3. fejezet

Szerzők:
Nyuffko - Yves
Teletha - Thanos

3. fejezet

[b]Thanos[/b] Mikor kezdem elveszíteni magam, az angyalka kétségbeesik. Nem tudom, miért olyan jó érzés ezt látnom? Valahogy, felizgat… már, mint nem úgy. Szemem sarkából látom, ahogy vetkőzni kezd és közben ezerrel szid meg dorgál. Mintha az anyám lenne, körülbelül. Gyenge kis testét az enyémnek préseli és hangosan azért imádkozik, meg ne haljak, meg, hogy ha még is, akkor még számol velem. Kötve hiszem, hogy a mennybe kerülnék vagy legalábbis bárhova. Hihetetlen melegség jár át őt pedig a fájdalmam egy része. Nem értem, miért tud elnyelni több fájdalmat, mint eddig Tsuki. Apró kis gyenge teremtés, mégis úgy tűri a fájdalmat, mint senki más. Végül lenyugszik testem és az övé is. Nem tesz boldoggá, hogy neki is fájt, de különös az egész. Elvileg, a szeretkezés a szerelmemmel, ezért fog megmenteni… ezért kell majd nősülnöm. Na, de szaporodnom, minek? Azt miért muszáj és most mi a faszért kell ilyesmiken gondolkodnom egyáltalán? Mikor sikerült megnyugodnunk, lihegve a nyakába borulok. - el sem tudod hinni, milyen hálás vagyok neked. - suttogom a fülébe és egy pici puszit nyomok arcára. - Köszönöm, angyalka, de a nevem nem Démon, hanem Thanos. - úgy éreztem, muszáj közölnöm vele, hisz még egymás nevét sem tudjuk, csupán Angyal - Démon megszólítást használunk, ami nem sokat segít a kedélyállapotomon.

[b]Yves[/b] Rosszul vagyok a végére. A Démonnal együtt nyöszörgök, fáj minden porcikám, de ő megtisztul, én meg tovább szenvedek. Nem tudok lemászni róla, nincs erőm hozzá. Nem tudom, mennyi ideje lehetünk így, de fázni nem fázok, hiszen izzadok a fájdalomtól, ami furcsa. Lehet, így dolgozom ki magamból? Nem tudom. Fejemet ernyedten tartom félig -  meddig a Démon nyaka hajlatába, miközben várom a megváltó gyógyulást, ha meg nem jön el, akkor a csábító sötétségbe akarok zuhanni. Meghallom a Démon hangját a mocorgása után. Fülembe suttogva hálálkodik, majd puszit kapva köszöni meg a gyógyításomat. Csak morogni vagyok képes, nehéznek érzem a megszólalást, így még a nevemet sem tudom vele közölni. Nem baj, majd holnap megtudja, hogy Yves a nevem. Megdermedek, felnyögök, végül remegés szalad végig testemen. Elcsodálkozok… lehet utóhatás a fájdalmának?

[b]Thanos[/b] Nem bír mozdulni, most ő reszket és remeg. Szegény, kicsit sok lehetett neki. Felállok és húzom magammal őt is. Karomba veszem és visszasétálok vele e kastélyba, a szobájába. Lefektetem és vizet töltök neki. Megitatom, biztos szomjas. Mellé fekszem és betakarom. Valamiért, úgy érzem, hozzá kell bújnom, így is teszek. Lassan elnehezedik szemhéjam és lecsukom. Kellemes meleg jár át, ami az angyalka testéből jön. Felrémlik a gondolat, hogy azt mondtam neki, bármikor elmehet. De… nem akarom. Nem szeretném, hogy elmenjen, hogy itt hagyjon? Vajon mi változott meg? Álmaimban is előlem szalad… de miért? Ilyen gonosz lennék? - Ne… ne menj el, angyalka. - nyöszörgöm szenvedések közepette.

[b]Yves[/b] A Démon felemel, bevisz a kastélyba, majd vissza a szobánkba. Küzdök a sötétség ellen, megitat, hálás vagyok neki. Befekszik mellém, magához húz. Furcsa mód nem ellenkezek ellene, sőt jól esik, hiszen fázok, és a takaró melege, meg az övé nagyon jólesik. Felsóhajtok, végül elnyel a pihentető sötétség. Mikor újra magamhoz térek, már nem annyira vannak fájdalmaim, ellenben fáradtnak érzem magam, a nem tudom hány óra alvás után. Egyedül vagyok az ágyban. Vajon hova lett a Démon? Számomra mindig is az marad, de… nem bántásként mondom most már. Vajon, ha tovább így hívom, akkor haragudni fog? Egyáltalán hol van? Le akarom szedni a fejét! Kinézek az ablakon, világosabb van, mikor visszajutottunk ide. Felsóhajtok, visszahanyatlok a párnámra, összekucorodok.

[b]Thanos[/b] Kivert verítékkel ébredek. Lüktet a mellkasom és hangosan ver a szívem. Nem értem. Oldalra pillantok, az angyalka aranyosan piheg mellettem. Nem, mintha félne vagy zavarná bármi. Végigsimítok az arcán, de nem ébred fel. Nem értem. Miért is hívom aranyosnak? Hisz, semmi különöset nem érzek a közelében, azon kívül, hogy a gyűlölt szívem, erősebben dübörög. felkelek és megmosakodom, majd a konyhába megyek. A szolgák ma nagyon aktívak és különös módon, mosolyognak. Már kész a reggeli is, amit elkérek tőlük. Vidáman közlik, hogy csupa olyan, amit egy angyal szeret. Honnan tudják, mit szeret? Mindegy. Kezembe veszem a tálcát és visszaindulok a szobába. Ma már nem vehetem rá, hogy az ölemben ülve egyen, pedig nagyon kellemes volt a melegsége. Hideg, fagyott testemnek, mely hozzászokott a pokol zord körülményeihez… olyan, mint egy csábító, édes manna. - Jó reggelt, angyalka! - tolatok be a szobába és az ébredező kis vörösségre pislogok majd apró mosoly kúszik arcomra.

[b]Yves[/b] Nyílik az ajtó, a Démon jött be rajta. Meglepetten pislogok, ahogy meglátom a mosolyát. - Jól látom az ott az arcodon egy mosoly? - teszem fel neki a kérdést. - Mit hoztál? - érdeklődök, miközben beleszagolok a levegőbe. Hm… gombás-sonkás rántotta illatát érzem, meg, ahogy látom, van gyümölcs, és egy jó nagy pohár tej. - Honnan szerezted ezt a mennyei mannát? Kilyukad a gyomrom. - A tegnapi étkezésem nem volt elég, kissé kényelmetlen volt úgy ennem, hogy egy másik személy ölében ülök. Erre a gyomrom is megkordult. Lassan kiülök az ágy szélére, felállok és odabotorkálok, a terülj-terülj asztalkához. – Megint jó sokat készítettek. – állapítom meg.

[b]Thanos[/b] Még jobban mosolygok, mikor a mosolyomról kérdez. Leülök, mikor már ő is leült és megvárom, hogy ő szedjen előbb. Így illik, elvileg. - Mosolyogok… mert nem is tudom, miért. - majd hülye leszek elmondani, hogy az aranyosságán nevetek. Még mindig nem értem, de ahogy végignézek rajta, egyszerűen vágyom a melegségére és egyre erőszakosabban. Ez annyira intenzíven és erősen dübörög bennem, hogy megfájdul tőle a fejem. - A szolgák készítették neked. említettem nekik, hogy jó lenne, ha olyat ehetnél, amit szeretsz. Hogy aludtál? - nézek rá. - Nem hallottad, de tegnap, nagyon hálás voltam és megköszöntem. - mert megint megmentetted az életem és bár neked okozok fájdalmat vele, tegnap senki másra nem vágyott a sajgó testem csak a te gyógyításodra. Aranyos kis vörös angyal. Még, hogy nem különleges? Dehogy, nem. Nincs még egy ilyen tiszta szívű, önzetlen angyal, mint ő.

[b]Yves[/b] Ránézek, miközben választ ad. Valami nem stimmel vele. Valahogy tudatomba kúszik, mintha fájna a feje. Honnan jött? Hiszen nincs semmi utalás, hogy ez a gonddal küszködik. Nem fogja a fejét, sem homloknyomkodás, vagy ráncolás, se semmi. Azt tudom, biztosan tudom, fáj a feje. – Én jól aludtam, de attól még kissé fáradtnak érzem magam. Nem kell hálálkodnod, megtettem, ez miatt nem várok el semmit sem. – kapok be gyorsan egy falatot, hogy leplezzem a zavaromat. – Mond csak, te hogy vagy? Nem fáj esetleg a… fejed? - teszem fel neki óvatosan a kérdést, miután megrágtam a falatot.

[b]Thanos[/b] A vörös démon olyan kérdést tesz fel, amitől majdnem félre nyeltem. Meglep vele, nem is kicsit. Ezt, hogy? Furcsa gondolatok kezdenek bennem felsejleni. Becsukom a szemem, hogy lássam az auráját. Furcsa… ritka furcsa. - Angyalka. Te, tényleg nem tudod, kik a szüleid? Mert, isteni… sőt démoni aura leng körül, ami nem hiszem, hogy tőlem van. Talán egy része. - döbbentem meg. - Mondd csak, te az előbb… véletlenül, nem hallottad, amit gondoltam? - csúszok kicsit arrébb. Remélem, remélem, nem halotta, mikor arra gondoltam, hogy aranyos a vörös kis haja, meg, hogy milyen gyengéd. Elég, húzzatok ki a fejemből, hülye gondolatok!

[b]Yves[/b] Várom a válaszát, de erre teljesen mást mond. Meglepődötten pislogok, nem értem, miért kérdez rá, hogy ismertem-e a szüleimet. Végül megindokolja, ami miatt kiesik a villa a kezemből. Ledöbbenten nézek rá. – Hogy, mi van? – fakadok ki. Nem, az nem lehet. Hogyan lenne nekem démoni aurám? Nem, biztosan a Démon van hatással rám és ez miatt tilthatnak el tőlük. Lázasan gondolkozok, de eszembe jut mit is kérdezett az elején. Szülők. Anya arca beugrik, de apáé… őt sosem ismertem. Ha csak rá gondolok, képzeletbeli apám jut eszembe, semmi több. Nem, nem lehet, hogy az apám egy démon volt! - Nem, ez félre értés. Szerintem csak… ráéreztem, hogy van valami bajod.  – Biztos is így van, nem lehet más!

[b]Thanos[/b] Teljesen kiakad. Megértem, egy tiszta angyalka, akinek fő a tisztasága mindenekelőtt. - Egyél csak tovább nyugodtan. - nyugtatom. Mikor végre magához veszi megint az evőeszközt az asztalra könyöklök és erősen eltöprengek. Apám anno azt mondta, hogy az istenek között csak két vörös hajú volt. Ő és a nagybátyám, Thükro. Az… az nem lehet. Az angyalka a testvérem lenne? Ikrek lennénk csak ő az anyánkkal maradt, mert több benne az angyali? Nem… az nem lehet. Hangosan felkiáltok magamban. Ugye, nem vagyunk testvérek? Mondd, hogy nem. Mihamarabb haza kell indulnunk és meg kell kérdeznem az apámat. Próbálok nyugalmat erőltetni magamra. - Minden rendben. - próbálok álmosolyt felvenni arcomra.

[b]Yves[/b] A Démon etetni akar, de nem megy. Bekapok egy falatot, vagy ezerszeresen megrágom, mire sikerül lenyelni, de azt is kín keservesen. Nem értem miért mondta azt, hogy van démoni aurám, és én miért érzem azt, nem ő az okozója, hanem más… mely bennem van. Rossz a szájízem, így leöblítem egy kis tejjel, sőt megiszom az egészet. Leteszem az evőeszközt, nem tudok enni, inkább iszok. Tovább rágódok. Nem adhatom be a Démonnak, hogy ez csak egy megérzés volt, talán azt elhinné, hogy nekem is fáj, de nem igazán mutattam eddig jelet erre, habár elkezdet most sajogni. Nyugtatgatni kezd, mire még jobban felmegy bennem a pumpa. - Nincs semmi sem rendben. - suttogom a szavakat. - Nem vagyok éhes. Ha nem baj, inkább lepihennék.

[b]Thanos[/b] Teljesen kiakadt, nem csoda. Nem kér többet, semmi sem megy le a torkán. Befejezi és aludni készül. - Rendben, de csak egy kicsit. Visszaviszem a tálcát és elpakolok mindent, ami az útra kell, utána indulnunk kell. - bólint majd beveti magát az ágyba. Körülbelül egy óra. Mikor végzek a tálcával, ő már fekszik, és gondterhelt arcot vág. Felemelem a kezem, szerencsére nem látja. Felé fordítom és elhúzom felé. Álomba taszítottam. Mély, álomtalan álomba. Nagyon zaklatott, semmi szüksége most a kínra. Kimegyek a szobából, de lőtte még betakargatom. A konyhára megyek, ahol a cselédek szomorúan veszik tudomásul, hogy alig fogyott valamit. Rendet tesznek, és előre mennek a főkastélyba. A kutat is előre küldöm, ami mostanra már felbukkant a szobámba. Az angyalkának is előkészítenek egy szobát. Rendbe teszik, kitakarítják. Már ki is jelöltem, hogy a kert melletti legyen. Az nagyon világos, sokkal melegebb és szép, barátságos. Miért, miért foglalkozom ennyire vele? Még… csak barátok sem vagyunk. Biztos kinevetne, ha tudná, hogy a barátja akarok lenni. Elkészülök, majd a szobájába megyek. - Angyalka, ébresztő, indulnunk kell. - ülök le az ágyra már felöltözve.

[b]Yves[/b] Visszamászok az ágyba, rögtön el is alszok, de előtte utolsó gondolatom az volt, vajon a szárnyaim eltűnnek teljesen, vagy csak a tollak színeződnek el? Mikor újra felébredek, kicsivel kipihentebbnek érzem magam, de rossz a kedvem. A Démon ébresztett fel, mert ideje menni. Lassan felülök, kérek tőle öt percet. A szobájába megyek, majd be a fürdőbe, hogy arcot mossak. Fel kell frissítenem magam, a nyomasztó gondolatokat elraktározni. Miután végzek, kimegyek a kastély elé, hiszen mindenki ott van kint. A Démon felém fordul, kinyújtja a kezét, melyben egy kabátféleség van. - Ez mi? - kérdezem meg, miközben elveszem tőle. - Mi célt szolgál?

[b]Thanos[/b] Nyöszörögve keleget, pocsék a kedve. Kér tőlem öt perc készülődési időt, megadom, hisz nekem is egy órába telt. Közben kimegyek, a szolgák pont akkor indulnak el, mikor ő kiér. Egy bundás kabátot nyújtok felé, hogy ne fázzon az úton. Idekint hidegebb van, mint a kastélyban volt. Hülye kérdéseivel az idegeimen táncolt. - ha ezt viseled, nem foglak megerőszakolni. - vonom fel a szemöldököm. - Úgy veszem, ezt a hülyeséget, meg sem kérdezted. - terítem rá. - Hideg van. - fejezem be ezzel majd elindulunk. A rövidebb úton megyünk, nem arra, amerre jöttünk. El akarom kerülni a helyet, ahol lezuhant, nehogy megint késztetést érezzen megszökni. Vannak helyek, ahol megkérem, takarja el a szemét és adja oda a kezét. először bizonytalan és kételkedik bennem, de mikor sikolyokat hall, kérdés nélkül teszi, amire kérem. Végül megérkezünk a főkastélyhoz, ami sokkal, de sokkal nagyobb és szebb, mint a kicsi volt. A döbbenetet az ő arcán is látom. Gondolom, arra gondol, hogy ez nem is tűnik a pokolnak. - Menjünk be. - nézek rá majd elindulunk, ahogy leemelik a hidat. Átmegyünk rajta, de mikor beérünk, apám dühös arcával találom szembe magam, szóval jobb szeretnék megfordulni.
- Tehát… tényleg idehoztál egy angyalt, te fajankó! - karba tett kézzel áll és trappol lábaival. Tekintete rólam a vendégre siklik. Arca megdermed és lesokkol. - Te idióta! Te ugye, nem tudod, mit tettél?! Ha ezt Thükro megtudja… - arca idegesből izgatottá vált én meg totál megzavarodtam.

[b]Yves[/b] Megrökönyödök a válaszán, amit ad. Megerőszakolni… engem? Aztán kiderül végre a valódi ok, hidegebb lesz később, jobb, ha hordom. Elindulunk gyalog, amivel meglep, hiszen nem hitem volna, hogy így közlekednek. Megáll, kéri, takarjam el a szemeimet. Gyanakszok rá, de ahogy a fülemet a sikoly megüti, összerezzenek, azonnal megteszem. Behunyom szemeimet, kezemnél fogva vezet át a helyen. Hálás vagyok neki, hogy ilyen figyelmes, de így is szörnyű, hogy hallom a hangokat. Három helyen megyünk át, ami ilyen nagyon rossz volt. Végre valahára megláttam a nagy kastélyt, ami felülmúlta az elképzelésemet is, nagyon is, hiszen ez az egész, ami előttem van sokkal szebb, barátságosabb, mint ahol voltam.  Felháborodott mérges hang üti meg füleimet, a Démon mögé bújok, nem akarom, hogy az idegen észrevegyen, de az egyik kikukucskálásomnál meglát. Ledöbben, nem értem miért, aztán egy másik férfit emleget. Homokomat ráncolom, de nem csak azért, amit mondott, hanem a kinézete miatt is. Nagyon hajaz a Démon rá, sőt egészen biztos vagyok benne, hogy az apja, le se tagadhatnák, állapítom meg, mikor egymás mellett meglátom őket. A Démon felém fordul, int, induljak már, így gyors léptekkel, csuklyámat még jobban a fejemre húzva nyomába szegődök tisztes távolságot tartva az apjától.

[b]Thanos[/b] Valami különös oknál fogva az angyalka tart az apámtól. Hátam mögé bújik, onnan kukucskál ki. Ez most komoly? Engem nem is tartott félelmetesnek… mondjuk apám sem az csak, ha mérges. De mégis, bízik bennem annyira, hogy mögém meneküljön? Hogy rám bízza magát? Apám elindul, és mi követjük. Az angyalka még mindig mögülem kukkol jobba és balra.
- Felvitettem a szolgákkal a csomagjaid, Yves! - pillant hátam mögé apám, a kis vörösekre, aki ledöbbenve nézi őt.
- Mi? Hisz… még én sem tudom a nevét. - méltatlankodom.
- Rávetted, hogy hozzád érjen és még a nevét sem tudod? Szégyelld el magam. - koppintott a fejemre.
- De, te honnan tudtad? - faggattam tovább.
- Üljünk le a kertbe a kupola alá. Ott beszélünk. - vette az irányt arra apám.

[b]Yves[/b] Meglepődök, mikor a Démon apja kimondja a nevemet. Mégis honnan tudja? Lehet az égiektől megtudta, hogy eltűntem? Tényleg! Vajon a Démon szólt a nagyapjának, hogy én itt vagyok? Nem kérdeztem meg tőle, meg ki is ment a fejemből, annyi minden történt. Szótlanul a Démon mögött megyek, miközben próbálom az információkat megemészteni a régiekkel együtt.  Újra ránézek a férfira, ahogy leülünk. Az a haj… ha hullámos lenne, akkor lehet… Nem, nem lehetne az apám! Nem vagyok démon, hanem angyal vagyok! De… elbizonytalanodtam, főleg a reggeli után. Amikor fent voltam a mennyben ott is egyedül, én lógtam ki a sorból a hajammal, ami zavart. Sokan mondtak fattyúnak, biztosan az ördögnek az ivadéka vagyok. Most, hogy látok egy vörös hajú férfit megértem, miért is vágták ezt hozzám. Csöndben vagyok, nem is figyelek, hogy apja-fia mit beszélnek.

[b]Thanos[/b] Leültünk  apám kedvencébe, a kupolás pavilonba. Imádja ezt a helyet csak tudnám, miért. Ja, persze a virágok miatt. Imádja gondozni őket és most megsúgom, ő az égiek által rettegett Pokol Isten. Erre a gondolatra nevetni támadt kedvem.
- Hihetetlen, hogy kerültél ide Yves? - nézett az eddig szótlanul helyet foglaló fiúcskára apám. - Nehezményezem, hogy nem is emlékszel rám, hisz egy ideig én neveltelek téged, mielőtt felkerültél a mennybe. - nyitott felé apám. Yves, mert ezek szerint ez a neve, ami mellékesen jegyzem meg, nagyon szép név, most teljesen kétségbeesett arcot vágott és megrázta a fejét, jelezvén, hogy valóban nem emlékszik az apámra. - Gondolom, sokat bántottak odafent. - támasztotta össze az ujjait az öreg. - Pedig semmi joguk, hisz te egy isten gyermeke vagy, akár csak Thanos. Ti sokkal magasabban vagytok és sokkal többet értek, mint akár melyik angyal. Viszont, Yves… hamarosan döntés elé kerülsz és választanod kell. A két oldalad harcba kel majd egymással és vagy közép utat találsz vagy az egyik mellett döntesz. Vagy megosztod magadban a fényt és a sötétséget vagy választod valamelyiket. - folytatta az öreg és én kezdtem megijedni.
- Azt akarod mondani, apa, hogy Yves egy démon gyermeke? - ültem fel egy kicsit.
- Hiába tanítalak, hülye maradsz, ugye? - méltatlankodott. - Tudod, ki a démon, édes fiam! Ezek itt mind! - mutatott körbe. - Ezek démonok. Te én és Yves, Istenek vagyunk. Istennek lenni nem bűn, hanem a legmagasztosabb dolog, ezt jegyezzétek meg mindketten. Isten és Isten között nincs különbség, mi mindenki másnál erősebbek és többek vagyunk.

[b]Yves[/b] A férfi beszélni kezd, elmondja azt, amivel még jobban kétségbeesésbe taszít. Fél démon? Választani a két fél között? Középút? Angyal, aki félig démon? Isten? Nem, ezt nem tudom megemészteni. Felpattanok. – Ha megbocsátotok én most… elmegyek. – ezzel meg is pördülök. El, minél messzebb! Nem bírom! Úgy érzem, mentem megőrülök, miközben kétfelé szakadok. Ha még több információt kapok mentem megőrültem volna. Nem is figyelek merre megyek, nem észlelek semmit és senkit sem. Neki megyek valaminek, vagyis inkább valakinek. Bocsánatot rebegve kikerülöm az alakot, majd tovább mennék, de megragadta a karomat. Rémülten nézek fel a fölém tornyosuló alakra. Van vagy 2 méter a karomat fogva tartó. Kérdez valamit, de nem értem, hiszen nem ismerem azt a nyelvet, amit beszél.

[b]Thanos[/b] Az angyalka felpattan és zavartan közli, hogy elmegy, amit rögtön meg is tesz. - Utána megyek, segítek neki! - felelem apámnak.
- Rendben, de utána gyere vissza. - néz rám szigorúan. Felállok és utána indulok. Még épp időben, mert összeakadt az inasunkkal, akivel nem értik meg egymást.
- A szobádat szerette volna megmutatni és azt kérdezte, szükséged van e valamire? - hámoztam ki vékony csuklóját inasunk markából, aki meghajolva tovább is állt. Csuklóján át végigfuttattam kezem és megfogtam kezét. Összekulcsoltam ujjainkat. Nem szabad, hogy most össze-vissza rohangásszon és cselédekbe fusson, mert nem szabadul tőlük. - Elkísérlek a szobádba, ha szeretnéd. Nem találsz oda, különben. - nézek rá hátra és magam után húzom. Az enyémtől kettővel odébb van és mikor benyitunk, megelégedve nézek szét, a cselédek remek munkát végeztek. Elengedem kezét és beljebb vezetem. - Ez a te szobád. Ha pihenni szeretnél, pihenj. Szólj, ha segítsek… hogy jobban tudj aludni.

[b]Yves[/b] Meghallom a hátam mögött a Démon hangját, kiment a helyzetből. Megkönnyebbülök, engedem neki, hogy elhúzzon, egyenest be egy szobába, ami az enyém az állítása szerint. Lassan leemelem a fejemről a kapucnit, körbenézek. Helyes, világos kis szobát kaptam, melegség árad belőle, akárhová is nézek. Bólintok, hogy tudomásul vettem azt, amit mondott, habár az alvásos dolgot nem nagyon értem. Talán… tudna valamit csinálni? Elkábítana? Azt nem szeretném. - K-köszönöm. - hálálkodok. Mennyi adósságom lesz neki? Nem ez az első eset, hogy köszönetet kellett neki mondanom. Vajon mindig bajba kerülök? Felé sandítok, engem néz, így elkapom tekintetemet és a nagy könyves polcra pillantok, ami előttem van. - Itt maradsz… vagy visszamész édesapádhoz?

[b]Thanos[/b] Körbe néz és felméri a terepet. Lassan veszi csak le a csuklyát fejéről, ami mindvégig rajta volt. Majd felém fordul és szólásra nyitja a száját. Megkérdezi, hogy maradok e vagy visszamegyek az apámhoz. - Nagyon szeretnék maradni, hogy vigyázzak rád… de úgy érzem, most nem rám van szükséged. - felelem keserűen. - Ha elfogadsz egy jó tanácsot, akkor pihensz egy kicsit. - közelebb lépkedtem hozzá, láttam, hogy kicsit megijedt. Szorosan magamhoz öleltem, hogy megpróbáljam csitítani lelkét, ami gondolom nem ment túl egyszerűen. Lejjebb hajoltam és megcsókoltam feje búbját. A vörös fürtökre vetülő fény, új színt kölcsönzött a kis hullámainak. Pont olyan volt, mint az én szemem, ha eluralkodik bennem a pokol. Lassan elengedtem és kiléptem az ajtón, miközben jó pihenést kívántam neki. Visszamentem a kertbe apámhoz és leültem vele szemben, mint előtte.
- A szobájába kísértem. - feleltem.
- Rendben. Jobb is így. Beszélnünk kell, fiam.

[b]Yves[/b] A válasza, maradna, de nincs szükségem a társaságra. Igaza van… meg nem is. Szeretném, hogy itt maradjon, de mégsem, hiszen ezt az egészet magamban kell tisztázni, és ezt nem tudom megtenni, ha két kutató vörös szempár tapad rám. Habár lehet, azok nélkül sem járok sikerrel. Elém lép, átölel. Megdermedtem pár másodpercre, de végül engedtem neki. Valahogy jól esett, ahogy karjai között vagyok, biztonságérzetet kelt bennem. Meglepődök a fejpúp puszi miatt, de nem ellenkezek ellene. Elenged, távozik. Bólintok kérésére, megpróbálok pihenni, de egészen biztos, hogy nem fogok sikerrel járni. Magamra maradok, lejjebb vetkőzök, majd fáradtan rúgom le a cipőt a lábamról, így fekszek el a bevetett ágyra. Nehéz… annyira nehéz az egész. Ki vagyok? Mi vagyok? Kik a valódi szüleim? Az eddig hitt dolgok most semmivé foszlottak. Lehet, el kellene felednem azt, amit a Démon és az apja mondott nekem, de nem tehetem, hiszen lelkem legmélyén sejtettem… valami nincs rendben velem. Összekucorodok, próbálok a legkisebb lenni, miközben azt remélem valami védő burok körbe öllel és mikor kipukkad, felébredek csak egy rossz álom az egész.

[b]Thanos[/b] Az apám nagyon komoly arcot vág. Elkezdi mesélni, mindent, amit az angyalka még nem tud. Az állam a földön koppan, nem tudtam… mégis sejtettem. - Mikor fogod neki elmondani? - kérdezem kétségbeesetten. Jelenlegi lelki állapota, nem biztos, hogy elviselné. Pedig, ha azt nézzük, nem is olyan rossz dolog. bár neki, aki csak egy közönséges, ismeretlen angyal szeretne maradni, bizonyára sok. Nem akarom, hogy elmenjen, hogy itt hagyjon. Úgy érzem, kedves barátra tettem szert, akit meg akarok óvni. Aztán apám rátér a másik dologra, ami meg engem akaszt ki.
- Már megmondtam! Nem veszek el senkit, ha nem szeretem! - pattanok fel dühösen.
- Senki sem mondta, hogy olyat vegyél el, akit nem szeretsz! - vág vissza széttárt karokkal apám.
- De itt senki olyan nincs!
- Ki mondta, hogy innen kell? Az istenek sosem házasodnak náluk alantasabbal, csak olyannal, akik képesek nekik nemzeni és hű, kitartó társuk, nem mellesleg, hatalommal rendelkezik. Ülj le, el kell mondanom még valamit. - mondta. - Az anyád… őt sosem zárták börtönbe. Egy fél isten, hírnök, úgymond. - közölte nyugodtan. Többet nem volt ma hajlandó mesélni, otthagyott, kétségek között. Ez egész egy zavaros katyvasz volt. Én a félisten hírnökök között csak férfiakat ismerek. Na, meg egy legendát, így kezdett összeállni a kép, miért is olyan sürgető a nősülésem. Most körülbelül az angyalka lelkivilágának szintjén éreztem magam. Felálltam és a konyhába vettem az irányt. Már eltelt pár óra. A szolgák megraktak nekem egy tálcát angyali ételekkel. Kezembe vettem és az angyalka szobájába vittem. Sikeresen elaludt, nem tudom, mennyit szenvedhetett, mire sikerült neki. Talán… még egy-két könnycseppet is láttam szeme sarkában. Letettem a tálcát és az ágyához sétáltam. Erős késztetésem úrrá lett rajtam. Lefeküdtem mellé és magamhoz öleltem. Egy test melege, bárkinek jól esne ilyenkor. Hogy miért tettem, még magam sem tudom.

[b]Yves[/b] Csak forgolódtam az ágyon, nem jött álom a szememre, pedig nagyon fáradtnak érzem magam. Elmerengtem azon, mi lenne, hogy ha örökre elaludnék. Vajon ez lehetséges lenne egy angyalnak, akarom mondani fél angyalnak? Nem, nem ilyen vagyok! Egyáltalán nem ilyen vagyok! Mindig megoldom az összes problémát, sőt másnak is segítek! Innen is van valami kiút csak… meg kell találnom! Utolsó gondolatom az volt, vajon a Démonnal mi a helyzet, mit mondhat az apja. Mikor felébredtem az első gondolatom megint ő volt. Megdermedtem, majd megborzongtam, ahogy lehelete a tarkómat csiklandozta. Lassan megmozdultam, szembe kerültem vele, keze még mindig a derekamon nyugszik. Alszik. Milyen békés az arca, melyet sötét fekete haja keretezi! Ha most kinyitná a szemeit megláthatnám nagyon, nagyon közelről a mélyvörös szemeit, melyek álomtól lennének ittasak. Legalább jobban alszik, mint én. Rosszul aludtam, nem eleget úgy érzem, ráadásul rémálmom is volt, abból ébredtem fel. Szerencsére őt nem keltettem fel. Megkordul a gyomrom. Éhes lennék? Pedig nem érzem magam annak.

[b]Thanos[/b] Az angyalka illatára alszom el picit, de nem túl mélyen. Észreveszem, mikor felébred és figyel, de hagyom, hadd ébredezzen lassan, ahogy neki tetszik. Végül akkor kelek fel, mikor megkordul gyomra. Felnevetek rá, mert vicces, milyen komoly arcot képes vágni közben. - Szia! Éhes vagy, hallom. - mosolygom rá. - Hoztam neked ennivalót, remélem, fogsz enni. Ha nem bánod… - ásítottam egyet -, veled tartanék. Rémesen utálok egyedül enni. Nem gond? - néztem rá, miközben szemeimet törölgettem.

[b]Yves[/b] Meglepődötten pislogtam párat, mikor nevetni kezd. Kijelenti a nyilvánvalót, hogy éhes vagyok, és engedélyt kér, hogy velem együtt fogyassza el az általa hozott ételt. –Mond csak Démon… mióta is vagy fent?  - remélem pár másodperccel a gyomrom korgása előtt, mert ha nem… akkor átvert, de akkor mit is gondolhatott, mikor néztem őt? Miért hagyta? Zavarni fog az egész, ha az utóbbi fog bebizonyosodni. - Egyébként ehetsz velem, hiszen fáradoztál a felhozatalával.

[b]Thanos[/b] Ezzel a különös teremtménnyel, nagyon mókás az élet. Sosem éreztem még magam ilyen jól, mint vele. Kedves, bájos és elragadó, akár csak egy valódi angyal… egy igazi, nem olyan, mint a legtöbb mostanában. - Nos… az a helyzet, hogy öt percet, ha szundítottam, de azt is éberen. Ki tudna aludni, ha cuki vörös angyal szuszog mellette, zavaros álmokkal? Nézd a jó oldalát, őriztem az álmod… méghozzá végig. - ültem fel kacagva. Cserébe kaptam egy párnát a fejemre, amiért hitetlen galád és gonosz vagyok. Kitértem a párna elöl, ezért az angyalka hasra puffant az ágyon. Leguggoltam elé és úgy nevettem rá… vagy is ki. Ezúttal a párnája eltalált, de nem bántam, mert egy kicsit ő is nevetett. Kezemet nyújtottam felé, hogy lesegítsem az ágyról, amit még mindig tétován, de elfogadott. Leültünk az asztalhoz, és amíg szedett magának, öntöttem neki tejet. - Nem pocsékolni ám, mint reggel. A lelkemre kötötték a szolgák boci szemekkel, hogy ne hagyjam, hogy túl sok falat maradjon ezen a tálcán. - kuncogtam eltakarva szám.

[b]Yves[/b] Nem aludt, mégpedig miattam, de rájövök, csak hülyül. Hozzá akarom vágni a párnát, természetesen nem sikerül, így én terülök el a nagy lendülettől. Nevet rajtam, én meg bosszankodok, de kuncogok a végén, mikor végül a „harci eszközömmel” sikerül fejbe kólintanom. Végül segít kimászni az ágyból, kicsit tétován, de elfogadom a felém nyújtott kezet, melynél fogva az asztalhoz húz. Kijelenti mindent meg kell ennünk, nem úgy, mint reggel. Reggel… Nem, nem gondolok rá! Ennem kell! Minden nyomasztó gondolat köré falat húzok, így távol tartom magamtól. Végig nézek a terülj-terülj asztalkán. Minden féle jó van itt. Megint van gyümölcs, de rántott sajttól kezdve szaftos húson át, egészen rántott húsig. Köretként rizs, meg sült krumpli. - Nem kellene megmelegíteni? Mikor hoztad be? - teszem fel neki a kérdést, de ahogy elveszek egy szem krumplit melegnek érzem. - Tudod mit? Ne mondj semmit. - biztosan melegen tartó mágiát alkalmaztak, azért jó még az étel. - Jó étvágyat! - ezzel neki is kezdek a falatozásnak. Mennyei, legszívesebben megint habzsolnám, de nem teszem meg.

[b]Thanos[/b] Hatalmas örömömre az angyalka jó ízűt eszik. Szívesen kimondanám a nevét, de nem merem. Lehet, rossz emléket időzne elő… méghozzá a mait. Különben is, amíg nem engedi meg, nem fogom kimondani neki. Rendesen jól lakunk, ahogy azt illik. Mosakodás után segít visszavinni a tálcát majd mikor a kis hídhoz érünk, szétnéz. Lenyűgözi a kert, amit lát. - Apám imádja a japán kertészet minden csínját-bínját. Ezért önmaga szokott kertészkedni. Kinéznéd belőle? - nevetek fel hangosan. Ő is meglepetten pislog rám. - Na, nekem ma edzenem kell. Ha szeretnéd, nézz csak szét a kertben, sétálgass vagy olvasgass, rengeteg a könyvünk. Vagy, ha nagyon szeretnéd, nézhetsz engem edzés közben! - villantottam rá fogaim.

[b]Yves[/b] Megebédelünk, habár ez késői ebéd volt, de nem számít. Segítek visszavinni neki a tálcát, visszafelé az úton meg tudok egy újabb dolgot, miszerint apja kertészkedik, ő meg edzeni szokott. Vajon miért edz? Milyen okból? Érdekelne. - Nem… ha nem gond, akkor megnézném, mit is csinálsz. - láttam, hogy megleptem vele, de nem baj. Ne csak én belőlem váltson ilyeneket ki. Újabb hang kúszik tudatomba, mely már étkezésé óta kísért. Feladom, engedek neki. Név… Név? Milyen név? Ahogy belegondolok, rájövök. - Egyébként Démon, hívhatsz a nevemen, engedélyezem.

[b]Thanos[/b] Egyik sokk ér a másik után. Tehát… mégis csak elkezdett hallani engem. Nem rossz. Kissé megilletődve fordulok felé. - Y… Yves. - nyögöm. - Majd akkor hívlak így, ha te is kimondod a nevem. - vágom rá. - Örülök, hogy velem tartasz, hát akkor, gyere. - mosolygom rá majd elindulok. Hátra megyek, ahol a lovak és füves rész van. Egy kis súlyemeléssel kezdek majd lábmunkával. Végül jön az egyik cseléd, akivel gyakorolni szoktam és kardforgatást gyakorlunk. Nem vészes, nem megyünk messzire, rendesen, sportszerűen vívunk. Idő közben leveszem a pólóm és megtörölközöm, mert már szétizzadtam magam. Örömmel veszem észre, hogy nem feleslegesek az edzéseim. - Kész vagy, mehet még egy menet? - kérdezem szolgámat, aki megadóan bólint.

[b]Yves[/b] Rögtön oda indulunk, így követem őt. Ahogy a Démont nézem egyre vékonyabbnak, gyengébbnek érzem magam. Nagyon erős, sőt bitang erős, ez felől nincs kétségem. Lehet nekem is fel kellene szednem pár kiló izmot, hogy majd a háború… Elakad a gondolatmenetem. Basszus! Megint eszembe jutnak a dolgok. Elkezdek töprengeni, hogy mi miért van, mi az életem értelme. Azt hittem Hírnök leszek, aki jól teljesíti feladatát, tiszta marad, erre kiderül nem az vagyok, akinek hittem magam életem elmúlt húsz évében. A Démon, vagyis Thanos apja azt mondta… ismer és, hogy ha jól hallottam itt nevelkedtem. Mégis hogyan? Mettől meddig?  Felmerül a kérdés ki ismerhet még? Ki tudhatja, hogy nem a Mennyben éltem, hanem csak felkerültem oda? Megannyi kérdés, de választ ezekre soha sem kapok, de ha mégis csakis egy részükre, de azt egy személytől tudhatom meg.

[b]Thanos[/b] Némán figyeli, ahogy edzek. Néha össze-össze rántja szemöldökét, mintha magát meg engem figyelne. Ha most a testünk közti különbséget méri fel, akár kár. Az ő testalkata lányos, kár lenne rá izom, így néz ki jól. Befejezem az edzést elmegyek, lefürdök, ő addig sétálgat. Mikor végzek, kimegyek a kertbe, ahol a kerti tónál nézelődik. Mellé állok, beszélgetünk, végül elhozzuk a konyháról a vacsorát és megint csak az ő szobájában eszünk. Mikor végzünk, visszavisszük a tálcát és sétálunk még egy kicsit a kastélyban. Végül ádáz csatát vívunk, nem érti, miért akarok nála aludni, mikor van saját szobám. hülye érvek sorát hozom fel, egyik sem meggyőző, pedig az igazság az, hogy mellette jobban alszok, nem olyan magányos a dolog. Megunja, belemegy, hagyja, hogy vele aludjak. Ez ugyan így folytatódik napokon és heteken keresztül, de már sokkal kevesebb ellenállással. Valamiért, kérdés nélkül jön velem, mikor Hétfőn átvándorlok a kis kastélyba. Olyan, mintha érezné, hogy velem kell lennie. Tsukiék is rettentő boldogok, bár nem értik, mit történt pontosan. Viszont rájöttek, mikor egyik keddi nap, meglátták az angyalkát, jobban mondva az auráját. - Nézd meg, mit műveltél vele, te marha! - csapott nyakon Tsuki. Mikor az angyalka felé fordultam, akkor láttam csak meg, hogy sokkal sötétebb az aurája és mintha a szárnyai is kezdenének fehérből szürkévé válni. Azt hiszem, tönkre tettem egy angyalt.

[b]Yves[/b] Hetek teltek el, egyre több ideje vagyok lent és ez szerintem meg is látszódik rajtam, vagyis úgy érzem. Thanost nem kérdezem róla, hogy mi a helyzet az aurámmal, nem kell, tudom, hogy rosszabbodott, hiszen hallom a gondolatait, mikor feszült, haragos, sőt amikor boldog. Rájöttem a nyitjára, olyan egy héttel ezelőtt, hogyan lehet ezt kizárni. Megtaláltam a módját, hogy ne halljam, amikor nem akarom, így szerencsére kevésbé fáj a fejem. De nem csak ez a változás ment végbe rajtam. Valamelyik nap a szárnyaimat kinyitottam és mintha nem lennének annyira fehérek a tollaim, mint voltak. Még nem jutottam el, hogy megtisztítsam magam, hiszen itt vagyok megint a kis várban. Újabb nehéz nap vár rám, és a Démonra is, hiszen fájdalmai lesznek, melyeket az elmúlt hetek alatt sikerült elmulasztanom. Egészen megszoktam már azt, hogy ezt teszem érte, sőt, hogy vele alszok. Elérkeztem arra a szintre, hogy… a melegsége függője lettem. Nem tudnám már elképzelni, hogy nincs mellettem az ágyban. Tiltakozni még tiltakozok, mert nem szeretném, hogy erre rájöjjön. Hogy hogyan alakult ki nálam ez a… függőség nem tudom. Lehet azért, mert tizenöt éves korom óta egyedül éltem fent és nem volt, ki megdicsérjen, vagy, hogy magához öleljen. De ahogy érzem, Thanos sincs annak ellenére, hogy velem aludjon, hiszen ő harcolta ezt ki. Hálás vagyok neki, meg annak is, hogy segít nekem kutatni a múltam után. Édesapját, Theitészt nem mertem még megkérdezni. Nem azért, mert időközben nem kedveltem meg, hanem nem tudom, hogyan kérdezhetnék rá, meg hát ki ne félne a válaszoktól, melyeket adna. inkább kutatok, mint például most is ezt tetszem. A kis kastély kertjében ültem, az egyik könyvet lapozgattam, melyet elhoztam erre a két napra, mikor megérzem a felháborodott gondolatokat, melyek a képzelet beli falamnak ütköznek. Hátam mögé pillantok, meglátom Thanost és a két barátját. Vajon mi lehet a baj? Nem árt egy kis... hallgatózás. Két szót fogok fel. Megrontani, meg angyal. Nem értem. Kit akarnak megrontani és miért? Milyen angyalt? Talán van idelent még egy angyal? Vagy… szeretni akarnak? Nem, nem olyanok! Mi van ha… rólam van szó? Miért rontott meg Thanos? Nem értem. Nem tett semmit sem, semmi perverzet… semmi mást, még meg sem csókolt… De miért is gondolok ilyenekre? Elhessegetem gyorsan, visszafordulok a könyvem felé.

[b]Thanos[/b] Dühösen néztem rájuk. Tsuki meg is jegyezte, jól gondoljam meg, mit teszek. Neki könnyű. Neki ott van Bardo, akit nem tud tönkre tenni, hacsak nem a rigolyáival. Kétségbeesetten vágtattam be a kastélyba. Yves a kastély kertjében ücsörgött és egy könyvvel kezében épp kutatást végzett. Egy hónap alatt, a ravasz kis angyal, remek képességnek lett birtokosa és meg tanulta ugyan ezt a képességet el is hárítani. Alkut kötöttünk és mivel megtanította nekem, én segítek neki a kutatásban, ami amúgy kicsit igazságtalan rá nézve, hisz én többet tudok, mint sejti. Ziláltan dühösen mentem oda hozzá. Forrt bennem a vér. Igen, én is tudom, hogy tönkreteszem őt. Hogy soha többé nem lesz olyan tiszta, mint volt. De nekem… már senki más melege és gyógyítása nem kell rajta kívül. Az önző szeretet vágyam fog tönkretenni valakit. Lehuppantam mellé és kissé csupasz vállára hajtottam a fejem. Meleg. Olyan jó meleg és illatos. Yves egész mindene olyan kellemes meleg és illatos. Végül úgy döntöttem, hogy nem hazudok neki. - Yves, már nem vagy tiszta, mint voltál. Bemocskoltalak. Teljesen… tönkre tettelek. Ugye, most gyűlölsz, angyalka?

[b]Yves[/b] Thanos beront ide, majd levágóik mellém és vállamra hajtja a fejét. Meglepetten pislogok, de nem szólaltok meg, tovább olvasom a könyvet, miközben várom, hogy ő nyisson felém. Meg is teszi, elmondja mi is nyomja a lelkét. Ez miatt kaphatott össze a barátaival? - Nem, nem gyűlöllek. Kellene? Szerintem nem, hiszen én vagyok saját bajom okozója. Nem kellene segítenem rajtad, de mégis megteszem, eleve nem kellett volna lezuhannom, de mégis sikerült valahogyan. Meg hát valljuk be… arról nem tehetsz, hogy van démoni részem. – húzom el keserűen a számat a mondandóm végére. - Szó mi szó, nem te vagy az oka, hogy kissé bemocskolódtam.

[b]Thanos[/b] Szóval, most már ő is belátja magáról, hogy mi. - Isteni, nem démoni! - javítom ki. - Marha nagy a különbség Yves! - jegyzem meg. Felemeltem fejem és profilját néztem némán. Az angyalkával kapcsolatban rájöttem, hogy nem kell olyan sok herce-hurca kezelés normál ítélkezések esetén, mint Tuskinál. Épp elég, ha a közelében vagyok, és apró bőrfelületet érintek. Fogalmam sem volt, hogy ez miért van, de apám tudta csak remekül hallgatott és jókat bazsalygott magában. Szerettem volna őt ilyenkor megfojtani. Visszatettem fejem a vállára, mert szertettem a közelében lenni, ám előtte puszit nyomtam az arcára. - Találtál valamit? - érdeklődtem. - Amúgy, ma egész jól vagyok, hála a tegnapi csupasz mellkasos kezelésednek. - kuncogtam. - Ha szeretnéd, már ma visszaindulhatunk a főkastélyba, persze akkor egész időp alatt fognod kell a kezem. - vigyorogtam. Tudtam, hogy azt a helyet jobban szereti, mint ezt. Ha itt maradna velem esetleg… ezt a helyet is szebbé lehetne tenni.

[b]Yves[/b] Ja, persze, isteni démon. Hogy felejthettem el? Jegyzem meg szarkazmusosan magamban, de nem mondom ki. Meglep az arcra puszi, de nem háborogtam érte, hiszen… jól esett. Még az után is, hogy beszélgetésbe elegyedtünk érzem ajkai helyét. - Nem, nem találtam semmi arra utalót, hogy ki lehet az apám. Egyébként, mint megmondtam az állapodottól fog függeni. Nem akarom, ami két héttel ezelőtt történt. - jegyzem meg. Azon a napon nagyon sokan voltak. Mivel Thanos megígérte nekem, hogy ha végez, indulhatunk is vissza, így be is tartotta az ígéretét, csak az volt a gond, rosszul lett útközben, így majdnem kint éjszakáztunk. Az apja jól megszidott, hogy nem lehetünk ekkora felelőtlenek. Az, amit Theitész tett, olyan volt, mintha egy apai lett volna. Furcsa volt számomra, de… nem panaszkodtam, hiszen jogos felháborodás volt, így hát tartom magam ehhez, nem akarom, hogy rossz szemekkel nézzenek rám.

[b]Thanos[/b] - Ne is mondd. - nevetek fel majd kiráz a hideg. - Az öreg kurjantásától feláll a szőr a hátamon. - dideregtem meg. - Na, hát jó hatással vagy rám. De, azt nem értem, miért kezdtél hirtelen sötétedni. - jegyzem meg majd felállok. Elmentünk mind a ketten összepakolni és lassan elindultunk. A cselédek azt mondták, ők csak holnap indulnak, így ketten vágtunk neki a nem túl hosszú útnak. Yves idő közben megtanult egy gyors bűbájt is, ami a szenvedesék, sikolyok hegyénél, remekül bevált. Elég gyors tempóban haladtunk és keze melegének hála, kibírtam hazáig. Arca rögtön kivirult, mikor meglátta a fő kastélyt. Szívéhez nőttek az ottani virágok és növénykék, amiket lelkesen gondozgatott. Egyik ültetés alkalmával kinevettem, mert még a pici orra is totál sár meg föld volt. Akár hányszor eszembe jut az a kép, mindig megmosolygom. - Megjöttünk, látod, kibírtam! - nevettem rá.

[b]Yves[/b] Tartottam attól, hogy mi ketten vágjunk neki az útnak, de ha már belementem, nem visszakozok. Jól haladtunk, estére meg is érkeztünk. A főkastélyt kezdem második otthonomnak érezni. Furcsa, de mégis kellemesnek hiszem a lenti életet, de csak ez az egy hely miatt. - Igen, igazad van. - válaszolom, miközben tovább megyünk. - Na és hogyan érzed magad? Nem vagy fáradt? Éhes, esetleg szomjas? - tudakolom meg tőle, hogy mi lesz az első lépése, miután ténylegesen átlépjük a kastély kapuját. Fáradtság nálam jelentkezik, hiszen olyan, mintha Thanostól nem csak a szenvedéseit veszem át, hanem a fáradtságot is, habár lehet, hogy ő szívja el tőlem.

[b]Thanos[/b] - Se éhes, se szomjas nem vagyok. - felelem. - Viszont fáradt, az annál inkább. Fürödjünk meg aztán aludjunk. - válaszoltam. Megszokásból Yves szobájába mentünk, már majdhogy nem átköltöztem hozzá. Már kis szekrény részem is volt a ruháimnak. Elfoglaltam pofátlan módon a fürdőjét. Elég gyorsan végeztem majd ő váltott engem. Yves elég sokáig bent volt, így hanyatt vetettem magam az ágyon és olvasni kezdtem az oknyomozós könyvecskéjét. Ebből semmit sem fog megtudni szegény. De szerencsére, még nem jár a végén… szóval, gondoltam belekontárkodom. Ujjamat felemelve a könyv vége felé, belevéstem egy fejezetet a hadistenről, Thükróról… vagyis a bácsikámról és a tulajdonságairól, varázserejéről. Csak a leglényegesebbeket.

[b]Yves[/b] Míg ő megfürdött addig ettem egy kis vacsorát, nem akartam éhgyomorral lefeküdni, így is tiszta sovány vagyok. Mikor végez a kapott ruháimat megragadva bevonulok a fürdőbe. Lassan elkezdem megcsutakolni magam, majd kíváncsiságból a szárnyaimat is előtüntetetem. Tényleg… a szárnyaim sokkal sötétebbek, nem annyira patyolat fehérek, inkább tört, vagy annál kevesebbé tisztábbak. Elkezdem mosni őket, nehogy az legyen, hogy nem foglalkoztam velük és ezért ilyen. Nem is érzékeltem az időmúlását, annyira belemerültem a megtisztításba, na meg a gondolataimba, amiből az ajtón való kopogtatás ránt ki. – J-Jól vagyok Démon! Mindjárt megyek! – Ezzel gyorsan magam köré tekertem a törülközőt, majd kiléptem a kádból. – Vááá! –sikkantom, ahogy megcsúszok a padlón. Basszus! Jól kipancsoltam a vizet!

[b]Thanos[/b] Mivel az angyalka túl sokáig volt bent, gyorsan elszaladtam a konyhára enni. Biztosra vettem, hogy ő ezt már megoldotta. Olyan otthonosan kezdett el itt mozogni, mintha tényleg otthon lenne. Nem bántam. Jó volt, hogy itt van, mert olyanná vált számomra, mint egy testvér... Nem, ez nem igaz. Több mint egy barát vagy testvér. Nem tudom behatárolni. Miközben ezen gondolkodtam a konyhások a kezembe nyomtak egy tálca süteményt. Nem igazán értettem... Főleg a csokis epreket. Megkérdeztem, „mi ez?”, de csak sejtelmesen vigyorogtak, akár csak apám. Tehát visszaugrottam ezekkel a különlegességekkel a tálcán, mikor letettem épp egy enyhe fájdalom hullám csapott át rajtam és még az angyalka is felvissantott. Kopogtatni kezdtem az ajtón idegesen, de kiszólt, hogy semmi gond. Azonban pár perc múlva megint felsikkantott, így berontottam és odarohantam hozzá. - Jól vagy? - kérdeztem ijedten. Azonban az elém táruló látvány kizökkentett a valóságból. Képzeljetek el egy csupasz vékony angyalt, vékony és rugalmas tagokkal, kibontott szárnnyal... Szendén takarva magát. Még, ha sosem volt szexben vagy szerelemben részem... Akkor is felizgultam Segítettem neki felállni majd azon nyomban kimenekültem a fürdőből.

[b]Yves[/b] Nyílik az ajtó, én meg földön ülve, magamhoz szorított törülközővel nézek a Démonra. Nagy szemekkel mered rám, látom rajta, hogy ledöbbentem, főleg azzal, hogy a szárnyaim láthatóak. Odalép mellém, még megszólalni sem tudok, hogy figyelmeztessem, csúszik a padló, vigyázzon, felsegít, majd húz is kifelé a fürdőből. Nem értem… ennyire ledöbbent a szárnyaim láttán? Más oka nem igen lehet. Lassan, óvatosan szárazabb felületre lépek. Szívem még mindig hevesebben ver, de van egy olyan érzésem, nem az előbbi félelemtől, hogy megütöm magam. Megrázom a fejemet, felöltözök, gyorsan, majd szárnyaimat kezdem el szárítgatni. Végül feladom, és úgy megyek ki. A kandalló elé háttal letelepszek, hogy érje a meleg a tollaimat, miközben Thanost nézem. – Köszi a segítséget.

[b]Thanos[/b] Mire sikerül úrrá lennem a szokatlan izgalmamon és lehiggadnom, addigra ő is végez. Kilép és a kandalló elé telepedik. Szárnyait próbálja szárítgatni, hát ez nem fog olyan egyszerűen menni. Felkelek és megfogom a tálcát, amin a sütik vannak majd hozzá sétálok. Az ölébe teszem és mögé ülök. - Nekünk csinálták… bár az az epres csoki még nem világos. - elhelyezkedem el. - Maradj így és eszegess, addig én megoldom a szárnyaidat. - szólok majd felemelem kezem és szárítani kezdem szárnyait. Végigsimítok rajta, mindenhol, hogy száradjon. Olyan puha és szép, de mikor fehér volt… még szebb volt. El sem hiszem, hogy ez tényleg miattam fakult meg. Lehet, hogy azért volt benn olyan sokáig, mert sikálta? Igen, biztosan azért. Nekilát az eszegetésnek, úgy látom, az édeset ő sem veti meg. - Na… azért hagyj nekem is. De segíts, mindkét kezem foglalt, szóval ááá… - tátottam ki számat jelezve, oda kérem a falatot.

[b]Yves[/b] Meglep, mikor felajánlja, hogy megszárítja a tollaimat. Nem utasítom el, hagyom neki. Sosem hittem volna, ennyire érzékeny lehetek rá. Mikor én tisztogattam, akkor semmi ilyesmit nem éreztem, de most… Bizsergető érzés fut át a testemen, melyet próbálok elfojtani. Bekapom a süteményt, amit kaptam, mire kér Thanos is belőle. Megfordulok, szájába teszem. - Lassan rágd meg és megtudod, miért is küldték fel veled nekem a sütiket. Nem olyan, mintha elolvadna a szádban? Nem tudom, te hogyan vagy vele, de én imádom az íz harmóniáját. - hümmög rá egyet helyeslésképpen, miközben folytatja tovább a szárítgatásom. Lehunyom szemeimet, a melegsége ellenére libaőrös leszek, sőt a gerincem vonalán a hideg futkos.

[b]Thanos[/b] A számba adja a sütit majd a csoki epret, ami kissé megolvad a kezében a melegségtől. Kommentálja, bár én közel sem érzem azt, amiről ő beszél. Azt a harmóniát és izgatottságot viszont még inkább, amit akkor érzek, ő velem van. A haja és a nyaka is kissé nedves így óvatosan a haján is végigsimítok jó párszor. Majd a nyakát simogatom, hogy az is száradjon, mikor egy újabb sütit emelne  a szájához, de odahajolok és leharapom a felét majd komiszul elvigyorodom és kinevetem meglepődött arcát. Aztán mérgesen rám néz, jelezve, ez nagyon gonosz volt, mert talán az egészet akartam. Tovább simogatom haját és boldogan vigyorogva nézem, ahogy ez az édes szájú, aranyos angyalka, elpusztít egy tálca sütit. - Nekem nem maradt semmi? - pislogok rá oldalra hajolva.

[b]Yves[/b] Nem mond többet, úgy látszik nem sikerült őt meggyőznöm. Mindegy, tovább falatozok, mikor hirtelen elcsaklizza a süteményemet. - Hééé! - felháborodásomnak hangot adok, továbbá csúnyán nézek rá, ő meg csak ártatlan képet vág. Mondanám neki, hogy akkor az epernek és a csokinak is a felét meg kell ennie, de nem kap a többi jóból, az is biztos. Habár… lehet, mégis kellene adnom, hiszen, ahogy lassan szárítgat, simogatja egyúttal a bőrömet nagyon jól esik. Teljesen ellazulok, sőt annyira, hogy egyre laposabbakat pislogok. - Hm? - kérdezek rá újra, mit is mondott az előbb, majd ránézek, nagyot nyelek. Túlontúl közel van! Ezzel teljesen felébreszt. - De van még egy. - nyomom az elnyíló szájába az utolsó falat süteményt. - Csokit és az epret is megenni hozzá! - tartom azokat is oda neki.

[b]Thanos[/b] Szabályosan a számba taszítja az édességet és most ő kuncog nagyokat. Ott ülünk még, amíg teljesen meg nem szárítom őt. Teste lassan elernyed és féktelenül dől az enyémnek. Elaludt, ez vicces. Ez idáig, sosem mert ilyen lazán elaludni mellettem. Ez talán azt jelenti, hogy már bízik bennem annyira, hogy ne féljen. De… az a csupasz, nedves kis gyengéd test azokkal a szárnyakkal aprón takarva. Észbe kapok. Ez így nem lesz túl jó. Felemelem a kezem és az ágy felé nyújtom. Kezembe reppen a takaró meg a párna. Hátam mögül közelebb húzom a fotelt és annak döntöm a párnát, a takarót meg magunkra terítem. Addig fészkeli magát, míg el nem alszik, már oldalra fordulva a hasamat használva párnának. Tényleg nem fél. Lehajolok, hogy adjak egy puszit az arcára, ami félig meddig a szájára is sikerült, így ijedten kapom el a fejem és hátradőlve a párnára, elszégyellem magam. Egyik kezemmel az angyalkát ölelem, míg másikat fejem mögé teszem. Ez… totálisan furcsa póz, de komolyan. Így kik szoktak aludni?