5. fejezet

Szereplők:

Drew - Nahoa
Leonard - Teletha

[center][b]5. fejezet
Bonyodalmak[/b][/center]

[b]Leonard:[/b] Azon a vasárnapon, három hónappal ezelőtt, sikeresen befejeztünk mindent. Igaz, hogy jött az egész brigád és mindenki barátilag segített, de be lett fejezve és a helyére került, tényleg minden. Drew kapott egy csodás kis fürdőszobát, míg ő festegette az összes szobát, addig mi felraktuk a csempét és a padlólapokat. teljesen elképedt és majdnem sírva fakadt, hogy még egy király kis sarok polcot is lecseréltük a fürdő ablakait is nagy, világosra. Ugyancsak a sírás kerülgette, mikor meglátta, hogy kihúztam a konyha falát, az étkező rovására, de nem volt rosszabb, hisz úgy is inkább a konyhát használjuk. Az elképzelései szerint rendeztük be és még le is takarítgattuk neki, nagyon pofás és családias, meleg lett. Ez persze három hónapja volt. Azóta a mi kis ördögünk, hatalmasat nőtt, hála Drew táplálásának és a mi szeretetünknek. Most is boldogan emlékszek vissza rá, ez nem is csoda, hisz az óta eltelt ez a három hónap. Mikor befejeztük, pont akkor jött meg a főnöknek ez a projekt. Egy irodaház felhúzás volt a feladat, amire négy hónapot kaptunk. Viszont mi, most három hónappal később befejeztük, így a főnök hatalmas jutalmat kapott a cégtől, amiben mi is részesültünk. Remek, veszek a szerelmeimnek valami szépet. Ezt már el is döntöttem. Nagyon fájt a szívem, mert egy hete nem láttam őket. Az utolsó hét húzós volt, alig két órát, ha aludtunk. Nem bírtunk hazamenni. Nagyon, de nagyon hiányoznak. Drew iránti érzéseim pedig egyre csak erősebbek lettek, már alig bírtam velük. E az egy hét arra volt jó, hogy elfojtsam a szexuális vágyaim a munkával. Éreztem, hogy lassan felrobban bennem az érzés, és ha így haladok, bizony meg fogom erőszakolni. El is döntöttem, hogy felhívom Drew, amit meg is tettem. A kicsöngés után, szinte azonnal felvette. Közöltem vele, hogy vége, a hangja szinte megkönnyebbült. - Sietek haza, de előtte megiszunk valamit a fiúkkal. Nem baj? Ezt meg kell ünnepelni, ha hazaértem mesélek. Veletek minden rendben? Hogy van a kisfiunk? - kérdeztem és sóhajtoztam.

[b]Drew:[/b] Három hónap, három hónap hamar eltelt. A házunk csodaszép lett. Az ominózus bevásárlás után másnap sokan érkeztek a segítségünkre. El sem hiszem, hogy annyian segíteni akartak nekünk. A fürdőszobák csodaszépek lettek, a hálók is, a konyháról ne is beszéljünk! A kandalló tökéletesen illett a nappaliba, jót választott Leo. Boldog voltam, hogy minden jól sikerült. Habár aznap nem igazán tudunk lefürödni, hiszen a csempékre nem volt szabad rálépni, szerencsére reggelre megkaptuk a kádtól kezdve a mosdókagylóig mindent, amik kellettek a fürdőbe, így nem kellett később bajlódunk a behelyezésükkel. Igaz aznap későre végeztünk, de nem baj, megérte, így nem kellett egymagamban boldogulni. A többi bútort meg magamtól elintéztem, na meg a szállítókkal. Ilyen volt a kanapé, a konyhában lévő szekrénysor, a hűtő, mindben olyan, amit csak elkészítés után tudtak szállítani nekünk. Kevin a nagy átalakítás napján nem volt nagyon csöndes, hiszen idegen emberek voltak körülötte, na meg nagy hanggal járt az egész, ezért is hagytuk a szobámat utoljára, hiszen nem akartuk őt zavarni.  Azóta megnyugodott, habár mostanság nincs jól. Olyan egy hónapja elkezdett fájni a hasa, na meg ahogy észrevettem nem olyan rég a foga is nőni kezdett. Ezt abból következtettem ki, hogy rágni kezdett. Az védőnő is megállapította, hogy ez a helyzet, mikor elvittem a múlt héten a szurira. Annyira sírt utána szegény, hiába nyugtattam, csak nehezen sikerült neki. Most már úgy veszem észre jobban van, de hiányzik neki Leo, meg… én is hiányolom őt. Olyan furcsa nélküle itt lenni a nagy házban. Rég volt már itthon, közel egy hete nem láttam.  Remélem, jól van, nincs semmi baja. Aggódok érte, meg az egészségéért. Lehet megint gyorskajákon él… Megcsörren a telefonom. Mikor meglátom ki is az gyorsan felvettem. Elmosolyodtam azon, ahogy meghallom a hangját. – Jól vagyunk, nincs semmi baj. Na és te? Remélem jól vagy! – biztosít róla, hogy minden oké. – Akkor jó! – nyugodtam meg, de valahogy még mindig aggódok. - Vigyázz magadra, várunk itthon! Aztán jó szórakozást! – köszönök el tőle, majd indulok Kevint lefürdetni.

[b]Leonard:[/b] Szörnyűséges fejfájással ébredek és nyitom ki a szemem. Hol a ló… vagyok? Körbenézek és megállapítom, hogy itthon. Nyöszörgést hallok, ezért oldalra kapom a fejem. Egy tök pucér nő fekszik mellettem, aki első ránézésre, egy kis Drew feelinget hordoz magán. - Te ki a… fene vagy? - kérdezem meg tőle. A nő sértődötten rám néz és elmeséli, hogy tegnap én és pár munkás, beestünk egy bárba. Ez stimmel. Aztán elmeséli, hogy ittunk és nevettünk majd elkezdtem beszélgetni vele. Ez is stimmel. Úgy nézett ki, mint ő… akit szeretek. De onnantól, semmit. Elmeséli, hogy hazahozott és én rávetettem magam, neki pedig nem volt ellenvetése. Teljesen ki vagyok ütve és egyszerűen nem értem, miért kellett megtörténnie. Agyamra ment a szerelem, a hiány, hogy nem ölelhetem, akit szeretek. Igen valami ilyesmi lehet. Rohadtul fáj a fejem. Hanyatt dőlök és elterülök. - Kérlek, menj el, mielőtt a számomra fontos személyek még meglátnának én meg elásnám magam fejjel lefele a hátsó kertben. - szólok oda neki. Persze ő nem hagyja olyan könnyen magát és sértődötten morogni kezd, na, meg öltözködni. Fejemet a kezemre szorítom és hagyom magam elsüllyedni a szégyenbe. Az új ágyamban… rohadt életbe. Ez az ágy szent, ide nem fekhet más csak mi hárman, direkt ezért választottam. Remek, most már ezt is megszentségtelenítettem. Ekkor ajtócsapódást hallottam, amitől egyrészt belenyilallt a fejfájásom, másrész felpattantam és idegese lettem, mert a nő még le sem ért. Bajban vagyok.

[b]Drew:[/b] Kevin. Annyira kis formás! Annyira édes! Örültem neki, mikor a nagy átalakítása után hétfőn sikerült elintézni mindent, a papírokat, mely szerint Leo az apja Kevinnek, habár Greta előre meghatározta, hogy ő lesz, aki felneveli. Nem csak ez volt, hanem meg is tudtuk, mikor született Kev. Hozzánk kerülése előtt két héttel jött a világra. Gretát bent tartották egy darabig a kórházban, majd csak később engedték ki. Azóta sincs róla semmi hír, habár ezt nem tudom, minek vegyem, hiszen mégis ő a szülőanyja. Erről eszembe jut, mivel szokta néha az agyamat húzni Leo, miszerint sokkal jobban örült volna, hogy ha én lettem volna Kevin vérszerinti anyja. Néha olyan bolondságokat, képtelenségeket mond, de megmosolyogtat vele. Leo... mennyire hiányzik nekem! El sem hiszem, hogy kifogtam őt, hogy ő és Kev, az én legjobb barátom fájdalmának hiányt majdnem teljesen elmulasztották. Az a kicsi fájdalom nem vészes, megmarad, hiszen egy általam szeretett személyt veszítettem el, olyan, mint apunak a hiánya. Kevin ránt ki a gondolataimból. Hallom a babavokitokin – ahogy mi hívjuk Leoval – keresztül, hogy felsírt, felébredt. Elteszem a tiszta tányérokat gyorsan, majd felmentem. Megint a hasa. Nem tudom, miért fáj neki. Tudom, hogy ez a korszak együtt jár vele, de hogy a fogával együtt, nem túl jó. Próbálom csitítgatni, de semmi, így hát ringatom, őt, hátha elalszik. Arra lesek figyelmes, mintha melegebb lenne a feje. Basszus! Belázasodott volna? Jobb lesz elvinni az ügyeletre, így felötöztettem őt, majd én is magamra kaptam valamit, a taxi is időben jött, így csak beszálltam. Remélem, Leo meglátja majd a hűtőn az üzenetemet, hogy hova is mentünk. Biztosan éhes lesz. Várni kellett sokat, nem is értem miért volt ennyi ember itt, habár a hideg miatt lehet… A doktorúr biztosított, hogy csak a foga miatt van ez, ha feljebb szökne a láza, akkor kúpozzam be. Megköszönöm a segítséget, majd hazamegyek a taxival. Csodálkoztam, hogy Leo nem keresett, nem hívott fel. Lehet még nincs otthon? Út közben szerencsére Kevin elaludt, így csak lekeltett vetkőztetem őt óvatosan, szerencsére igazak álmát aludta továbbra is, így csak a szobámban áthelyezett bölcsőbe beletettem. Ezután én is átöltöztem. Láttam Leo cipőjét, így óvatosan benyitottam a hálóba. Ahogy látom, alszik. Biztosan hulla fáradt, így nem is megyek beljebb, nem akarom őt felébreszteni. Nyugovóra térek én is. Másnap Kevin hangjára keltem fel. Mosolyogva vettem ki ennek ellenére, hiszen szerettem volna még aludni egy-két órát, de a kötelesség szólít. Leellenőriztem a pelusát, szerencsére minden okés, így csak meg kellett etetnem. Dúdolgatva tartottam karomban és néztem, ahogy gyönyörű barna szemeivel - amit apjától örökölt – néz rám nagyokat. Mikor jól lakott a mosogatóba tettem a cumisüveget, majd felmentem, a kis csörgőjéért, hogy legyen, mit rágnia a foga miatt. Épp kijövök a szobából, mikor ajtócsapódást hallok. Ledermedtem, ahogy egy nővel találom magam szembe. Mégis… ki ez…? És miért jött ki Leo szobájából? A felismerés szinte mellbetaszított. A nő engem nézett, majd a gyermekre siklott a tekintete, ő is megdöbbent, de hamar túltette magát, és kétszeres léptekkel elhúzta a csíkot. Én… én meg csak egyhelyben voltam képes állni.

[b]Leonard:[/b] Kellett vagy tíz perc, mire annyira összeszedtem magam, hogy egyáltalán kidugjam az orrom a szobából. Biztos, hogy találkozott Drewwal. Kizárt, hogy nem. Lassú léptekkel másztam lefelé és a konyhában találtam meg. Valamit nagyon csinált, mert rám sem nézett. - Jó… jó reggelt. - feleltem szemlesütve, de meg sem szólalt. Kevinre néztem és neki is köszöntem… de esküdni mernék, hogy ő is meg volt rám sértődve. Szóval… tényleg találkoztak vele vagy látták. Elvörösödött az arcom, égett rendesen és sírni lett volna kedvem. - Drew… én sajnálom. Igazából fogalmam sincs, hogy ez hogy történt. Semmire sem emlékszem. Fáradt voltam, sok volt a pia… mégsem hagyhattam magukra a srácokat, mikor annyit segítettek nekünk. Én… legszívesebben megölném magam, annyira undorom magamtól. Ez, normál esetben kizárt, hogy megtörténhetett volna. Soha, senki más nem jöhetne az ágyba és most mégis… nem értem… én ezt nem akartam. - kezemet az arcom elé szorítottam. Most már tényleg, folytak a könnyeim. - Nagyon utálsz, ugye? Ne… ne haragudjatok rám.

[b]Drew:[/b] Pár másodpercig még mindig földbe gyökerezett lábakkal álltam, végül szemeimet lehunyva felsóhajtottam. Leo majd elmondja mi is a helyzet, ez felől nincs kétségem, de… bárcsak ne fájna ennyire a mellkasom! Kevin mocorogni kezd, lenézek rá. Mintha ő is aggódna, de lehet, hogy csak beképzelem. Lemegyek a konyhába, reggelit kezdek el készíteni, de előtte beleteszem Kevet a hordozhatóba. Olyan 10 perc múlva meghallom Leo lépteit. A konyhapultnál állva verem fel a tojást, mikor belép a konyhába. Köszön, én meg mérlegelem magamban, milyen állapotban vagyok. Miért érint ez az egész ennyire… rosszul? Nem kellene, hiszen csak lakótársak vagyunk, nem vagyunk összeházasodva. Nem róhatom a szemére a tettét, hiszen… férfi az istenit! A nőkre bukik, nem a férfiakra, mint… én. Mindegy, ezt később megvitatom magamban, most Leoval kell törődnöm, aki másnapos és szét van csúszva. Leteszem a tálat, majd odamegyek hozzá. – Leo… semmi baj! Én… megértem.  – mondom, miközben leültetem a bárszékre. – Nem kell ostoroznod magad, hiszen mondom, megértem. Szükségleteid vannak, hiába is tagadod. Tudom azt mondtad, nem hozol fel nőt, de akkor is. Szóval ne bántsd magad, csak… meglepetésként ért az egész. Hirtelen azt hittem, valami hülye betörő, azt sem tudtam merre bújjak Kevinnel, de csak utána láttam meg, hogy nő. Megijedtem, és ezért haragudtam csak. – azt már nem mondtam inkább, hogy azért is, mert nem szólt, ezért is döbbentem le, hogy egy nő mászik ki a szobájából. - Szóval nincs gond, jó? – fogtam meg a kezeit, és próbáltam bátorítani, hogy rámosolyogtam, amennyire képes voltam.

[b]Leonard[/b] Valószínűleg hülyének néz, mert azt hiszi, beveszem, hogy nem haragszik, nem érinti a dolog. A hülye is látja, hogy igen is dühös. Megjátszott nyugalma semmit sem segít... Sőt csak ront. - Az istenért! - pattanok fel a székről. - Bassz már le vagy üvölts velem! Üss meg vagy akármi, de ne játszd el, hogy minden rendben. A fenéket van szükségem nőkre vagy ilyesmikre. Az egyetlen, akikre szükségem van, azok itt vannak nekem és más nem is kell. Azt sem tudom, hogy vagy miért hoztam az otthonunkba... A mi otthonunkba. Miért nem jöttem előbb haza hozzád és a fiamhoz... A fiunkhoz. Totál alkalmatlan vagyok. - teljesek kiborultam a szívem pedig tombolt mellkasomban. Ki akart szakadni, mert úgy éreztem, megcsaltam Drewt. Kikerültem és elmentem mellette. - Megyek és levágom a farkam utána meg savba áztatom magam, hogy lemossam magamról annak a nőnek az illatát. - másztam fel a lépcsőn. Persze egyiket sem tettem meg csak engedtem magamnak egy kád vizet és belemerültem. Nyilván el is aludtam benne.

[b]Drew:[/b] Önkéntelenül összerezzenek, ahogy fölém magasodik, na meg a hangerejétől. Mikor kipanaszkodta magát, hagyom, had nyugodjon le, nekem is erre van szükségem. Igaza van, haragszok, dühös vagyok, de… ez önnön hibámból van. Na jó, ő is tehet róla, hogy nem szólt,  de magamra vagyok mérges, hogy nem tudom kezelni a helyzetet. Amit mondtam neki, úgy hiszem igaz, akármennyire is tagadja, szüksége van a kielégülésre, nem csak kézileg… De miért nem fogadja el ezt? Miért tiltakozik ez ellen kézzel-lábbal? Érdekelne… Kevinre nézek, aki csendesen rágcsál. Felsóhajtok, folytatom a reggeli elkészítését, miközben saját magamat teszem a nagyító alá. Miért érzem ezt a keserűséget? Csalódtam volna Leoban? Lehet, de nem kellene akkor sem ezt éreznem, hiszen nem csalt meg… vagy ilyesmi. Az Istenit! Nem kellene ennyire feleségesen viselkednem! Hiszen Kevinnél sem csináltam ezt, mikor a csajait felhozta! Miért fáj ez mégis ennyire? Lehet, azért mert megszerettem? Hm… Ezen elgondolkozok, miközben befejezem a reggeli elkészítését. Igen, megszerettem őt, de ez más… Kevint is szerettem, de ez más fajt aggódás, féltés, szeretet, amit Leo iránt érzek. Ugye nem…? Gyorsan elhessegetem, nem, nem tehetem, hiszen akkor csak bajt hozok a fejemre, sőt Leo fejére is!  Elhessegetem a gondolatokat, az órára pillantok. Jó sokáig van fent. Lehet, most az ágyban szenved. Alsóajkamat beharapva nézek az órára megint, majd Kevinre. Újabb sóhaj hagyja el ajkaimat. Leszállok a bárszékről, amelyen eddig ültem. A gyógyszeres fiókhoz lépek, kiveszek belőle aszpirineket, majd egy pohár szűrt vízzel felmegyek. Benézek a hálószobájába, nincs ott. Talán fürdik? Bekopogtatok a fürdőjébe. – Leo? – ejtem ki óvatosan a nevét, de semmi válasz, benyitok, meglátom őt, ahogy lehunyt szemekkel fekszik a vízben. Lehet haragszik. Már-már elkezdenék magyarázkodni, miközben jobban megfigyelem őt. Basszus, alszik! Besietek, leteszem gyorsan a kád szélére a poharat a gyógyszerrel együtt, majd óvatosan keltegetni kezdem, miközben karját megfogom, nehogy lejjebb csússzon a vízbe. – Leo ébredj! Nem itt kellene aludnod. – korholom meg.

[b]Leonard[/b] Drew kellemes hangja lebeg körülöttem, ami csak álmomban lehet. Remek. Ez kínszenvedés. De nem, lassan kinyitom szemem és megérzem karjaimon Drew apró, hideg kezét. Nem… nem az ő keze a hideg, hanem én fagytam szarrá, totál kihűlt a víz. Vajon mióta csücsülök benne? Nem tudom, de jó lesz egyszerre felfázni és megfázni. Lassan felállok és lenézek. - Remek, még a tököm is szarrá fagyott, kár, hogy nem örökre. - Kilépek, elveszem tőle a gyógyszert és beveszem, ez után törölközöm csak meg. - Köszönöm, hogy szóltál, mindjárt megyek. - kicsit nyugodtabb vagyok, de most meg már didergek. Remek. Fel kell vennem valami kapucnis pólót. Nem kell, hogy még inkább aggódjon értem. Felöltözök és lecammogok. Mielőtt azonban az asztalhoz érnék, kimegyek hátra és hozok be az összehasogatott fából. Begyújtok a kandallóba és kicsit melegedni próbálok. Kivert kutyaként foglalok helyet a bárszéken. - Köszönöm szépen. - felelem, mikor meglátom a bőséges ennivalót. Meg sem érdemlem ezt a törődést. Kevre nézek, aki majszolgat valamit. De nagyon bele van merülve. - Mi a baj, életem? Jön a fogad… nem hülyeségeket mondd apád.  - hessegetem a gondolatokat.

[b]Drew:[/b] Megköszöni a gyógyszert, majd odaadom neki a törülközőjét. Aggódva nézek rá, végül magára hagyom, hiszen olyan érzésem van, jobb most kimenni, na meg Kevint nem jó hosszabb ideig egyedül hagyni. Lent megvárom az étellel, melegen tartom neki, majd leül már teljesen felöltözve. Kevint figyeli. – Igen, nő a foga. Ritka eset az ilyen, hiszen öt-hat hónapos korban kezdődik a fog kinövése, de neki már majdnem négy hónaposan elkezdett nőni. A védőnő is csodálkozott raja. – mondom, miközben szedek magamnak ételt, de közben őt figyelem aggódva. Olyan, mintha fázna. Az ajkai, mintha lilás-kékek lennének, vagy csak képzelődök?

[b]Leonard[/b] Drew mesélni kezd, amire felkapom a fejem. - Remek, erről is lemaradtam. Mekkora egy… - inkább folytatom az evést. Mindent megeszek, jóízűen, mert több mint egy hete nem ettem normális ételt a kiflin és zsemlén kívül. De nem mondom el neki, mert először leszidna, aztán meg sajnálna. Azt én magam is érzem, hogy legyengültem, de ez már csak ezzel jár. Pofátlan módon Drewra hagyom a mosogatást és Kevvel a nappaliba megyek. Annyira otthonos lett. Közelebb tolom a nagyfotelt a kandallóhoz és az ölembe ültetem Kevint. Hozzábújok. Csikizem ő pedig aranyosan nevetgél. - Úúú… olyan, nagyon meleg vagy… apa kicsi kincse. - Ölelem magamhoz. Annyira kellemes a pattogó tűz. Hátradőlök, Kevinnel a karomban, akit szorosan ölelek. Nehezedni kezdenek pilláim, Keviné is. Lehet, ő is keveset aludt. A halk, ütemes pattogásra lassan lecsukódnak szemeim és a kicsié is. Papa és Kevin együtt aludtak el.  

[b]Drew:[/b] Csöndesen eszünk. Érzem, ahogy Leo rám-rám néz, én is ezt teszem, de nem mondunk semmit. Elvállaltam a mosogatást, legalább addig is a fiával foglalkozik. Közben főztem neki teát, úgy érzem, szüksége van rá. Mire kiérek látom, hogy mind a ketten alszanak. Megmosolyogtat a látvány. Betakarom őket, de nem megyek messzire, nehogy leessen Kevin véletlenül. Lehet, fel kellene ébreszteni Leot, hogy ne itt aludjon, de nincs szívem, meg a fiát sem elvenni tőle, hiszen olyan rég voltak így együtt. Nézem, és csak nézem őket ahelyett, hogy olvasnám a könyvet, melyet magamhoz vettem, mikor letelepedtem közelükbe. Annyira szívet melengető a látványuk. Annyira szeretem őket. Szeretet… szerelem. Lehunyom pár másodpercre a szemeimet, miközben felsóhajtok. Igen, be kell vallanom magamnak, hogy szerelmes lettem Leoba. Nem szabad megtudnia, félek, hogy mit szólna hozzá, na meg nem mondtam meg neki, hogy a férfiakhoz vonzódom. Tudom, már rég el kellett volna, de a tartás, hogy mindkettőjüket elveszítem, visszatart. Melegség önt el, ahogy arra gondolok, kétszer kaptam tőle puszit a számra, de az óta egyetlen egyet sem. Csak szórakozásból adta, na meg a pillanat hevében, egészen biztos vagyok benne. Titkolnom kell a dolgokat előle, most már kettőt is.

[b]Leonard[/b] Kellemes puhaság vett körül. Álmomban Drewt láttam, aki a fiamat, a fiunkat fogta és szorosan tartotta. Beszélt hozzám és felém nyújtotta a kezét, arcán boldog, áhítatos mosoly ült. Felé lépkedtem és megragadva karját magamhoz öleltem őket. Puszit nyomtam arcára és fülébe suttogtam. - Drew… szer-… - Kevin sírása ébresztett fel, azt hiszem még időben, mert mikor körbe néztem Drew a másik fotelben ült. Megpróbáltam megnyugtatni a kicsit, de megéreztem, mi a hiba. Még szerencse, hogy minden felé van egy kóbor tiszta pelus. Szerencsésen lecseréltem róla, így már semmi baja sem volt. Átültem a kanapéra, ahol elfeküdtem és magamra húztam a kicsit. Beszélgetni kezdtem hozzá… nem gügyögni. Mondtam neki, hogy mennyire szereti a papa és Drew, szavakat mondogattam neki, bár tudtam, még korai. Kisebb szédülés jött rám, ezért felkeltem és Drewnak adtam át Kevint. - Felmegyek egy kicsit… olvasni. - hazudtam majd felvánszorogtam és épp, hogy be tudtam esni az ágyamba. Lehet, hogy van egy kis hőemelkedésem is. Nagyszerű. Itt vagyok rokkantan, megszégyenülve és még a karácsony is a kapuba. Hogy a fenébe hozzam helyre, amit elbasztam? De a legfontosabb, hogy csináljam, hogy Drew ne vegye észre, hogy most beteg lettem?

[b]Drew:[/b]  Végül csak neki kezdtem az olvasásnak. Kevin felébredt, de vele együtt Leo is. Most az apja törődik vele, pelus csere történt, majd a kanapéra telepednek, ott vannak el. Egyszer csak Leo ideadta Kevint. Kérdőn nézek utána, nem értem miért akar olvasni, ráadásul egymagában. Ugye nem emészti magát? Remélem nem… habár kitelik tőle. Kevinnel a karomban felmászok az emeletre. A szobájában találok rá. Kissé elhúzom a számat, hiszen érződik még valamelyest a levegőben, mi is történt itt. Bukóra kinyitom az ablakot, majd Leohoz lépek, aki az ágyon fekszik. - Minden rendben van, Leo…? – habár ez hülye kérdés, de nem is tudom, hogyan kellene rákérdeznem.

[b]Leonard[/b] - Minden rendben. - felelem a belépő Drewra nézve és megint elszégyellem magam. Egy sima ember nem csinálna egy nőből ekkora ügyet, ha a haverjával lakna együtt, de én a szerelmemmel élek együtt… mert én annak érzem. Nem sejtheti, miért emészt ez ennyire, ha tudná, megértené. - Csak menjetek ki ebből a mocskos szobából, mielőtt megfertőződtök. Menjetek. - kissé halk vagyok, mert kezdek berekedni. Látom rajta, hogy semmit sem ért, de mégis inkább szót fogad. A szombat így telik el. Vasárnap felhív Luis, hogy új munkát, projektet kaptunk. Eddig jól álcáztam magam Drewék előtt és nem vették észre, hogy majd megdöglök… szerencsére. Gondolom fáradtságnak tudta be. Vacsorázni lementem, restelltem, hogy még most is rá volt testálva Kevin, de nem akartam, hogy elkapják… amiről nem is tudták, hogy van. Azért elmondtam Drewnak, hogy holnap munkába kell mennem. Ő szépen be is csomagolt nekem mindent és még a munkásruhámat is kimosta, míg én mártírt játszottam. Egyszerűen lenyűgöző… hogy nézzem csak barátnak, ha egyszer oda vagyok minden mozdulatáért? Reggel elindultam a munkahelyre, nem költöttem fel a szeretteimet csak csendben eloldalogtam. Egy óra telt el… láttam, ahogy Luis figyel, végül feláll és felránt. - Most volt elég, haza viszlek! Tiszta láz vagy, mióta titkolod előle? - nézett rám komolyan. A hülye… annyira jól ismer. Azonban, mire hazaértünk, már nem tudtam magamról. Nem hallottam semmit, az ajtót nyitó Drewt is biztos csak képzeltem vagy álmodtam. Jaj, de jó. Ha álom, akkor elmondhatom. Nyakába borultam és megpusziltam a száját. - Drew… mivel álmodom és itt mindent szabad, végre elárulom, mennyire… nagyon szerelmes vagyok beléd. - csókoltam meg ismét… hisz szabad volt, mert álmodtam.

[b]Drew:[/b]  A szombat nélküle telik el, sőt a vasárnap is. Nem értem, miért küldött ki, olyan hülyeségeket beszél. Miért fertőződnénk meg? Mert megtette? Haaa… Vasárnap végül eldöntöttem beszélek vele, de mikorra rászántam magam aludt, aztán meg minden étkezésnél valamit kitalált, ami miatt mennie kell. Most akkor ki is haragszik, én vagy ő? Mert ebből az jön le, hogy ő… este készítettem neki másnapra főtt ételt, amit ételhordozóba beletettem. Hétfő reggel, mikor felébredtem lehúztam az ágyneműjét, majd mikorra kimosott a gép kiteregettem. Kevin elvolt egymagában, így nyugodtan tudtam csinálni a dolgaimat. Végre végeztem az ágynemű felhúzásával, mikor csengetnek. Lemegyek, meglepődve láttam, hogy az, aki segített a bútorainkat, na meg a ház felújításában, vagyis Luis van itt, ráadásul Leot tartva. - Leo! – nyúltam ijedten felé, de észbe kaptam, így inkább beengedtem őket, hogy a hideg levegő ne jöjjön be a lakásba. - Mégis mi történt? – kérdeztem meg Luist, aki elmondta, hogy ez a barom beteg. Beteg… beteg? Tudtam, úgy tudtam! Leo megmozdul, rám nehezedik, kicsit megroggyannak a térdeim, de kibírom. A vallomása meglep, ledöbbent, de a szívem repes miatta. Ajkai az enyémhez érnek, forróak, nagyon is azok, ez észhez térít, majd.. később foglalkozok azzal, amit mondott. – Én is szeretlek téged, de kérlek, menjünk fel az emeletre, le kell zuhanyoznod! – Luis elvette nagy nehezen Leot tőlem, így volt lehetőségem felsietni az emeletre, hogy megengedjem a kádban a vizet. Addig Luis felhozta őt, majd közös erővel levetkőztettük őt. Beletettük a vízbe, hogy a magas lázát levigye. Leszaladtam lázcsillapítóért, Kevinre is ránéztem, aki időközben bealudt, így nem kell aggódnom érte, felemelte, bevittem a szobámba, a bölcsőjébe, majd bekapcsoltam a babavokitokit, hogy halljam, ha van vele valami, a másikat magammal vittem a fürdőbe. Beadtunk neki a gyógyszert, majd hagytuk még fürdőzni. Luis elmondott mindent, Leo ahogy reggel bement feltűnt neki, hogy nincs jól. Közöltem vele, hogy láttam rajta, hogy nem stimmel, de tegnap nem volt még ilyen súlyos. Azt hittem, csak egy kisebb megfázás. Végül betekertük közös erővel egy törölközőbe, majd így támogattuk be a szobába őt. Az ágyba befektetve újra beszélni kezdett, de nem értettem. Luis maradt még, csinált teát, amit hálásan megköszöntem neki, amíg én kendővel próbáltam csillapítani Leo lázát. Végül mennie kellett, nem kísértem ki, pedig ki akartam, mire leintett, ki talál maga. Megköszöntem neki mindent, mire megint csak legyintett majd valami ilyesmivel búcsúzott el tőlem: „ Viszlát! Egyébként mégis te vagy Leo általa oly nagy szeretettel emlegetett feleség! Vigyázz erre a baromra, ifjú feleség!" ezzel magunkra hagyott. Megemelem a szemöldökömet. Megint feleség… Mindegy, később törődök ezzel, most a legfontosabb Leo meggyógyítása!

[b]Leonard[/b] Elég sok dologra nem emlékszem csak foltokra. Mintha Drew sürgölődött volna körülöttem, biztos lázas vagyok, abból ítélve, ahogy érzem magam. Akkor megint képzelődöm, mint gyerekkoromban, mikor azt hittem, hogy ott van az anyám, de nem volt. Egyedül kuporogtam abban a hülye, hideg viskóban, megfázva és majdnem kihűlve. Szerencse, hogy vadászok jártak épp a környéken és a kutyák megérezték a szagom. Lehet, hogy ez már a mennyország. Kevin… egyedül hagytam őt és Drewt… nem hiszem el, meg fogok halni. - Ke… vin… vigyázz Drewra, jó? - kezdtem el beszélni az előttem álló pacának. - A papa nagyon szereti, ezt majd mondd el neki, ha nagyobb leszel. - kezdtem tényleg fehérséget látni. Nem akarok meghalni. Könnyek hullottak szememből. - Nem akarok meghalni… amíg el nem mondom neki… hogy szeretem. - szenvedtem. Nagyon magas lehetett a lázam vagy talán ilyesmi.

[b]Drew:[/b]  Csillapodott valamelyest a láza, de nem mozdultam mellőle. Luis szavaira gondolok, na meg arra, hogy észre vette-e a füleimet, hiszen a sapka, amit az ajtónyitás előtt sebtében kaptam magamra, hogy 100%-osan eltakarja a füleimet leesett, mikor Leo átölelt. Abban reménykedek, hogy nem tűnt fel neki, a hajam, mely az idő alatt jó pár centimétert nőtt eltakarta, amennyire csak lehetett. Ha meg mégis meglátta, hát ez van, Leo megbízik benne, nekem is meg kell. Leo… amiket mondott, nem tudom, hogy komolyan gondolja-e… Ezen tanakszok, miközben visszajövök a gyors megkajálásom után. Meg kell itatnom őt, mert ki fog száradni. Ahogy belépek, meghallom hangját, ahogy megint beszél, így hozzásietek. Amiket kiejt ajkain felbosszantanak, sőt aggódásom megint tetőfokára hág. - Leonard Bishop! Az Istenit már neki! Nem ilyennek ismertelek meg! Erősnek! Egy láz nem teríthet le téged ennyire! Nekem ne merd itt feldobni a talpadat, mert… nem állok jót magamért! – fenyegettem meg. Nem hiszem el! Újra belázasodott és nem is ismer fel. Jobb lesz kihívni a doktort hozzá, nem járok sikerrel a láza lejjebb vitelében. Tárcsázom a doktor gyorsan. 10 perc múlva itt lesz. Visszatelepedek Leo mellé, épp a borogatást teszem a fejére, mikor Kevin hangját meghallom. Pelenka csere, majd enni kell adnom neki. Pont befejezem, mikor csöngetnek, így ajtót nyitok, ahogyan vagyok. Beengedem gyorsan a meglepett doktort, aki azonnal megvizsgálja Leot. Ad neki injekciót, és figyelmeztet, ha nem tudok elengedő italt vinni a szervezetébe, akkor infúzióra kell kötnie, sőt a kórház is valószínű. megadja a magántelefonszámát, amit megköszönök neki, majd távozik. Tehetetlennek érzem magam. Kevint nem hagyhatom Leo közelében, nehogy elkapja a betegséget, de Leot sem hagyhatom magára. Végül megtalálom a középutat. Kevin vissza a játékok közé. Szerencsére elvolt, de most nem fájlalta semmijét, így Leoval tudtam foglalkozni..   - Leo… kérlek, ébredj! Innod kell! – szólongatom.

[b]Leonard[/b] Kis idő elteltével lassan, de biztosan tisztulni kezdett a kép. Végre normálisan láttam Drew arcát. Na meg a hangját. Arra kért, igyak. Nehezen, de feltápászkodtam és neki dőlve Drewnak, ittam. - Sajnálom, rengeteg gondot okozok mostanában. Köszönöm, hogy ilyen türelmesen ápolsz. - sóhajtottam. - Ha tudnád, milyen szép álmaim voltak, de azt hittem meghalok… tényleg. Már kezdtem volna beletörődni majd egyszer, ha merem, elmesélem. - halvány mosoly kúszott az arcomra. - De… jó isten, hogy kerülök haza? Mi történt, Drew? Franc, annyi mindent nem értek most hirtelen. Ráadásul éhes is vagyok. Ha lehetek pofátlan, megkérnélek még egy szívességre. Hoznál nekem valami meleg levest?

[b]Drew:[/b]  Hagyom, hadd beszélje ki magát. - Leo ne kell szabadkoznod, te is megtennéd értem ugyanezeket, mint én teszem érted. Mellesleg szerencséd van, nem olyan rég zártam le az erőlevest. Addig is próbálj ébren maradni, hozom neked az ételt, aztán mesélek mi is volt. - mondom, miközben kimászok a háta mögül, majd párnákat teszek gyorsan oda, hogy kényelmes legyen az ülése. Lesietek, szedek egy nagy tányérral neki, majd vissza. – Tudsz enni magadtól, vagy megetesselek?

[b]Leonard[/b] Míg lent van, gondolkozom. Végig itt ült mellettem, nagyon kedves, nem véletlenül szeretem. Visszaér és megkérdezi, tudok e enni vagy megetessen. - Nos… tudok épp enni magamtól… de tudod, rémesen fájnak az ízületeim a láztól, meg ilyenek… - vetítek és mosolygok hozzá. Persze rögtön kapcsol, hogy mit akarok mondani vele. - Nem bánnám, ha még egy kicsit ülnél itt mögöttem és megetetnél… nehogy lecsöppenjen és megégessem magam meg minden. Tudod… Kevinnek is jár, akkor nekem is. - most már nevetek is. - De gondolom, én nem kaphatok tejcsit… ciciből, ugye? - bizonyára kezdek jobban lenni, mert sokkal jobb a kedvem. - Na, mesélj, miről maradtam le. - csapkodom magam mellett az ágyat jelezve, hogy üljön már le.

[b]Drew:[/b] Nagyokat pislogok. Kezdi visszanyerni az erejét úgy látszik, mert löki a poénjait. - Kezdjük azzal, hogy Kevin nem kap tőlem tejet, hanem a cumis üvegből, de ezt te is tudod. – mondom el a nyilvánvalót, miközben közelebb ülök hozzá. - A másik meg, úgy nem tudlak normálisan megetetni, mert nem látom, hogy hol van a szád, így ha megfelel, ahogy vagyunk, úgy kapod a levest. - Nincs ellenvetése, így folytatom. Visszatérve a reggelre… Luis hozott haza magas, nagyon magas lázzal. – Most még nem szedem le a fejét, pedig érzem a késztetést, hogy jól megmondjam neki a magamét! - Segített lefürdetni, aztán az ágyba dugni is. Próbáltam lehúzni a lázadat, fél sikerrel, de megint belázasodtál, így hívtam a doktort, aki azt mondta, ha nem javulsz, na meg nem tudlak megetetni-itatni, akkor infúziót kapsz és a kórház is szóba jön. Szerencsénk van, hogy nem jutottunk el odáig, és ne is jussunk! – mondom, miközben lassan megetetem őt. - Kevin jól van, nem kell érte aggódni, elvan odaát, felébredésed előtt voltam nála. Megy a tévé szóval, ha úgy nézzük van társasága a csörgőjével. – Felsóhajtok. - Leo… miért nem szóltál, hogy beteg vagy? A hétvégén is az voltál, igaz?

[b]Leonard:[/b] Szavai csak halkak mégis érzem bennük a rosszalló dorgálást. Igaza van... Teljesen, igaza. Csendben befejezem az evést és csak utána válaszolok. - Az... voltam. - ismerem be. - De elég sok dolog kavargott bennem. Először is... Még mindig szégyellem magam. Másodszor pedig nem akartam, hogy a hülyeségem miatt szenvedjetek, ami végül mégis így lett. Valószínűleg a sokk, hogy elveszítelek csak rontott az egészen és még inkább legyengített. Úgy hittem, hogy egyedül is megbirkózom majd ezzel, mert ez a büntetésem. - hajtottam le a fejem. Drew csak furcsán pislogott rám, mint aki nem egészen érti. Rám hagyta és hagyott pihenni, miután megmérte a lázam. A következő napon már szájmaszkban ugyan, de lesétálgattam a földszintre és eszegettem. Rájöttem, hogy nem adhatom fel, nem csüggedhetek... ha meg akarom őt szerezni... talán lehet egy icurka-picurka esélyem. Az viszont zavart, hogy napokra kiütöttem magam a munkából. Egy egész hétre. - De béna vagyok. - sóhajtoztam a harmadik napon. - Szerettelek volna meglepni titeket karácsonykor egy apró kis ajándékkal, erre még a munkából is kiesek. Hát nem vagyok haszontalan?

[b]Drew:[/b] Leo akkori válasza ledöbbentett. Elveszíteni? Úgy látszik, nem érzékeltettem vele, hogy nem fog, de én most… két tűz közé kerültem. Szeretnék időt kérni magamnak hiszen, amit lázálmában mondott nem tudom igaz-e, de ha megteszem, akkor meg azt hiszi az miatt. Patt helyzet, nagyon is! Most is! Ez a megjegyzés a karácsonyra! – Leonard! Nekem egyáltalán nem kell semmilyen ajándék! Hiszen itt van ez a nagy ház és sokkal fontosabb az egészég, mint hogy kapjak egy könyvet vagy valami!  Megkérlek hát arra, ne emészd magad ez miatt, inkább gyógyulj meg minél előbb, mivel a fiad hiányolja, hogy igazán vele légy! Mellesleg még egy magadat lesújtó szó és esküszöm, hogy nyakon verlek!

[b]Leonard:[/b] Totál megborzongok,mikor így kimondja a teljes nevem. Már, mint a Leonardot. Bár tudom, hogy ilyenkor komolynak szánja, de engem felizgat. Még, ha nem is vagyunk szeretők, akkor is van egy kis családias hangzása. - Á, szóval csak a drága kisfiam hiányolt. Az édes feleségem nem is annyira. - játszottam a sértődöttet. Persze megint csak meresztgette rám azokat a nagy, átható cica szemeit. Végül rám hagyta. A negyedik nap, már jobban voltam, az ötödikre pedig szinte meggyógyultam. El sem kell mondanom, hogy ez mind Drew áldozatos ápolásának volt köszönhető. Egyik kora délelőtt, mikor épp a nappaliban játszadoztunk Kevvel, Drew a kanapén olvasgatott. Be volt takarva az öle, még így is, hogy ment a kandalló és olvasgatott. Később, hogy felnéztem rá, már elaludt. Felvettem Kevet és oda somfordáltam hozzá. Puszit nyomtam arcára, mire Kev is csettintgetni kezdett apró ajkaival, ezért közelebb emeltem hozzá és nyomott egy puszinak mondott valamit ő is anyukája arcára. Nem csoda, hogy fáradt, hisz mióta talpon van, alig alszik, kimerült lehet. Kevet az etető székébe raktam a konyhában és nekiálltam sütni. Nosztalgikus volt a hal látványa a hűtőben, amit ügyesen kifiléztem majd serpenyőben kisütöttem, szép pirosra, kevéske sóval. Csináltam mellé egy kis tepsiben sült tejfölös krumplit, a kicsinek meg főztem egy kis zöldség kombót, amit össze is turmixoltam neki. Korban már ott járt, hogy bőven ehetett ilyet. Majd mikor elkészültem és megterítettem, Kevvel együtt Drewhoz mentünk, hogy felébresszük. Megérdemelt most ő is egy kis kényeztetést, amiért ennyire agyon hajtotta magát. Leültem mellé, a kicsivel az ölemben és arcát kezdtük simogatni. Bizony. Mind a ketten, már Kevin is szerette apát utánozni a maga kis módján. - Jó reggel, Drew! Gyere, ebédeljük. - pusziltam meg megint bátran arcát. Nem igazán akart felébredni, ezért meg csikiztem nyakát, amire rögtön reagált.

[b]Drew:[/b] A napok csak úgy telnek. Leo gyógyításával foglakozok, próbálom őt minél előbb kikúrálni a betegségéből, hiszen utálom ilyen gyengének látni, habár most már jobban van. Leonard mellett Kevin sincs túl jól. Az első foga már látszódik valamelyest, de még a pocija fáj, van mikor egy éjszaka alatt négyszer felébredt. Szerencsére nem lázasodott be, így nem kellett a kúpot használni, na meg Leotól sem kapta el a betegséget, ahogyan én sem. Ennek ellenére hulla vagyok, hiszen a házzal is kell törődni. Nincs erőm, hogy nagytakarítást vállajak, elég a főzés, meg az egyéb dolgok egy Kevin fajta éjszaka után. Most nyugalom van, Leo el van a fiával és most olvashatnékom van, így megteszem, de nem sokáig, mivel elnyom az álom. Arra ébredek, hogy Leo kelteget, de annyira kényelmes így itt lenni, hogy nincs igazán kedvem megmoccanni. Megugrok, hiszen az érzékeny nyakamat vette célba. – Jó-jó megyek, csak ne csikizz! – sóhajtom. Még mindig megborzongok, ahogy keze hozzámért. – Na és mi lesz ebédre? Készítettél, vagy én dobjak össze valamit? – kérdezem, miközben nyújtózni kezdek.

[b]Leonard:[/b] Nyújtózkodni kezd, mint macska az ébredés után… hadd ne kommentáljam, hisz tudjuk miért. Aztán megkérdezi, főztem e vagy főzzön. lehet, ártatlan megjegyzés volt, de kissé epésen hangzott. - Ó, szóval ilyen kis semmirekellőnek tűnök, cica-mica? - kapom szó szerint a vállamra. Másik kezemben Kevin, aki felettébb élvezi a dolgot, mert hatalmasakat kacag. - Most láthatod, visszanyertem az erőmet. - a konyhába cipeltem és leültettem a székre. Elővettem a sütőből az ennivalót, amit még bent hagytam a melegen, ha nem ébredne fel rögtön vagy nem lenne éhes. Az elé készített tányérra helyeztem a krumplival együtt és tettem neki mellé egy kis tejet is, hogy jobban csússzon. - Jobban vagyok, sokkal! Köszönöm a törődésed, édesem. - áthajolva a pult felett, loptam tőle egy szájra puszit. - Neked és a lelkes gondviselésednek köszönhetően. - kuncogva arrébb mentem, hogy Kevint is megetessem a vitamin bombával. Drewt pedig magára hagytam, hogy ehessen és fortyoghasson magában. Kellett… nem szükség volt már ebben a házban, megint egy kis jó kedvre.

[b]Drew:[/b] Mikor végeztem felülök, készülnék felállni, miközben megkapom Leo válaszát, de… nem számítottam arra, amit csinált.  - Leo! - sikkantom a nevét, ahogy a vállára vet. Basszus! Milyen erős! Fél kézzel is képes felkapni! Vagy én fogytam ennyit? Nem, hiszen a foglalkozásához is szükséges az erő. - Leo, tegyél le! – ütögetem a hátát, de nem túl erősen, nem akarom, hogy baj legyen, végül megteszi, miután a konyhába érkeztünk. A tettét, még mielőtt rákérdeznék mire volt ez jó, azzal indokolta ez egy bizonyíték, miszerint jól van. Hááát tapasztaltam.  Megkapom a finoman illatozó ételt, majd csókot nyom ajkaimra. Mielőtt még szólhatnék valamit már kint is van. Komolyan ez a pasas… Vajon őrületbe fog kergetni? Valószínű, főleg hogy ezeket teszi, és nem tudom komolyan-e vagy sem. A remény… még nem halt meg bennem. Tekintetemet a kajára szegezem, neki kezdek, hiszen csak most veszem észre, farkaséhes vagyok. Mindent elfogyasztok, amit csak találtam a tányéromon. Teli hassal elmosogatok, majd kimegyek a nevetgélő párhoz. – Te már ettél Leo, vagy csak úgy gondoltad engem kell megetetned, meg a fiadat?

[b]Leonard:[/b] Hallom, ahogy csörömpöl az evőeszközeivel, így rögtön rájövök, hogy habzsol. Biztos éhes volt, és ahogy észrevettem, mindig főleg olyan ennivalót készít, ami én biztos szeretek. Soha nem azt, ami esetleg az ő kedvence. Hiányozhatott már neki a hal, hisz tudom, mennyire szereti. - Anyád összetöri az étkészletet. - nevetek, Kevin pedig velem nevet. Miután végzett, mi még nevetünk, de a kicsi már jól lakott. Drew számon kér, hogy most miért nem ettem én is. - Most legszívesebben azt mondanám, hogy jól vagyok lakva a szerelemmel és a szereteteddel, de tuti nyakon hajítanál. - kuncogok. - Nézd, a mama milyen kis házsártos. Édesem, meg akarsz etetni? - vigyorgok majd komolynak szánt arcára nézek és felállok. Elé sétálok és odaadom neki Kevint majd szalutálok. - Értettem, drága feleségem, engedély kérek távozni és most rögtön magamba tömni valamit. - nevetve arrébb szaladtam, mielőtt seggbe rúgott volna. - De kérek szépen társaságot, egyedül enni nem mókás. - szóltam vissza neki.

[b]Drew:[/b] Megemelem a szemöldökömet. Most komolyan ezt válaszolta? De mégis reagálok rá, hiszen a szívem hevesebben kezdett verni, sőt lehet el is pirultam. Aztán, amit mond még. Én házsártos? És a felajánlás… Miért értem félre? Basszus! Ha eddig nem jöttem zavarba, most már igen! Odaadja nekem Kevint, majd bohóckodva néz le rám, és iszkol, pont jókor, mert felé rúgtam, seggbe akartam kicsit toszni a talpammal, de megúszta a piszok! – Ha nem teli tömött hassal térsz vissza elfenekellek, aztán kitakaríttatom veled a házat, utána mondhatod hogy házsártos vagyok! – kiáltom tovább mosolyogva, de még mindig boldogan verdeső szívvel.

[b]Leonard:[/b] - Elfenekelsz? Szerinted ez fenyegetés? Bolond vagy, asszony? Ez remek lehetőség, hogy a kezem a csupasz seggemhez érjen. Hmm… de izgalmas is lenne! - nyámmogtam közben a kajával. - De szólhattál volna, ha meg akarod fogni, szívesen… nem kell ilyen kerülő utakat választanod… de akkor cserébe én is megfogom a tiédet. - majdnem megfulladtam, annyira nevettem. Mikor végeztem, elmostam a tányérom és visszamentem hozzá. - Fenébe, elmarad a tapi, mert mindent megettem. - kuncogtam majd megöleltem hátulról. - Komolyan, te vagy a leges legjobb a világon. Na, tényleg, holnap takarítsunk ki, szombat lesz. Vasárnap meg elmehetnénk hármasban az állatkertbe. Addig kutya bajom sem lesz! Mit szólsz? - vágódtam le a kanapéra. - Hétfőn pedig újult erővel mehetek vissza dolgozni. Még Luisnak is meg kell köszönnöm a segítségét, bár annyira nem dob fel, hogy látta a csupasz seggemet meg a farkamat. - gondolkoztam el.

[b]Drew:[/b] Hitetlenül néztem attól, amit mond. Fejemet csóváltam. – Leo ne nevess, mert a végén még megfulladsz a kajától aztán bajok lesznek és azért is kapni fogsz! – fenyegetem meg újra, de inkább elmegyek, nem akarom a válaszát hallani. Az ablakon kémlelek ki Kevinnel együtt, mikor megérzem Leot a hátam mögött. Szinte vonz magához a teste, annyira… hozzá akarok simulni! Félek, mit szólna, de ilyenkor mindig beugrik, hogy ő megpuszil, és ennek van jelentése! Beszélnem kellene vele, de tartok tőle. – A takarítást megcsinálom én jövő héten ígérem, karácsonyra kész leszek. Neked a dolgod, hogy pihensz, a fiaddal foglalkozol. Maximum vasárnap elmehetünk az állatkertbe, habár nem tudom, mennyire fogjuk látni az állatokat így télen. Aznap még vásárolni is elmehetnénk, mert fogyóban vagyunk… - Meg legalább megfigyelhetem mit is szeretne Leo magának. Nem igazán tudom, mit vehetnék neki. – Na de benne vagy?

[b]Leonard:[/b] Már megint alkudozik, folyton ezt csinálja. Magára pakol egy csomó terhet és egyedül akar mindent. Kevint a járókába teszem, ő most nagyon jól el van a csörgőjével és a rágókájával. Felkapom Drewt, megint csak és a kanapéra döntöm. Felé tornyosulok. Látom, ahogy egyre szebb színét ölti a vörös az arcocskáján. - Felejtsd már el, hogy mindig, mindent… egyedül csak neked kell, mert én dolgozom! Ne járjon már mindig ezen az agyad. Hagyd, hogy én is besegítsek és érezzem, hogy együtt van a család,… hogy ide való vagyok! Olyan makacs vagy… komolyan. Ennek rossz vége lesz, hallod! - néztem rá komolyan… persze nem voltam olyan durva. A tekintete viszont bosszantott. Az a makacs, önfejű „csak is én csinálhatom, mert te dolgozol” tekintet, megőrjített. Csikizni kezdtem, de ezerrel. Ennek nem tud ellenállni. Közben beszélni kezdtem hozzá. - Akkor is elmegyünk holnap, ha más nem az Aquaworldbe!  - és megint csikizni kezdtem.

[b]Drew:[/b] Megint felkap, és a kanapén kötök ki másodperceken belül. Ahogy fölém magasodik, szívem hevesebben kezd verni. Nagyot nyelek, attól félek, hogy meghallotta, de nem, helyette elmondja, mit is érez. Mielőtt közölhetném vele, ne érezze így magát, hiszen idetartozik ugyanannyira, mint én. A háztartás vezetése meg az én dolgom, de szóhoz sem hagy jutni, csikizni kezd. - Leo ne! – kiáltom, mire csak folytatja én meg próbálok szabadulni. Kifulladva, karjait markolva hagy végre nekem pihenőt. Észbe kapok, eleresztem őt, de ott vannak a körmeim nyomai, sőt van, pár csikarás nyom is, mely véreznek. Basszus! Megnyalom a sebesült területet, saját magamat is meglepve tettemmel. Lassan elhúzódok, óvatosan, bocsánatkérően nézek rá. El akarok tűnni! Félek a reakciójától, ami a ledöbbenését fogja felváltani.

[b]Leonard:[/b] Segítségért kiáltozik és, hogy ne csináljam. Véletlenül megkarmol, kiserken a vérem, de egyáltalán nem komoly csak, mintha egy macska megkarmolt volna. Ő viszont megijed és nyalogatni kezdi… tényleg úgy csinál, mint egy macska, aki a sérülését nyalogatja. Nem akartam abbahagyni, mert csak ilyenkor van lehetőségem szégyenérzet nélkül, szabadon megérinteni. Viszont azzal, amit most csinált, elszakított bennem egy kis húrt. Bocsánatkérő szemeibe nézve, fellobban a szívemben elzárt lángocska. Megragadom karját és odahúzom magamhoz a kanapén, ami nem nehéz, mert csúszik a kanapé anyaga. Ideje sincs feleszmélni, mert nem is hagyok neki. Ahogy magamnak sem. Ki kell használnom az időt, a jelenlegi pillanatot. Csak egyszer… egyetlen egyszer… hadd érintsem, öleljem így. Szorosan átölelem és bár sejtem, hogy nem marad következmények nélkül, megcsókolom. Nem, nem a szájára adok neki csókot, az nekem már rég nem elég. Mohón tapadok aranyos ajkaira és még a nyelvemet is átkényszerítem. Bizonyára lesokkoltam, így mikor elválunk, felkészülök a lehetséges pofonra.

[b]Drew:[/b] Nem úgy reagál, ahogy hittem. Megijedek, ahogy lejjebb húz, nem értem mire készül. Ajkaival rátapad az enyéimre, ezzel meglep, és kissé lesokkol. Nyelvével a számba furakszik, megérinti az enyémet, de nem tart soká, nemsokára elhúzódik tőlem. Nagyokat pislogok fel rá, úgy fekszek még mindig, ahogy lehúzott, meg sem moccantam. Levegőt sebesebben veszem, érzékeim ki vannak élezve, ajkaim meg éhezve a további csókra. Nagyot nyelek, tekintetem ajkairól szemeire vándorol. - Ez… mégis mi volt? – kérdezem meg tőle óvatosan.

[b]Leonard:[/b] Tekintetét nem sokk, hanem döbbenet övezi. Testemben össze-vissza cikáznak a gondolatok. Szeretnék újra rá borulni és számtalan csókkal, meg annyi szeretettel elhalmozni, de most… kizárt, hogy még egyszer merem. Sűrűn ostorozom magam, hogy nem hosszabban csókoltam és ajkam már is ég a folytatásért. Nagyon, de nagyon szeretem őt, úgy érzem, kezdek meghülyülni. Ha ezt folytattam volna… itt helyben, olyat tettem volna, amiért soha nem bocsájt meg. Szóval… ezért hoztam haza részegen azt a nőt. Nem akartam és nem mertem elmondani Drewnak. Féltem, hogy bántani fogom, fájdalmat fogok okozni. Nem bírom… el akarom mondani, de képtelen vagyok. Civódok és szenvedek… úgy érzem, kiszakad helyéről a szívem. Kevre pillantok, aki elaludt. Kényszeredetten röhögni kezdek, olyan szinten, amit még egy óvodás sem venne be, de ennyire telik tőlem. - Ő… én most felviszem Kevint, mert elaludt. - támaszkodom a háttámlára, hogy elrugaszkodjak.

[b]Drew:[/b] Nevetni kezd, ami miatt homlokomat ráncolom. Nem értem, ezen mi a nevetséges, majd közli a fiát felviszi, mert alszik. - Leo! – ragadom meg a karját, nem akarom, hogy elmenjen. Most… vagy soha! - Mond el mi volt ez... kérlek! – nézek fel rá. Most még magasabb nálam, nagyon aprónak érzem magam. Szinte érzem azt, ha most nem mondja el, vagy elutasít, akkor olyan, mintha a nagy erős kezével összetörne. Nagyot nyelve, felnézve rá várom a válaszát, melyet késleltet.

[b]Leonard:[/b] Megragadja karom és visszaránt. Arra kér, válaszoljak. Nem tudom, mit tegyek. Ha elmondom, elveszítem. Ha nem… lehet, hogy akkor is. Talán… van rá némi esélyem? Nem tudom, de kockáztatni a biztosat a bizonytalanért… viszont így szenvedni tovább… sem lehetséges. Mélyet sóhajtok és lehajtom a fejem. Azt sem tudom, hogy merjek a szemébe nézni. Ide-oda latolgatom az esélyeket, mire nagy nehezen döntök. Kiszabadulok karjai közül és felállok. Nem lehet csélcsap módon csinálni. Felnézek rá. Szerintem életemben nem látott még ilyen komoly kifejezést a bamba képemen. Pólómba marok azon a helyen, ahol a szívem van. - Mikor… megláttam még józanul azt a nőt a bárban, téged láttalak benne. Egy apró… kis szikrányi hasonlóság volt benne, ami rád emlékeztetett. Mikor másnap reggel felkeltem, a fejemhez vágta, holott nem is emlékeztem az egészre, hogy egész végig csak a te nevedet mondogattam… a közben. - kezdtem körül írni, de látszott, hogy még nem igazán érti mire gondolok. - Nem arról van szó, hogy megkívántam egy férfit… történetesen téged. Itt már sokkal súlyosabb dologról van szó, mint puszta nemi vágy. Mikor betoppantál az életembe, éreztem, hogy felfordul minden… kinyílik egy kapu, ami sok jót és szépet ígér. Úgy éreztem, a szívem megint kivirágzik. Mikor ott voltál mellettem, úgy dobogott, hogy ki akart jönni a torkomon. Ha épp hozzám értél, beleremegtem. Ááá… - vakartam fejem. - Fenébe is, hogy mondjam? Már... nagyon régóta… én… Drew szerelmes vagyok beléd, de borzalmasan! - nyögtem végre ki majd felkaptam az alvó Kevint, hogy mentsem az irhám… egyrészt a kiabálástól, másrészt pedig a visszautasítástól. Annyira féltem és beszari módon elmenekültem.