7. fejezet

Szereplők:

Drew - Nahoa
Leonard - Teletha

[center][b]7. fejezet
Boldog Karácsony[/b][/center]

[b]Drew:[/b] Reggel van. Lassan nyújtózkodok egyet, majd csak ez után nyitom ki jobban a szemeimet. Halkan elnyomok egy ásítást. Farkincám meg-megrándul, ugyanúgy a füleim is. Lassan felülök. Megmosolygom a látványt, ahogy Apja és fia alszik. Van egy olyan érzésem, ha Kevin nagyobb lesz ugyanúgy fog aludni, mint Leo, hiszen most is hasonlít valamelyest. Csöndesen kimászok az ágyból, a köntösömet felvéve lassan lemegyek a konyhába. Vasárnap van, ma megyünk az Aquawordbe megnézni a halakat. Vajon milyeneket látunk? Hiszen még kis koromban voltam, de nem is itt. Izgatott vagyok, kissé gyerekesen viselkedek, de ki ne lenne ilyenkor, mikor annyira várja? Na meg legalább megint együtt töltjük a napot. Igaz tegnap is ez volt, de takarítottunk, nem pihentünk. A ház most már tiszta, így nem kell foglalkoznom vele. Maximum sütögethetek, hogy majd a szomszédoknak is adjak belőle. Nem vagyunk velük rossz kapcsolatban, mondhatni köszönő viszonyban vagyunk, meg érdeklődnek a hogylétünk felől, de semmi több.  Kíváncsi vagyok Leonak van-e több barátja, mármint Luison kívül. Tényleg mi lehet vele? Hiszen az óta nem láttam őt, habár miért kellene? Vagyis… nem tudom, hányadán vagyok azzal az emberrel. Rendesnek találtam, hiszen segített költözködni, aztán Leot is hazahozta, de nem tudom, hogy akkor tudja-e a titkomat, vagy sem.  Ezen gondolkozok, miközben kisütöm a bundáskenyeret, majd reszelek rá sajtot. Remélem ízleni fog Leonak. Karokat érzek derekam körül. Mosolyra húzódik az ajkam. A szeretett személy erős karjai fonódnak körém. – Jó reggelt~

[b]Leonard:[/b] Egy kis szombati takarítás után elég gyorsan eltelt az a nap. Kevin rettentő jól szórakozott a két futkározó kis idiótán a lakásban. Legalább ő élvezte, mi már nem annyira. De ki élvezné a takarítást. Másnap reggel boldogan keltem fel. Egyrészt az illat miatt, másrészt pedig az előttünk álló program miatt. Mivel Kevin volt fent éjszaka és még most is aludt, áttettem a babahordóba. Az illat lecsalogatott és miután biztonságosan elhelyeztem a kicsit, átölelve szerelmem derekát köszöntöttem. - Hm… mit sütsz? Ó, bundás kenyér? De rég nem ettem! - lelkendeztem. Ma szerencse napom lehet. Összekulcsoltam kezem mellkasa előtt és nyakába csókoltam majd sóhajtottam. - Még mindig, olyan hihetetlen, hogy tényleg… az enyém vagy. Olyan, de olyan régóta várok már rá, hogy ez most… egy kisebb csoda. - puszilgattam. Kevin szokásához híven a remek pillanatok elrontója volt, mert felsírt. A pelusban nem volt gond, így Drew a kezembe nyomott egy tálat mosolyogva, hogy ez a reggeli papija a babának. Felültem vele a bárszékre és ölembe ültettem. Kiskanállal kezdtem etetni, ő pedig ügyesen megette majdnem mindent. - Jaj, de ügyes fiú vagy! Ettől leszel nagy és erős, mint a papa! Úgy bizony. - puszilgattam. - Mama, dicsérj meg minket, aztán adj a papának is valami finomat. - kacsintottam rá játékosan.

[b]Drew:[/b] – Leo, hidd el itt vagyok! – mondom neki, miközben megfordítom a kenyeret. Készülnék felé fordulni, mikor meghalljuk Kevin hangját, így ez a beszélgetés abbamarad. Leo ellenőrzi, sejtem mi lehet a gond, éhes biztos is, így mikor visszaér vele odaadom neki a babakaját, hogy meg tudja etetni. Rájuk sandítok néha-néha, mosolyogtat a látvány, majd kiszedem az összes kenyeret. Leitatgatom róluk az olajat, reszeltem rájuk sajtot, közben hallgattam Leo kérését. - Egy pillanat! – mondom, majd a zacskójába visszatettem a sajtot, amit a hűtőbe raktam, majd kivittem a serpenyőt. - Na, itt is vagyok! Mit is kérnek általam imádott szerelmeim? – állok meg előttük.

[b]Leonard:[/b] Drew csak sürög-forog és egy kis türelmet kér. Mi pedig türelmesen várunk, míg visszaér. Addigra már meg is etettem a nagylegényt és meg büfiztettem, így már karomban fogom. Drew hangjára ő is felé kapja fejét és édesen mosolyog. Mikor látod azt a fogatlan kis mosolyát… hát valami eszméletlen. Olyan kis édes, hogy bele lehet bolondulni. - Puszit és a papának enni! - vigyorogtam, ahogy Kevin is. - Azt mondtuk, „Mama, dicsérj meg minket, aztán adj a papának is valami finomat.” - kuncogtam, amit Kevin is élvezett valamiért és össze-vissza csapkodott, mint akinek szárnyai vannak.

[b]Drew:[/b] - Oh puszit kér? Akkor adok is neki! – ezzel nyomta kis kezére egyet, majd arcocskájára. - Neked meg megtömöm a hasadat! – ezzel a szekrényhez lépek, kiveszek onnan két tányért, majd bögréket is vettem elő.  - Lefőzzem most a kávét, vagy később szeretnéd meginni? – teszem fel neki a kérdést, miközben a kancsóba a vizet engedek, hogy addig megszűrje. - Egyébként fogom én Kevint, míg eszünk, vagy te szeretnéd őt tartani?

[b]Leonard:[/b] - Fogom én. - mosolygok rá majd Kevinre. - Úgy is egymás mellett fogunk ülni olyan lesz, mint az ágyban. - leülök és megjegyzem neki, hogy főzze le, addigra legalább kihűl, mire végzünk, és nem kell sokat teketóriázni. Beleveszek a bundás kenyérbe és mellékesen megjegyzem neki, hogy még sosem ettem sajttal, de ez nagyon finom. - Amúgy~ én is szívesen megtömnélek. - sütök el egy poént csak úgy, étkezés közben, mivel nem is én lennék, ha nem így lenne. Drew szegény majdnem belehal, ebbe a poénba vagy inkább félrenyel. Megreggelizünk, megisszuk a kávét utána magamra vállalom a mosogatást, mert ő készítette a reggelit plusz, neki több dolga lesz a kicsi öltöztetésével és a holmik elcsomagolásával. Mikor végzek, felmegyek. Még mindig öltöznek, így besegítek. A táskába süllyesztem Kev cumisüvegét, amibe teát tettem, hogy jó melegecske legyen neki a hűvösben. Na meg kamillatea, enyhíti kicsit a fájdalmát, amit a foga miatt érez, ami még bujkálás alatt van. Átmegyek saját szobámba és magamra kapom fekete farmerem és csizmám. Egy kék inget veszek fel, amire egy öltöny felsőt és egy sálat rakok még majd visszamegyek hozzájuk. - Kész vagytok? Megfogjam Kevet, míg te is felöltözöl? - Érdeklődök.

[b]Drew:[/b] Épp a teámba kortyoltam bele, mikor Leo félreérthetően fogalmaz-. Majdnem megfulladtam, ő meg jól szórakozott rajtam. Basszus! Hogy nyöghet be ilyet?  Zavarba jövök, nem szoktam meg még, hogy ilyen, de nem bánom! Reggeli után felviszem Kevint, pelust cserélek, hogy ne út közben kelljen, majd a táskácskába tettem el kettőt még, aztán felöltöztettem izgágánkat. Mikor kész lettem én is felöltöztem, majd csak ez után ágyaztam be Leonál, vagyis akartam, de megelőzött, mivel készen fitten állt előttem. - Én is kész vagyok, vagy nem vagyok így jó? – habár tényleg jobb lenne még valamit felvenni. - Leo te nagyon kicsípted magad! – állapítottam meg. Olyan flessül fest. Legszívesebben kihámoznám belőle, de… Nem, nem szabad! Nem gondolhatok ilyenekre, mert akkor felidéződik a péntek este bennem és…  - Jobb lesz, ha én is felveszek még valamit. – Adom át Kevint, majd gyorsan elfordulok tőle, ne lássa, ahogy ajkaimba harapok.

[b]Leonard:[/b] Nem csíptem ki magam. A feleségemmel - leendővel - és a kisfiammal megyek kirándulni, illik hozzájuk felérnem szépségben. - Kuncogtam. Végignéztem, ahogy átöltözött, igen pofátlan módon bent maradtam és csak állva lestem, hogy öltözik. Egyszer még farkincáját is megsimítottam. Nem baj, hadd szokja, hogy van, aki így szereti, így fogadja el őt. Egész valójában a fülétől a lábujja hegyéig, mindent imádok Drewban. Életem szerelme. Áhítatosan bámultam mindenét, mire elkészült… észre sem vettem csak apró köhintéséből. Összekaptam gondolataim Kevvel a karomban és kissé vörös képpel vállamra vettem a babatáskát majd elindultam lefelé. Becsatoltam a kicsit hátra és még visszaszóltam Drewnak a kocsiból. - Mellém ülsz vagy hátra, szívem? - ezt a szót szerettem megnyomni. Igazából, mindketten belepirultunk, akár hányszor, akár melyikünk mondta ki.

[b]Drew:[/b] Bent marad és engem mustrál. Sejthettem volna, hogy így tesz, de nem bánom, csak ne égetne a tekintete! Csillapítom magam, kizárom őt, és bármilyen fekvőhelyzettel kapcsolatos dolgot. Átöltözök, majd Leo elé lépek, aki ábrándozik. Az a perverz tekintet, nagyot nyelek tőle.  Végül felfigyel rám, de így is, ahogy végig siklik gyorsan a tekintete túlontúl éget, de magabiztosságot ad, hogy igen is jól nézek ki mellette! Kimegyünk a szobámból, le az előszobába, ahol a cipőket, kabátokat felvettük. Leo elintézte Kevin becsatolását, addig én ellenőriztem tényleg minden itt van-e majd készültem bezárni az ajtót, mikor meghallom Leo hangját. Érzem, ahogy a fülem a sapka alatt izzani kezd. - Melléd ülök. – szólok neki vissza, mire csak ajkán vigyort kapok. Miután mind a hárman a kocsiban vagyunk, Leo indít, majd lassan kigurul az útra. Elindulunk.

[b]Leonard:[/b] Visszaszól, hogy mellém ül. Úgy állítom a fűtést, hogy Kevint is érje a kellemes meleg. Elindulunk. Szerencsére nem tévedünk el. Szépen megyünk, nem állatkodok az úton, így is jó időt futunk. A jegyvásárlásnál megint gondunk adódik. Belénk kötnek. Két felnőtt jegyet akarnak ránk tukmálni, mert ugye Kevinnek nem kell jegy. - Asszonyom, egy családit! - nézek rá már szigorúan, mire végre kiadja. Átveszem Drewtól Kevint, amit először nem nagyon ért, majd megmagyarázom. - Amint beérünk arra szép tengeri folyosóra, megérted. Ez a te és Kevin napja, nézelődj csak szabadon. - fogom meg kezét és teljesen megdöbben, mikor meglátja, amiről beszéltem.

[b]Drew:[/b] Megfelelő sebességgel megérkezünk. Izgatott vagyok, szerintem Leo meglátta rajtam, de nem érdekel. A pénztárnál elakadtunk. Leo családi jegyet akart venni, de a nő nem akarta kiadni. Leo csak erősködött, nem haladt a sor. Karjára simítottam tenyeremet, meg akartam szólalni, hogy jó lesz a két felnőtt jegy, nem akarok jelenetet rendezni ez miatt, de akkorra már a nő feladta, odaadta. Leo elégedetten távozott, fizetés után, én meg elnyomtam egy megkönnyebbült sóhajt. Megállunk, nem értem miért veszi el Kevint tőlem, aztán a válasza után rájövök, hiszen meglátom milyen gyönyörű helyre hozott. Felettünk víz van, amit az üveg tart távol tőlünk, de így is látni mennyi hal van benne! Szebbnél-szebb, kisebb-nagyobb fajták vannak, melyek úszkálnak rajokban. – Leo ez mesés!

[b]Leonard:[/b] Olyan aranyos, ahogy elképed. - Igen, az! Reméltem, hogy mindkettőtöknek tetszik majd. - kommentálom majd eleresztem kezét, hogy menjen csak nézelődjön. Kapva-kap az alkalmon és előre szalad. Tenyerét az üvegre tapasztja és közelről csodál egy felé úszkáló, szivárványszínű halacskát. Szemeznek… legalábbis olyan. Látom nadrágjában megbúvó farkincája, ide-oda csapkod. Nevetni támad kedvem, de most nem örömködhetek öncélra, hisz a kicsim is kíváncsi. Ide-oda mutogat apró ujjaival. Rácsodálkozik egy fejünk felett elúszó hatalmas cápára, amit nyílván Drew is észrevesz, mert visszaspurizik és belém karol. Nagyon aranyos. De a cápa valóban, marha félelmetes is.

[b]Drew:[/b] Hálásan néztem fel rá, mosolyogva megszorítottam gyengéden a kezét, majd eleresztettem, nekiindultam. Nem siettem előre, komótosan megnéztem mindent.  Ösztöneim feltámadnak, ki akarok párat fogni, pedig eszem tudja, hogy ez mekkora hülyeség, így csillapítom magam. Árnyék vetül, felnézek, nagyot nyelek. Basszus! Ez egy cápa! Meg fogja a pici halakat enni! Leo mellől nézem, merre megy. Nem öldököl, aminek örülök. Felnézek Leora, aki rám tekint, majd megfogom a kezét. Nem tudom, hogy zavarja-e, de… jobban szeretnék így nézelődni. – Maradhatunk így?

[b]Leonard:[/b] - Dehogy zavar szívem, felőlem maradhatunk így. - simítottam végig karján. Előrébb haladtunk majd át egy másik alagútba. Na banyek, kifogtuk a cápa részleget. Életemben nem láttam még ennyi fenevadat egy helyen. Majd beszartam én is, de a két kis reszketős miatt, nem tehetem. Éreztem Drewn, hogy akár mennyire is félt, izgatott is volt. Aztán felvette Kev ritmusát, akinek csak úgy cikáztak ujjai, úgy kapkodta a nagy halak után. Drew próbálta őt és a cápákat figyelni, hogy kissé elterelje gondolatát. - Mit szeretnél? kérdeztem, mikor a cápák kijáratát megláttam. - Nézzük meg a kisebb halakat vagy ez után a sokk után pihenjünk és igyunk meg valamit? - mosolyogtam.

[b]Drew:[/b] - Igyunk egyet, aztán folytassuk.  – mondom, majd kezénél fogva húzom az egyik megüresedett padhoz. Elővettem a hozott innivalót, majd öntöttem mind a kettőnknek. Ezután elővettem a kapott térképet. - Nagyon nagy ez a hely. Te már voltál itt Leo? – nemet mond. - Hmm… majd mondd meg, ha valamelyik kedvenced lesz. – Miután áttanulmányoztam a térképet felajánlottam Kevinnek a tejet, de nem kért, így miután elpakoltam kézen fogva folytattuk az utunkat. Sok féle halat láttunk, gyönyörűek voltak. Kevinnek nagyon tetszett a Némó féle kis halsereg, hiszen olyan szép piros és fehér csíkosak voltak.

[b]Leonard:[/b] Karon ragadva egy padhoz húzott és, mint egy gondoskodó édesanya, megterített. Megitatta Kevint, aki csak teát volt hajlandó inni. Elém tette a poharat és a termoszt, amiben meleg kávé volt. Nagyon jól esett ebben a hideg időben. Közben, míg ő a kicsivel és a tejjel viaskodott, addig én büszkén húztam ki magam minden járókelő előtt, akik ott sétáltak végig és megbámultak minket. Jelezni akartam nekik, hogy „igen, ők az én családom és én nagyon büszke vagyok rá!”. Végeztünk így összepakoltunk. Ő magához vette Kevet én meg a táskát és megfogva egymás kezét folytattuk a nézelődést. Olykor nem is tudtam, hogy Drew vagy Kev húz e minket előre, mert mindketten rendkívül élvezték az apróbb, díszes halakat. végül, mikor Kev kezecskéit az üvegre tapasztva nézett egy piros-fehér csíkos halrajt, Drew mellé állva, válaszoltam korábbi kérdésére. - Ha veletek vagyok, nekem minden sokkal szebb. Így azt mondom neked, nincs konkrét kedvencem… de most szólok… mivel itt vagytok, mind csodás. Nekem ez a nap az egyik kedvencem. Elégedett vagy a válaszommal? - néztem rá mosolyogva és megszorítottam kezét. Elnézelődtünk egy darabig még, etettünk fókát is… fura volt, de tényleg megtettük. A nap végén fáradtan mentünk vissza az autóhoz, de boldogan. Amíg Drew beültette és bekötötte Kevint, addig én beállítottam a fűtést, hogy kellemes idő legyen és végül Drew is beszállt. - Szívem, van még valami, amit ma meg szeretnél nézni vagy el szeretnél intézni?

[b]Drew:[/b] Megmosolyogtatott a válasza, melegséggel töltött el. Bólintottam válaszadásképpen, viszonoztam keze szorítását, majd lassan tovább mentünk. Elfáradtam a fókaetetés után, de még egy picit nézelődtünk végül hazafelé vettük az utunkat. Elgondolkoztam Leo kérdését, miközben lehúztam a kabátom cipzárját. - Szerintem semmi sem, vagyis várjunk! Kellene fenyőfát venni. Vagy neked van műfenyőd, amit fel tudunk állítani? – kérdeztem meg az övem bekötése közepette. Leo kitolat eközben, majd lassan elindulunk.

[b]Leonard:[/b] - Nincs! - vágtam rá rögtön és a nyavalyás kis mű gazra gondoltam a szekrényem mélyén. - Idefelé láttam az út mellett egy kereskedést, ugorjunk be. - válaszoltam és indítottam. Mikor az említett kereskedéshez értünk, lehajtottam és kiszálltunk. Szerencsére Kevin elaludt, így nem volt gond. Drew aranyos kis fákat nézett ki, de én személy szerint mind levétóztam és ő ezt nem értette. Ezúttal nem a pénzköltés vagy költekezés volt a lényeg, mert lehet, hogy ő ezt hitte. Meg is volt rá az oka. Én, mint egy idióta kis kölyök ragaszkodtam a nagy… nagyon nagy fához. Szabályos hisztit vertem ki, mint egy toporzékoló öt éves, addig, míg meg nem vettük a nagy fát. Persze, gondolom kicsit lejárattam magam előtte, de meg volt rá az okom. A kocsi tetejére tettük fel, még szerencse, hogy volt rá felszerelve ilyen tartó. Végre hazaérkeztünk és a mi kis kincsünk még mindig aludt. Drew csendben és óvatosan kivette és babahordóba tette majd bevitte és visszajött segíteni nekem levenni a fát, amit már utána egyedül húztam be, míg ő felvitte és átmosdatta Kevet. Levetkőztem és lepakoltam elmostam gyors, amiket elvittünk majd visszamentem a nappaliba megigazítani a fát. Leültem a kávézó asztalra, ami pont a fával szemben volt az ablaknál. Olyan hatalmas volt. Le kell vágnunk az aljából és akkor a csúcsdísz is rámegy. Megjelent szemeim előtt a feldíszített karácsonyfa… Drew és én meleg kötött pulcsiban, miközben Kevint fogjuk és ő kicsi kezeivel a színesen cikázó, ugráló gömböcskék felé kapkod és nevet… rácsodálkozik, mint egy igazi kisgyerek. Nem érzékeltem magam körül semmit csak azt, hogy idestova legalább húsz éve most először folytak végig arcomon keserédes könnyek. Csak ott ültem és sírtam, mint egy boldog-szomorú kisgyerek.

[b]Drew:[/b] Hazaértünk. Drew átaludta az egész utat, de felébredt, mikor már nem érezte, hogy mozgásban lennénk. Álmos volt, laposakat pislogott, amikor elkezdtem fürdetni. Fürdés után kérte a tejet, így adtam neki. Büfögtetése közben elaludt, így a kiságyába tetem, majd bekapcsoltam a babavokitokit, végül lementem, mert láttam, hogy ég a villany. Leot a kávésasztalon ülve találtam. Megemeltem a szemöldökömet. Miért ül azon? De… mint ha valami nem stimmelne. - Leo? – szólítom meg óvatosan, ahogy mellé lépek. Kezemmel megérintem őt. Rám néz, nekem meg összefacsarodik a szívem. - Mi a baj? – érte aggódva lépek még közelebb hozzá.

[b]Leonard:[/b] - Oh, bocsánat, ha megijesztettelek. - nézek fel rá, mikor megérzem gyengéd kezeit vállamon. Látom tekintetében, nem ezt kérdezte és észbe kapok, törölgetni kezdem szemem. - De béna vagyok. - nevetek kínosan. - Az… az az igazság, hogy elég gyerekes voltam ma a fa megvásárlásakor. De… ez lesz Kevin élete első karácsonya. Nem csak úgy, hanem családilag is… és nekem is. - vallottam be töredelmesen. - Anyám sosem állított fát. Úgy nőttem fel, hogy sosem volt. Az intézetben meg sosem voltam ott karácsonykor. Felnőttként sosem vettem elő a műfenyőm, mert mindig bevállaltam inkább a műszakot csak, hogy ne kelljen otthon lennem. Most meg… ha belegondolok és látom magam előtt a képet, amint Kevin hatalmasakat kacag és ámul a fára… és hogy velem vagy te is… olyan gyorsan történt és alig hiszem el, hogy ez egyáltalán velem történt. Azt hiszem, ennél szebb karácsonya és karácsonyi ajándéka senkinek sem lesz. - megfordultam és átöleltem Drewt, akinek még szipogtam is egy kicsit a hátán.

[b]Drew:[/b] Szívem még jobban összébb szorul. Szinte magam előtt látom kicsiként, ahogy vágyakozik, hogy rendes, boldog család vegye körbe, hiszen a karácsony erről szól. Engedem neki, hogy átöleljen, de végül megfordulok, vele szemben akarok lenni, így ölelem magamhoz. – Csss! Nincs semmi baj!  - szorítom fejét hasamhoz. – Most már itt vagyunk neked, meg tudjuk közösen ünnepelni a karácsonyt. Egyébként nem voltál gyerekes, csak nem értettem miért ragaszkodsz olyan fához, ami alig fér be a lakásba, munka lesz vele, le kell az alját faragni majd. Abban igazad van, nekünk lesz a legszebb karácsonyunk, úgy ahogy mondod.  Ez felől nincs kétségem! Szóval ne érezd magad ez miatt kellemetlenül, jó? – puszilom meg ajkait. – Rendben Leo?

[b]Leonard:[/b] Beleegyezően bólintok és felállva nyaka köré fonom karom majd gyengéden megcsókolom. - Szeretlek, Drew. Nagyon szeretlek. Kérlek, maradj mellettünk. - puszilom meg arcát is. Beszippantom illatát és boldog melegség jár át. Az este folyamán még felbontottunk egy üveg bort és a kanapén ücsörögve beszélgettünk. Drew is mesélt ezt-azt, talán a bor hatása volt. - Nagyon jó volt a mai nap. - nyugtázom végül. Drew beleegyezően bólint. - El kéne menni, fürödni. Jössz velem… vagy egyedül? - nézek rá és mivel felvonja szemöldökét védekezően feltartom kezeim. - Semmit sem akarok csinálni! Csak fürdés. - nevetem el magam végre.

[b]Drew:[/b] - Én is szeretlek és természetesen maradok! - hiszen a szívem már idehúz, de ezt ő is tudhatja. A napot vacsorával és borozgatással zárjuk. Hallgatom, mit mesél Leo még magáról, majd én is mondok Kevines sztorikat, miket is műveltem vele. Épp elmosom a poharamat, mikor Leo a fürdést felajánlja. - Hát jó! Ilyen ártatlan kérésnek nem tudok ellent mondani. – kacsintok rá. - De mielőtt elmennénk, vigyük ki a fát. Nem jó, ha bent van a melegen, hamar elkezdi hullajtani a tűleveleit, aztán karácsonyra meg nem lesz olyan szép. - így hát nekiveselkedtünk, kivittük a ház mögé, majd gyorsan visszaszaladtunk a lakásba nemcsak Kevin miatt, nehogy felébredjen és nem halljuk őt, hanem a hideg miatt. - Szerinted mikor fog havazni? – teszem fel a kérdést, miközben felmegyünk a lépcsőn.

[b]Leonard:[/b] Drew beleegyezik, majd azt tanácsolja, hogy vigyük ki a fát. Közös erővel kivisszük, bár beletelik egy kis időbe. A lépcsőn felfelé haladva, Drew érdekes kérdést tesz fel. - Ha engem kérdezel, én azt kívántam az égiektől, hogy szent este essen le az első hó, tehát így lesz. Nem vagyok beképzelt, de tudom, hogy meg fogják hallgatni a kérésem. - válaszolom majd a fürdőbe beérve vizet kezdek engedni Drew pedig elő pakolja a törölközőket és habfürdőket. Mikor kész, szégyenlősen ledobálja a ruháit és beugrik a kádba. Én komótosan kezdek vetkőzni és beülök mögé. Kicsit feljebb tűzöm haját, hogy hátához férjek. Tusfürdőt nyomok kezemre és bőrébe kezdem dörgölni. - Jól esik? - bukkanok fel válla felett.

[b]Drew:[/b] Megmosolyogtat a válasza, igazi Leo-s választ kaptam. Vetkőzés előtt tettem a vízbe minden félét, mely segít ellazulni, na meg egy kis hab nem árt nekünk. Előrébb csúszok, hogy Leo mögém érjen. Élvezettel fogadom, ahogy masszírozni kezd. – Igen, de szerintem te is hallod. – utalok a halk dorombolásomra. Feljebb csatolom a hajamat, hogy egyáltalán ne legyen az újába, majd átadom magam kényeztető ujjainak. Teljesen ellazulok, sőt mondhatni elolvadok. – Olyan erős kezeid vannak. Simán masszőr is lehettél volna, ha akarod.

[b]Leonard:[/b] - Igen hallom. - mosolyodom el és kicsit nevetek is. - Nem volt álmaim munkája. - morfondíroztam. - De most, azt csinálom, amit szeretek, és amit mindig is akartam. Már elmeséltem neked, de az életem akkor változott meg, mikor találkoztam veled. Azóta, minden dolog, ami történik velem csak is jó. Maradjunk annyiban, hogy masszírozási technikám kettőnk ajándéka marad, jó? - nevettem fel. - Azért vagyok ilyen erős, mert a munka, amit végzek, izmosít. Elég kemény, de szeretem. Jól nézd ezt meg, ez nem csak ide termett. Kemény munka volt vele. - mutogattam neki dagadó izmaim.

[b]Drew:[/b] Mosolygok a nevetésén. Olyan jó érzéssel tölt el, hogy ennyire jól érzi magát velem. Végül kuncogni kezdek, ahogy az izmait mutogatja nekem. Megragadom a karját, puszikat nyomok rá. - Én izmos Leom! Mi lenne nélküled és az izmaid nélkül! – simulok hátammal hozzá. Mosolyogva felnézek rá, majd kezemmel lehúzom fejét, ajkaim az övét keresik. Lassú, érzéki csókba fonódunk össze. Belesóhajtok, érzékeimet fokozatosan felkorbácsolja, így hát megszakítom. Mind a ketten fáradtak vagyunk. Megfürdünk, majd megtörülközünk. Felvettem a köntösömet, majd fogat mosni készülök. Nagyot ásítok, majd megint mosolygok, mikor Leo nyakamba csókol, végül kimegy, hogy felöltözzön. Ma is nála tervezek aludni, habár lehet, nálam kötünk ki, de tőle függ. Komótosan megmosom a fogaimat, majd megfésülködök, de előtte a füleimet és a farkamat még egyszer áttörlöm, mert még mindig nedvesnek érzem. Mikor kilépek az ajtón, a szobámba megyek, ahol Leo az ágyban vár. A szekrényhez lépek, kihúzom a fiókot, kiveszem belőle a pizsamámat. Felhúzom a pizsialsót, majd a felsőt is, végül befekszek Leo mellé. Hozzábújok rögtön, ő meg rögtön átkarol. Belélegzem illatát. Még mielőtt lecsuktam volna az éjjeli lámpát kikapcsoltam a babavokitokit, hiszen már itt vagyunk. Együtt a család, egy szobában alszik. – Jóéjt Leo! – suttogom, majd állát megpuszilva fészkelem közelebb magam hozzá, végül lassan elalszok.

[b]Leonard:[/b] Élvezettel tapogatta izmaim és aranyosan nevetett. Megcsókolt majd visszafordult, sejtettem, hogy miért, mert nálam is hasonló volt. Én végeztem előbb, ő még fogat mosott és törölközött. Mivel Kevin kiságyastól Drew szobájában volt, én meg képtelen voltam úgy aludni, hogy nincs a jól megismert melegség mellettem~ tehát Drew, átfeküdtem az ő ágyába. Nem zavarta a dolog. Felöltözött és mellém feküdve bevackolta magát, mint egy bizonyos cica és csókot nyomva államra, jó éjszakát kívánt. Viszonoztam egy buksi puszival és én is hasonlót kívántam. Másnap reggel semmi kedvem nem volt felkelni a meleg test mellől, mely Drew maga volt. Annyira jól esett volna még egy hétvége velük, hogy szörnyen rémes volt. Megcsókoltam arcát, szerencsére nem ébredt fel. Kevint is megsimogattam és elnéztem egy kicsit. „Az én fiam” - állapítottam meg magamban és kimásztam a fürdőbe, hogy megmosakodjak. Lebaktattam a lépcsőn a konyhába, ahol főztem egy kávét és a többit félretettem Drewnak a termoszba, hogy meleg maradjon, mikor felébred. Kevin kajájával hasonlóképp jártam el, mert miután elmegyek, a kicsi úgyis hamarosan ébreszti anyját. Így segítek neki is egy kicsit és meleg tartom neki az ételt. Reggelit nem kértem Drewtól, vittem inkább a tegnapi napról megmaradt szendvicsekből pár darabot. Hagytam neki egy üzenetet, hogy sietek és, hogy vittem hideget~ szeretem őket, na meg puszi. A hideg időre való tekintettel, beltéri munkálatokat végeztünk. Együtt dolgoztam Luissal, aki érdeklődve hallgatta a tegnapi napunkat, na, meg az előtte lévőt, ugyan is még nem hallotta, mióta beteg voltam, hogy mik történtek. Neki is megköszöntem a dolgokat, amiket értünk tett és elhamarkodott ajánlatot tettem, karácsony másnapját illetően. Erről jutott eszembe, nagy nehezen, hogy mit is fogok Drewnak ajándékba adni. Már vége volt a napnak, de még nem tudtam hazamenni. Mielőtt átadom neki az ajándékot, nem árt újra hozzászokni, mert már rég csináltam. Eldöntöttem, hogy minden este, munka után beugrok egy régi ismerősöm boltjába gyakorolni. Ezért nem is lepődtem meg, hogy mikor már egy órás késésben voltam, eszeveszett módon csörgött a telefonom, természetesen Drew keresett.

[b]Drew:[/b] Karácsony előtt vagyunk egy nappal és Leo megint túlrórázik. Olyan rossz, hogy nincs itt. Legszívesebben felhívnám megint őt, mint pár napja teszem, de nem akarom, hogy házsártos „feleségnek” tartson, na meg a munkatársai előtt így láthatatlanban sem akarok leégni, meg őt sem leégetni, hogy esetleg cikizzék, hogy ilyen élettársa lett. Így hát Kevint karjaimban ringatva nézek ki az ablakon. Hideg van kint, nagyon is, de bent szerencsére a kandallóban ég a tűz plusz meleget adva nekünk. Már mindent megcsinálhattam, amivel fel lehet készülni az ünnepekre. Készítettem süteményeket, főztem is, még salátát is készítettem, csak, hogy teljen az idő és ne azon aggódjak, mikor jön már haza Leo. Aggódok az egészségéért, igaz egészséges, de nem akarom, hogy túlzásba vigye. Kevin sóhajt, mintha helyettem tenné. Lenézek rá, eszembe jut, mit is vásároltam neki karácsonyi ajándékként, de szomorú is leszek, hiszen Leonak semmit sem találtam. Hiába puhatolóztam óvatosan, semmi jót nem derítettem ki. Könyvet vehettem volna és vettem is, de… többet szerettem volna adni, nem csak egy ilyet. Ékszert meg nem mertem venni, na meg órát sem, mivel mi van, ha nem tetszik neki? Így hagytam, elvetettem mind a két ötletemet. Felsóhajtok, majd fülelek. Mintha… a kocsink hangját hallanám. Kinézek újra és igen! Végre itthon van! Leülök a kanapéra, nem akarom, hogy lássa, hogy az ablakon csüngtem, úgy vártam.

[b]Leonard:[/b] Péntek estig, minden áldott este oda mentem és túlóra címén felkészültem. A másik ajándék is megvan, szóval minden rendben. Kizárt, hogy ne örüljön neki. Aggódik, tudom, hogy aggódik. Minden este kétségbeesetten vár, ezt onnan tudom, hogy hideg az orra. Rákanyarodok a felhajtóra és kiszállok. Az ajándék a farzsebemben, azt úgy sem fogja taperolni, szóval elrejthetem. Izgulok, de holnap este még jobban fogok. A másik dolgot a kocsiban hagyom majd reggel, mikor nem látja, behozom és elrejtem. Belépek és megpillantom a kanapén. Tüntetőleg ücsörög ott, mint aki azt akarja mondani, „annyira nem vártalak ám”. Lehajolok hozzá, leülni nem merek ebben a göncben és megcsókolom, ahogy mostanában minden nap szoktam. - Megint az ablakban leselkedtél? - felvonja szemöldökét és megint olyan, kikérem magamnak nézése van. - Hideg a nózid cicám! - kuncogok és össze vissza kezdem csókolni az arcát. - Ne aggódj, szerencsére itt vannak mostantól kezdve az ünnepek, végre megint veletek lehetek. Csak veletek. - dörgölöm oda az orrom övéhez. Kevnek is nyomok egy puszit, akire szintén átragadt anyja idegessége és azért tőle is kapok egy-két szemrehányó pillantást. Felszaladok, megfürdök, és átöltözöm majd lemegy hozzájuk és Kevint ölembe véve leülök Drew mellé a kanapéra. - Éhes vagyok.

[b]Drew:[/b] Belép Leo, majd puszival köszönt. Kérdőre von, hogy ott vártam-e őt, ahol a héten, mire adom az ártatlant, erre felvilágosít, hogy tudja, hiszen hideg az orrom. Ellenállok a késztetésnek, hogy gyorsan megdörzsöljem és kijelentsem, nincs igaza, meleg. Hozzám hajol, az övét az enyémhez dörgöli, én meg megkönnyebbülök, hogy most már itt lesz, nem kell holnap dolgozni mennie. Megpuszilja Kevint, majd felmegy, hogy átöltözzön.  Mikorra visszatér felfrissülten, átadom neki a fiát, majd megyek, hogy megmelegítsem az ételt, mert éhes. Mikor jó lett, leültünk vacsorázni, közben elmeséli milyen napja volt. Én is elmondom mit csináltunk ma. Szerencsére Kevin már nem has fájós és a fogát az ínyét sem fájlalja már, így nyugis napunk volt. Ritka alkalmak egyike, mikor desszertet tálalok.  – Csokis torta… - mondom kissé félve, ahogy leteszem az asztalra. Kíváncsi vagyok, mit szól hozzá. Most először készítettem ilyet, így kissé tartok attól, hogy milyen lett.

[b]Leonard:[/b] Mindent szeretek Drewban. Még a visszafogott kis alacsony önbecsülését is. Képes kételkedni benne, hogy nekem nem ízlik valami. De komolyan… olyan aranyos. Csak holnap lesz szenteste és ő már mára idetol elém egy hatalmas csoki tortát. - Hát… a vacsora sem volt piskóta, de egy egész csoki torta. Mivel érdemeltem én ezt ki? - nevetek. Látom rajta, hogy nagyon kíváncsi, mit szólok hozzá. Elkapom derekánál fogva és ölembe rántom. Szelek egy picit a villámmal majd megkóstolom. Ízlelgetnem sem kell, isteni finom. - Puha a tésztája és nagyon finom a csokija. Te ezt mivel csináltad szerelemmel? - mosolyodom el. Hiába… úrrá lett rajtam a karácsonyi hangulat. Hát még, ha megkapja holnap az ajándékát. Remélem, nagyon boldog lesz. Szelek még egy darabocskát, amit ezúttal az ő szájához emelek. Megeszi és mosolyog. Na, csak finom lett. Jó kedvel pakolunk el és mosogatunk majd felvisszük Kevint, megfürdetjük és mi is ágyba bújunk. Szorosan magamhoz ölelem és megcsókolom száját majd nyakát. - Holnap… karácsony… azaz szenteste. Már nagyon várom. - suttogom, hogy nehogy felkeltsem Kevint. - Rendesen kitettél magadért, szívem. Nehogy azt hidd, nem láttam, mennyi mindent sütöttél. Imádlak, komolyan. Kis angyalom. Ne haragudj, hogy ennyit kellett aggódnod értem. Szeretlek.

[b]Drew:[/b] Jólesik dicsérete. Meglepődve kapaszkodok belé, mikor ölébe ránt. Megkóstolja a leszelt szeletet, megmosolygom a kérését. – Még a szívemet is beleraktam! – vágok vissza, mire csak ad egy szeletet a sütiből, amit bekapok. Lassan megrágom és megállapítom tényleg jó lett, ami ritkaság, mivel elsőre nem szokott sikerülni, ami új, most először készítek el. Közös erővel esszük meg a sütit, majd a szokásos teendők után megfürdetjük Kevint, aztán Leo elaltatja, míg én lefürdök. Miután szárazra töröltem magam visszamegyek hozzájuk, végül Leo mellé az ágyba. Magához szorít, mely ellen nem ellenkezek. Fülembe suttog. – Nem, nincs igazad. Én csak előre készültem, hogy ne holnap kelljen sütni-főzni a vendégek miatt. Meg hát ez a dolgom nem? Ennyi elvárható tőlem. Még mielőtt vitatkoznál szívesen csináltam, nem azért mert kell, hanem gondoskodni akarok magunkról, úgy ahogy te teszed, de én kicsit másképpen.

[b]Leonard:[/b] - Igen, tudom szívem! Nem fogok vitázni veled. Te szívesen teszed, én pedig szívesen dolgozom értetek. Ha mondhatjuk úgy, ugyan az mozgat minket. Ha nem lennétek, nem igazán lenne célja az életemnek. Most viszont van, szeretném, ha az általam oly nagyon szeretett két személy, boldogan és biztonságban élne. Szeretnék mindent megadni nektek a szereteten felül is. - megcsókoltam és hagytam, hogy mellkasomba bújjon. Néhány perc múlva már hallottam andalító szuszogását, ami egy rövid időre engem is álomba ringatott. Azonban, mivel lelkesedésem és izgalmam nagyobb volt, rögtön felébredtem Kevin első gagyarászására. Még szerencse, hogy leszokott róla, hogy sír és hisztizik, ha felébred és gondja van vagy figyelemre vágyik. Nem tudom, Drew észrevette e, de mostanában átgördül hátáról a hasára és úgy figyel minket a kiságyából. Pár percig szemeztem vele reggel, némán üzenetet küldve neki, miközben Drewt öleltem még, hogy egy kicsit bírja még ki, hagy aludjon a mama. Végül mivel ügyes fiú volt, lassan kibontakoztam Drew öleléséből és levittem Kevet megetetni. Begyújtottam a kandallóba, hogy egyikük se fázzon majd szépen jóllakattam a kis éhezőmet, aki ma valamiért felettébb vidám volt. Erről jutott eszembe, még ma el kell szaladnom a Kevinnek megrendelt ajándékért, remélem Drew is jónak fogja tartani.

[b]Drew:[/b] Reggel egyedül ébredtem az ágyamban. Azt hittem hirtelen, hogy Leo megint dolgozni ment, de eszembe jutott, hogy nem mehetett, hiszen ünnep van, ma itthon lesz. Lassan felülök. Kevin sincs a helyén. Nagyot nyújtózva felveszem a köntöst – ez a mozdulat már megszokásommá vált – leindulok hozzájuk. Elmosolyodok a látott jeleneten. Leo feje fölé emeli Kevint, majd a hasába fúj. A kicsinek tetszik, de a végén apja hajába kap. Leo segítségére sietek, hiszen jajgat. - Hagyd, majd én kiszabadítalak! – mondom neki. Ahogy a háta mögé lépek lassan lefejtem Kevin kezét, majd megpuszilgatom. – Jó reggelt! – mondom Leonak is egy nagy puszi kíséretében. – Mióta vagytok fent?

[b]Leonard:[/b] - Körülbelül egy órája… vagy talán másfél. - mondom a segítségemre érkező Drewnak. Kevinnel játszottunk és eldurvult a helyzet. A kicsi valami jogos büntetést róhatott fel nekem, mert totál megtépett. - Először az állammal kezdte. Megtapogatta, mint egy macska szokta, aztán lazán húzni kezdte. Nagyon fájt. - jajgattam. - Lehet, hogy nem úszó lesz, hanem fodrász vagy bokszoló. - nevettem. - Na, de gyere szívem, reggelizzünk. - fel nem tett kérdésére rögtön reagáltam is. - Virslit főztem meg tojást, de abból kaszinótojás lett, ilyen kis aranyos. - Drew helyet foglalt a bárszéken, Kevin pedig babahordóstól a pultra került. Drew elé tálaltam és reméltem, észreveszi, hogy milyen szépen elrendeztem neki. Azt hiszem, nevetséges vagyok, hogy még egy sima virslis reggelit is szépen akarok tálalni, meg ráadásul ideges vagyok, hogy ízlik e neki. Ez virsli, könyörgöm, mit ronthattam volna el rajta. Leszegve fejem, mivel megállapítottam, hogy hülye vagyok, leültem Leo mellé. - Jó étvágyat.

[b]Drew:[/b]Megsimogatom az említett fájdalmas részt, majd puszit kapott Leo a fejére, miközben hallgatom, mit is csináltak ők ketten, míg én aludtam.  Mi lehet a reggeli? Éppen megkérdezném, de már Leo válaszolt is. Követem őt, megterít nekünk, majd leül. - Ez az összhang most már állandóan a szokásunkká válik? - teszem fel neki a kérdést mosolyogva, miután én is jó étvágyat kívántam magunknak. - Hm... - hümmögök, ahogy megkóstolom. - Hmm! Finom lett! Rég nem ettem már kaszinótojást! Jó ötlet volt! - mosolyogtam rá.

[b]Leonard:[/b] Visszamosolygok rá, mint egy kisgyerek. - Örülök, hogy ízlik… és remélem ez az összhang, egyre csak erősebb lesz. - a reggeli további részét csendben fogyasztottuk el. Mivel Drew még köntösben volt, vállaltam, hogy míg ő felmegy és felöltözik meg a kicsit is felöltözteti, addig elmosogatom. Miután felöltöztem, felszóltam neki, hogy elszaladok Kev ajándékáért. Beültem gyors az autóba és már el is rohantam. Szerencsére be volt már csomagolva. Nem vettem túl sokat és túl drágám. Egy gurulós járókát, egy babafotelt és egy játszó szőnyeget vettem neki. A csacsogó nő azt mondta, hogy ezeket pont egy éveseknek találták ki. Nos, Kev még nem pont egy éves, de nem olyan sokára az lesz. Közben beugrottam egy másik boltba is Drew harmadik ajándékáért. Nem szerettem volna neki drága dolgokat venni, mert, amit magam készítek, azt jobban fogja értékelni. Végre mindent megszereztem és a nappali kanapéjának tartójában el is rejtettem. Lassan eljött az ideje, hogy felhúzzuk és felépítsük a fenyőfát is.

[b]Drew:[/b]Reggeli után a szokásos teendők jönnek. Kevint egy aranyos kékes-fehér csíkos tipegőbe öltöztettem, majd lementem vele, mikor én is kész voltam. Néztem, ahogy Leo elhajt. Kíváncsi vagyok, mi lesz az ajándéka. Én csak ruhácskákat vettem, hiszen hamar kinövi, amennyire nő. Végül felmentem, beágyaztam, de előtte kiszellőztettem egy kicsit, kell a lakásba a friss levegő. Miután végeztem lementem, Kevint letettem a helyére, majd főzni indultam. Csak a köretet kell megcsinálni, az is elég. Zenét hallgatva, dúdolgatva készítettem el, majd hagytam a gáztűzhelyen. Ahogy elfordulok Leo áll a küszöbön. - Oh, hello! Mikor érkeztél meg?- kérdeztem meg tőle, miközben kissé idegesen töröltem a konyharuhába a kezemet.

[b]Leonard:[/b] - Most jöttem, pont. - vigyorogtam majd a kissé zavart Drewra néztem. - Mi a baj, szerelmem? - pislogtam rá, de nem válaszolt. Lepakoltam és elkezdtem mesélni Drewnak, hogy mit vettem Kevinnek, miért is ne? Ő tudhatja. - Nem tudom, hogy a fiatalúr mennyire fog neki örülni. - mosolyogtam magamban. - Igazából neki is jó lesz, ellehet majd idelent, nem kell csak a babhordóban ücsörögnie. Jut is eszembe… - fordultam megint Drew felé. - Behozzam a fát és feldíszítsük? Odakint még faragok az aljából… de most komolyan, mi a baj? - néztem az ideges toporgó szerelmemre. - Mondd már el! - noszogattam.

[b]Drew:[/b]  Csak legyintettem. Oké, nem vett észre semmit, mit is csináltam kezem törölgetése közben, na meg előtte is. Lejjebb veszem a zenét, Leo meg elmeséli mi mindent vett. - Apukám! Te aztán bevásároltál!  Egyébként igen, szerintem behozhatjuk és feldíszíthetjük. – aztán megint csak legyintettem. Lassacskán lenyugszok. – Nincs semmi, csak… olyan sokat vettél Kevinnek, én meg szinte semmit sem. – sóhajtom, miközben kezemet a mellkasára teszem. - Tudom ez bolondság, de akkor is.  Mindegy, ne is törődj velem.  Inkább kérek egy csókot. – kérem, miközben kezemet tarkójára csúsztatom.

[b]Leonard:[/b] Nem mondok nemet csábító kérésének. Megragadom derekét és szenvedélyes csókot adok neki. Megsimítom izgága farkát és fülét. - Örültség, gondolj bele, mit érezne Kev, ha már nem lennél vele, azaz velünk. Te vagy neki a legszebb karácsonyi ajándék és minden egyes kis ruhácska, amit neki vettél, aranyat ér. Hidd el, olyan kis dögös bennük… félek kivinni az utcára, még túl korán elszeretik tőlünk. De nem hiszem, hogy ez volt a bajod. - Még egy csókot adtam Drewnak utána meg Kevnek is, aki méltatlankodva lesett minket majd kimentem és levágtam a fa aljából valamennyit, úgy ránézésre. Betuszkoltam, hogy megmutassam, mekkora macsó vagyok és az állványba tettem. Pont jó volt, hát mekkora isten vagyok már. Jót élvezkedtem magamban, miközben Drew lehozta a dobozt, amiben a díszek voltak. Szépen feldíszítettük, a csúcsot pedig végül Kevin tette fel, egy kisebb, anyai segítséggel. - Csodaszép! - vettem át Kevet, aki szintén lenyűgözve nézte és kapkodott a díszek után. - Ugye megmondtam! - mutogattam a kicsire.

[b]Drew:[/b]  Megkuncogtat Leo, amit a csókunk után mond. Túlontúl jól ismer, hiszen rájött nem ez volt az eredeti bajom. Mindegy, nem volt lényeges, csak… féltem, hogy meglátta, ahogy táncra perdültem a konyhában, de szerencsémre nem kapta el azt a pillanatot. Leo kimegy megcsinálni a fát, segíteni akarok neki, de van egy olyan érzésem egyedül jobban boldogul. Végül bekerült a fa, így az általam lehozott dobozban lévő díszekkel lassan feldíszítjük a fát. Leo ragaszkodott, hogy Kevin tegye fel a csillagot, nem tiltakoztam ellene, hiszen tudom, mennyire szeretné, de én féltettem, hiszen 4 hónapos és nem olyan ügyes még, mint egy egy éves! Végül kis kezét megfogva közös erővel tettük fel. Én a széken pipiskedtem, úgy segítettem neki. Megkönnyebbültem, mikor mind a hárman biztonságban voltunk. – Igen, szerintem is szépet alkottunk! – helyeslem Leo észrevételét. Jól sikerült a fa, szép karácsonyfa lett. Megmosolygom, ahogy őket nézem. – Igen-igen te nagy apuka! – mondom, majd csókra húzom.

[b]Leonard:[/b] Mindkettőjüknek tetszett a fa, ennek örültem. Drew újabb csókja nagyon csábító volt… esküszöm, leteperem. A délután azzal telt, hogy Kevinnel játszadoztunk. Kezdett sötétedni és a kicsi is megéhezett. Megetettük és átöltöztettük. Végül eljött az ideje, hogy mi is vacsorázzunk. Amíg Drew megmosdatta az álmosodó Kevint, akit az ajándék átadásig nem akartunk lefektetni, én megterítettem, de ezúttal az étkezőben, amit eddig először használtunk. Mivel hosszú az asztal, nem volt értelme használni, csak, ha vendégek jönnek. De ez mégis csak másabb nap, mint a többi és illik szépnek lennie. Az asztal közepére zöld és piros gyertyákat helyeztem és a terítő is hasonló színű volt. Direkt erre az alkalomra vettük. Mikor letettem a két tányért, és evőeszközt, poharat és a sült halat bazsalikomos rizzsel az asztal közepére hátrafordultam, hogy kicsit összébb húzzam a függönyt a gyertya fénye miatt, hogy nosztalgikusabb, ünnepibb legye. Ám olyan történt, ami meglepett. Szívem dobogni kezdett torkomban és Drewért kiáltottam. - Gye… gyertek le gyorsan! - sürgettem őket én pedig szinte sokkot kapva szorongattam a függönyt és bámultam ki az ablakon, aminek a másik oldalán gyönyörű fehér pelyhekben hullott a hó.

[b]Drew:[/b]  Kevint épp felöltöztettem a pizsamájában, mikor meghallom Leo hangját, hogy minket hív. Vajon mi történhetett? Felkapom a kicsit, majd lementem, de ügyeltem, hogy nehogy bajunk essen a gyorsaságban, habár macska ösztöneimre hagyatkozva nem érhet minket semmi baj. – Mi a baj Leo? – kérdezem idegesen, és félek, mire felénk int, de mosolygós arccal. Nem értem mi van, végül meglátom, mikor mellé állok. Elmosolyodok. – Leo, teljesült a kívánságod! Pedig azt hittem már, hogy nem lesz fehér karácsonyunk! – Örülök neki, hogy az első közös ünnepünk ilyen jól sikerül. Nagyot nyelek, inkább nem gondoltam végig, azt a gondolatomat, amely bevillant mi is lesz a mai napon még...

[b]Leonard:[/b] - Nekem idén minden kívánságom teljesült eddig, kettőt leszámítva. - húztam mosolyra a szám. - Örülök, hogy az első igazi karácsonyt veletek tölthetem. Még sosem volt ilyen mesés ünnepem és örülök annak is, hogy megmutattad nekem, hogy mi is a szeretet ünnepe! Köszönöm, hogy vagy nekem. - átöleltem Drew vállát és csókot nyomtam arcára, miközben legördült arcomon egy könnycsepp. Miután mindenki kicsodálta magát asztalhoz ültünk. Kevint leszámítva, akit hiába ültettünk a babahordójába, folyton hátrafelé tekintgetett. Így nem volt más választásunk, mint megfordítani Kevint babahordóstul az ablakkal szembe, így tudott tapsolni minden lehulló pelyhecskének. Nos, a meghitt karácsonyi vacsorából… vidám, nevetős lett, mert mindketten a megfulladás határát súroltuk Drewal, mikor Kevinre néztünk és nem értettük, miért kacag ezeken a kis pelyheken annyira. Talán… ez olyan volt neki, mint nekünk a tetrisz… szurkolt a pelyheknek, hogy egymásra érkezzenek. Jóízűen megvacsoráztunk és elpakoltunk. Elmosogattunk közösen, hogy hamarabb meglegyen minden. Én közben a fa alá csempésztem Kevint és Drew egyetlen olyan ajándékát, amit így tudok neki átadni.

[b]Drew:[/b]  Viszonozom Leo ölelését, letörlöm könnyeit. Olyan kis… nem is tudom milyen! Annyira szeretem őt, és fáj őt sírni látni! Nem szeretem, mikor sír, habár ezek a boldogság könnyei, de mégis keserű nyomot hagy bennem, mert eszembe jut, mit is mesélt magáról, mit kellett átélnie. Végül leültünk vacsorázni, ami nagyon jól telt. Sokszor majd megfulladtam, így csillapítottam a nevethetnékem. Olyan édes, ahogy el van magában, na meg a csörgőcskéjével, amit meg-megrág néha. Vacsora után rám marad a mosogatás, amit nem bánok. A szelet sütemény, vagyis a tortából levágott szeleteket beviszem a nappaliba, hogy ott a fa előtt fogyasszuk el. Leo kimegy Kevinért, így én jövök az ajándék csempészésével. Gyorsan a fa alá tettem őket, majd leültem a kanapéra, úgy vártam őket. - Na sikerült őt elszakítanod onnan? – kérdeztem meg feléjük fordulva, mikor meghallottam Leo lépteit.

[b]Leonard:[/b] Kevin már majd elaludt, de azokat az isten verte pelyheket még mindig nem bírta ott hagyni. Ki kellett vele állnom a konyhaablakba, miközben Drew egy tálca sütit vitt a nappaliba és a csörgésből ítélve ő is a fa alá tette a magáét. Visszamentem a kicsivel. - Sikerült, de vajon meddig tart? - sóhajtottam és nevettem hozzá. - Szerintem adjuk neki oda az ajándékot, hogy lekösse a figyelmét. - nevettem majd leültem Drew mellé és vettem a sütiből. - Ez még mindig isteni, nem eszek valami sűrűn süteményt, főleg nem házit. - Nagyon finom. csókoltam arcon majd a fához vittem Kevint és Drewt kezét megfogva odahúztam őt is. - Na, lássuk mit kapnak a jó kisfiúk a mama-papa télapótól.

[b]Drew:[/b]  Megmosolygom őket. Leo bekap pár falatot a süteményből, majd megint megdicsér, nekem meg a májam hízik a szavaitól. Miután megette és én is, megragadta a kezemet a fához húzott. Letelepszünk, mind a hárman Leo tartja Kevint és én segítek neki kibontani az ajándékát. Nézegeti, de pont az enyémet sikerült kifogni, a sok babaruhát. Nem nagyon köti le, így Leo az ő általa hozottakkal folytatjuk a bontogatást. Ezt én bontom inkább ki, hiszen a csomagoló papírokat megtartom, majd ezekre kerülnek a kapott ajándékok.  Ezek jobban elnyerték a tetszését, jobban megnézegeti őket, de most már le-leragadtak a szemei. – Leo szerintem hagyjuk, had aludjon. Holnap is lesz nap, majd jobban megnézi őket. – ajánlom fel. Beleegyezik. Puszit nyomok a fejére, mielőtt Leo betenné őt a kiságyába, majd nézzük őt egy darabig. Öt perc sem kellett, elaludt. Végül magára hagytuk, de a vokitokit bekapcsoltuk, így nyugodtan mentünk ki a szobámból. – Elmegyek fürdeni, ha nem gond. Lent találkozunk a fánknál.

[b]Leonard:[/b] Kevin annyira nem érdeklődik az ajándékok után, a csomagolás jobban leköti. Úgy hallottam, ez minden gyereknél így van. Remélem Drew nem veszi a szívére, mert az én ajándékaim sem érdekelték annyira. Jövőre… igen, mert lesz jövőre… majd együtt vesszük neki. Pislogni kezd, kicsiket, így felvisszük. Mivel annyira tetszettek neki a pelyhek az ablakkal szembefordítjuk a kiságyát, így azt nézi, míg el nem alszik. Megvárjuk, hogy békésen szuszogjon. Drew elmegy fürdeni, ő sokkal tovább szokott, mint én. Én is beugrok a másik fürdőbe, de csak tusolok. Mikor végzek és felöltözök, még van időm becsempészni a kocsiból a maradék ajándékot… vagyis, ami kell hozzá. Az egyiket a kanapé mögé rejtem, az majd kell. Összehúzom magamon kékszínű selyem köntösöm. Mivel nagyon jó idő van a nappaliban, a szokott bokszert vettem csak fel és rá a köntöst. A másik ajándékot a kanapén, magam mögé dugom a harmadik, amit először bont majd ki, jó helyen van a fa alatt. Veszek még az asztalra tett sütiből és elégedetten hátradőlve várom szerelmemet.

[b]Drew:[/b]  Alaposan megfürdök. Izgulok, hogy mit fog szólni. Azon kapom magam, ajkamat rágcsálom, így abbahagyom. Megtörülközök, majd tenyeremmel letörlöm a párás tükröt. Minden rendben lesz, egészen biztos! A törülközőt a helyére tettem, majd köntösömbe bújva a hálómba mentem, ahol csak egy pizsamaalsót húztam föl, majd így rá megint a kapott köntös. Lementem lassan Leohoz, aki a kanapén dekkolt. - Hozzak egy kis bort? - kérdezem, mire bólint, így bemegyek a konyhába. Előveszem a bort, majd a két poharat megragadva visszamegyek hozzá. Kibontja a boros üveget, miközben én letelepszek. Önt mind a kettőnknek, majd felém nyújtja a poharat, elveszem tőle. - Mire koccintsunk?

[b]Leonard:[/b] Megérkezik Drew és bort hoz. Most is úgy néz ki, mint minden este, de mégis, torkomban dobog a szívem. Olyan más… olyan hangulatos. Pattog a tűz a kandallóban és minden olyan… meleg. Megkérdi, mire koccintsunk, azonban mielőtt válaszolnék, megfogom kezét és a fa alatti ajándékot majd a szőnyegre vezetem, ami a kandalló előtt hever. Nagy, fehér szőrös, meleg szőnyeg… és nem mellékesen jó vastag. - Koccintsunk… arra, hogy egy hatalmas, boldog család vagyunk. - nekikoccintottam poharam az övének és közelebb hajolva hozzá érzéki, lassú csókot nyomtam ajkára. Kicsit beljebb merészkedtem szájába is, de még időben befejeztem. Magam mellé nyúltam és felvettem az ajándékot. - Ez az első… - mosolyodtam el, mikor átnyújtottam.

[b]Drew:[/b]  Leo válasz helyett cselekedik, az általa vásárolt nagy puha szőnyegre visz. Leülünk, majd végül megmondja mire is koccintsunk. Gondoltam, hogy ez lesz, én is erre akartam. -  Rendben. Csirió! – ezzel hozzáérintettem a poharamat az övéhez, de nem kortyolok bele, felém hajol, megcsókol, melyet viszonozok. Mikor megszakad belekortyoltam a vörös nedűbe, majd letettem a poharamat a földre, elvesszem a csomagocskát, de előtte megragadom, azt, ami az övé.  – Ez pedig tőlem van! – adom oda neki, mire ő is kiveszi a kezemből, csak ez után foglalkozok a kapott ajándékommal. Lassan kibontom. – Leo! – képednek el. Basszus! Vett nekem egy videó kamerát! Nem hiszem el! Egy vagyonba kerülhetett! – Köszönöm! – karolom át a nyakát.

[b]Leonard:[/b] Láthatóan meglepődik, méghozzá nem is kicsit. Én is kibontom ajándékát, amit eközben átadott nekem. Egy barkács könyv, amit még pár hónapja említettem neki. - Látom, te aztán figyelsz a részletekre. - átkaroltam és megcsókoltam. - Te vagy a legaranyosabb. - kortyoltam boromba bátorításképp majd a kanapéhoz sétáltam. Kivettem mögüle az oda rejtett dolgot meg a kanapéról is elvettem. Mikor meglátta a tűz pattogó fényénél, mi van a kezemben, meglepődött. Lehet, hogy azt hitte, az a második ajándék. De nem. Leültem a kávézó asztalra, kell egy kis távolság, nehogy túl hangos legyek. - Ne haragudj, hogy annyit „túlóráztam”. - mutattam idézőjelet kezemmel, amiből rájött, hogy nem volt semmiféle túlóra. - Igazából… gyakoroltam. - mosolyodtam el majd megpendítettem. - Tudod… most nagyon zavarban vagyok. Életemben nem írtam még szerelmes dalt senkinek, pláne nem zenét hozzá… szóval, ha béna leszek, ne haragudj. - Lassan belekezdtem. Halkan pengettem csak és kezdtem mellé énekelni a dalt, melyben a szemei csillogását a legszebb csillaghoz, mosolyát pedig a legmelegebb naphoz hasonlítottam. Azt, hogy személye, oly boldoggá tesz, amilyen még sosem voltam, azt, hogy reménysugár volt az éjszakámban, hogy gondoskodó anyja a gyermekemnek és hogy melege egy fázó férfinek. Mikor véget ért a dal letettem a gitárt és Drew elé térdelve, elővarázsoltam a dobozt köntös zsebemből. Kinyitottam és Drew felé nyújtottam. - Lennél… a társam hátralevő életünkben? - kissé beleéltem magam, mert éreztem, a boldogság könnyei ott gyülekeznek szemeimben.

[b]Drew:[/b] Örültem neki, hogy tetszett, és emlékezett arra, beszéltünk erről. Feláll, én meg csodálkozok. Vajon... mit akar? Nemsokára megtudom. Egy gitár? Hoppá! Maradok a helyemen, onnan hallgatom, amit mond. Leesik a tantusz, gyakorolt és… csakis értem, ezért a pillanatért! Legszívesebben odamennék hozzá, de nem merem megzavarni, így csendben várok. Elszorult a torkom, egy-két könnycseppen kicsordult az általa elmondottakon. Leteszi a gitárját, majd hozzám jön, de nem ül mellém, hanem letérdel. Nem értem miért. Arcát figyelem, majd kezére siklik tekintetem, pontosabban tenyerére, amin egy kis dobozocska van. Szívem megáll egy pillanatra, majd heves dobogásba kezd. Nem, az nem lehet! Nagyot nyelek, már amennyire képes vagyok. Leo kinyitja a tetejét, majd felteszi a kérdést. – Leo… én… én… Te nagy hülye! - borulok a nyakába, ledöntöm őt. Érzem a feszültséget, izmai megfeszülnek. - Ezerszeresen is igen, te nagy barom! - örömkönnyeim kicsordulnak. El sem hiszem, hogy… ez történik! Sose, hittem volna, hogy erre készült egész végig!  Arcát két tenyerem közé fogom, ajkaira csókokat nyomok, melyek végül elmélyülnek. Nem megyünk tovább, csak összesimulunk a szőnyegre feküdve. Érzem, Leo mozdul, megjelenik a látószögemben a kis dobozka megint, melyet miattam elejtett. Felülünk lassan, kiveszi a gyűrűt, kissé remegve felé nyújtom a kezemet. Ráhúzza az ujjamra, miközben szívem még mindig eszeveszett módon dübörög. Aztán én jövök, én is ráhúzom az övére. Megpuszilom a gyűrűjét, majd hozzábújok, visszadőlünk eredeti helyünkre. Nem vonom kétségbe, hogy tényleg ezt akarja-e hiszen biztos vagyok a szerelmében, na meg nem készült volna ennyire rá. Nyakhajlatába bújtatom fejemet, miközben kezemet fogja, mely a mellkasán van. - El sem hiszed, mennyire boldog vagyok! - suttogom, mire ad egy puszit a homlokomra. Tovább fekszünk csöndben, miközben hallgatjuk a másik szívverését, na meg a tűz pattogását. Felsóhajtok, majd felkönyökölök. - Csodás karácsonyi ajándék volt. Köszönöm neked! - csókolok ajkaira, melyek mosolyra húzódtak a végén. - Koccintsunk! - elhúzódok tőle, majd a kávés asztalhoz megyek, hogy elhozzam onnan a poharát, de nem nyúlok érte. Lehunyom szemeimet, visszafordulok. Kérdőn néz fel rám, mikor elé lépek. - Leo… lenne számomra neked is egy karácsonyi ajándék. - kérdőn néz még mindig rám. – Ne keresd, mert nem egy tárgy hanem… Hát… én lennék a karácsnyi ajándékod. Tudom, te sem szeretted elsietni a dolgokat, mint ahogyan én. Jött a karácsony és én nem igazán tudtam, mit is adhatnék, így ezért… magamat adom. Szóval mostantól… Mikor úgy érzed, bármikor kicsomagolhatod az „ajándékodat”. - mondom el egy szuszra, amit szerettem volna. Félek… és izgulok, hogy mit fog erre mondani, na meg nem-e botránkoztattam meg.