Érintés

A történet egy nagyon kedves barátom személyiségét dolgozza fel! A történet 98%-ban neki íródott! Beni ^^

Érintés

A tavasz lassan nyárba fordult és minden ember lengébbre kezdte hámozni öltözékét. A fiatalok ekkor már jó ideje lezser ingekben és rövidnadrágokban jártak. Mindenki imádta és egyben utálta a nyarat, melyen lehetett úszni, táborokba és bulikba járni… de ugyan akkor meg is lehetett dögleni tőle. Egy csapat fiú kullogott be az iskola kapuján, hogy ezennel megkezdjék idei tanévük utolsó hónapját. Szedett-vedett egy társaság volt, erős, öblös, olykor szelídebb nevetésük hatalmas zsivajt csapott az utcán. A legtöbb fiú rövidnadrágot és trikót, vagy pólót viselt, jelezve, mennyire magukénak is érzik már a nyarat. Egyik-másik kezében labda, zenelejátszó vagy épp a telefonja vert tanyát, kicsit sem az iskolához vagy a tanórákhoz mérve. Nevetésük egyre csak hangosabb lett, ahogy elérték a bejáratot.
- Ember, te is jössz velünk ma csocsózni az árkádba? – karolt át a labdát fogó srác egy kockás ingű fiút. Nadrágja alig volt fentebb bokájától öt centire, rövid ujjú inge pedig vékonyabb karokban végződött.
- Aha. – válaszolta kurtán majd ismét elmosolyodott ő is. A többiek is megveregették a hátát majd kissé unottan átlépték az iskola ajtaját.

Beni lepakolta… főleg magát iskolapadjába, majd előhalászta nadrágjából telefonját, beledugta a fülhallgatóját és próbálta kizárni az osztály zsivaját. Bármennyire is volt barátságos, nyílt, okos és kedves, senki sem tudhatta, hogy belül mennyi gondolat is emészti. Igazából nem olyan jelentéktelen dolgok, mint, hogy melyik lánnyal járjon vagy, hogy hova menjen nyaralni és kikkel. Ő csupán, egész más síkokra volt képes szállni, mint barátai.
-…ni…Beni – rántotta ki egy lány füléből a fülhallgatóját. – Hiába szólongatlak, nem is figyelsz rám. Legalább a szemedet ne csuknád be, mikor zenét hallgatsz. – méltatlankodott.
- De ki akarom zárni a külvilágot. – felelte egyszerűen.
- Legalább addig lehetnél figyelmesebb, míg ennyi ember között vagy.
- De engem… - harapta el mondatát, mert a lány közbevágott.
- … nem érdekelnek mások. Tudom, Beni. – öltötte ki nyelvét a lány. Beni végignézett rajta, fekete rakott szoknyája, alacsony talpú szandálja és virágos blúza szépen festett barna hajához.
- Idegesítő vagy, Erika. – közölte majd visszatette az egyik fülébe a hallgatóját. Erika vonásai megkeményedtek.
- Ezt mindig a fejemhez vágod, de igazából szeretsz. – mosolyodott el, majd leült Beni mellé a padba. Erika nagyon régóta ismerte Benit, mondhatni még gyerekkori barátok voltak és a lány olyan lelki társ félét töltött be az életében. Úgy érezte, hogy neki mindent elmondhat, még ha eléggé nyögve nyelősen is, de a lány mindig tágra nyílt szemekkel figyelt rá. Lassacskán elkezdődött az óra, belépett a tanár és elkezdte az aznapi első történelem órát.
- Beni, te jössz focizni? – veregette hátba egyik haverja, mikor épp átöltözött. A fiún végigfutott a meleg. A gerince végéből addig a helyig, ahol hozzá értek. Riadtan emelte fel fejét és nézett barátja után, aki megérintette. „- Mi a jó fene volt ez?” – tette fel magában a kérdést. Járt már lányokkal, érintették már meg fiúk, de még sosem érzett ilyet. Sebesen kezdett átöltözni és bár próbálta elhessegetni a gondolatait, mégsem ment olyan egyszerűen.  Foci közben is csak állt és nézte, ahogy a többiek játszanak… természetesen a pálya közepén. Néha rákiáltottak, hogy menjen már arrébb, ha nem játszik, de Beni képtelen volt megmozdulni.
- Mi van már megint veled, Beni?  - kérdezte a lány tesi óra utána folyosón, az olvasó Benit. – Hallod! Tedd már le azt a hülye mangát! – kapta ki kezéből. „- Tényleg rohadt idegesítő vagy!” – jegyezte meg megint csak magában, aztán jobbnak látta feladni, hisz jól tudta, esélye sincs a lány faggatózásaival szemben, így szépen elmesélt neki mindent.
- Ez annyira nem is meglepő. Már jó ideje figyeled Dávidot úgy, hogy észre sem veszed. Csak bámulsz magad elé, ahol ő épp ott van, és szinte szuggerálod! – jelentette ki a lány.
- Ez kizárt! – vágta rá Beni. – Ne marháskodj, ez baromság! – fakadt ki.
- Tudod Beni… Dávid meleg. – felelte nemes egyszerűséggel.
- Már, hogy lenne az, hisz ti jártatok. – fakadt ki végleg.
- Öhöm… de akkor sem tudott elszakadni a gondolattól, hogy nem kíván engem. Végül bevallotta. Annyira azért nem sokkolt, főleg mivel láttam egyszer csókolózni egy másik fiúval. – húzódott különös mosolyra szája. – Fura, de elég sokat beszélgettünk rólad. Elég sokszor kérdezett felőled és érdekelve hallgatta végig, amit meséltem neki veled kapcsolatban.
- … és mégis miket meséltél neki velem kapcsolatban? – ült ki a végtelen ideg Beni arcára. A lány elkezdett apróságokról mesélni, mint, hogy a gyerekkorukról mesélt és egyéb lényegtelennek tűnő dolgokat árult el neki.

-          E fényes felfedezés tudatában indult el Beni a fiúkkal csocsózni. Elsőször ugyan nem volt semmi baj, leszámítva azt a tényt, hogy tudott Dávidról és az ő kis titkáról. Hatuk közül, ketten leültek játékgépezni, így nem nagyon kellett osztozkodniuk és veszekedniük azon, hogy kik fognak csocsózni. Beni beállt jobb oldalt, közvetlenül a két srác közelébe, mikor Dávid mellé lépett és megragadta az egyik pálcát, majd rámosolyogott Benire.
- Csapattársak leszünk. – mondta széles vigyorral a képén.
- Jah. – felelte Beni, aki végül próbált nem a részletekre gondolni.
- Srácok, mi lenne, ha ezután elmennénk inni? – kérdezte Dávid a többiektől.
- Menjünk, elvégre péntek van. – vágta rá az egyik a játékgép mellől.
- Te is jösz, Beni? – néztek rá.
- Ja. – felelte röviden majd nekiálltak játszani. Ő nem volt az az iszákos fajta, de szentnek sem állította magát. Eljárt néha a fiúkkal, de sosem ivott, annyit, hogy ne tudjon magáról. Egész jól elszórakoztak és neki is sikerült elfeledkeznie a mai napi történtekről, leszámítva azt a pár alkalmat, mikor összekoccant válluk és ő megint csak furcsán érezte magát. Sebaj, ez semmiség, marhaság az egész. Mondogatta folyton magában. Mire elindultak a bárba, már teljesen oldott volt a hangulat. A sötét utcákon caplattak végig, míg oda nem értek a kocsmába, ahova járni szoktak. Leültek egy hosszú kanapéra, majd megbeszélték, hogy ki mit iszik. Amíg ketten elmentek a társaságból megvenni az italokat, addig ők négyen röhögésbe kezdtek. Mindenféle hülye sztorikat osztottak meg egymással, beszélgettek volt barátnőikről és néhány pohárka ital után, már hihetetlenül oldott volt a hangulat.
- Mi van? – formálta némán ajkaival a szavakat Beni, mikor már észrevette, hogy Dávid sokadjára bámulja.
- Menjünk a mosdóba. – olvasta le a fél sötétségben Dávid szájáról a szavakat. Nem igazán tudta, hogy mi az, amit mások nem hallhattak, de mikor eszébe jutott, hogy Dávid meleg… rögtön kérdés nélkül követte. Nem szerette volna, hogy bármi atrocitás is történjen a többiek jelenlétében. Keresztülmászott a többieken majd szó nélkül követte Dávidot a wc-re, aki rögtön miután ők bementek, berángatta őt az egyik fülkébe és elfordította rajta a zárat.
- Ez egy kicsit… - kezdte Beni, ahogy feszélyezve érezte magát.
- Igen, egy kicsit olyan. – rakta tenyerét Beni feje mellé és farkasszemet nézett a fiúval.
- Mi van? – kérdezte értetlenül a fiú.
- Sejtelmed sincs? – nézett ködös tekintetével a Beniébe.
-  Mi a…hogy lenne már!?  - éretlenkedett a fiú. A kijelentés teljes tartalma igazából nem volt helyes. Sajnálatos módon sejtette, csak, mondjuk úgy, hogy nem akarta megérteni. Sőt elhinni vagy felfogni sem. Nem mintha ideje lett volna rá. Dávid megszorította állát és feljebb emelte. Farkasszemet néztek, amitől Beni kissé megijedt. Majd belelehelt a fülébe, mire ő megborzongott. A következő pillanatban már Dávid ajka a Beniére tapadt, bármiféle kérdés vagy engedély nélkül. Beni először csak nyitott szemmel bámulta a fiút, ám mikor nyelve utat tört a szájába, kezdett kissé homályos lenni számára a világ.
- Beni, felizgultál. – ragadta ki Dávid egyszerű kis mondata az álomnak hitt valóságból. Ellökte magától a fiút és elfordította a fülkeajtó zárját. Még egyszer visszanézett a fiúra, majd kétségbeesett tekintettel távozott a kocsmából.
- Mi a jó isten volt ez? -  tört ki rajta végül a kétségbeesés. Olyan gyorsan, ahogy csak lehetett haza vágtázott. Édesanyja már aludt, nővére pedig valószínűleg barátjánál tanyázott. Sötét volt a házban, melyet most hihetetlenül nagy szerencsének vélt. Fürge mozdulatokkal megkereste szobáját és magára zárta annak ajtaját. A táskáját a székére tette majd zavartan az ágyára zuhant. „- Még szerencse, hogy holnap szombat.” – állapította meg. Nagy gáz lenne, ha holnap is suliba kellene mennie. Beninek végül nem maradt több elterelhető gondolata és eszébe jutott a ma esti esete. „- Miért?” – kérdezte magától. Miért érez ilyet attól, hogy egy másik srác megérintette. Sőt! Mi a fenéért csókolta meg egyáltalán? Ez beteges. Soha nem érzett ilyet egy lány érintésétől sem, pedig ez lett volna a normális. Mégis mi a fene történik most vele? Ez nem lehet normális érzés. Lekászálódott az ágyról és a végében a földre ült. Hátát az ágy szélének vetette. Fejét két lábához szorította, majd világos hajába túrt. Könnyek gördültek le az arcára ő pedig mérgesen törölgette le. Kétségbe volt esve. Ez a dolog, ebben a világban, kicsit sem normális. Ráadásul, miért pont vele történik meg ez? Mi nincs rendben vele? Miért? Nem lehetek ekkora balfasz... emiatt sírni. Még akkor sem... ha egy másik fiú miatt...erekcióm volt. Az íróasztalához ült és próbált tanulni, de mindhiába. A betűk, amelyeket bámult, összefolytak a szeme előtt. Fáradtan esett ágynak, de álom nem jött a szemére. Szeretett volna egy pillanatra meghalni, de nem volt hozzá bátorsága. Fogalma sem volt, hogy mit kéne tennie. Hogy kiirtható e, ez az érzés belőle. Gusztustalannak érezte magát, féregnek. Pont ő… volt az, aki a legkevésbé sem tudta elfogadni magát. Fél a hétfőtől, attól, hogy nézzen Dávid szemébe, hogy viselkedjen a többiek előtt, mikor csak úgy köszönés nélkül lelépett. Pirkadni kezdett, mikor Beni még mindig sírt, ám pillái kezdtek lassan elnehezülni a rengetek sírástól és lassacskán álomba szenderült. Másnap délben elég zavarosan ébredt. Örült, hogy szombat van, de gondolatai még mindig a tegnap estén jártak. Az ebédből alig fogyasztott, mert nem nagyon ment le semmi a torkán. Próbálta elfoglalni magát, hogy ne gondoljon erre, de délutánra már-már az őrület határához közel érezte magát. Hétfő reggel az ébresztőóra hangos zenéje keltette. Vontatottan nyújtotta előre bal karját, hogy kinyomja az általa oly nagyon szeretett k-pop banda népszerű dalát. Most még valahogy ez sem tudta feldobni. Karja erőtlenül visszahanyatlott a földre. Végül végtelenül fáradtan hagyta el kényelmes ágyát és botorkált át a fürdőszobába. Hatalmas ásítás közepette megvakarta hasát majd fogkeféjéért nyúlt és elvégezte a fogmosást.
- Azta...rohadt szarul nézek ki. - köszönt „jó reggelt”- et magának. Szemei alatt hatalmas sötét karikák ültek, szeme fehérjében ijesztő tűz égett. Így sem látta még magát, de azt elismerte, hogy jelenlegi hangulatához és lelkivilágához tökéletesen passzolt kinézete. Feje sajgott... és most a legkevésbé sem akart felöltözni. Itthon akart maradni... egyedül...csupán a gondolataival.
- Csináltam neked egy kis szend... ó jesszus...mi a baj? - kérdezte kissé riadtan anyja mikor kicammogott a konyhába. Igen, valószínűleg ő is meg akarta jegyezni, hogy fia borzalmasan fest, de figyelmes anya révén inkább rögtön magára a problémára kérdezett rá.
- Semmi, anya. - nézett sokatmondóan anyjára majd elrakta az asztalra készített szendvicseket, amikhez pont most nem volt étvágya. Erős hányingere volt és még csak véletlenül sem akart most iskolába menni. Lábai viszont vitték a jól megszokott úton s azoknak úgy sem parancsolhatott főleg, mivel valahol máshol járt gondolatban. Ma úgy döntött nem várja meg a többiek buszát, ezért is indult el előbb. Nem volt kíváncsi senki hülye poénjára és főleg nem Dávid fejére. Sértettnek érezte magát... megalázva és büszkeségében eltiporva. De egyben magányosnak és kiközösítettnek is. Ami a legrosszabb volt, hogy magában kellett hordoznia, ezt a titkot. Nem mondhatta el egy haverjának sem.
- Ch...és még nőként is kezelt. - mérgében belerúgott egy kőbe. - Pedig rohadtul férfi vagyok. A kapuhoz érve megtorpant... és "-oké most még visszafordulhatsz" gondolatát leküzdve belépett a kapun. Úgy érezte minden ízében remeg. Mielőtt belépett a tetembe nyelt egyet majd gondolkodás nélkül bement és leült helyére.
- Helló csocsóbajnok. - zendült Erika hangja, aki közben felpattant asztalra. Remek, hát pont arra volt szüksége, hogy emlékeztessék a péntekre.
- Mássz le a seggeddel az asztalomról. - nézett a lányra hűvösen.
- Jól van már, mi bajod van? – nézett a fiúra meglepetten.
- Azon kívül, hogy én itt enni szoktam... semmi… - fintorgott. A lány megragadta Beni karját és kiráncigálta a folyosóra.
- Most komolyan, mi a franc van? – kérdezte idegesen Erika. Beni csak elfordította fejét és pofákat vágott.
- Leszarok mindent… - bökte ki. – Leszarok mindent és mindenkit… főleg Dávidot. – bukott ki belőle.
- Miért, mit tett az a fatökű? Eddig barátok voltatok. – érvelt a lány.
- Barátok? – nézett rá sértetten Beni. – A barátok mióta ráncigálják be a barátaikat a sloziba és smárolják le őket? – kérdezte feldúltan a fiú. Erika szája tátva maradt.
- A fenébe…ez nem semmi…és én még csak nem is láttam. – mosolygott a lány.
- Erika! – rivallt rá Beni, amitől a lány rögtön megérezte a helyzet súlyosságát.
- Te élvezted? – kérdezte.
- … - a fiú nem válaszolt csak elfordította arcát. Sokáig tépelődött, harapdálta alsó ajkát és elvörösödött. – A fenébe is… igen. – bökte ki kétségbeesetten. – Ezen gondolkodtam egész hétvégén, de nem értem, hogy miért történt ez? – akadt ki. Mikor Erika meglátta, hogy Beni a sírás határán áll, arrébb vezette a lépcsőfordulóba és szorosan magához ölelte. A fiú elengedett néhány könnycseppet, de leégetni sem akarta magát a lány előtt így gyorsan abba is hagyta.
- Beni, ráérsz? – jelent meg a sarkon Dávid, a fiú nagy boldogságára. Most ő hiányzott neki a legkevésbé. Először is, még azt sem tudta eldönteni, hogy szerelmes e bele vagy csak a férfiak után vonzódik.
- Muszáj? – kérdezte flegmán.
- Jó lenne. – vágta rá Dávid majd meg sem várta, hogy elinduljon, karon ragadta a fiút és kiráncigálta az iskola mögé. A falhoz szorította, már megint csak.
- Szeretlek. – közölte Dávid.
- Leszarom. – vágta rá Beni.
- Biztos, hogy nem. – szólt ismét Dávid.
- Pedig de, figyeld csak… - szabadult volna ki Beni a fiú rabságából, de Dávid a karja után nyúlt, a feje fölé emelte és a falhoz szorította.
- Hülye vagy, bazd meg? – riadt meg Beni. – Mit művelsz? Nem vagyok egy kibaszott lány… - fogyott el türelme, de ideje már nem maradt tovább háborogni, mert Dávid közelebb hajolt és megcsókolta. Beni eleinte szerette volna tökön rúgni, de amint megérezte a puha ajkakat ajkán és a forró leheletet majd a játékos nyelvet szájában, elszállt minden ereje és bátorsága. Ez persze normális esetben nem történhetett volna meg, na de ez nem egy normális eset volt. Térde kissé megremegett és elcsuklott. Dávid dereka alá kapott és megtartotta. Beni teljesen a kétségbeesés szélén állt.
- Ez… csak egy szar vicc lehet. – nyögte ki.
- Nem, ez nem vicc. Vicces, hogy eddig nem vetted észre! – mosolyodott el Dávid. – Pedig olyan régóta figyeltem már rajtad a jeleket.
- Milyen jeleket? Nem vagyok sem jelzőlámpa, sem zebra, hogy jelezzek, csíra vagyok. – mérgelődött Beni.
- Nem csíra, hanem meleg. Tudod, régebb óta tudom, hogy az vagyok. Bárokba és szórakozó helyekre is járok. Mostanra már képes vagyok teljesen elfogadni ezt. Neked is menni fog.
- De én nem tudom, hogy az vagyok e… vagy csak miattad reagálok e így. – mondta a fiú.
- Nos… még nem vagy szerelmes belém… tehát.
- Nem tudom, hogy az vagyok e. Eddig nem ilyennek ismertem a szerelmet, de kétlem, hogy ez szerelem, viszont nem is egy jelentéktelen érzés. – morfondírozott.
- Mi lenne, ha kipróbálnánk és járnák? – nézett kék zöld szemeivel Beniébe. Barna haja a fiú szemébe lógott. Beni megérezte samponjának illatát… és kétségtelenül még erősebben megdobbant szíve.
- A… aha. – válaszolta.

Egy hónap múlva
Dávid és Beni járni kezdtek A fiú kezdett lassacskán beletörődni, hogy az érzés, mikor egy másik fiú megcsókolja, jó érzést okoz neki. Azt még mindig nem tudta biztosra, hogy ez Dávid miatt van e vagy tényleg meleg. De azért megpróbálták. Persze senkinek sem mondhatták el és a titokban, sötétben való kézen fogva sétáláson, a szoba rejtekében lopott csókokon nem mentek tovább. A nyár viszont egy hete elkezdődött és a két fiúnak nem sikerült találkoznia. Dávid nyaralni volt szüleivel Beni pedig édesanyjának segédkezett otthon. Persze beszéltek néhányszor telefonon, de sosem hangzott el a „szeretlek” vagy a hiányzol szócska. Beni kezdte azt érezni, hogy szüksége van rá… kell neki ez a két szó. Egyik szombat reggel a telefonja éktelen sipákolására ébredt, amit legszívesebben kivágott volna a nyitott ablakon. Nehézkesen érte nyúlt és kisaccolta, melyik gombot kell megnyomnia.
- Beni, ma értünk haza. Este egyedül leszek, mert a szüleim lemennek a barátaikhoz Balatonra. Átjössz? – kérdezte a telefon másik végén Dávid.
- Ah… muszáj? – kérdezte fáradtan Beni.
- Persze, egy hete nem láttalak. – mérgelődött a fiú.
- És? – vágta rá álmosan Beni. – Jó, bocs, megyek. – felelte majd letette a telefont.

Este kissé megilletődve állt meg Dávidék ajtaja előtt és csöngetett. A fiú széles mosollyal az arcán nyitott neki ajtót és már rángatta is befele. A falhoz nyomta és megcsókolta. Beninek arra sem volt ideje, hogy reagáljon. Dávid máris húzta magával ki az udvarra.
- Ússzunk. – vágta rá és már le is vetkőzött majd Benit is vetkőztetni kezdte.
- Mi? Várj már… - tiltakozott volna a fiú, de Dávid egész egyszerűen belökte a medencébe és utána ugrott. Beni levegő után kapkodva jött fel a víz felszínére. Dávid közelebb úszott hozzá és a medence széléhez szorította. Tenyerét két oldalához támasztotta, rabul ejtve ezzel Benit. Ajka ismét a fiúéra tapadt és vadul, követelőzve kívánta magának. Jobb keze Beni mellkasára tévedt és végigsimított rajta. Beni megrezzen és belefojtott egy apró nyögést a csókba.
- Beni… te állsz. – súgta fülébe gyengéden Dávid.
- Szemét vagy. – vágott öklével mellkasára Beni.
- De szeretlek. – súgta ismét a fülébe majd megpuszilta arcát.
- Azt hiszem, én is. – felelte Beni majd körül fonta karját Dávid nyakán és közelebb húzta magához, hogy ezúttal ő viszonozhassa a fiú eddigi megannyi csókját. Dávid megremegett, amint Beni ajka az arcához ért.

- Hallod, ha így folytatod, képtelen leszek a gyengédségre. – csókolt bele a fiú fülébe.
- Ne a szád járjon. – hajolt Beni is Dávid füléhez és nevetett. Dávid érezte, hogy ellepi agyát a lila köd. Vadul ostromba hívta a fiú ajkait majd befurakodott szájába és táncra hívta nyelveit. Ádáz csata vette kezdetét, minek végén mindketten lihegve fújtattak egymás nyakába. Dávid végigszántott nyelvével a fiú nyakán. Beni belemarkolt Dávid vállába és mélyről jövő hörgéssel adta tudtára, hogy nagyon érzékeny pontra tapintott. Aztán fenekébe markolt, ami a víz alatt tompábbnak hatott. Simogatni kezdte ágyékát míg  végül nem bírt a fiú karmaival, amik szinte a húsáig hatoltak már.
- Ez így nem lesz jó. – fújtatott Dávid. – A víz alatt nem leszel eléggé… - a fiú arcára nézett, ami tiszta vörös volt és szemei is fátyolossá váltak a szenvedélytől. Próbálta takarni magát, de feleslegesnek bizonyult, Dávid épp eleget látott. Megragadta Beni derekát és a medence szélére ültette. Lehámozta róla boxerját és megcsókolta belső combját. Beni a medence szélébe kapaszkodott, amiért most iszonyat hálás volt Dávid, a karját ugyanis sikeresen szétmarta… bár a mostani látvány mindenért kárpótolta. Lassan csókolgatta, egyre feljebb és feljebb siklott ajka, míg végül megállapodott a fiú merevedésén. Lassan végignyalt rajta, mire Beni felnyögött és hátradőlt a csempére. Dávid kényeztetni kezdte. Lassan fokozatosan küldte a gyönyör kínzó küszöbének legvégső határára. Beni észre sem vette, hogy máris a végét járja. Minden izma remegett és ezt Dávid is észrevette, ezért abbahagyta. Beni kétségbeeséssel vegyes nehezteléssel tekintett rá jelezve, hogy ez így nagyon nincs rendben, ha már elkezdte fejezze is be. Dávid szája mosolyra húzódott. Magához ölelte Beni és megcsókolta, amitől a fiú váratlanul elsült. Dávid megint csak mosolygott majd kicsit kiemelkedett a vízből, hogy ki tudjon mászni. Négykézlábra fektette Beni és a gerince vonalán csókolgatni kezdte. Beni riadtan tekintett hátra Dávidra.
- Azt hitted végeztünk? – kuncogott. – Akkor ezzel itt… - emelte meg csípőjét, hogy a fiú láthassa, kínzóan ágaskodó merevedését -, mi lesz? – nézett rá kérdőn. A fiú csak nézett ködös tekintetével és végül nem állt ellent. Dávid tovább csókolgatta a derekán át egészen a fenekéig, mire Beni megint csak megijedt, de úgy döntött, bármi is lesz, nem állítja le többet Dávidot. Dávid megpuszilta a fiú fenekét majd lassan megközelítette nyelvével. Egyre beljebb és beljebb furakodott végül becsúsztatta egyik ujját is. Beni felnyögött…, de nem volt sok ideje, mert addigra Dávid második ujjai is bent volt már. Hogy rásegítsen a tágításra, tovább nyalogatta nyelvével. Próbált a legkevésbé fájdalmat okozni, de ez persze nem jelentette azt, hogy nem okozott. Végül, mire a harmadik ujj is bent volt, Beni egész szépen ellazult és érezni is kezdte, hogy jó az, amit Dávid csinál.
- E... elég lesz már, nem bírom tovább.  - könyörgött a fiú. Dávidnak sem kellett több, főleg mivel kezdett számára is elég fájdalmassá válni az, ami a lába között virágzásnak indult.
- Biztos megtehetem? – kérdezte meg még utolsó megerősítésképp. Beni csak bólintott. Dávid széthúzta kicsit a fiú fenekét és óvatosan bevezette férfiasságát. Beni sírni tudott volna, mert eleinte eléggé fájt neki. Dávid először csak lassan mozgott és fokozatosan gyorsult fel. Ahogy elkezdett síkosabbá válni úgy vált egyre jobbá Beni számára is a dolog. Kínzó tíz perc vette kezdetét. Dávid rámarkolt a fiú derekára, így tartotta féken mindkettőjük testét. Aztán Beni kiadta az első élvezetes hangocskát, amitől Dávid még jobban felizgult.
- Ott… - nyögte a fiú és mellkasával a csempére borult. Dávid megérezte az a pontot, amit a fiú az előbb említett és ott kezdte izgatni. Amint Beni hangja egyre izgatottabbá és izgatottabbá kezdett válni, úgy közeledett egyre jobban a végéhez Dávid is. Végül a fiú maga elé próbált kapni, kapaszkodót keresve, de mind hiába, feje hátra csuklott és Dávid utolsó, erősebb lökései alatt, remegve élvezett el. Dávid már csak erre várt, kihúzódott a fiúból és nadrágja után kapott. Épp egy pillanat volt az egész. Teste minden ízben remegni kezdett, izmos hasfala összerándult és a fiú megmerevedve, hangosan élvezett el. Beni kikerekedett, éhező szemekkel nézte végig és elégedettség járta át testét. Úgy érezte, hogy az előbb, valami olyan szépet látott, amit nem mostanában fog elfelejteni. Dávid Beni mellé dőlt és fejét vállára hajtotta. Így pihentek egy kicsit, míg testük meg nem nyugodott.
- Hé… szeretlek, Beni. – csókolta meg a fiú karját.
- Én is szeretlek. – mondta ki végül Beni is és megcsókolta a fiú homlokát.

Vége.