most kezembe is veszek. Az alak előbújik és megkönnyebbülve felsóhajt és megszólal. Kellemesen cseng a hangja, ami egy percre el is tántorít, de megrázom magam. Nem szabad, hogy elbolondítson az égi tisztaság. Háttal áll nekem, így halkan közelebb lopódzok és mikor már kellő közelségbe érek, rávetem kötelem. Szorosan mögé állok, de nem fogom le. Úgysem tehet semmit, hisz nincs fegyvere. - Ki vagy és mit keresel itt? - förmedek rá. Ha nem bujkált volna, és nem akarna oly csökönyösen ellen állni, már rég segítettem volna neki kijutni. De ez egy csökönyös, és önfejű égi teremtés.

[b]Yves[/b] Annyira belemerülök a kétségembe, hogy észre sem veszem az idegen mögém került, csak mikor valami kötélféleség kerül rám, leszorítva karjaimat. Nem hiszem el, hogy lehettem ilyen balfácán? Nem gyanakodtam arra, hogy elbújt. - Eressz el! - kérem őt, mire csak tovább faggat. - Nem tudom, hogyan kerültem ide, a célom minél hamarabb elmenni innen! - Közlöm vele, de a nevemet nem árulom el, nem főleg egy démonfajzatnak. Lábára taposok, remélvén sikerrel járok, de nem nagyon. Mintha betonból lenne, meg hát bivaly erős. Maga felé penderít, melytől majdnem összeakadnak a lábaim. - Eressz el! Nem keresem a bajt!

[b]Thanos[/b] Micsoda kis görcs. Hadakozni kezd velem. Nem célja itt maradni, ki hitte volna? - Nekem meg nem volt célom elfogni, segíteni szerettem volna kijutni, de elbújtál és rögtön támadásra készen álltál és, ha ez nem lenne elég, még a lábamra is rátapostál. Ráadásul, olyan vagy, mint egy nyitott könyv. Azt gondolod, undorító vagyok? Rendben, akkor azt is tudd, hogy kegyetlen. Magadnak kerested a bajt, törpe. - hirtelen mozdulattal vállamra vettem. Talán, túl óvatlan voltam, mert, amikor elindultam, szabad kezével lerántotta oldalamról, a kedvenc bőrtokommal együtt, a kis késemet. Lendült a kezében és lenyisszantotta vele a hajam. Szerencsére… talán mást akart, de így sikerült neki. Ezzel is kiverte nálam rendesen a biztosítékot. Ledobtam, közben elvettem kezéből a kést és most már kétszeresen akadtam ki. - Angyalnak mered nevezni magad? - förmedtem rá. - te sokkal kegyetlenebb vagy, mint én. Elszakítottad a bőrtokom pántját. Ez volt az első dolog, amit gyerekkoromban készítettem és a hajam szint úgy. Azóta növesztem. Te… vagy a leges legrosszabb. Mivel fogsz kárpótolni érte?

[b]Yves[/b] Nem hiszek neki, hiszen megmondták a démonfajzatok idelent csalók, hazugok. Még hogy segíteni? Akkor nem fogott volna el, számon kért volna, nem hátam mögé lopódzva bekeríteni. Egy szavát sem veszem be. Nem értem miért mondja magát annak, amilyennek állítja, de nem törődök vele. Felkap, de szerencsém van, mert elértem a kését, melyet csak ekkor vettem észre. Kirántom, meg akarom sebesíteni, de ezt csak a haja bánja. Utálom, gyűlölöm a késeket, mert olyan élesek, és most is megszívtam. Nem hittem volna, hogy képes hajat ilyen könnyedén elvágni. Ledob és számon kéri, mivel kárpótolom. Francba! Mit csináljak? Eszembe jut a zsebemben lapuló varázsige. – Ezt neked adom! Fel lehet bármire használni, tíz alaklomra elég!

[b]Thanos[/b] Ez nem angyal. Tényleg kegyetlen. Felém tartja a kis fecnijét, amin varázslatok vannak. Szánalmas, hát csak ennyibe néz. Igaza volt apámnak, az égiek mind gonosz, alávaló söpredékként tekint ránk. Felemelem kezem és vele együtt tenyerem is. Szemem vörösből pirossá válik és egy pillanat alatt hamuvá égeti a papirkáját. - Kend a hajadra. Itt, ha valaki ilyesmit tesz, azt kivégzik. Te tényleg nem angyal vagy. Megvesztegetni egy másik embert, gonosz vagy. - megrántottam a lasszóm, ami automatikusan visszarántotta kezembe és feldobtam őt a vállamra. Még szerencse, hogy ismerek egy hátsó bejáratot a kis kastélyomhoz, aminek ablaka alatt folyik majd a kivégzés. Ez durván hangzik, igazából csak ítélkezés. Itt a menthető lelkeket még megmenjük és felküldjük a mennybe. Gyorsabban haladtam és ügyet sem vetettem a hátamat csapkodó kis lényre. A kastélyban aztán egy földszinti szobába zártam. Onnan kiláthatott rendesen, de ki nem tudott menni.

[b]Yves[/b] Ledöbbenek, milyen könnyedén megsemmisíti az ajánlatomat. Még mielőtt felháborodhatnék, már megint a vállán vagyok és cipel. Karjaim még jobban le vannak szorítva, meg sem tudok mozdulni, maximum rúgkapálni, de félő, hogy fejre fogok esni, és ha ez megtörténik, betöröm a fejemet, főleg azért mert a szikladarabok még most sem fogyatkoztak meg. Kérlelem, engedjen el, de minek is? Hiszen egy démoni fajzathoz van szerencsém. Becipel egy kastélyba, majd egy szobába zárt és rám vágja az ajtót. – Engedj ki! – kiáltok utána, de már ott sincs. Francba! Mégis miért kerültem ide? Miért történik ez velem? Mit követtem el, hogy ezt érdemlem? Hiszen nem szegtem semmi féle törvényt, és mégis ez jár nekem? Fegyvert kell szereznem magamnak, még mielőtt valamit csinál velem bosszúból! Bárcsak nálam lenne a tegezem, meg az íjam!

[b]Thanos[/b]

A szobámban a tükör előtt próbáltam rendbe hozni a hajam, mert az az idióta, csúnya károkat okozott benne. Remek... A büszkeségem így is romokban hever... Most még a pokolban betöltött erényemet, a királyi szimbólumot is megtépázta. Siralmas következtetéseket kellett levonnom, mégpedig, hogy az angyalok rendkívül gonoszak és azt, hogy az apám, aki bizonyára nem anyám ártatlanságába, hanem gonoszságába szeretett bele ~ egy igazi idióta. Levettem felsőmet és csak nadrágomat hagytam magamon, na, és a bárdomat. Kiléptem a kastélyból, rögtön meg is kaptam a felsorakozott tömeg felhördülését a hajam miatt. Kezm feltartásával leintettem őket majd két segítőm felé fordultam. - Bardo, Tsuki... Kezdjük el. - ők intettek és levették a kis kút fedelét majd előhozták az első,,elítéltet". Hihetetlen, annyi halott van mostanában, hogy heti két nap lassan elég sem lesz az ítélkezésre. Tsuki felolvasta a férfi nevét. - Van mit meg bűnnöd? - néztem rá. A férfi megrázta a fejét, de nekem nem tetszett a válasza. Nem óhajtottam még több kérdést feltenni neki. Puszta kézzel ragadtam meg fejét és emeltem fel, hogy aztán a kútba dugjam. - Kisgyerekkel fajtalankodni... Valóban ártatlan dolog. Az ítéleted... A tested a pokol lángjai közt rohad majd, míg lelked elenyészik a soha véget nem érő szenvedés és vezeklés mezején. Undorodom tőled. - bárdom a magasba lendült és egyetlen csapással elszelte nyakától fejét.

[b]Yves[/b]Nem tudom, mihez kezdjek, ebben a szobában, mert annak kell lennie - habár szerintem egyáltalán nem az - nem találok semmi félét, amit fegyvernek felhasználhatnék. Mihez kezdjek? Teszem fel ezredjére a kérdést, de megint nem kaptam választ rá. Hangzavar üti meg a fülemet. Mégis mi folyhat odakint? Óvatosan közelebb osonok az ablakhoz, kinézek rajta. Az idegen férfi van lent több pokolfajzattal együtt. Vajon most mondja el nekik, hogy sikerült egy angyalt fogságba ejtenie? Ha meg is tette nem jöttek föl, hogy megnézzenek, helyette valami elkezdődött. Különféle alakokat hoznak... emberek? Ítélkezés... erre csak akkor jöttem rá, mikor az elhurcolóm megölte az illetőt. Lélegzetem elakadt, úgy fordultam el az ablaktól. Rosszullét kezdett el kerülgetni. Beleborzongok abba a gondolatba, hogy így fog velem is végezni... Elhatározom, mindent el kell követnem, hogy életben maradjak.

[b]Thanos[/b] A sokadik kivégzés után, kezdtem kiakadni. Mikor sok bűnössel találkozok, akaratlanul is erőszakossá válok. Mivel félig angyali vérem van, örököltem egy olyan tulajdonságot, hogy a gonosz, pokolra küldött, kivégzett bűnösök áldozatainak, érzem minden fájdalmát, méghozzá egyszerre. Ilyenkor van segítségemre Tsuki... aki segít ezt levezetni, mielőtt nekem vagy másnak baja esne. Ha nem lenne Tsuki… a fájdalom szétszakítaná a testem. Akárki hiszi, akárki nem... Mélyen megérint az ítélkezés főleg, ha ocsmány bűnözőkkel találkozom. Épp beléptünk a kapun és beszélgettünk. - Miiii? Idehoztál… nem, elraboltál egy angyalt? - kelt ki magából a fehér hajú barátom. - Nem volt szándékos, felmérgelt és ocsmány szörnyek könyvelt el. - morgolódtam. Már amúgy is kezdtem megérezni, amit ilyenkor mindig. Gyorsan a szobámba kellett jutnom. - Tudtam… gyerekkorunk óta tudtam, hogy egyszer hülyeséget csinálsz. - nyafogott. - Hagyjuk, jó? - morogtam. - Kezdődik? - nézett rám aggódva, mint mindig. - Igen, megtennéd, hogy kiengeded? Hadd járkáljon a kastélyban, a kapun úgy sem jut ki. Bűbáj és láncok védik, méghozzá erősek. Az ő ereje vajmi kevés ezekhez. - Tsuki bólintott majd elindult a megadott szoba felé, én pedig betértem a sajátomba. Hatalmasat dobbant a szívem és forró lávaként csapódott szét testemben a fájdalom. A földre rogytam és hörögve levegő után kapkodtam. Utáltam ezt a részét a feladatomnak. Azért kell párt találnom a nagykorúsági ceremónián, hogy osztozhassak ebben a fájdalomban a társammal. Ami marhaság eleve, mert ha nem szeretjük egymást, akkor hogy lesz képes önszántából elviselni ezt a fájdalmat értem?

[b]Yves[/b] Telik az idő, nem jutok ki a szobából, mivel bezárt az elrablóm. Várok és várok, még mindig semmi, pedig már jó ideje vége annak az ítélkezésnek. Már azon vagyok, ha kell az ablakon kimászva kiszabadulok innen, mikor nyílik az ajtó. – Végre már ideje… - volt.  – harapom el a végét, mikor egy idegen férfit látok magam előtt. Félelem jár át. Mégis… mit akar? Értem jött? Most én következek? Vagy… lehet még rosszabb sors vár rám… Még mielőtt tennék valamit feltartja a kezeit. - Hé, angyalka! Ne ijedj meg. Than azt mondta, engedjelek ki. Szabadon mozoghatsz a kastélyban, de kár próbálkoznod, nem hagyhatod el.  – megfordul, még mielőtt kilépne az ajtón, visszaszól. - Ne ítéld el rögtön őt, nem olyan rossz, mint képzeled. Most megyek, le kell csillapítanom őt. - Ezzel itt hagy, nyitva hagyja az ajtót mintegy megerősítvén állítását. Nem értem, értetlenül nézek rá, mire megint biztosít, hogy mehetek oda, ahova csak akarok, végül kimegy a szobából, itt hagy engem. Egy darabig méregetem a helyzetet, végül lassan kikukucskálok. Nincs senki a folyosón, így tovább megyek. Hallgatózok, felerősítem a hallásomat, de senki sincs a közelemben, így hát valamelyest megnyugszok, megszüntetem a varázslatot, tartalékolom későbbre. Tényleg szabad lennék? Merül fel bennem ez a kérdés olyan tizenöt-húszpercnyi sétálgatás után a folyosón. Hol vagyok egyáltalán? Megjegyeztem a szobához visszavezető utat, de… jobb lesz fegyvert kerítenem, nehogy alaki mégis megtámadjon és védtelen legyek. Keresgélés közben minden szobába be-benyitok. Végül találtam egy kisebb tőrt, de nem sokra megyek vele, hiszen mágiával an átitatva, ráadásul sötét, ha jól észlelem, így nem tudok hozzá érni, maximum, ha valami ruhanemű van a bőröm és a tőr nyele között. A felsőmből tépve megfogom és elteszem, ha nincs más, muszáj lesz ezt elvinnem. Jobb, mint a semmi, de nem adom fel a keresés, tovább megyek. Kilyukadok egy újabb folyosón. Lassan, óvatosan lépkedek rajta. Egyetlen egy ajtót találok eddig, így azt kinyitom, de nem is kell, mivel résnyire ki van tárva. Kijjebb tárom, ledermedek, földbe gyökerezik a lábam. Elnyílnak az ajkaim, levegőhöz is alig jutok a látványtól, amit megláttam a nagy fali tükrön át. Sarkamon megpördültem és amilyen hamar csak tudtam elmenekültem onnan, de így is retinámba égett az, amit láttam.

[b]Thanos[/b] Kínkeservesen elmászok az ágyig, ez igen nehezen megy négykézláb. Fojtogat a fájdalom, alig kapok levegőt. Ez rémes. Feltápászkodom az ágyra és nehezen felülök. Hanyatt vetem magam és kigombolom a nadrágom. Most minden, ami elzárja a légzést, legyen az a bőröm akár, megnehezíti a dolgaim. Már épp azt érzem, hogy meghalok, mikor beront sietősen Tsuki. - Hagyd… hagyd nyitva kérlek. - nyögöm oda neki. Levegőt kell, hogy kapjak. Muszáj. Tsuki szokásához híven, ijedten néz rám. Mindig is féltett, hogy meghalok, ha nem ér ide időben. Lerántja rólam a gatyát és tenyerét hasfalamra helyezi. Látom, ahogy megremeg teste. Nem vagyunk szeretők. Sosem voltunk és sosem leszünk. Ő Bardot szereti és mivel mi hárman gyerekkori barátok és szövetségesek vagyunk, elnézi nekünk ezt az életmentő kezelést, míg meg nem találom a társam. Azzal, amit most Tsuki tesz, részt vállal a fájdalmamból magára. Ám ez nem sok, ha nem kezel erősebben. Ő volt az, aki rájött, hogy a szerelmen kívül, már csak egy dolog segíthet jelentősen, és ez a testi kapcsolat, a gyönyör. Gyorsan lábam közé feküdt és kezelésbe vett. Nem, nem szerelem, kölcsönös segítség. Elég gyorsan végez, szokásához híven. Kiköpi, amit az imént a szájába juttattam majd feláll és megmosakszik. Visszaveszem magamra a nadrágot és közben megcsapja az orromat egy illat. - Itt járt volna? - nézek szét, de semmit sem látok. - Miről beszélsz? - kérdezi Tsuki, miközben bőszen törölgeti arcát. - Az angyalról. - felelem majd a hatalmas, díszes tükörhöz lépek, melyet klisésen, Thanos tükrének hívnak. Nem tudom, miért vagy melyikünk kapta melyikünk nevét, de ugyan az. Elhúzom kezem előtte majd megpillantom az előbbi jelenetet. Nagyszerű, most már őrjöngő, perverz állatnak is hisz. De, mit is érdekel engem, hogy mit gondol rólam az a prűd égi. Tsuki búcsút int, elhagyja a kastélyt, hogy Bardo után menjen. Én lefürdök majd a konyhába megyek, ahol megkérem a szakácsokat, hogy terítsenek meg és kerítsék elő azt a kóbor angyalt, mielőtt éhen hal majd hozzák az étkezőbe.

[b]Yves[/b] Nem tudom, hol vagyok, teljesen eltévedtem ebben a kastélyban, nem is csodálkozok, hiszen mikor a látottaktól elmenekültem, nem jutott az eszembe, hogy eltévedhetek. Lelki szemeim előtt folyton az jelenik meg, amit a tükörben láttam. Az elrablóm, Than vagy milyen nevet mondott a másik idegen férfi és azon a baldachinos ágyon… Rosszul érint, felfordult a gyomrom. Tudom, mit műveltek, nem vagyok annyira tudatlan, de megint egy beigazolódás, hogy a pokolfajzatok szeretnek fajtalankodni, de úgy látszik, egymás között is. Ezen kattog az agyam, de kezdek közben mást is fel vélni. Valahogy Than másabb, biztosan a szex közöttük teszi, nem is érdekel. Még, hogy nem olyan, még meg merte a másik idegen, a kielégítője jegyezni nem olyan, amilyennek látszik. Persze, hiszem, ha látom. Végül feladtam a szobába való visszajutást, jóval előtte meg a kijutást, hiszen tényleg nem tudok kiszabadulni, meg van valamilyen varázzsal erősítve az egész kastély. Áttörhetetlen rendszere van, melynek a gyengepontját nem ismerem. Letelepszek az egyik szoba sarkába, fáradt vagyok és fázok, így lehúzva az ágyról betakarózok. Elbóbiskolhattam, mert lépteket hallok. Megdermedek, próbálom a falba passzírozni magam, összekucorodni annyira, hogy senki sem fog megtalálni, vagyis remélem, hiszen az ágy mellett lévő éjjeliszekrény és a ruhás szekrény közötti lyukba telepedtem be.

[b]Thanos[/b] Szolgáim kétségbeesetten térnek vissza, miután már asztalhoz ültem. Nem találják és kétségbe vannak esve. Nem félnek tőlem, hisz nekik már kegyelmet adtam és sosem bántottam őket csupán rosszul esik nekik, hogy képtelenek voltak teljesíteni a kérésem. Felállok és kezemet arcom előtt elhúzva már a szobámban is termek. Hogy miért használok mágiát egy ilyen egyszerű dologhoz? Mert semmi kedvem egy bolond, kerge angyal miatt szaladozni. A sötét szobában, tükröm elé lépek és ugyan ezt a mozdulatot ismétlem meg. Tükröm előtt felsejlik szobám s annak is a bal sarka, melyben a kicsi angyal, félve, fázva gubbaszt. Felnevetek, látom a tükörből, hogy összerezzen. - Szóval, ezért nem találtak. Ide sosem lépnének be, így érthető. - fordultam a sarok felé és szobám közepén álló kis kutamról, mely előtte az ítélkezésnél volt használatos, leemeltem a fedőt, hogy erős fényt gyújtson. Varázskút volt, végül is. - Mindenki téged keres, kerge angyal! - nevetek rá. - Gyere, add a kezed, menjünk vacsorázni. - próbálok barátságos lenni vele. - Na, gyere már. Ne ijedj meg, nem te leszel a vacsora. - nyugtatom meg.

[b]Yves[/b] Mégis, hogy a fenébe került ide az elrabló pokolfajzatja? Még az ajtót sem használta! Hipp-hopp, a semmiből idekerült és aztán a tükrét használta, hogy megkeressen. Láttam, amit láttam. Nevetni kezd, de én nem tartok vele, nem értem a poénját, sőt semmit sem találok poénosnak, amit mondott. – Oh, akkor más milyen vacsora leszek? – vágok vissza epésen. – Kösz, inkább kihagyom, helyette elengedhetnél. Nincs semmi dolgom veled, neked sem velem. Vagy… fogoly lettem? – kérdeztem rá, mely kezd számomra teljesen nyilvánvalóvá válni, hogy ez az igazság. Nem fogok innen kijutni.

[b]Thanos[/b] Akadékos és kötözködő. Kezd nagyon idegesíteni, de komolyan. Közelebb lépek, összehúzza magát. Megfogom nyakánál a pólót és felemelem majd a karomba kapom. - Az én otthonomban, senki sem marad éhen, ezt jobb, ha tudomásul veszed. Annak hívod magad, aminek akarod. Elhagyhatod a szobádat, sétálhatsz a kertben, az egész kastélyban, szabadon. Most még nem engedlek el, de megígérem, hogy el foglak. - kiléptem az ajtón és becsukva magam után, folytattam. - Ezt azonban csak akkor teszem meg, ha teljesíted, amit kívánok tőled. Utána… szabad vagy. - végig cipeltem a hosszú folyosón át, a szobák előtt, a kis hídon, mely a kert és a kis folyó felett terpeszkedett, egészen az étkezőig, ahol is letettem egy székre én pedig átültem mellé. - Egyél, kérlek!

[b]Yves[/b] Felemel, legszívesebben a képébe ordítanám, hogy vegye le a mocskos kezét rólam, de nem teszem, hiszen látom rajta most is tiszta ideg.  Csöndben hallgatom, miközben magamban zúgolódok. Nem értem, minek tart itt. Mit kellene megcsinálnom? Ugye nem… azt? Nem, nagyon remélem, hogy nem az lesz, különben magam vetek véget az életemnek! Letesz a székre, majd ő is helyet foglal. – Nem értem minek ez a hű-hó. Engem odahaza keresni fognak, és ha rájönnek, fogva tartasz, nem eresztesz el szét lesz rúgva a feneked! Még mielőtt azt mondanád nem ezt teszed, igen is ez a helyzet, hiszen nem engedtél ki a kastélyodból sem, bezártál! Egyébként meg mit akarsz? Bökd ki most! – addig egészen biztos, hogy nem fogok hozzá a vacsorának, már ha ezt annak lehetne hívni. Életemben nem láttam még ilyen kaját és… tartok tőle mérgező, ha meg nem is, akkor valahogy ki fog hatni rám.

[b]Thanos[/b] Angyal létére rendesen felvágták a nyelvét. De meglátszik, milyen kis szende és törékeny. Lerí róla, hogy attól fél, hogy teszek vele valamit, mondjuk valami olyat, mint Tsukival. - Na, jó. Nagyon sok dolgot akarsz egyszerre tudni, szóval sorjában. A kaja meg nem mérgező, egyszerű dolgokat látsz magad előtt. Csirke, marha, disznóhús és gyümölcs, de ha neked ez túl gusztustalan, hát otthagyod. Nehogy véletlenül elrontsd az úri gyomrod. - sóhajtottam. - Kezdjük azzal, hogy én ezért maximum annyit fogok kapni, hogy „ejnye-bejnye”. A nagyapám a főisten… úgy bizony… - helyeseltem, mikor megláttam, hogy megdöbbent. - Apám egy isten, de szelíd természete és vaksága miatt itt kapott helyet. Mivel, sosem volt olyan kegyetlen jellem, mint a bátyja, a hadisten. Apám lett az egyensúly a két világ között. Ha az istenek között háború törne ki, egyedül ő tudná azt felfüggeszteni és megvédeni nagyapámat. Én egy szerencsétlen fél isten vagyok. Anyám angyal volt, egy égi. meglehet, hallottál már róla. Nem bírom elképzelni, hogy. Gondolom nagy híre volt, ha már egyszer összeszűrte a levet az apámmal. - szegénykém, teljesen besokkolt. - Jól gondolod, félig angyal vagyok… és, hogy mit akarok tőled? Nem, ne félj. Semmi olyat, mint amit kilestél Tsuki és köztem. Nem, mintha közöd lenne hozzá, de a fél angyali véremnek hála, érzem minden gonosz ember, ártatlan áldozatának szenvedését, mikor azokat a bűnösöket szenvedni küldöm a pokol mélységes bugyraiba. Ezt a rengeteg fájdalmat, az én testem sem képes elviselni, így valakinek, normál esetben a jövőbeli társamnak kell majd magára venni egy részét. Tsuki ebben segített ki. - láttam a hitetlenséget a szemeiben. - Tőled csak egy dolgot szeretnék, utána elengedlek. Azt akarom, hogy meglásd bennem a jót, az érző lényt… és, hogy utána ezt elmeséld az égieknek is, akik oly gyűlölettel tekintenek ránk… csak tudnám, mi jogon?!

[b]Yves[/b] Elmondja az élettörténetét, amire egyáltalán nem voltam kíváncsi, de nekem végig kellett hallgatnom. Azért… meg tudtam róla egy s mást. A nagyapja… nem akarom elhinni. Kamuzik! De… mégis felrémlik, hogy volt ilyen pletyka még nagyon régen.  – Mássz ki a fejemből! – csapok az asztalra, mikor már másodjára fordul elő, hogy kitalálja a kimondatlan kérdéseimet. – Egy! Nem hiszem el! Lehet a nagyapád a Főnök, de akkor is van határa, hogy mit tehetsz meg és mit nem! Kettő szintén kételkedek Tsuki és közted lévő kapcsolatban, habár nekem semmi közöm! Mellesleg nem leselkedtem, csak ki akartam jutni ebből a… - fojtom el a kitörésemet. Nyugalomra intem magam, nem, nem veszíthetem el az eszemet! – Három! Meglátni benned a jót? Hiszen fogva tartasz, amikor legelőször kértelek, hogy engedj el, idehurcoltál, bezártál, megfélemlítettél! Ezek után elvárod, hogy lássam meg a jót? Kösz, kihagyom! A tetteid egyáltalán nem erről tanúskodnak, ezt te is tudod!

[b]Thanos[/b] Felpattanva fenyegetőzik és kiabál velem. Még egyszer és még egyszer belém tipor. Felugrok, fejem lehajtom, amitől hajam előre bukik és eltakarja arcom. Az asztalra csapok erősen és felmorgok. - Nem vagyok kíváncsi a gusztustalanabbnál, gusztustalanabb gondolataidra. Bassza meg! - kiáltok. - Mintha, én kértem volna valaha is, hogy meghalljam az ilyesmit. Nem tehetek róla, érted!? Meghallom az erős, impulzív gondolatokat. De tudod mit? Elegem van belőled! Tégy, amit akarsz. Ha akarsz, szökj meg, fulladj bele egy tóba. Te beszélsz és vádaskodsz itt össze-vissza. Tiszta égi létedre, nem szégyelled magad, hogy beletiporsz mások lelkébe és büszkeségébe folyton? Neked persze semmit sem jelent, hogy levágtad a hajam. „Menekültél, mert ártatlan vagy és a csúnya, gusztustalan pokolfajzat elrabolt és rabul ejtett!”. De abba nem gondoltál bele, nekem az mit jelentett. Nem baj, te megteheted, te rám taposhatsz, mert TE égi vagy, nem pedig söpredék mélységi! De tudod mit? Kettőnk közül te vagy az alacsonyabb rendű, ugyan is, én még mindig feletted állok. Egyenes ági örököse vagyok a főistennek, szóval szarok a fejedre. Menj haza, húzz el! Tűnj el! - ordítottam majd sarkon fordultam és a szobámba csörtettem. Máskor olya hideg vérem, most tovatűnt… ennek az volt az oka, hogy Tsuki kezelése túl gyenge volt a mai gonosz elítéltek bűneihez képest. Akaratlanul kiabálni kezdtem vele és nem tudtam visszafogni magam. Megmarkoltam a kutam szélét és rá rogytam. Most… nincs itt Tsuki… szóval vagy meghalok vagy reggelig, megküzdök magam ezzel a fájdalommal. Megremegett kezem és a kút mellé omlottam. Kezem mellkasomra szorítottam, de a fájdalom nem enyhült. Hallottam a szolgák zúgolódását odakint, akik azon tanácskoztak, miként tudnának segíteni rajtam? Mit tegyenek, hogy elmúljon, vagy csak csökkenjen fájdalmam. - Haha… - nevettem keserűen. - Végül, mégis én fogom leróni apámék büntetését, amiért egymásba szerettek. Igaza van az angyalnak… undorító pokolfajzat vagyok.

[b]Yves[/b] Kitör, szinte leordítja a hajamat. Szavai újra és újra lejátszódnak bennem, sőt az egész jelenet. Lerogyok a székre, lábaimat felhúzva ejtem fejemet térdeimre. Be kell látnod Yves, igaza van a gazfickónak. Nem gondoltam bele, hogy fontos lehet neki a haja. Mentségemre legyen szólva, egyáltalán nem tudok semmit sem az itt lakókról, főleg a félvérekről. Miért is tudnék? Senki sem beszél róla, ha meg igen, a tanács mindig „Ne érintkezzünk velük!”. Kellemetlenül érzem magam, meg mérges is vagyok. Megértem én, hogy kiakadt, de azért a hajam maradhatott volna a helyén. A fejem is megfájdult, habár az lehet attól, hogy dél óta nem ettem, vagy ittam semmit sem. Feltápászkodok, nagy sokára utána megyek. Tudom, merre van a hálószobája. Kétségeim vannak még mindig, mint például tényleg hallja-e a gondolataimat, meg, hogy az erejét szabadon használhatja-e, de rá ér, majd megkérdezem miután... bocsánatot kérek. Toporgok egy sort az ajtaja előtt, mintha morogni kezdene ezért. – Izé… ööö… Bejöhetek?

[b]Thanos[/b] A legrosszabb kínszenvedést élem át, amit valaha is tapasztaltam. Tsuki nem végzett alapos munkát, hisz nem is tudhatta… képtelenség volt felmérnie, hogy mennyit fogadok be. Ráadásul, ő írja a jegyzőkönyvet és ma duplája volt a munka, mint két nap alatt szokott lenni. Nem jön vissza mostanában, ezt jól tudom. Fura illat csapja meg az orrom. Az angyal az, az ajtómban áll. Megbánás illata van. Kis idő után feladja és bekéredzkedik. Szívesen elküldeném a fenébe, de akkor megint csak összeveszünk. - Gyere. - felelem kurtán. Még mindig a kút tövén fekszem elnyúlva és kezemet mellkasomra szorítva. Összébb húzom a köntösöm, még mielőtt azt is rám fogja, hogy perverz vagyok. - Ülj az ágyra! De… - nyögöm -, ha furcsává, különösen agresszívvá válnék és szemem vörösből, csillogó pirossá válna, akkor rögtön szaladj mögém és mindkét kezedet tedd a kút vízébe. Úgy nem bánthatlak. Megértetted? - pislogtam rá, de csak félig láttam, mert szemem elég homályos volt a fájdalomtól.

[b]Yves[/b] Behív én meg megemelem a szemöldökömet. Nem hittem volna, hogy a földön, a padlón parádézik. Mégis miért csinálja? Aztán ajánl valamit, amit végképpen nem értek, de ha neki könnyebb így, hát akkor legyen, megígérem neki.  Nem foglalok helyet az ágyon, nincs az a Mindenható, hogy én arra leüljek. Egyik lábamról a másikra állok. Nem is tudom, hogyan kezdhetnék bele, de zavar, hogy míg én állok, ő fekszik, mintha le se tojná, mit szeretnék. – Megtudhatom, miért hűsölsz a földön? - teszem fel a kérdést inkább, miközben közelebb lépek hozzá, majd leguggolok mellé. - Talán segítség kell felállni? Kérned sem kell, megteszem. - ezzel hozzá érek, de el is kapom a kezemet, ahogy valami elektromosság szikrázik a bőrünk találkozásánál. Csönd van. - Ez mégis, mi a fene volt?

[b]Thanos[/b] A bolond persze tojik a fejemre, meg arra, amit mondtam neki. Kötözködik, azt hiszi, poénból fekszem itt. Nagyon bátor, ha lett volna erőm már rég ellöktem volna, de nem… neki még piszkutálnia is kell. Persze meg is lesz az eredménye, végigszalad a bizsergés testén, mikor megpróbál hozzám érni. - Nagyon… hülye egy angyal vagy. Azért fekszem itt, mert bújócskázom és jó pofa dolog itt gyerekes módon csücsülni. - mondom gúnyosan. - Elmondtam neked, de nem hittél nekem. - megint végigszaladt testemen az emésztő fájdalom, összegörnyedtem. - Magamon kell cipelnem a bűnös lelket áldozatainak minden fájdalmát. Ma… nagyon sokan voltak. Kétnapi adag egyszerre… és még hátra van a holnapi nap. Amit láttál, az egy röpke érintkezés volt Tsukival, aki így vett magához némi fájdalmat tőlem. Azért mondtam, hogy maradj távol, mert ha a fájdalom elborítja az egész testem és már nem bírok vele, akkor szörnyeteggé válok. Azért kell a kúthoz menned akkor, az megvéd tőlem. A rázás pedig, amit éreztél, az a kettőnk közti mező súrlódása volt. Mivel félig angyali vérem van, így még szerencséd volt. Ha tiszta vérű lennék, mint az apám, akkor most meghaltál volna tőle. Látod? Nagyszerű életem van… csodás… mivel egy korcs, torz szörnyeteg vagyok, aki annyira kegyetlen, hogy kénytelen együtt érezni másokkal… ha pedig nem találom meg a párom a felnőtté válási ceremóniáig, akkor valószínűleg, nekem annyi. De nem bánom. Inkább halok meg, mint hogy olyan legyen a társam, akit nem szeretek.

 [b]Yves[/b] Fájdalommal teli hanggal elmondja, amit tudnom kell. Kételkedtem az elején, de nem lehet ezt megjátszani. A Tsuki nevezetű fazonos dologra nem voltam kíváncsi, vagy tényleg úgy van, ahogy állítja, vagy sem, de az biztos fájdalmai vannak. Végül a rázásra is elmondja az okot, ez hihetőbb volt, mint az egész együtt véve. – Aham… szóval mivel én tiszta angyalvérű vagyok, így soha sem érhetek a lentiek közül? – amit a legvégén mondott a világért sem árulnám el, hogy támogatom az igaz szerelem dolgot, mivel én is ennek a híve vagyok, de hogy meghalni? Nem tudom. Ezen tanakszok, miközben várom a válaszát, na meg megint csak közelítek a bőréhez, hogy tényleg kapok-e valami rázást. Meglepődötten pislogok. Amit legelőször tapasztaltam annak a felét kaptam most meg. – Hogyan is van ez a megrázás dolog, Démon?

[b]Thanos[/b] Kíváncsi angyal uraság, figyelmesen hallgat majd fogja magát és megint fittyet hány arra, amit mondok. Enyhe... Az előbbinél sokkal gyengébb rázást érzek most. Érdeklődve les és felteszi ujabb kérdését. - Nem gondolod, hogy így nevezni egy másik lényt, kicsit kegyetlen dolog? - húzom el a szám. - Az előbb már majdnem áttörted a burkot, így gyengébb volt most a rázás. Minél vékonyabb a burok, annál gyengébb ez a rázás. Azonban... - hessegettem arrébb a kezét -, óva intenélek a további érintésektől két okból is. Először is, ha átszakítod és hozzám érsz, az enyhe bizsergés helyett, pokoli fájdalmat érze majd. Másodszor pedig... Gyengült a fényed és a tisztaságod, angyalka... Ugyan ez történik veled, ha a többiekhez hozzáérsz idelent. Ők viszont porrá égnek. Nagy hülyeséget csináltál. Nem is értem, hogy miért akarsz segíteni olyasvalakin, akit tiszta szívből gyülölsz, lenézel és egy hitvány féreghez hasonlítod? - néztem rá kíváncsian.

[b]Yves[/b]Fülem mellett eleresztem epés megjegyzését. Hallgatom, amit közöl velem. Újabb információhoz jutok hozzá, ami megdöbbent. Bemocskolódok? Nem akarom elhinni, de szent igaz, a rázás abbamaradt, ahogyan röpke pillanatra megérintett újra, amikor elhessegette a kezemet. - Szerinted ez a hely eleve nem mocskol be? -Teszem fel a nyilvánvaló kérdést.- Mellesleg meg nem tartozik rád, mit miért teszek vagy tenni fogok! - Nem fogom neki bevallani, hogy a nagy jó szívem valamelyest megesett rajta, ezért sem találom már aaannyira rossznak... - Egyébként meg te is hozzám értél, amikor idehurcoltál, meg amikor a vacsorához. Így hát rég bemocskolódtam mancsaidtól. - jelentem ki határozottan.

[b]Thanos[/b] - Mikor idehurcoltalak akkor még nem járt át a fájdalom. Különben, marha aranyos tudsz lenni. Nem tehetek róla, hogy ide születtem és ebbe a fajba, már bocs. De igen, rám tartozik, mit miért teszel... Ne feledd hol vagy. Aztán nem akarom azt hallgatni, hogy miattam mocskolódtál be. Nem tudod, mit teszel angyalka. Ha így folytatod, nem mehetsz többé haza… olyan mocskos leszel. - megint jött a fájdalom és éreztem, nem túl sok van hátra, míg megőrülök, netán megvadulok. Kezem mellkasomra szorítottam és széthúztam köntösöm. Lüktetett bőröm a fájdalomtól. - Inkább… menj el, nemsokára bajba kerülsz. Már nehezen bírom… alig kapok levegőt. Menj el, míg szépen kérlek, és nem teszek veled valamit. - kicsordult könnyem a fájdalomtól.

[b]Yves[/b] Aha, akkor neki tényleg nem voltak fájdalmai, de akkor sem magyarázza meg, hogy miért pont most jön ki ez  rázás cucc. Lehet, akkor nem volt akkora veszélyben a tisztaságom?  Dehogy nem, hiszen hozzám ért, mint én az előbb hozzá. Mindegy, meg sem hallom, amit mond, helyette inkább magamat szidom. Franc, franc, megint csak franc egye meg! Miért esik meg a szívem rajta? Nem akarok segíteni neki, de mégis csak ezt teszem. - Gyere Démon, az ágyba viszlek! - ragadom meg a karját. Nem sikerül felállnom vele, még felültetni sem. - Legalább segíts! - morgok rá.

[b]Thanos[/b] Egyszer bizonyos... Hogy meg fogom ölni ezt a vörös angyalt. Nem tudom, hogy tud e róla, hogy minden isten egy démon. Még maga a nagyapám is. Még mindig felette állok rangban, ha szerencséje lesz... Nagyapám rendesen megjutalmazza majd, amiért most segít az unokáján. Fel akar segíteni... De nem megy neki. Egy töpörödött angyal - kontra harcedzett démon... Ha nem fájna annyira, akkor most nevetnék. Feltápászkodom a kútba kapaszkodva és az ágyhoz sétálok. Szétnyitom a baldachint és elterülök. Ennek fogalma sincs, mit művel. Széjjelebb engedem a köntöst, hogy a bőröm is kapjon levegőt. - ...És mégis mit akarsz most tenni? Húzogatni fogod a kezed a testem felett vagy... esetleg olyan bátor leszel,hogy azt teszed, amit Tsuki? Fogalmad sincs, milyen fájdalom kering bennem... Nem fogod kibírni, ehhez te gyenge vagy. Majd... Majd kibírom holnapig és Bardo segít. Bár holnap is ítélkezés. Asszem végem lesz.

[b]Yves[/b] Nem fogadja el a segítségemet, maga megy oda. Komolyan, ekkora makacsot! Pedig segíteni akartam, erre inkább magától cselekszik, majd ajánlgatja nekem a dolgokat. Meg a francokat! - Nem fogom azt tenni, amit a kedves barátod tett vagy, amit az a Bardo fog. - úgy látszik két segítője is van neki, minek egy harmadik? Meg hát én idegenkedek ettől az egésztől. - Ha nem pusztítottad volna el a papirkáimat, akkor most tudnék segíteni! Jobb, ha tudod, egy jó gyógyítóval van dolgod, szóval sikerrel jártam volna. Nincsenek véletlenül az enyémhez hasonlóak neked?

[b]Thanos[/b] Persze, hogy nem fogja azt tenni, mint Tsuki. Meg is ölném érte. Még, hogy egy angyal hozzá érjen a bőrömhöz közvetlenül… hát még, ha valami testi dolgot is művelne velem vagy a becses „fegyveremmel”. Totál kiakadnék, és nyomban megölném. Aztán jön itt nekem a papirkáival meg ilyenek. Most hova tojjak. Felnevetek. - Azt itt a hajadra is kenheted kedves, ártatlan kis angyalka. Még mindig nem vagy tisztában a dolgokkal. Ha nem hiszel nekem, hiába jártatom a pofám! Egy, rám nem hat a mágiád! Kettő, ez egy áldás, de főleg átok. Nem gyógyítható varázsszerekkel vagy papirkákkal. Orvosilag kezelhetetlen. Ezt csak azon a módon lehet megoldani, amit láttál. Vagy közvetlen érintéssel, ha a másik fél elég erős… vagy eléggé szereti a másikat. Tedd inkább hasznossá magad és szólj a szolgáknak, hogy minden rendben már velem, ne aggódjanak. Vagy, hazudnod is tilos?

[b]Yves[/b] - Nem szoktam hazudni! – húzom fel az orromat. Nem akarom elhinni, hogy tényleg nem tudok rajta segíteni. – Minden féle mágiát próbáltatok? – bólintást kaptam válaszul. – Na és az égieket? Gondolom, hogy egy angyalt nem raboltatok el, hogy az ő erejét kipróbáljátok. Igazam van?  - Nem szólal meg. – Hallgatás beleegyezés Démon!  Szóval mond meg nekem, hol találok olyan kis papírkát, de ahogy sejtem nincs olyanod. Akkor áruld el nekem, merre találok régi füzet lapjait, meg tollat, de a ceruza is jó! Ha megmondod, akkor… beszélek a szolgáiddal. – alkudozok vele.

[b]Thanos[/b] Kész, én elkönyveltem, hogy ez az angyal hülye. - Totál degenerált vagyok… és ugye ez egy pokoli hely, ahol láva… vér meg ilyesmik vannak. Honnan lenne papírom? - sóhajtok. - A szobámmal szembeni szoba, a dolgozó szoba. Ott minden van. Meg fogsz lepődni… huhh... képzeld el, még papírom is van! Menj, fedezd fel, hatalmas élmény. - oldalamra fordultam, mert erős fájás cikázott végig rajtam. Megvártam, míg a vörös démon kimegy, majd visszajön. Megvártam, míg alkot. Közölnöm kell vele, hogy mi a tényállás, de előtte is… hagyom, hogy okoskodjon, legalább rájön. Utána, szépen elmondom neki, hogy miért is nem működik a dolog.

[b]Yves[/b] Gúnyosak a szavai, de nem jegyzem meg. Vissza fogja kapni még ezt, nincs kétségem e felől. Átmegyek, kerítek egy papírt, majd egy tollat is. Mind a kettőt megszentelem, miután végeztem átsiettem hozzá és ott kezdtem el a gyógyítás igéjét, hozzá a megfelelő jelet megalkotni. - Kész is!  - ragadtam meg a lapot, majd hozzá léptem. - Ne ellenkezz az érzés ellen, amikor megtapasztalod. Értetted? - Mire csak egy fájdalmas szemforgatást kaptam, amit igennek vettem. - Rendben, ez egy helyeslés volt. - ezzel neki kezdtem. A legvégére leizzadtam jócskán, hiszen minden féle gyógyítási módot fájdalomcsökkentéstől kezdve minden félét elmondtam, de semmi haszna. – Franc essen bele! Miért nem sikerül? Te meg ne vigyorogjál! - szólok rá. Biztosan jobban van, ha ilyen galád módon tudja a fogait villogtatni rám.

[b]Thanos[/b] Ahogy hókusz - pókuszkodik, totál kiakaszt. Tényleg szeretnék szívből nevetni, de nem merek. Leolt, hogy ne vigyorogjak. Tényleg majdnem felnevetek, mikor megint éles fájdalom szalad át a testemen. Összegörnyedek, lábaimat mellkasomig húzom és halkan ordítok. - Ostoba! Legalább a saját szemeddel láttad, hogy igazam van. A pokolban nem működik a varázslatod, mert a fényed nem eléggé világos. Ráadásul, rajtam sosem fog egy alacsonyabb rendű angyalka varázslata működni. Mit gondolsz, a nagyapám nem akarta már megtörni ezt az átkot? Dehogynem! Ő a főisten, ha neki nem sikerült, hát egy ilyen félistennek, akinek még tudásában és hatalmában sincs minden, amit kaphat majd ilyesmikkel segíthet. Zeon megmondta, hogy ezt az átkot születésem pillanatában sütötték rám, mikor világra jöttem. Valójában, ez nem átok lenne. Elvileg, nagyszerű dolog, ha egy lény, képes megérezni mások fájdalmát és dicsőn őrizni ezek emlékét. Ez egy jó tulajdonság lenne, de mivel vannak köztük olyan is, mint az első elítélt, aki fajtalankodott… a leggyűlöltebb bűn, mindközül. Félre ismertek minket, angyalok. Nekem az a feladatom, hogy a mennybe emeljem, vagy a pokolba taszítsam a halott lelkeket. A nagybátyáim és nagynénéim, mind istenek. Tenger isten, Hold isten, Háború és szépség isten. Szerinted, miért vagyok én alávalóbb vagy az apám, mint a többi testvére? Ezt a helyet is irányítania kell valakinek. Különben ti, égiek szenvednétek, ha a lelkek elszabadulnának. - hadartam el, de már azt sem tudtam, mit hordok össze vagy miért tartozik ez rá. A fájdalom eluralkodott az elmémet és égett a szemem. Éreztem benne a lángot, tudtam, hogy lassan vakító piros lesz. - Ah… nem bírom. Fordultam hasra és felnyögtem. Nincs más választásom. Megragadtam az angyal kezét és közelebb húztam az ágyhoz. - Ha segíteni akarsz, hát épp ideje. Most… olyasmit kell tenned, amit még sosem. Készen állsz segíteni?

[b]Yves[/b] Lebecsmérli a szintem, hogy csak egy porbafingó vagyok. Aztán elmondja mi a feladata, milyen fontos a szerepe, és senki más sem alkalmas rá. Ha nem lenne, akkor bajuk lenne a föntieknek, végül abbahagyja, mert újabb rohama lesz. Ez mind igaz? Nem akarom elhinni, de mégis megteszem, hiszen ilyen fájdalmak között képtelenség hazudni. Hirtelen csuklón ragad, odahúz magához. Nem értem mit akar, aztán kezd leesni a dolog. Mégis mit kellene tennem? Tuti ki kell szájjal elégítenem, ha nem akkor kézzel. Éppen visszakozni akarok, mikor csak a mellkasára teszi a kezemet. Beszélni kezd, de nem értem, így hát feltérdelek az ágyra és közelebb hajolok, hogy megértsem szavait.

[b]Thanos[/b] Látom, ahogy megrémül. A gonosz lelkekkel ellentétben én gyűlölöm, ha valakiből félelmet váltok ki. Mégis, ebben a félelemben is segíteni akar nekem, ezt értékelem. Felmászik az ágyra, mert nem hallja, amit mondok neki. Megadja magát, segíteni fog, látom szemein, melyek nem hazudnak. - A mellkasom… - nyögöm fájdalmak közepette. - Hozzá kell, hogy érj. De, nem csak egy helyen. Szóval… - éles fájdalom cikázott a szívembe, ez a legrosszabb, ha a szívembe szalad. - Húzogasd a kezed a mellkasomon. - értetlenséget láttam szemeiben. De nem akartam rögtön kimondani, azt hittem rájön. - Simogasd. - köhintettem. - De készülj fel, fájni fog! - figyelmeztettem majd jobban széthúztam a köntösöm, hogy teljesen szabadon legyen mellkasom.